Az alaptörvény tizedik módosításáról tárgyal a parlament


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezúttal az Ukrajnában dúló háború miatt kaphatna a kormány felhatalmazást a gyors döntésekre.

A képviselők napirend előtti felszólalásokkal nyitják az ülésnapot, majd megemlékeznek a madarak és fák napjáról is. Ezt követően kezdik meg az alaptörvény tizedik módosításáról szóló vitát. A változtatás megadná a kormánynak azt a felhatalmazást, hogy ha kell, az Ukrajnában folyó háború miatt gyors döntést hozhasson.

Az alaptörvény módosívásával együtt tárgyalja meg az Országgyűlés a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést is.

Az Országgyűlés ugyancsak megvitatja a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatot, majd napirend utáni felszólalásokkal zárja keddi munkáját.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A jövő jogásza podcast: az AI hatása a jogi szakmára

Podcastunkban a mesterséges intelligencia jogi szakmára gyakorolt hatásáról Dr. Megyeri Andrea a Wolters Kluwer Hungary innovációs és tartalomfejlesztési vezetője beszélget Dr. Tilesch György mesterséges intelligencia szakértővel, a PHI INSTITUTE for Augmented Intelligence elnökével.

2023. június 22.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 4. rész: hivatásbeli kötelezettségeket érintő kockázatok

Cikksorozatunk negyedik részében kiemelünk néhány olyan kockázatot, amelyek akkor merülnek fel, ha az ügyvédek MI-eszközöket használnak. Kitérünk arra is, hogy ezek használata miként veszélyeztetheti a hivatásbeli kötelezettségeknek való megfelelést. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.

2023. június 7.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 3. rész

Cikksorozatunk harmadik részében az szövegkeresésről, a szövegelemzésről a beszédet szöveggé alakító eszközökről, a chatbotokról és az adminisztrációs teher MI-vel való csökkentéséről olvashatnak. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.