A VI. Wolters Kluwer Jogászdíj Díjátadó Gálán Életműdíjban részesült dr. Bánáti János, akinek a neve az elmúlt több mint három évtizedben szinte összeforrt a hazai ügyvédi hivatásrenddel. A díjazottal a Jogászdíj Gálán beszélgettünk a pálya iránti szenvedélyéről, a jövő jogászairól.
Amikor meghívást kapott a Jogászdíj Díjátadóra, sejtett valamit?
Abszolút meglepetés volt számomra, és nagyon meghatódtam. A Wolters Kluwer Hungary vezetése sikeresen titkolta ezt előttem. Bár így visszagondolva kétségtelen, hogy különös volt az a kérés, hogy mindenképp jöjjek el. Az elmúlt időszakban több díjat is kaptam, de ezekről előre tudtam, hiszen egy testület ítélte oda, és meghívtak az átadására. Erről nem tudtam, és nyilván ezért is érintett érzelmileg másként ez a díj, mint amikor az ember tudja, mire készül.
Mit érzett, amikor meghallotta a nevét életműdíjasként?
A díj mögött a szakmát, és nemcsak az ügyvédi szakmát, hanem a jogászi hivatásrendek közösségét és a Wolters Kluwert érzem, ami egy pluszörömöt jelent számomra. Az életpálya-kitüntetés azt mutatja, hogy talán sikerült valamit letenni az asztalra, amellyel a magyar jogásztársadalmat segíteni tudtam. Ez év februárjában lezárult az életemnek egy nagyon jelentős időszaka: 1992-ben lettem először a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, amely tisztséget – többszöri újraválasztás után – 2006 márciusáig töltöttem be. 2006 májusától pedig ez évig a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke voltam, ami így összességében több mint 30 év szolgálatot jelentett.
dr. Bánáti János
Egy életpályát aligha lehet röviden összefoglalni, ám azt mindenképp ki szokták Önnel kapcsolatban emelni, hogy a meggyőzés mestere. Hogyan lett a büntetőjog szerelmese, jóllehet ügyészi szakmára készült?
Amikor bekerültem a jogi karra, az viszonylag hamar eldőlt, hogy a büntetőjoggal szeretnék foglalkozni. Kádár Miklós büntetőjogi professzor úr tanszékén lehettem demonstrátor, ahol Györgyi Kálmán fiatal tanársegéd volt, és azt a perbeszédversenyt szervezte meg, amely életem meghatározója és pályám szempontjából – ha fogalmazhatok így – sorsfordító volt.
Ügyésznek készültem, így elvárták tőlem a tanszéken, hogy a perbeszédversenyben az ügyészi oldalon induljak el, ám úgy döntöttem, az ügyvédi oldalon indulok a megmérettetésben, mert védő szeretnék lenni. Ez egyetlen embernek köszönhető, a legendás védőügyvédnek, Schirilla Györgynek, aki nevelőapám tarokkpartnere volt. Egy tarokkparti közben megkérdezte tőlem, hogy minek készülök. Azt válaszoltam, hogy ügyésznek. Erre azt mondta, hogy nagyon szép hivatás az ügyészi, még szebb a bírói, de talán csak egy szebb van nála, a védőügyvédi, mert itt te vagy az, aki egy szem emberként valamilyen ellensúlyt jelenthetsz az állami hatalommal szemben. Ezzel a pár mondattal rávezetett a védőügyvédi pályára, így lettem ügyvédjelölt, majd később védő.
Mi az, ami a mai napig a pályán tartja?
A szenvedély, maga a büntetővédői munka tart a pályán, amelyet gyakorlok még ma is. Nemrégiben született egy 2007-es ügyben felmentő ítélet, és ezúttal is megtapasztalhattam, hogy annál nagyobb öröm nincs, mint amikor azt láthatom egy emberen, mit érez, amikor meghallja, hogy felmentették. Ez tart az ügyvédi pályán. De talán van még teendőm másutt is. A Magyar Ügyvédi Kamarában tiszteletbeli elnökként tudok segíteni, illetve a Magyar Jogász Egylet társelnökévé is beválasztottak most dr. Trócsányi László professzor mellé, és biztos vagyok benne, hogy a hivatásrendek kapcsolatát erősíteni tudom majd.
A Wolters Kluwer Jogászdíj keretében a fiatal tehetségeket is díjazzák. Egyetemi oktatói tapasztalata szerint mennyire mutatkozik meg ilyen fiatal korban már a tehetség?
Nagyon nehéz így általánosságban megfogalmazni. Jogi oktatóként, sőt, egyidőben az egyik jogi karnak a gazdasági tanács elnökeként rálátásom volt az oktatásra, és úgy vélem, a jogi karokon még mindig nem elég gyakorlatias az oktatás. Ezért tulajdonképpen az ügyvédjelöltekre van bízva, hogy a kötelező egyetemi anyag mellett milyen tudást szereznek, amely őket a gyakorlati pályára – legyen az ügyvédjelölti vagy fogalmazói, vagy bármilyen más pálya –, felkészíti. Tehát az egyetemi oktatásnak, ha szabad tanácsot adnom, többet kellene a gyakorlat felé orientálódni.
Nagyon fontosak a fiatalok számára a pályázatok is, mint a Jogászdíj, hiszen, ha pályájuk kezdetén látják a pozitív visszajelzést, az egyértelműen ösztönző lehet számukra.
A Díjátadó Gálán is szó esett a digitális megoldásokról, amelyet én csak ámulattal tudok követni, mint olyan, aki ennek nyilvánvalóan nem lesz a tudója vagy ismerője. De látom a saját unokámon, aki harmadéves joghallgató, és a többi pályatársán, hogy ők már ebbe nőnek bele. Lehetőségük van arra, hogy külön ismereteket is szerezzenek. A legtöbb hallgató él is ezzel, legyen az egy ösztöndíj, és itt nem kell feltétlenül külföldire gondolni, országon belül is lehet ismereteket szerezni. A mesterséges intelligencia például, hogy kiragadjak egy témát, amely ma is elhangzott, nyilvánvalóan szükségessé teszi, hogy ezekkel az ismeretekkel is rendelkezzenek ma már az egyetemről kikerülve.
| A Wolters Kluwer Jogászdíj kiadvány teljes egészében ingyenesen letölthető innen. |
