Az év joghallgató tehetsége – Jogászdíj 2020-2021 Jogászdíj


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az V. Wolters Kluwer Jogászdíjon idén 12 kategóriában osztottak ki díjakat, elismerve a szakemberek innovatív, ügyfélközpontú, példaértékű munkáját. A cikkben a kategóriagyőztes pályázatának rövid kivonata olvasható a bírálóbizottság értékelésével, és a díjazottal készített interjú részletével együtt.

A vállalkozó joghallgató

Dr. Herdon István

Mentora: Dr. Zaccaria Márton Leó

A mentora szavaival:

Herdon István a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzős joghallgatója, a pályázat benyújtásakor már summa cum laude eredménnyel sikeresen teljesítette a záróvizsgáit és be is adta jelentkezését a DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájába PhD tanulmányok folytatása céljából. Emellett kiemelendő, hogy a pandémia ellenére 6 hónapot töltött Erasmus tanulmányúton Utrechtben 2020/21 őszi félévében. A jelölt mind a tanulmányi életben, mind a munka világában egyértelműen helytáll: túl azon, hogy eredményes joghallgató, az egyetemi tanulmányai mellett vállalkozói tevékenységet is aktívan folytat. A jelölt teljes munkásságát jellemzi a folyamatos innovációra törekvés, az érdemi, új, tudományos és joggyakorlati dilemmák keresése és ezek megoldása.

Herdon István

Dr. Herdon István

István tudományos teljesítménye és általában az egyetemi kötelezettségeken túli szakmai tevékenységei (a Környezetjogi és Munkajogi Tanszéken volt demonstrátor, tagja volt a Praetor Szakkollégiumnak, emellett tagja a DETEP-nek, a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának, illetve elnyerte az ÚNKP ösztöndíjat, mely egy magasabb fokú kutatási munkásságot követel meg) nem csupán példás szorgalmát és a jogászi pálya iránti elhivatottságát, hanem nagyfokú lényeglátást és valódi eredmények felmutatására való konstans törekvést tükröznek. A munkajogtudományban, de annak is elsődlegesen hagyományos magánjogdogmatikai pillére körül végzett kutatási tevékenysége egyedülálló a fiatal jogászok és kutatók körében. Ezek együttesen azért is bírnak relevanciával, mivel az álláspontja az, hogy „amit délelőtt hallgat az előadások keretében, az délután már használható tudás a piacon”.

A pályázatban be­mutatott többféle vállalkozási tevé­kenységéből egyet kiemelve: a jelölt társalapító-tulajdonosa, stratégiai vezetője egy innovatív startupnak, mely egy olyan – leginkább vendéglátók számára készült – rendelési keretrendszert biztosít, mely egy komplex csomag keretében lehetővé teszi a vállalkozásoknak online platform létrehozását, karbantartását és marketingjét. A vállalat ezen túlmenően szoftverfejlesztéssel foglalkozik. Az itt felmerülő jogi kérdések szintén innovatív gondolkodásra, az elmélet és gyakorlat szintézisét célzó megoldásokra ösztönzik. Bár a jelölt nem programozó, ugyanakkor a cégével számos, digitalizációval összefüggő jogi innováción is dolgozik. Elmondható, hogy innovációs törekvései és alapos, valódi tudományos eredményeket tükröző jogtudományi kutatómunkája, kiemelkedő előadói képességei, valamint a jogalkalmazás során felmerülő „nehéz esetek” megoldása egyaránt az eddig elvégzett tanulmányok és szakmai munka, azaz pályázata kétséget kizáró megalapozottságát mutatják. Egy személyes gondolattal zárva büszke vagyok arra, hogy őt a megpályázott díj elnyerésére ajánlhattam, mint ahogyan arra is, hogy immár hosszabb ideje kollégámnak nevezhetem.

Debreceni ÁJK logó

A bírálóbizottság a jelöltről:

A jelölt azon felül, hogy eredményes joghallgató, az egyetemi tanulmányai és szakmai gyakorlatai, tudományos munkája, versenyeredményei (pl. OTDK I. helyezés és más tudományos versenyeken elért helyezések) és publikációi mellett aktívan vállalkozói tevékenységet is folytat. A változó jogászi hivatás egyre inkább megköveteli, hogy „hibrid”, sok mindenhez értő, nem klasszikus értelemben vett jogászok kerüljenek ki az egyetemről, a jelölt pedig ezt idejekorán felismerve, digitális készségeit ötvözve jogi, kutatói és egyéb szakmai tudásával munkába is állította.

A díjat átadta: Dr. Czine Ágnes (a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese)


A NYERTEST KÉRDEZTÜK


Nem csupán a klasszikus jogi területen (versenyek, szakmai publikációk) mutatta meg hozzáértését, de fiatal kora ellenére vállalkozási területen is jeleskedik. Hogyan jött ez Önnél, hogyan tudta időben a sikeres vállalkozást összeegyeztetni a sikeres joghallgatói léttel?

Édesapám vállalkozó, így ezt a vállalkozói mintát elsősorban tőle örököltem. A vállalkozásomba éppen akkor csöppentem, amikor elkezdtem a jogi egyetemet, így párhuzamosan kezdődött meg 2016-ban a vállalkozói tevékenység és a joghallgatói létem. Ez kezdetben komoly kihívásnak tűnt, hiszen a jogi egyetem számos elméleti tudást követelt meg, de főleg a második és harmadik évtől azt kezdtem érezni, hogy sokkal könnyebben megy és sokkal eredményesebb a vállalkozói tevékenység, mivel a jogi egyetemen megtanultakat lényegében azonnal kamatoztatni tudtam és felhasználtam a másik téren.

A vállalkozások révén magas szintre kellett fejlesztenie a digitális készségeit. Milyen kihívásokat jelentett ez? Mennyire látja felkészültnek a jogászságot az egyre erősödő digitalizációra, mit tudna javasolni ezen a téren a mostani joghallgatóknak?

Jómagam nem vagyok programozó, ugyanakkor emelt fokú digitális ismeretekkel rendelkezem, mivel az összes részfolyamatot valamilyen szinten át kell látnom. Meglátásom szerint a mostani jogászság, illetve főleg a fiatalok, bár rendelkeznek digitális készséggel – hiszen az információs technológia nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, évtizedekben – úgy vélem, célzottan kellene olyan digitális készségeket is fejleszteniük, amelyek kimondottan segítik őket abban, hogy jogi témában, illetve az ehhez kapcsolódó területeken magasabb fokon tudjanak helytállni. Kiváló alapot nyújthat ehhez akár valamilyen kutatásban való részvétel, hiszen a kutatói munka a digitális készségekben való jeleskedést is előfeltételezi.

Frissen végzett jogász, nemrég kapta kézhez az oklevelét. Hogyan tovább, milyen területen szeretne elhelyezkedni a jogon belül, mik a tervei?

Vállalatalapítóként a vállalatban operatív munkát már nem igazán kell végeznem, így a jogi diploma átvételét követően PhD-hallgatónak jelentkeztem a Debreceni Egyetem Márton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájába, és párhuzamosan a Dr. Sipka Ügyvédi Irodában dolgozom ügyvédjelöltként. Úgy gondolom, hogy a korábban megszerzett vállalkozói tapasztalataim mindenképpen hasznosak lesznek az ügyvédjelölti hivatás gyakorlása során és a doktori iskolában folytatott kutatási tevékenységet szintén fel tudom használni akár az ügyvédi irodai munka esetén, akár a vállalkozásomnál.

(Az interjút dr. Balogh Sándor és dr. Mátyás Ferenc készítette.)

A Wolters Kluwer Jogászdíj kiadvány teljes egészében ingyenesen letölthető innen.



Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

A jövő jogásza podcast: innovációs stratégia a jogi szektorban

Dr. Ungváry Botonddal beszélgetünk arról, hogy hogyan érdemes hozzákezdeni egy jogi innovációs projekthez, milyen kérdéseket kell tisztáznunk, milyen technológiák közül választhatunk és milyen új ismereteket és készségeket kell elsajátítanunk ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk digitalizálni és automatizálni.

2024. május 29.

Szubjektív beszámoló a Digital Compliance by Design & LegalTech konferenciáról

Május 8-án abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem a Wolters Kluwer Hungary és a Portfolio Digital Compliance by Design & LegalTech című konferenciáján. Nem túlzás azt állítani, életem eddigi legjobb konferenciája volt, és ezt nem egyedül mondtam ki a jelen levők között… A szervezők ugyanis roppant sikeresen megléptek több olyan dolgot is, amikre igény már régóta lett volna, de eddig vagy nem jutott eszébe senkinek, vagy nem mert beleállni.

2024. május 23.

Gulyás László: inspiráló most a mesterséges intelligenciát kutatni

Fenntartható-e a mesterséges intelligencia? Lesz-e valaha alapvető közszolgáltatás? Jól járnak-e a felhasználók, ha pár nagy cég kezében összpontosul a technológia fejlesztése? Ezekben a dilemmákban segít eligazodni Gulyás László, az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, aki a technológia kapcsán felmerülő legaktuálisabb kérdéseket tisztázza. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem áprilisban indult tudományos-ismeretterjesztő sorozata most új videóval folytatódik.