A Közönségdíj nyertese – Jogászdíj 2022-2023


A VI. Wolters Kluwer Jogászdíj 8 kategóriájának nyertesei olyan pályázatokkal indultak, melyek büszkévé tehetik a jogásztársadalmat, inspirációt nyújthatnak a szakmai közösségnek, és példaképet állíthatnak az eljövendő jogászoknak. A cikkben a kategóriagyőztes pályázatának rövid kivonata olvasható a bírálóbizottság értékelésével, és a díjazottal készített interjúval együtt.

A pályázat címe: Elektronikus ingatlan-adásvétel (egyéb ingatlant érintő jognyilatkozat) az E-ING előtt

A díjazott: Dr. Kósa Ferenc

A díjazott a pályázatáról:  

Dr. Kósa Ferenc

Pécsett végeztem el a jogi egyetemet, 2002-ben szereztem diplomát. Már az egyetemen is hallgattam jogi informatikát – és ennek részeként tanultam az elektronikus aláírásokról –, illetve (ugyan nem elektronikus aláírásokról, de) ezen tárgyban készítettem diplomamunkámat. 2006-ban sikeres szakvizsgát tettem és 2007 óta saját ügyvédi irodámat vezetem.  

Elektronikus aláírást 2008 – azaz a kötelező elektronikus cégeljárás bevezetése – óta használok, bár bevallom: a többi ügyvéd kollégához hasonlóan 2020-ig csak „betanított munkásként”. Akkor a pandémia és az új polgári perrendtartási törvény alkalmazása új kihívásokat és jogalkalmazási kérdéseket vetett fel, melynek eredményeképp beleástam magam az eIDAS Rendelet és a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseibe – jogalkalmazói gyakorlati szemszögből. Ennek eredményeképp született meg – először a DocuSign agresszív marketingstratégiájára válaszul a – „Miért nem jó a DocuSign?” című jegyzetem, majd ezt átdolgozva, az „Elektronikus Dokumentumok” című jegyzetem. 

Ezzel egyidejűleg – illetve azóta is – figyelemfelhívó bejegyzéseket teszek közzé az interneten az elektronikus okiratok és eljárások alkalmazására, valamint a várhatóan 2024. február 1-jével hatályba lépő új (elektronikus) ingatlan-nyilvántartási törvényre.  

2021 őszén elértem, hogy a földhivatalok már most kötelesek befogadni elektronikus okiratokat. 2021. május óta vagyok a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség Egyesület tagja, 2022. május 19. óta az Egyesület elnöke, 2022. február óta a Magyar Ügyvédi Kamara elektronikus ingatlan-nyilvántartás (E-ING) bevezetéséért felelős munkacsoportjának, valamint az elektronikus okiratokról és kézbesítésről szóló törvény (E-OKIRAT) tervezetének megalkotásáért felelős munkabizottság tagja, illetve dr. Havasi Dezső elnök úr megtisztelő felkérésének eleget téve a MÜK Informatikai Tanácsadó Bizottságának tagja.  

2022 februárja óta a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán megbízott egyetemi oktatóként tartok kurzust „Elektronikus okiratok a gyakorlatban” címmel nappali tagozatos joghallgatók részére.  

A jogi egyetem elvégzése során mindvégig az a cél vezérelt, hogy a jövőben tudásomat és képességeimet ügyvédi kamarai tagként, egyéni ügyvédi vagy ügyvédi irodai státuszban ügyvédként hasznosíthassam. Az etika, a hivatástudat, és a jogszabályok betartásának, valamint a szakmai nyitottság elve figyelembevételével folytatott ügyvédi tevékenységem során olyan praxist alakítottam ki és folytatok, amelynek révén tudásommal, a rendelkezésemre álló valamennyi jogszerű eszközzel segíteni tudom ügyfeleimet, és egyben öregbíteni tudom az ügyvédi hivatás hírnevét. 

A díjat átadta:  Dr. Megyeri Andrea LL. M., a Wolters Kluwer Hungary Kft. Innovációs és tartalomfejlesztési igazgatója 


A NYERTEST KÉRDEZTÜK


A Közönségdíj egy új kategória volt a 2023. évi Wolters Kluwer Jogászdíj pályázatban. Milyen érzés volt átvenni ezt a díjat? 

Elsősorban nagy megtiszteltetés, másodsorban elismerése a munkámnak, amit az elektronikus okiratok, elektronikus ingatlan-nyilvántartás kapcsán végeztem. Az eddigi visszajelzések alapján is azt láttam, sokan figyelik munkámat, és bíztam abban, hogy ez nem csupán valamilyen lufi, hanem ez a valóság is. A Közönségdíj bebizonyította ezt. Hálával tartozom azoknak, akik rám szavaztak, és büszke vagyok arra, hogy a díjazottak között szerepelhetek én is. 

Miért tartotta fontosnak, hogy elinduljon a Jogászdíj pályázaton, mi az, ami inspirálta Önt? 

A pandémia idején számos megkeresés érkezett az ügyfelektől, érdeklődtek, hogyan lehet szerződést kötni találkozásmentesen. Korábban is foglalkoztam az elektronikus aláírások kérdéskörével, és ha úgy vesszük, valójában mindig is érdekelt ez a terület. A pandémia pedig lehetőséget adott arra, hogy mélyebben beleássam magam a témába, és a gyakorlatban is alkalmazni tudjuk azt, ami egyébként jogszabályi alapokon már évek óta létezett, csak az emberek nem tudtak róla, vagy nem érdeklődtek iránta. Persze az is hozzátartozik, hogy nagyon sokat fejlődött ebből a szempontból a technológia, korábban kártyaolvasó, kártyaszámítógép kellett hozzá, most már mobillal tudunk elektronikusan iratokat hitelesíteni. Másrészt egy jogszabályváltozás is lehetővé tette ezt: korábban nem volt lehetőség arra, hogy elektronikusan nyújtsunk be iratokat az ingatlan-nyilvántartáshoz, míg a módosítással megnyílt a kapu, hogy akár ingatlant lehessen venni, illetve eladni elektronikus okirattal. 

Az innováció, a digitális megoldások, és mint ahogy a Díjátadó Gálán is elhangzott, a mesterséges intelligencia egyre nagyobb teret nyer a jogász szakmán belül. Ön hogyan érzékeli ezt a munkája során? 

Úgy gondolom, hogy a mesterséges intelligencia túlságosan előtérben van, és sok esetben eltereli a fókuszt más fontos területekről, mint például a digitalizációról. Miközben ez épp előfeltétele az AI-nak, hiszen csak azokkal a dolgokkal tud valamit kezdeni, ami digitalizálva van. Ugyancsak komoly hangsúlyt kap jelenleg egy másik téma, az ESG, ami a Jogászdíj esetében külön pályázati kategória is volt. Ezen belül a digitalizáció ugyancsak megjelenik, hiszen, ha egy vállalat elkötelezi magát a digitalizáció mellett, akkor gyakorlatilag a papír felhasználását is csökkenteni tudja, mint ahogy a papír logisztikájával járó költségeket és a környezetszennyezést. Az elektronikus hitelesítés is egy ilyen digitális megoldás, hiszen sokkal egyszerűbbé teszi a munkát, mivel mindent számítógépen hozunk létre, illetve nem használunk papírt, amivel nemcsak jelentős költséget tudunk megtakarítani, hanem a környezetért is teszünk valamit. 

A Wolters Kluwer Jogászdíj kiadvány teljes egészében ingyenesen letölthető innen.



Kapcsolódó cikkek

2024. február 21.

Megjelenhet a mesterséges intelligencia által generált tartalom a jogi állásfoglalások között?

Formális szabályozás hiányában az ügyvédeknek és az eDiscovery (számítástechnikai kutatás peres eljárásokhoz szükséges digitális bizonyítékok esetén – a ford.) szakembereknek gondoskodniuk kell felkészültségükről, és hatékony stratégiákat kell kidolgozniuk a mesterséges intelligencia által generált tartalom azonosítására, érvényesítésére és a felülvizsgálati és eDiscovery folyamatba való integrálására.

2024. február 20.

Készül a jogszabály a platformviták alternatív vitarendezéséről

Az NMHH rendelettervezete az alternatív vitarendezési fórumra vonatkozó részletszabályokat tartalmazza, amelynek feladata a „platformviták”, azaz az online platformot üzemeltető szolgáltatók és a platformszolgáltatások igénybe vevői közötti jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése lesz.