Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró-pályázat keretében született, és 32. helyezést ért el.
Földünknek talán nincs is olyan országa, mely népességét tekintve homogén lenne. Az eltelt évszázadok viharos történelme, az államhatárok tologatása, a háborúk szülte menekülési kényszer vagy csupán az emberi kíváncsiság vezérelte lakóhelyváltás mindig is jellemző volt, némelyik korban jobban, némelyik korban kevésbé. A kényszer vagy szabad választás (például munkahelyváltás, szerelem) szülte vándorlások sokszínű nemzetállamokat hoztak létre, amelyekben az államalkotó nemzet mellett nagyon sok más, kisebbségben élő népcsoport is helyet talált magának. Írásomban a görög nemzetiség tagjaként, 2002 óta görög nemzetiségi képviselőként, görög nemzetiségi szószóló-jelöltként, vagyis „nemzetiségen belülről”, a görög nemzetiség példáján keresztül szeretnék választ adni néhány olyan kérdésre, melyek a leggyakrabban merülnek fel a nemzetiségi szabályozás létjogosultságával, szükségességével, a nemzetiségek érdekérvényesítési rendszerével, valamint az ehhez rendelkezésre álló intézményekkel kapcsolatosan.
Kérdés kérdés hátán
Az elmúlt években sokszor találkoztam azon kérdésekkel, mi értelme van a nemzetiségekkel foglalkozó jogszabályhalmaznak, tudunk-e, akarunk-e élni a számunkra biztosított jogokkal, eleget tudunk-e tenni a ránk rótt kötelezettségeknek. Van-e értelme a nemzetiségi szószóló intézményének, s egyáltalán mit kap cserébe az állam a nemzetiségekbe „fektetett” súlyos millióiért cserébe? A válasz egy nemzetiséghez tartozó számára egyértelmű, hiszen saját bőrén érzi azt, hogy egy nemzet és így egy nemzetiség is csak akkor tud fennmaradni – főleg egy másik országban –, ha hagyományait, nyelvét, kultúráját megfelelőképpen ápolja, s ehhez rendelkezésére állnak a szükséges feltételek (pénz, infrastruktúra, tanárok, lelkes önkéntesek, érdekérvényesítésre alkalmas szervek stb.). A nemzetiségek jogainak biztosítása pedig pontosan ezek megteremtéséhez nyújt segítséget. A hagyományőrzés pedig nemcsak az adott nemzetiséghez tartozók kiváltsága, hiszen a nemzetiségi lét nyújtotta előnyöket élvezheti bárki – nemzetiséghez való hovatartozásra tekintet nélkül – aki részt vesz egy nemzetiség által szervezett rendezvényen, ellátogat egy nemzetiségi étterembe, tanulja a nemzetiség nyelvét. Egy állam pedig kétségkívül minden egyes, hagyományait hűen ápoló nemzetiség jelenlétével egyre gazdagabb lesz. Székely Csaba, a Heves megyei Átány községben épülő Csillagfalu ötletgazdája fogalmazta ezt meg gyönyörűen egy beszélgetésünk során: „Azon nemzetiségek, népcsoportok, akik meg tudták tartani az identitásukat, évszázadokon keresztül gyarapították, színesítették a nemzetet. Történelmük, ételeik, ünnepeik és egyedi motívumaik olyan kincsnek minősülnek, amit meg kell becsülni. Minden nemzet, népcsoport egy-egy csillag Magyarország egén.”
Görögök Magyarországon
Hogy könnyebben megértsük, miért is van szükség a hagyományőrzésre, ismerkedjünk meg a magyarországi görögök második diaszpórájának nagyon rövid történetével. A görögök többsége, a „második diaszpóra”, az 1940-es évek végén, ’50-es évek elején Görögországban kirobbant polgárháború következtében elindult menekülési hullámmal érkezett Magyarországra. Emberek, akiknek mindenüket hátrahagyva, legfontosabb kincsüket, életüket és gyermekeik életét kellett menteniük. Európa egy emberként fogott össze, hogy a görögöknek segítséget nyújtson, így a Görögországból induló, menekülteket szállító vonatok több ország felé vették az irányt, azt azonban, hogy pontosan hová, a vonatokon ülő menekültek nem tudták. Nehezítette számukra a helyzetet, hogy a vonatok elsőként a nőket és a gyerekeket menekítették, a férfiak csak később indultak el, s így a családok szétszakadtak, sokszor egy család több országba került. Magyarországon 1947-ben alakult meg a „Segítséget a Görög Népnek Országos Bizottsága”. 400 görög családot helyeztek el egy, a Kőbányai út és a Hungária körút sarkán ma is megtalálható, korábban Dohánygyárként funkcionáló épületbe, a gyerekek egy része pedig intézetekbe került. 1952-ben pedig a korábban mezőgazdasággal foglalkozó görög menekültek elhelyezésére Fejér megyében, Budapesttől 60 km-re, néhány hónap alatt épült fel Görögfalva, a mai Beloiannisz. A hagyományőrzés szükségességének kérdése ekkor jelentkezett először a legsürgetőbben, hiszen az összetartozás érzését csak és kizárólag a görög nyelv használata, a görög tánc és görög zene jelentette azon menekültek számára, akik nem tudták, viszontlátják-e valaha imádott országukat. Bár a családegyesítéseket követően, az első és a második repatriálási hullám eredményeképpen sok görög tért vissza hazájába, hogy újra elölről kezdjen mindent, ám sokan, támaszkodva arra az egzisztenciára, amit a magyarországi éveik alatt felépítettek, maradtak. Számukra, gyerekeik, unokáik számára a hagyományőrzés jelenti az egyetlen lehetőséget, mintegy kapcsot a két haza közt. Amellett azonban, hogy családi szinten a hagyományok ápolása nagyszerűen működött, egyre többször fogalmazódott meg a közösségi színtér hiánya.
Definícióba zárva
A kisebbségek jogaival elsőként a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény foglalkozott. A törvény a kisebbség fogalmát a következőképpen definiálta: „1. § (2) E törvény értelmében nemzeti és etnikai kisebbség (a továbbiakban: kisebbség) minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.” A definíció legszigorúbb pontja a minimum egy évszázados kritérium meghatározása volt, ez tette lehetetlenné számos népcsoport számára, hogy államilag elismert kisebbséggé váljon. Pedig erre lett volna igény bőven, hiszen a törvény által felsorolt, valamennyi kritériumnak megfelelő 13 kisebbségen (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és az ukrán) kívül még többek között tót, tirpák, matyó, palóc, macedón, jász, székely, csángó, kun, rác, bosnyák, bunyevác, morva, sokác, dalmát nép is él Magyarországon. A görögök számára az egy évszázados múltnak való megfelelést, a XVI. századtól az ország életében jelen lévő, görög kereskedőcsaládokból álló, úgynevezett „első diaszpóra” biztosította, akik leszármazottai közül sokan ma is Magyarországon élnek. A törvény kidolgozta a kisebbségi önkormányzatok alapításának feltételrendszerét, de emellett, s ennek segítségével a kisebbségi oktatás és a hagyományápolás magasabb szintre emelése is elkezdődött, nyilvános kisebbségi rendezvények sokasága követte egymást, melyek az adott kisebbségek bemutatkozására, s ezáltal megismerésére kínáltak lehetőséget.
Napjaink nemzetiségi jogi szabályozása
Az 1993. évi LXXVII. törvényt aztán többször módosították, majd 2011-ben a nemzetiségek jogairól szóló 2011.évi CLXXIX. törvény hatályon kívül helyezte. Az új törvény egyik legszembetűnőbb változása a kisebbségek nemzetiségre, illetve a cigányok romákra keresztelése volt, azonban ezen túlmenően is módosított néhány ízben az – immár – nemzetiségek által korábban megszokott rendszeren. A törvény azonban – a várakozásokkal ellentétben – nem bővítette a korábban már elismert tizenhárom nemzetiség körét. A 2011. évi törvényen kívül azonban Magyarország Alaptörvénye is őrködik a nemzetiségek felett. Az Alaptörvény XXIX. cikke a nemzetiségeket államalkotó tényezőként ismeri el, akiknek joguk van az önazonosságuk szabad megvallásához, az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven történő egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz, valamint helyi és országos önkormányzatok létrehozásához. A magyarországi nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályok kidolgozását, a nemzetiségeket és a nemzetiségként való elismerés feltételeit, valamint a helyi és országos nemzetiségi önkormányzatok megválasztása szabályainak kidolgozását viszont az Alaptörvény sarkalatos törvényre bízza.
Szabályozás három szinten
A nemzetiségi önkormányzati rendszer háromszintű: települési, területi és országos nemzetiségi önkormányzatokból áll. Értelemszerűen egy országos önkormányzat, ám több területi és még több települési önkormányzat adja egy-egy nemzetiség önkormányzati hálózatát. Magyarországon 15 vidéki és 20 kerületi (települési szint), egy területi (Fővárosi Görög Önkormányzat) és az országos nemzetiségi önkormányzat (Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata) működik. 2014-ben nemzetiségi választások előtt állunk, melynek eljárási rendje némely elemet megtartott, némely elemet azonban megváltoztatott a korábban kialakult választási eljárásban. A változtatások legfontosabb eleme, hogy a 2011-es népszámlálási adatokhoz kötötték a települési nemzetiségi önkormányzatok létrejöttének lehetőségét. Ez a szabály azonban nem nevezhető igazságosnak azon szegmensében, hogy a népszámlálási adatok joghoz kötéséről csak a népszámlálást követően értesítették a nemzetiségeket, a nemzetiséghez tartozás megvallása pedig nem volt kötelező, sokan a hosszú népszámlálási kérdőívbe beleunva hanyagolták a nem kötelezően kitöltendő részeket, így sok helyen veszélybe került a települési önkormányzatok megalakulásának lehetősége. A legutóbbi, 2010-es választások települési szinten közvetlen, míg területi és országos szinten már listás választási rendszert építettek ki, ezt a 2014-es választási eljárás is megtartotta. A választási rendszer abban is változtatást hozott az előző választáshoz képest, hogy ismét ajánlást kell gyűjteniük a nemzetiségi jelölő szervezetek által jelölt képviselőjelölteknek azoktól, akik az adott településen az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat (ezt a népszámláláson kívül 2014-ben is meg kellett tenni). Az azonban, hogy a névjegyzékbe vétel az alapja mind az aktív, mind a passzív választójognak, nem változott. Csökkent viszont az országos önkormányzatok döntéshozó szervének létszáma: a görögöknél jelen pillanatban ez 21 fő, 2014 októberétől viszont csak 15 fő lehet. A közgyűlés létszáma minden esetben az adott nemzetiség létszámához mérten alakul.
Nyelvében él a nemzet(iség)
Sajnos minden nemzetiségnek, így a görögöknek is, meg kell küzdeniük az asszimilációval. A vegyes házasságok eredményeképpen ugyanis, főleg az olyan családokban, ahol az apa a nemzetiséghez tartozó, egyre nehezebb a nemzetiségi nyelvet már kisgyermekkorban megtanítani a gyermeknek, főleg, hogy tágabb közösségében, környezetében a magyar nyelvet használja. Így viszont hatványozottabb felelősség terheli az országos nemzetiségi önkormányzatokat, hogy a nemzetiségi oktatást megszervezzék. A görögöknél a görög nyelv oktatása a 12 Évfolyamos Kiegészítő Görög Nyelvoktató Iskola és annak vidéki tagozatain keresztül történik, ami azt jelenti, hogy a gyerekek a tanítás befejezése után, délután érkeznek a görög iskolába, azonban az ott szerzett jegyük második nyelvnek minősülve bekerül a félévi és az év végi bizonyítványukba. Az osztályozás így sokkal jobban motiválja a gyerekeket a nyelv elsajátítására. Beloianniszban pedig kéttannyelvű általános iskola működik, ahol nemcsak a görög nyelvet, hanem a különféle tantárgyakat is görögül tanulhatják a nebulók. Működik felnőttoktatás is, amely azonban nemcsak a görög származásúak kiváltsága: rendkívül jutányos áron bárki a görög iskola felnőtt csoportjának a diákja lehet.
Kulturális színtér
Nem titok: a nemzetiségi oktatás, rendezvények, egyéb kezdeményezések mind-mind anyagi vonzattal járnak, így a nemzetiségi önkormányzatok létrejötte ezt a problémát is orvosolta. Az állami, helyi önkormányzati, valamint az egyéb forrásból megszerezhető támogatások ugyanis lehetőséget biztosítanak arra, hogy több és színvonalasabb rendezvényen keresztül lehessen a hagyományápolással foglalkozni. Sokak számára, s ez főként a vidéken, elszórtan élő görög nemzetiséghez tartozókra igaz, ekkor nyílt meg a lehetőség helyi szinten először programokat szervezni, görög nyelven tanulni, a görög történelemmel, kultúrával jobban megismerkedni, Görögországba szervezett tanulmányi kirándulásokon, görög ösztöndíjakon részt venni. Általánosságban elmondható, így a görögökre is igaz, hogy egy-egy nemzetiségi rendezvény célja amellett, hogy egy téma köré szerveződik, kettős: egyrészt összehozni a Magyarország különböző tájegységein élő görögöket, másrészt bemutatni a nem görög származású emberek számára a görög hagyományokat, kultúrát. A két görög nemzeti ünnep (március 25. és október 28.) például kiváló alkalmat ad egy-egy nagy kaliberű zenés-táncos rendezvény megszervezésére, ahol a történelmi megemlékezésen túl az érdeklődők görög ételeket kóstolhatnak, görög zenét hallgathatnak, megtanulhatják a görög táncokat, természetesen mindenből a hagyományos, autentikus verziót.
A szószóló
A legfrissebb nemzetiségi intézmény a 2014. április 6-án lezajlott választásokhoz köthető, amelynek eredményeképpen tizenhárom nemzetiségi szószóló kezdte meg munkáját a Parlamentben. Sokan vitatták és vitatják azóta is a nemzetiségi szószóló létjogosultságát, azonban világosan látszik, hogy bár az országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény preambulumában foglaltakat egyértelműen a teljes jogú országgyűlési képviselői státusz valósította volna meg, a szószólói lehetőség is több, mint a semmi. Bár a szószólók csökkentett jogokkal rendelkeznek, ám jelen vannak, s ez mindenképpen egy olyan lehetőség a nemzetiségek számára, hogy hallassák a hangjukat ott, ahová eddig be sem jutottak. A nemzetiségi szószóló elsődleges feladata ugyanis nemzetisége parlamenti képviselete, bár nem rendelkezik szavazati joggal, de az országgyűlés ülésén – ha a Házbizottság megítélése szerint egy adott ügy a nemzetiségek jogait, érdekeit érinti – felszólalhat, sőt, nemzetiségeket érintő határozati javaslatot is benyújthat az Országgyűlésnek. Kérdést intézhet a kormányhoz, annak tagjaihoz, a legfőbb ügyészhez, az Állami Számvevőszék elnökéhez, valamint az alapvető jogok biztosához is, azok feladatkörébe tartozó, a nemzetiségek jogait és érdekeit érintő ügyekben. Megkötés azonban, hogy a nemzetiségi szószóló nem lehet nemzetiségi önkormányzat tagja és elnöke (ez a szabály jelen év önkormányzati választásához kötötten lép hatályba), de erre nincs is szükség, hiszen nem kell képviselőnek is lennie ahhoz, hogy a nemzetiség országos önkormányzatával folyamatosan együttműködjön, az országos önkormányzat közgyűlésein részt vegyen, s ott megvitatásra kerüljenek azok a kérdések, amelyek Parlamentben való képviselete a szószóló feladata lesz. Az együttműködésen van tehát a hangsúly, ehhez pedig egyáltalán nincs szükség a tisztségek halmozására.
A tanulmány szerzője: dr. Miliosz Nikolett
| Források, felhasznált irodalom |
|---|
| Magyarország Alaptörvénye 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 2012. évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről 2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról Heves Megyei Hírlap – 1998 Dzindzisz Jorgosz: A magyarországi görögök legújabb kori története, In: Másság, azonosság I. (Szerk.:Demeter Zayzon Mária), Budapest, 1994 Ellinizmosz folyóirat több száma (Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata hivatalos lapja) – személyes beszélgetések 12 éves személyes, szakmai tapasztalat |
