Az alternatív vitarendezésben rejlő lehetőségek – különös tekintettel a Pénzügyi Békéltető Testület tevékenységére I. rész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Dolgozatunkban a pénzügyi fogyasztóvédelem elsődleges terepét, a Pénzügyi Békéltető Testület munkásságát fejtettük ki, hiszen e testület hazánkban az AVR egyik új fórumának számít, a Pénzügyi Békéltető Testület az első olyan hatékony alternatív vitarendezési fórum, ahol a pénzügyi fogyasztóvédelem maximálisan meg tud valósulni, melynek segítségével a pénzügyi kultúra és tudatosság fejlődhet.
I. Bevezetés
„Közted, és köztem igény-konfliktus van. Én tiszteletben tartom a te igényeidet, de tekintettel kell lennem a saját igényeimre is. Nem használom a hatalmat feletted, hogy nyerjek és te veszíts, de nem engedhetem meg azt sem, hogy te légy a győztes az én vereségem árán. Állapodjunk hát meg, hogy együtt keressük azt megoldást, amely kielégíti mindkettőnk igényeit, és így senki nem veszít.” – Thomas Gordon
Manapság a jogérvényesítésnek már számos színtere van, azonban a jogviták alapvető fóruma a bírósági eljárás, mely gyakran rendkívül időigényes, költséges, formalizált és végkimenetele is kétséges lehet. Előfordulhat, hogy a fogyasztóknak a bírósági eljárás során jogi képviseletet kell igénybe venniük, melynek költségei rendkívül magasak lehetnek, gyakran akár az eredeti követelés mértékét is meghaladhatják. A bírósági eljárás eredményeképp szükségszerűen lesz egy nyertes és egy vesztes fél, az így kialakult helyzet pedig gyakran továbbmélyíti a konfliktust ahelyett, hogy feloldaná vagy lezárná azt. A peres út sajnos nem mindig alkalmas arra, hogy az igazát bizonyítani igyekvő kérelmező igényeit kielégítse.
Kiinduló hipotézisünk az, hogy az alternatív vitarendezésé a jövő, hiszen ezen eljárások számtalan előnnyel bírnak a bírói úton történő igényérvényesítéshez képest. Az AVR-ben megjelenő előnyök a fogyasztóvédelem területén a leghangsúlyosabbak, ahol a fogyasztókkal szemben nagy szakértelemmel rendelkező, tapasztalt szolgáltatók állnak. Elsősorban a pénzügyi termékek és szolgáltatások megértése jelent nehézséget, illetve igényel egyre komolyabb szaktudást. Az ezek mögött álló pénzügyi szolgáltatók és a fogyasztók között hatalmas az aszimmetria, utóbbiak lényeges hátránnyal küzdenek, így világszerte a szükségesnél jóval alacsonyabb szintű a pénzügyi kultúra és a pénzügyi tudatosság.
Ez indokolta, hogy a különböző társadalmakban mindig is léteztek ún. alternatív vitarendezési eljárások, hiszen ezekben a problémás helyzetekben válik igazán nyilvánvalóvá az alternatív vitarendezési eljárások létjogosultsága, amelyek lehetővé teszik a viták bíróságon kívüli rendezését. Az alternatív vitarendezés kérdéskörét az elmúlt néhány évben több konferencia, workshop és dokumentum vizsgálta, ettől függetlenül azonban Magyarországon a téma napjainkban is a jogtudomány egy kevésbé ismert, kissé elhanyagolt területét képezi. Hazánkban ismereteink szerint alternatív vitarendezés témában már számos kiemelkedő jelentőségű tanulmány született, azonban tudományos igényű, monografikus szintű feldolgozás még nem jelent meg. [1]
Dolgozatunkban egy alternatív vitarendezésről szóló általános bevezetőt követően a pénzügyi fogyasztóvédelem elsődleges terepét, a Pénzügyi Békéltető Testület munkásságát fejtettük ki, hiszen e testület hazánkban az AVR egyik új fórumának számít, a Pénzügyi Békéltető Testület az első olyan hatékony alternatív vitarendezési fórum, ahol a pénzügyi fogyasztóvédelem maximálisan meg tud valósulni, melynek segítségével a pénzügyi kultúra és tudatosság fejlődhet. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának rövid áttekintése után példákkal igyekeztünk szemléltetni a Testület most formálódó joggyakorlatát, majd áttértünk dolgozatunk fő témájára, igyekeztünk – részben a Pénzügyi Békéltető Testület kapcsán, részben általánosan – az alternatív vitarendezésre vonatkozóan építő jellegű kritikákat, fejlesztő és népszerűsítést célzó javaslatokat megfogalmazni. Dolgozatunkban több helyen építettünk csapatunk egyik tagjának, Gajdos Martinának a Pénzügyi Békéltető Testületnél eltöltött gyakorlati ideje alatt megszerzett szakmai tapasztalataira, illetve az általa az ELSA-BKIK Alternatív Vitarendezési Versenyen tapasztaltakra, így dolgozatunk módszertanilag helyenként empirikus, megismerésen alapuló.
A dolgozatunknak nem célja, hogy az alternatív vitarendezésre vonatkozó valamennyi kérdésre választ adjon vagy azok valamennyi vonatkozását feltárja, tartózkodtunk az általánosabb megközelítésektől. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy nem volt célunk egy átfogó jellegű AVR katalógus létrehozása, ahogy már említettük, elsődleges célunk az alternatív vitarendezési módszerekre vonatkozóan fejlesztő javaslatok megfogalmazása volt.
II. Az alternatív vitarendezés
A különféle érdekek ütközésével kialakuló konfliktusok egyidősek az emberiség létével. A vita során a felek elsődleges célja saját álláspontjuk és érdekeik érvényesítése, amelynek érdekében a másik fél előtt olyan magatartást tanúsítanak, amely egyértelműen jelzi a szükségleteik kielégítésére irányuló szándékukat. [2] Palmer és Roberts szerint a vita feloldására három fő lehetőség áll nyitva a felek előtt. Választhatja egyikük az ún. elkerülést (avoidance), amikor az egyén lényegében ignorálja a problémát, ezáltal érvényesülni hagyja a másik fél álláspontját. Hasonlóan egyoldalú konfliktuskezelő módszer lehet az önbíráskodás (self-help), amely jellemzően valamilyen erőszakos magatartást takar, amellyel az egyik fél ráerőlteti álláspontját a másikra, racionális érvek hiányában is. Természetesen ez a fajta vitarendezési mód egy demokratikus jogállam eszméjével nem lehet összeegyeztethető. A szerzőpáros mindezek mellett szól a megbeszélés (talk) módszeréről, amely egyértelműen a legsikeresebb konfliktuskezelő módszer lehet, ugyanis ekkor a felek kölcsönösen megpróbálják megismerni a másik álláspontját, és igyekeznek kialakítani egy mindkettőjük számára optimális megoldást a vitát illetően.[3]
A Palmer és Roberts által megfogalmazott megbeszélés fogalmát napjainkban az alternatív vitamegoldási rendszer (AVR) jelenti, amely a bírói úttal szemben nyújt gyors és hatékony segítséget.[4] A bírói út számos hiányosságát látva az alternatív vitamegoldási módszerek először az Amerikai Egyesült Államokban jelentek meg, jelentősen csökkentve a bíróságok ügyterhét is. Bár e vitarendezési módok számos előnnyel bírnak, Magyarországon máig bizalmatlanok velük szemben az emberek, és túlnyomórészt bírói úton próbálják rendezni konfliktusaikat, hiába áll nyitva számukra számos jogterületen alternatív vitarendezési módok igénybevételének lehetősége.
Az alternatív vitarendezés klasszikus területe a fogyasztóvédelem, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény értelmében ugyanis a békéltető testületeknek joguk van a fogyasztó és a vállalkozás között felmerült fogyasztói jogvitákat a bírósági eljáráson kívül, békés úton, egyezség megkötésével rendezni. Az egészségügy volt az a terület, amely az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló 2000. évi CXVI. törvény segítségével megteremtette az első valódi mediációt. A bizalmon alapuló eljárás során a felek vitamegoldását egy közvetítő, vagy közvetítő tanács segíti, a külső kényszertől mentes egyezség megteremtése érdekében. [5] A polgári jogi jogviták során a felek a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján, büntetőügyekben pedig a 2006. évi CXXIII. törvény alapján rendezhetik jogvitáikat a peres út mellőzésével. Az alternatív vitarendezés lehetősége nyitva áll a munkajogban is, ugyanis az Mt. a kollektív munkaügyi vita feloldására három intézményes megoldást határoz meg: a felek általi közvetlen egyeztetést, a közvetítést, illetve a döntőbíró igénybevételének lehetőségét. A családjogi viták kapcsán a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény teremtette meg az AVR alkalmazásának lehetőségét, a 132. § (6) bekezdése szerint ugyanis „a gyermek és hozzátartozói közötti kapcsolattartás szabályozása vagy annak végrehajtása iránti eljárásban felmerülő konfliktus megoldására a gyámhivatal kezdeményezheti a konfliktusnak közvetítői (mediációs) eljárás keretében történő rendezését.” [6]
Mivel az AVR eljárás az önkéntességen alapul, ezért a szélesebb körben való alkalmazás elsődleges követelménye az lenne, hogy a felek egyfajta bizalmi viszonyba lépjenek, meghallgassák egymás érveit és hajlandóvá váljanak a kompromisszum megtalálására. A magyar társadalmat elsősorban a történelmi tapasztalatok miatt sajnos napjainkban is a bizalmatlanság, elégedetlenség jellemzi, kevesen hisznek az igazságosság és méltányosság érvényesülésében, az alternatív vitarendezés hatékonyan történő érvényesülésének azonban előfeltétele lenne a bizalom és az empátia a felek között, illetve annak elfogadása, hogy ellenkező érveik ellenére a vitában állók végső célja közös. [7] A társadalom részéről történő szemléletváltás rendkívül fontos lenne, hiszen az alternatív vitarendezési módszerek számos előnnyel bírnak a klasszikus peres eljáráshoz képest.
1. Az AVR típusai
A konfliktusok feloldására az AVR három megoldási lehetőséget kínál. Lehetőség van a felek közvetlen tárgyalására (egyeztetés), harmadik fél bevonására, egyfajta közvetítőként (mediáció), valamint az sem kizárt, hogy ez a vitába bevont harmadik fél nemcsak közvetít a felek között, hanem rájuk nézve kötelező döntést hoz (arbitráció). Természetesen a vita jellegétől, illetve a felek egymáshoz való viszonyától függ jelentős mértékben az, hogy egy adott konfliktus feloldására melyik módszer alkalmazása lehet a legalkalmasabb. A módszereket összehasonlítva megfigyelhető, hogy az egyeztetés, mediáció, arbitráció vonalon haladva egyre formálisabbá válnak az eljárások, egyre jelentősebbé válik a kívülálló harmadik fél szerepe az eljárásban, csökken a mérlegelés jelentősége, valamint egyre inkább normaorientált lesz a vitarendezés, a felek egyéni érdekei és a vita valós okai pedig háttérbe szorulhatnak. [8]
1.1. Az egyeztetés
Az AVR típusai közül az egyeztetés az, amelyik a legkevésbé formalizált, itt lehet leginkább figyelembe venni a felek egyéni érdekeit, a vita valódi mozgatórugóit. Léteznek olyan jogtudományi álláspontok, amelyek az egyeztetésen belül különbséget tesznek a tanácskozás, illetve a tárgyalás között.
Az eljárás során a felek közvetlenül egymással vitatják meg álláspontjukat és keresnek megoldást a problémára. A párbeszéd során javaslatokat tesznek, elmondják a követeléseiket és kéréseiket, valamint addig folytatják az egyeztetést, amíg egy mindkettőjük számára elfogadható megoldást nem találnak a problémára. Az egyeztetés elsősorban a felek érdekein alapul, ám ha nem sikerül közös álláspontot kialakítaniuk, akkor a felek megvizsgálhatják, hogy milyen jogokkal rendelkeznek, és végső soron peres úton érvényesíthetik igényeiket , meghatározott jogi keretek és garanciák között. [9]
1.2. A mediáció
Mediáció vagy közvetítés esetén a felek egy független harmadik fél bevonásával igyekeznek megoldani a konfliktust, amely jelentősen gyorsítja a vitarendezést. A közvetítő személy vagy mediátor nem a vita eldöntésére hivatott, feladata a felek álláspontjának egymáshoz való közelítése. A mediációs eljárásban a közvetítőként eljáró személy nem vizsgálja a felróhatóságot, a jogellenességet, nem állapít meg felelősséget, hanem csak közvetít, segíti az egyezség létrejöttét, rábírja a feleket arra, hogy hallgassák meg egymás érveit és legalább részben fogadják el azokat. A közvetítő aktív tevékenységet lát el, rendelkeznie kell megoldási javaslattal arra az esetre, ha a felek nem tudnak megegyezni egymással. Ő az, aki elsődlegesen irányítja az eljárást, segíti az érvek megértését, és szerepe van a tények feltárásában is. Gondoskodik a hatékony vitarendezéshez szükséges nyugodt és biztonságos környezet megteremtéséről, elősegíti az információcsere hatékonyságát, biztosítja azt, hogy a vitában állók mindegyike kifejthesse véleményét, védelmezi az eljárást, célja pedig a felek hozzáállásának megváltoztatása és egy tartós megállapodás létrehozása. [10]
[htmlbox mt_kommentar]
1.3. Az arbitráció
A döntőbíráskodás, mint alternatív vitarendezési mód az egyik legvitatottabb opció, ugyanis elsősorban a klasszikus bírói eljáráshoz hasonlítható. A mediációhoz hasonlóan, ebben az esetben is egy független harmadik fél bevonása történik az eljárásba, azonban a döntőbíró nem csupán irányítja a felek közti tárgyalásokat, hanem ő az, akire a felek a vita eldöntésének jogát ruházzák, az övé a felelősség a vita megoldását illetően. A döntőbíró kötelessége az, hogy a feleket egyenlőként kezelje, biztosítsa számukra álláspontjuk kifejtésének lehetőségét. A döntőbíráskodás egyik nagy előnye az, hogy döntéskényszert jelent, a felek között holtpontra jutott tárgyalásokat valamilyen módon lezárja. Hátrányként értékelhető azonban az arbitráció esetében, hogy – mivel egy harmadik személy dönt a felek közötti vitás ügyben, ezért – a döntést az érintettek sok esetben nem érezhetik magukénak, amely a későbbi végrehajtás során jelenthet problémákat. Ez azonban ösztönzően is hathat a felekre, és törekedhetnek arra, hogy ezen út elkerülése érdekében megpróbálják saját maguk rendezni a konfliktust, egyéb vitarendezési módszerek felhasználásával. [11]
2. Az AVR kialakulása és elterjedése
Az alternatív vitarendezési módok előképei a törzsi társadalmakban keresendőek. Ezekben az ősi közösségekben ugyanis nem léteztek bírói fórumok, ezért vita esetén általában semleges harmadik fél igénybevételével próbálták meg a konfliktust feloldani, lehetőleg úgy, hogy jelentős érdeksérelmet egyik fél se szenvedjen, illetve a társadalom egysége se kerüljön veszélybe. [12]
A modern korban először az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg az AVR a II. világháború után, kezdetben a kollektív munkaügyi viták feloldása céljából. A módszer sikerességét látva később a többi jogterület is használni kezdte, ezzel párhuzamosan pedig csökkent a bíróságok ügyterhe is. Mára szinte valamennyi szövetségi államban törvény szabályozza a módszert, a kisebb súlyú ügyek rendezésének pedig gyakorlatilag kötelező módjává vált az AVR. [13]
Az alternatív vitarendezés Európában először Nagy-Britanniában jelent meg, ahol jellemzőek voltak a nagyon hosszú, évekig húzódó peres eljárások. Kezdetben a 100 font értékhatárt el nem érő perekben tették kötelezővé az eljárás igénybevételét a bírói eljárás megindítása előtt, illetve civil szervezetek is segítettek az eljárás széles körben való ismertté tételében. [14]
2.1. Az Európai Unió szerepe
Napjainkban az alternatív vitarendezés elterjedésében jelentős szerepet játszik az Európai Unió, amely kiemelt preferenciaként kezeli az AVR elterjedését Unió szerte. Említést érdemelnek e körben mindenekelőtt az Unió által 1993-ban és 2002-ben kibocsátott Zöld Könyvek, melyek közül az előbbi vetette fel először a vitarendezés tagállami támogatásának szükségét, utóbbi pedig a konfliktusmegoldás alternatív módjairól szólt a polgári és a kereskedelmi jog területén, amelynek célja a fogyasztók hatékony érdekérvényesítésének biztosítása volt az Unió területén. Jelentős továbbá az Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelve (Mediációs Irányelv), a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól, amelynek célja a határon átnyúló kereskedelmi ügyletek kapcsán a mediáció lehetőségének biztosítása. Ösztönzi a tagállamokat a közvetítők képzésére, rendelkezik az eljárás bizalmi jellegéről, valamint kijelenti, hogy a közvetítés felfüggesztő hatállyal bír a bírósági eljárás kezdeményezésére vonatkozó határidőkre nézve.[15] Témánk szempontjából kiemelkedően fontos az Európai Parlament és a Tanács 2013/11/EU irányelve a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (AVR-irányelv). Az irányelv, mint másodlagos jogforrás az EUMSZ 288. cikke értelmében az elérendő célokat illetően valamennyi címzett tagállamra kötelező, azonban az eszközök és módszerek megválasztását a nemzeti hatóságokra bízza. Az Európai Parlament és a Tanács szerint „az alternatív vitarendezés a kereskedők és fogyasztók közötti jogviták egyszerű, gyors és költségkímélő, bírósági eljáráson kívüli megoldását kínálja. Az alternatív vitarendezés fejlettségi szintje azonban az Unió területén még nem elég magas és nem elég egyenletes. A fogyasztók és a kereskedők még mindig nincsenek tisztában a rendelkezésükre álló alternatív jogorvoslati mechanizmusokkal, és csak a polgárok csekély hányada tudja, hogyan nyújthat be panaszt egy alternatív vitarendezési fórumhoz.” [16] Az érvelés szerint az alternatív vitarendezés elterjedésére a belső piac hatékony működése érdekében van szükség, azonban az AVR eltérő fejlettségi szintje az egyes tagállamokban gátolja ezt, hiszen a polgárok számára eltérő lehetőségek állnak rendelkezésre. A fogyasztók tartózkodnak a határokon átnyúló vásárlásoktól, nem bíznak a vitarendezés hatékonyságában, valamint ez a gyakorlat a kereskedőknek is hátrányt okozhat a versenytársakhoz képest. Az irányelv értelmében az AVR fóruma lesz minden olyan szerv, ami tartós jelleggel jött létre a fogyasztói jogviták rendezése érdekében, és az irányelvnek megfelelően jegyzékbe vették.
[htmlbox jogtar_kepzes]
Az eljárás kapcsán rögzíti az irányelv többek között azt, hogy azt teljes mértékben a bizalmas jelleg hatja át, az eljárás ideje alatt tiszteletben kell tartani és védelemben kell részesíteni a magánélethez való jogot. A vitarendezési módokkal szemben követelmény az, hogy méltányosan, gyakorlatiasan és arányos megoldásokkal rendezzék a felek konfliktusát, figyelembe véve az objektív körülményeket és a felek jogait. A polgárok bizalmának megteremtése érdekében kiemelt fontosságú a szervek függetlensége és pártatlansága, valamint az, hogy a vitarendezésért felelős személyek megfelelő képzettséggel és szakértelemmel rendelkezzenek. A testületek átlátható működésük érdekében kötelesek folyamatos tájékoztatást nyújtani tevékenységükről, illetve jelentéseket készíteni.
Az irányelv hivatkozik az Alapjogi Charta 47. cikkében rögzített hatékony jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogra is, és rögzíti, hogy az alternatív vitarendezés a fogyasztók számára továbbra is csak egy alternatíva, nem foszthatja meg őket a bírói út igénybevételétől. Az irányelv rendelkezéseit a tagállamoknak 2015. július 9-ig kellett átültetniük nemzeti jogukba.
Az irányelv rögzíti, hogy „ezen irányelv, valamint a fogyasztói jogviták online rendezéséről szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU Európai Parlamenti és Tanácsi rendelet két egymással összefüggő és egymást kiegészítő jogalkotási eszköz.” [17]
Az 524/2013/EU rendelet (OVR-rendelet) arra hivatott, hogy online vitarendezési fórumot alakítson ki a felek számára, ahol peren kívül, színvonalas online alternatív vitarendezési platformokon lesz lehetőségük az online adásvételből vagy szolgáltatásból fakadó konfliktusok feloldására.
2.2. Hazai előzmények
Követve a nemzetközi trendeket, az 1990-es évektől kezdődően hazánkban is fokozatosan kialakult az alternatív vitarendezés fórumrendszere. Magyarországon az 1997. évi CLV. törvény tekinthető az első jelentős lépésnek a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése tekintetében, hiszen ez a törvény hozta létre a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületeket, melyek már valódi alternatív vitarendezési fórumot jelentettek. [18]
Az Országgyűlés 2000-ben létrehozta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet, az Állami Biztosításfelügyelet és az Állami Pénztárfelügyelet összevonásával. A PSZÁF – mint Magyarország pénzügyi közvetítő rendszerét felügyelő, ellenőrző hatósági feladatokat ellátó önálló szabályozó szerv – ellátta a pénzügyi szektor közgazdasági érdekeinek védelmét és a pénzintézetek ügyfeleinek védelmét egyaránt, így kialakulásának időszaka a pénzügyi fogyasztóvédelem ex lege megjelenésének tekinthető.
A 2008-ban kirobbant globális gazdasági válságot követően – többek között a devizaválságra és a fogyasztók és pénzügyi szolgáltatók között növekvő információs aszimmetriára tekintettel – egyértelművé vált, hogy a pénzügyi felügyelet eddig közel sem volt megfelelő, így ez az időszak radikális változásokat követelt a gazdaságpolitikában és a pénzügyi szektorban egyaránt.
A pénzügyi fogyasztóvédelem szerepe Magyarországon is fokozatosan erősödött, mely elsősorban a nemzetközi és Európai Uniós tendenciáknak volt köszönhető. Az Európai Parlament és Tanács tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2005/29/EK irányelvének és annak 2008-ban a magyar jogba történő átültetésének köszönhetően a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a pénzügyi szférában fogyasztók sérelmére elkövetett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni fellépés érdekében eljárási jogot kapott. A pénzügyi fogyasztóvédelem megteremtésének legfontosabb mozzanatára 2011-ben került sor, melynek keretében a PSZÁF expressis verbis fogyasztóvédelmi hatósági felhatalmazást kapott, így ettől az időponttól fogva a fogyasztóvédelmi ellenőrzési tevékenység explicit módon a hazai pénzügyi felügyelet részévé vált. [19]
A gazdasági válságot követő legnagyobb változás a pénzügyi felügyeleti rendszerben következett be, melynek tetőpontja, hogy az Alaptörvény ötödik módosítását követően lehetővé vált a PSZÁF Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) történő integrálása. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy a felügyelet terén egy teljesen új irány vegye kezdetét. [20] A pénzügyi fogyasztóvédelem kialakulásával fokozatosan felértékelődött a fogyasztók tájékoztatásának és megfelelő védelmének szerepe. 2013-ban a PSZÁF megszűnésével az MNB vette át az általa korábban ellátott feladatokat, a cél a felelősség egyértelművé tétele, illetve a jegybanki és felügyeleti célok és feladatkörök párhuzamosan történő összehangolása lett. A fogyasztóvédelmi feladatkör MNB-hez történő integrálása minden tekintetben hozzájárult a pénzügyi szektor megbízhatóságának növekedéséhez és a fogyasztók bizalmának kialakításához, megerősítéséhez és megőrzéséhez.
[1] Veres Zoltán: A pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdései; PhD értekezés, Budapest, 2017., 185-205. o.
[2] Prugberger Tamás: Érdek és érdekegyeztetés a jogban, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002., 17. o.
[3] Roberts, Simon- PALMER, Michael: Dispute Processes: ADR and the Primary Forms of Decision- Making; Cambridge University Press, Cambridge, 2005., 81-83. o.
[4] Kas Kinga: Alternatív vitarendezés a foglalkoztatási konfliktusokban, PhD értekezés, Budapest,2008., 38. o.
[5] Decastello Alice:
A közvetítői eljárás az egészségügyben; PhD értekezés, Pécs, 2008. 28. o.
[6] Rácz Zoltán:
Az alternatív vitarendezés (AVR) helyzete Magyarországon;
http://www.uni- miskolc.hu/~microcad/publikaciok/2015/E7_Racz_Zoltan.pdf (2017. 07. 20.)
[7] Sipos Tünde:
Konfliktuskezelés és mediáció ma Magyarországon avagy: perkedvelő perlekedők,
Könyvtári figyelő, 2009./3. sz. 422-427. o.
[8] Pokol Béla:
A jog elkerülésének útjai. Mediáció, egyezségkötés;
http://jesz.ajk.elte.hu/pokol9.html
(2017. 07. 24.)
[9] Kovács István Vilmos:
Alternatív vitarendezés a nemzetközi gyakorlatban; Új pedagógiai szemle,
2012./7-8. sz., 132. o.
[10] Rúzs Molnár Krisztina:
A mediáció az alternatív vitamegoldás rendszerében, különös tekintettel munkajogi szerepére, PhD értekezés, Szeged, 2005., 9-10. o.
[11] Rácz Zoltán:
A munkaügyi viták megoldásának rendszerei, különös tekintettel az érdekvitákra; PhD
értekezés, Miskolc, 2002., 29-32. o.
[12] Dézsi Andrea:
A fogyasztói vitarendezés alternatív megoldásai az Európai Unióban;
http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/1_2009/a_fogyasztoi_vitarendezes_alternativ_megoldasai_ az_europai_unioban/ (2017. 07. 24.)
[13] Nemcsik Orsolya:
Mediáció, avagy közjegyzők „új” szerepben –közokirat szerkesztés és hagyatéki eljárás a közvetítés tükrében;
http://jesz.ajk.elte.hu/nemcsik20.html (2017. 07. 24.)
[14] Pokol i.m.
[15] Malik Éva:
Megoldotta-e a mediációs irányelv az Unió mediációs paradoxonát?; In.: Határon átnyúló viták rendezése: törekvések és megoldások (Szerk.: Harsági Viktória – Horváth E. Írisz – Raffai Katalin – Suri Noémi – Szabó Sarolta), Pázmány Press, Budapest, 2015., 169. o.
[16] 2013/11/EU irányelv (5)
[17] 2013/11/EU irányelv (12)
[18] Veres i.m. 201. o.
[19] Jámbor Bianka:
A pénzügyi fogyasztóvédelem, különös tekintettel a pénzügyi kultúrára, Szakdolgozat, Miskolc, 2016. 8-11. o.
[20]Jámbor i.m. 4. o.