Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A cikk szerzője szerint a jogalkotónak kimerítően szabályoznia kellene az emberi embrióval kapcsolatos kutatás és bioetikai kérdések feltételeit. A legtöbb esetben ugyanis a jog nem képes kellően lépést tartani a tudományos fejlődés lehetőségeivel.
Az emberi embrió jogi helyzete
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a jövő orvostudományának legnagyobb várakozással figyelt kutatásai, az embriók felhasználásával és az őssejt-terápiával kapcsolatosak. Naponta olvasunk őssejt-kutatásról, őssejtet felhasználó kezelésekről, reményekről és kudarcokról szóló híreket. A legtöbb őssejt-terápiás módszer teljesen új, és még csak kísérleti stádiumban van. Ebben a korai fázisban előfordulhat, hogy a biztonságos alkalmazhatóság elérése a legnehezebb feladat. Így ezek ismeretében merült fel bennem a kérdés, hogy egy ilyen fontos területet, a jog és a jogszabályok milyen eszközök segítségével szabályoznak? Hogyan lehetne egy rugalmas fogalmat kidolgozni, ami jól használható a jogban, de közelít a biológiai tényszerűségekhez, és az etikai/filozófiai elméletekhez is? Vajon mennyire válnak az ivarsejtek, a megtermékenyített embriók áruvá? Valamint e kérdéskör milyen etikai problémákat vet fel?
„Egy mindenkiért, mindenki egyért”: Etika – Jog – Bioetika
Mivel az emberi embriókkal kapcsolatos jogi szabályozás alapvetően nem etikai, hanem jogi indíttatású, így fontos kiemelnem, hogy az etika, bioetika és a jog egymástól elválaszthatatlan területek, egymásra gyakorolt hatásuk nem hagyható figyelmen kívül a kérdések leegyszerűsítése érdekében. Eme összefogás eredményeként jöhettek létre a különböző egyezmények, melyek az egyén alapvető védelmét kívánták biztosítani a biológia és az orvostudomány működésének területén. A nemzetközi szerződésekben mutatkozik meg leginkább az, hogy az európai gondolkodás és jogi szabályozás még meglehetősen eklektikus, amely nem teszi lehetővé, hogy valóban hatékony szabályozást alkossanak. A biomedicina-egyezmények annak ellenére, hogy más-más környezetben, térben és időben születtek, számos közös jellegzetességgel bírnak. Valamennyire jellemző, hogy említést tesznek az emberi élethez vagy emberi méltósághoz való jogról. További tartalmi elem az egyén tájékozott beleegyezése kutatások vagy kezelések esetén. Viszont nem biztosítanak emberi jogi védelmet az embriók számára, mivel ehhez el kellene ismerniük annak jogalanyiságát, vagyis emberi státusát. Mindazonáltal igyekeznek mégis kifejezésre juttatni egyfajta különleges jogállást, amely az embriót kiemeli a puszta tárgyként vagy testrészként való kezelés lehetőségének köréből. Ezek az egyezmények egyfajta előképnek is tekinthetők, hisz mint sok más állam, a hazai jogalkotók is ezekből merítve szabályozták saját jogukat. Így Alaptörvényünk is erre támaszkodva tartalmaz kifejezetten bioetikai tárgyú rendelkezéseket. Azonban, miközben hatályos Alaptörvényünket tanulmányoztam, többször felmerült bennem a kérdés, ha a jogalkotó nem ért egyáltalán az orvostudományhoz, hogyan is tudna megfelelő jogszabályokat hozni azokkal kapcsolatban? Aggodalmam pedig nem volt alaptalan.
„Bábeli zűrzavar…”
A bioetikai tartalmú rendelkezései vonatkozásában az alábbiakat emelném ki: az Alaptörvény III. cikk (2) bekezdése alapján „tilos emberen szabad és tájékoztatáson alapuló hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni”. Itt a nem megfelelő szóhasználatot emelném ki. Bár a második világháborút követően elfogadott nemzetközi alkotmányokban csupán az orvosi „kísérletekbe” való beleegyezés szerepelt, a szakirodalom később már a „kutatások” kifejezést használta, hiszen az emberrel való kísérletezés egyáltalán nem engedhető meg. A III. cikk (3) bekezdése szerint „tilos az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása, valamint az emberi egyedmásolás”. Ismét utalni szükséges a megfogalmazás problematikusságára, hiszen a fajnemesítés fogalmát, kizárólag növényekre alkalmazza a szakirodalom, így amíg az ember nem tanul meg fotoszintetizálni, addig ez a megfogalmazás sem lesz a legmegfelelőbb számunkra. Nem világos az sem, hogy a fent idézett bekezdésben mit jelent a „gyakorlat” kifejezés, valamint a szóhasználati bizonytalanságoknál komolyabb gondot jelent az idézett rendelkezésnek az emberi test és testrészek haszonszerzésű felhasználásának tilalma. A megfogalmazás ugyanis kizárólag a haszon céljából történő felhasználást tiltja, a megszerzését nem. Az Alaptörvényből idézett III. cikk 3. bekezdésének utolsó fordulata „az emberi egyedmásolás” tilalmáról szól, mely megfogalmazás nyilvánvalóan a klónozás tilalmát rejti, azonban a szóhasználat a szakirodalmi nyelvhasználattól jelentősen eltávolodott.
Az Alaptörvény szövegével szemben, a hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) lényegesen több információt tartalmaz az emberi embrió felhasználásával kapcsolatban. Egyúttal szankciókat is tartalmaz arra az esetre, ha az orvos/kutató nem tartaná be kötelezettségeit. Viszont a témánk szempontjából egyik fontos elem nincs szabályozva a Btk.-ban. A magyar szabályozás rendkívül tömören és gyakran homályos módon rendelkezik az embrió- és őssejtkutatásra vonatkozó tárgykörről. E tárgykörre vonatkozó magyar szabályozás csak az egészségügyi törvényben szerepel és mindössze három szakaszban összefoglalva. Valamint a magyar joganyag az embriókutatásra vonatkozóan ugyan rögzít szabályokat, az embriókból nyerhető (embrionális) őssejtekkel végzett kutatások tekintetében azonban nem. Ez utóbbi kutatási tevékenységre vonatkozó iránymutatást ezért legfeljebb jogértelmezés nyomán lehet a hatályos jogszabályok szövegéből levezetni.
Embri(j)ó vagy nem?
Kérdés mindezek után, hogy az embrió védelmének igénye, korlátját képezheti-e a tudományos kutatás szabadságának? Ez természetesen attól függ, hogy tulajdonítunk-e az embrió számára, és ha igen, milyen morális és alapjogi státust. Amennyiben az embrió morális státusa és alapjogi jogalanyisága a megszületett emberével azonos, akkor emberi méltósága is azonos módon érvényesül a kutatás szabadságával szemben. Amennyiben azonban morális és alapjogi státusa más, úgy az nem feltétlenül jelenti a kutatás szabadságának egyértelmű meghajlását védelmének igénye előtt. Felvetődik a kérdés, hogy akkor mit is tehetünk és mi az, amit nem tehetünk laboratóriumi körülmények között az embriókkal? Milyen alapjogok sérülhetnek? Hol húzódik a határ a megalapozott terápia és a kuruzslás között? És tulajdonképpen miért is fontos az embrionális őssejt? A kutatásokhoz szükséges őssejtek több helyről (akár a felnőtt szervezetből is) nyerhetők, a leginkább ígéretesnek azonban mégis az embrionális őssejtek bizonyultak, mivel ezek tűnnek az eddigi eredmények alapján a legrugalmasabbnak az irányított specializáció tekintetében. Az embrionális őssejtek pedig kizárólag olyan embriókból nyerhetők, amelyek az anya testén kívül találhatók, megtermékenyülésük tehát nem „természetes” úton ment végbe, hanem valamely asszisztált megtermékenyítési eljárás eredménye.
Őssejt-lefagyasztás vagy telekvásárlás a Holdon?
Mivel nem egységes a szabályozás, így számos országban eltérően vélekednek. Ezt mutatja az is, hogy az őssejt-kutatás finanszírozásával akár még választási kampányt is lehetett nyerni 2008-ban az Egyesült Államokban. Természetesen, amennyiben az adott ország korlátozza az őssejt-kutatást, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem folynak azután vizsgálatok, hanem kizárólag magánpénzből folytatják. Ami közel sem ellenőrizhető oly mértékben, mint egy állami finanszírozású projekt, ahol folyamatos a kapcsolattartás és a tudományos közösségek tájékoztatása, valamint az eredmények publikálása. Úgy vélem, a megfelelő ellenőrzési mechanizmus, ami a magánkutatásokra nem vonatkozik, nagyon fontos lenne, mivel több országban is alkalmaztak őssejtkezeléseket, a módszerekről és az eredményekről azonban nagyon kevés adat látott napvilágot. Viszont pozitív fordulatként említhető, hogy – e probléma megoldására tekintettel – a szövetek, sejtek, sejtvonalak, embriók egyre nagyobb mértékű kutatási és kereskedelmi felhasználása mind gyakrabban kap jogi méltatást. A szövet, a sejtek, de különösen az embriók és ivarsejtek tárolása esetén egyre inkább jelen van a jövő biztosításának szándéka, a terápiás reménybe való befektetés. Nem ritka, hogy a páciens a tudományos vagy technikai lehetőségnek előre szavaz bizalmat. Érdekes megfigyelés, hogy világszerte egyre több embrió fogan meg az apa halála után, amennyiben a férfi még életében saját reprodukciója céljából spermiumot helyezett letétbe. Ilyenkor persze számos jogi, etikai probléma is felvetődik, mivel ezekre a gyermekekre nem vonatkoznak a klasszikus fogantatási vélelmek, hiszen a vélelmezett fogantatási időn jóval túl születtek, ezért az apaság megállapítása is jóval bonyolultabb. Ha mindkét szülő él, akkor sem problémamentes e döntés, hisz ma egy szülésnél is egyre többen gondolnak arra, hogy a köldökzsinórvér lefagyasztásával a gyermek számára hasznos őssejteket biztosítsanak. Teszik ezt sokan abban a reményben, hogy mire a gyógykezelés esedékessé válik, addigra az őssejt-kutatások is olyannyira előrehaladnak, hogy a lefagyasztott őssejt felhasználásával biztosítható lesz a gyógykezelés.
A köldökzsinórvér-bankok, az őssejt-vonalak igen nehézkes és botrányoktól sem mentes létrehozása is erre épül – „ki tudja, egyszer talán terápiás eszközként használható lesz” alapon. Nyilvánvaló, hogy ezek az eljárások a reményvétel esetei, és nem működtethetők pusztán a klasszikus terápiás etikai elvek mentén. Szükség van a fogyasztói modellre, hiszen a páciens itt nemcsak a gyógyítás kockázatát vállalja, de gyakorlatilag előre befektet a tudományos-technikai fejlődésbe. Hisz tulajdonképpen az őssejt-lefagyasztás olyan, mint telket venni a Holdon – sosem tudhatjuk, hogy jó üzlet-e vagy nem. A tájékoztatás nyilván nem lehet teljes körű, csupán az esélyek latolgatásán alapszik, melynek tekintetében igen eltérők vagyunk.
Továbbá olyan kérdéseket is fel kell tennie a páciensnek saját maga részére, hogy: jogom van-e elrontani a saját életem? Jogom van-e fizetni olyan dologért, amely miatt lehetséges, hogy az állapotom rosszabbra fordul? Van, akinek elegendő az a hír is, hogy kutatások folynak az adott területen, másoknak több biztosíték kell ahhoz, hogy egy jövőbeni új technikai lehetőségbe előre befektessenek. Ez a fogyasztó szemszögéből egyfajta lelkiismereti szabadságot feltételez. És itt lépnek be az őssejt-bankok, melyek iránt egyre nagyobb a kereslet. Mindenki számára könnyen elérhetővé válnak. Viszont fontos, hogy hiteles tájékoztatáshoz jusson az, aki e körben mozog. Hisz a fogyasztóban/páciensben számos kérdés merülhet fel. Ki a felelős a köldökzsinórvér levételéért, szállításáért és tárolásáért? Milyen minőség-biztosítási elvek érvényesülnek? A biobankot szabályozó törvényekből, az azokról folytatott vitákból az tűnik ki, hogy az emberek ma már aktívabb részvételt követelnek a genetikai kutatásokban. Nem akarnak pusztán „nyersanyagok” lenni, úgy érzik, ők is részesei a tudománynak, és az előnyökben is osztozni kívánnak. Ezek tudatában felmerül a kérdés, voltaképp kinek a tulajdonát képezi a levett minta? Meddig tárolható a lefagyasztott köldökzsinórvér? Hogyan tárolják a levett mintákat? És mi történik áramszünet esetén? Az ezekre vonatkozó válaszokat pedig „a köldökzsinórvér, köldökzsinórszövet és placenta eredetű köldökzsinórvér feldolgozására, fagyasztására és fagyasztva tárolására vonatkozó általános szerződési feltételekben” találhatjuk meg.
Mindezek ismerete után, levonható az a következtetés, miszerint a jog, mint egyfajta támpont segíti az őssejt-kutatásokat, viszont több szakember a jóhiszemű pácienseket kihasználva, és a jogszabályokat kikerülve végeznek olyan beavatkozásokat, mellyel bűncselekményt valósítanak meg. Erre kiváló példa a magyar őssejt-botrányként elhíresült eset, mikor 2007-2009 között engedély nélkül végeztek őssejt-kezeléseket a kifejezetten erre a célra alapított kaposvári klinikán. Kétségtelenül megkönnyítette volna a bíró helyzetét egy jól felépített, átlátható szabályzat, de erre még várnunk kell, mivel – Európában egyedülálló módon – Magyarországon még mindig szabályozatlan az őssejt-kezelések háttere.
Megszoksz, vagy megszöksz? Inkább változtass!
Egyértelműen kitűnik, hogy a bioetika és a jog több esetben ellentmondásban feszülnek egymásnak, viszont a közös cél érdekében összekapcsolódnak, és egymást erősítve megteremtik azt, ami az orvos, jogász, páciens, vagy egyszerűen az ember számára a legkedvezőbb. Az Alaptörvény szövegéből hiányzik a szakmai tudás és a magyar viszonyokra való alakítás iránti igény, valamint nem világos az sem, hogy a már kikristályosodott nemzetközi és hazai bioetikai normák közül miért éppen a szövegben szereplő jogok kerültek be, és mi volt a válogatás szempontja. A fogalomhasználata pedig szerencsétlenre és szakmaiatlanra sikerült. A büntető törvénykönyv esetében pedig helyesebb lenne, ha a jogszabály az emberi génállomány megváltoztatását és annak kísérletét tiltaná, függetlenül attól, hogy azt az egyedfejlődés mely stádiumában hajtják végre, hiszen az emberi génállomány összefoglaló meghatározás mind tartalmában, mind meghatározásában magában foglalja a magzati és embrionális génállomány kifejezéseket is, tekintettel arra, hogy a génállomány, az egyedfejlődés során, jelentős változásokon nem megy át.
Arra a következtetésre jutottam, hogy a legtöbb esetben a jog nem képes kellően lépést tartani a tudományos fejlődés adta lehetőségekkel, így egyes kérdések szabályozatlanok maradnak, míg más módszereket a túlszabályozás veszélye fenyegethet. Fontosnak tartanám a kutatás és fejlesztés eredményesebb működésének a jogtudomány eszközeivel történő elősegítését. Véleményem szerint a biomedicina tárgyköreinek szabályozása társadalmi és jogi szempontból egyaránt nehezen kezelhető tárgykörök, így a jogalkotótól különösen jelentős erőfeszítést, előzetes tájékozódást és együttműködést igényelnének. Amennyiben ez nem valósul meg a közeljövőben, úgy a jogalkotás nem nyújt adekvát megoldást a szabályozási igényre.
Úgy gondolom, pontosítást igényelne az egészségügyi törvény „embrió” fogalma; egyértelműbbé kellene tenni a klónozás tilalmára vonatkozó szabályokat, tisztázva, hogy azok kizárólag a reproduktív klónozásra vagy a terápiás és reproduktív klónozásra egyaránt vonatkoznak-e? Valamint a törvényben említést kellene tenni az őssejtek nyerésének jogi értékeléséről. E kérdéskörben javasolnám a megengedőbb jellegű szabályozás kialakítását, vagyis az őssejtkutatás engedélyezését. Továbbá a jogalkotónak lépéseket kellene tennie annak érdekében, hogy kimerítően szabályozza az emberi embrióval kapcsolatos kutatás feltételeit. Pontosan meg kellene határoznia, milyen módon létrejött élőlények létrehozását tiltja meg. Végezetül pedig tekintettel kellene lennie a természettudományok által elért eredményekre, és számos faktor figyelembe vételével kellene döntenie a jogi kérdésekben. A bioetika területe rendkívül sok problémakört ölel át, ennek megfelelően az ezzel összefüggésben hozható jogi problémák is szerteágazóak, ezeknek csak egy apró részét tártam fel, a kérdések átfogóbb és részletesebb vizsgálata e témakörben további kutatómunka során valósulhat meg.
Források, felhasznált irodalom:
Chronowski, N. (2011): Az Alaptörvény európai mérlegen. Fundamentum. 2. sz. Dinnyés A. (2004): Őssejtek és a klónozás lehetőségei. Magyar Tudomány. 3. sz. Düwell-Marcus-Steigleder-Klaus–Bioethik Zu Geschichte, Bedeutung und Aufgaben. In uık (szerk.): Bioethik. Suhrkamp, Frankfurt, 2003. Gál I. L. (2005): A születendő gyermek nemének megválasztása bűncselekményről – de lege ferenda. (2005): Orvosok és jogászok a büntető igazságszolgáltatásban. Pécs. Kovács, G. (2008): Bioetika és büntetőjogi kodifikáció. Győr. Kovács, G. (2010): Az emberi test tiltott felhasználása. Med. Et Jur. 1. évf. 3. sz.. Naratyil Z. (2010): A varázsló eltöri pálcáját? Az asszisztált humán reprodukciótól a reproduktív klónozásig – a jogi szabályozás kontúrjai. PPKE. Nielsen Linda: From Bioethics to Biolaw.: A Legal Framework for Bioethics. Kluwer Law International, The Hague – New York – London 1994. Sarkadi B. (2004): Őssejtek. Előszó. Magyar Tudomány 2004/3.
Sándor J. (2006): A test halhatatlansága. Bioetikai és jogi dilemmák a XXI. században. Fundamentum. 1. sz. Steinbock, B. (1992): Life Before Birth: The Moral and Legal Status of Embryos and Fetuses. New York. 51–58. Steinbock, B. (2005): The Ethics of Human Cloning. Principels of Medical Law. Oxford Univesity Press, London.
Tóth Judit: Közérdek az Európai Bíróság előtt. Közérdek és közigazgatás. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest 2008.Zeller J.(2011): Génsebészet baltával –az Alaptörvény bioetikai tartalmú rendelkezéseinek értékelése. Pécs.
A cikk az Arsboni, a Bird & Bird és a Wolters Kluwer 2018-as cikkíró-pályázatára készült, a szakmai zsűri által kiváló írás minősítéssel díjazott pályamű szerkesztett változata. Sorozatunkban a díjazott pályaművek közül válogatunk.
