Gondolatok a három csapásról
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró-pályázat keretében született, és 19. helyezést ért el.
A köznyelvben három csapás néven ismertté vált jogintézmény 2010 óta része a szankciórendszernek, amikor is a frissen megválasztott kormány jelentősen szigorította a Büntető Törvénykönyv (Btk.) erőszakos visszaesőkre és a halmazat egy esetére vonatkozó rendelkezéseit. A módosítások nem titkolt célja az volt, hogy hosszú időre kirekessze a társadalomból azokat, akik többször, egymás után személy elleni erőszakos bűncselekményeket követnek el. A 2010-es módosítással a három csapás két fajtája jött létre. A szigorított szankciók nem csak erőszakos többszörös visszaesés esetén voltak alkalmazandóak, hanem a bűnhalmazat bizonyos eseteiben is.
Az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó szankciók
Az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát a 2009. évi LXXX. törvény vezette be a régi Btk.-ba. A módosítás szerint erőszakos többszörös visszaesőnek minősül az a többszörös visszaeső, aki legalább három alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követett el. Meghatározták azt is, hogy mik minősülnek személy elleni erőszakos bűncselekményeknek [1978. évi IV. tv. (továbbiakban: régi Btk.) 137. § 17.], valamint az ilyen elkövetők ellen megemelték az erőszakos többszörös visszaesés alapjául szolgáló bűncselekmény büntetési tételének alsó határát. E módosítás tekinthető a három csapás előfutárának, mivel itt határozták meg először az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát, valamint itt sorolták fel a személy elleni erőszakos bűncselekményeket. A szűkebb értelemben vett három csapást a 2010. évi LVI. törvény vezette be. Ekkor már az erőszakos többszörös visszaesés alapjául szolgáló bűncselekmény büntetési tételének felső határát emelték kétszeresére. Ha ez a kétszeresre emelt felső határ meghaladja a 20 évet, vagy a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása (régi Btk. 97/A. §). Az új Büntető Törvénykönyv még tovább szigorította az erőszakos többszörös visszaesőkkel szembeni szankciókat azzal, hogy kimondta: ilyen elkövetők esetén kötelező kizárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét az életfogytig tartó szabadságvesztés esetén, azaz kötelező kiszabni a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést [Btk. 44. § (2) a)].
A halmazati három csapás
A halmazati három csapás bizonyos értelemben „hungarikumnak” tekinthető, ugyanis ez nem szerepel a jogalkotó által mintának tekintett egyesült államokbeli és szlovákiai szabályozásban sem. A fent említett 2010-es Btk.-módosítás szerint, ha a bűnhalmazatban álló cselekmények közül legalább három személy elleni erőszakos bűncselekmény, akkor a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha az így felemelt felső határ a 20 évet meghaladja, illetve, ha a halmazatban álló bűncselekmények valamelyike életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, ugyancsak kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása [régi Btk. 85. § (4)]. Az új Btk. ezt annyiban pontosította, hogy a szigorúbb szankciók csak három különböző időpontban elkövetett, befejezett személy elleni erőszakos bűncselekmény esetén voltak alkalmazhatóak [Btk. 81. § (4)].
A három csapás által érintett alapjogi és szankciótani kérdések
1. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés
A három csapással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) kötelező kiszabása az erőszakos többszörös visszaesők esetében. Magyarországon a TÉSZ mint legsúlyosabb szankció az Alaptörvényben is szerepel [IV. cikk (2)]. E rendelkezésnek kettős szerepe van. Egyrészt garantálja, hogy a TÉSZ csak szándékos erőszakos bűncselekmény esetén szabható ki. Másrészt a szankció Alaptörvénybe emelésével alkotmányos védelmet is biztosít annak. [NAGY, 2013]. Az Alaptörvénybe emeléssel az a probléma, hogy a TÉSZ ellentmond az Alaptörvényben és a nemzetközi szerződésekben ugyancsak szereplő embertelen büntetés tilalmának [JAKAB, 2011]. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy 2012-es határozatában kimondta, hogy az olyan büntetés, ahol nincs de jure és de facto lehetőség mérséklésre, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkét sérti, azaz embertelennek minősül [Vinter and Others v. The United Kingdom [GC], nos. 66069/09, 130/10 and 3896/10]. Ennek megfelelően az EJEB elmarasztalta és kártérítés fizetésére kötelezte Magyarországot, kiemelve, hogy a TÉSZ hazai szabályozásával rendszerszintű problémák vannak [Magyar v. Hungary, 73593/10.]. Megelőzendő a további elmarasztalásokat, indokolt a jogintézmény teljes revíziója és egy olyan felülvizsgálati mechanizmus bevezetése, amely megfelel az EJEB által támasztott emberi jogi követelményeknek. Trócsányi László igazságügyi miniszter nyilatkozatai alapján a jogalkotó a kegyelmi eljárás alaposabb és részletesebb kidolgozásával akarja megszüntetni a jogsértő helyzetet.
2. Az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések
A három csapás ezen fajtájával a legsúlyosabb probléma a bírói mérlegelés teljes kizárása. Az erőszakos többszörös visszaesés egyes eseteiben a bírónak nincs lehetősége mérlegelni az elkövető és a cselekmény társadalomra veszélyességét, az enyhítő és súlyosító körülményeket, hanem a törvény rendelkezése alapján automatikusan ki kell szabnia a TÉSZ-t. Az alapvetően relatíve határozott magyar szankciórendszerbe ezzel egy abszolút határozott szankció került be, amely felborítja a jogalkotó és a jogalkalmazó között megosztott büntetéskiszabási feladatokat. Tóth Mihály szerint ez a „jogalkotás bírói kompetenciába avatkozó hatáskör-túllépése”. Az Alkotmánybíróság a szabályozás e részét még nem vizsgálta. 2014 februárjában készült viszont egy ombudsmani jelentés, amely szerint a három csapás erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó része kizárja a bírói mérlegelést, nem teszi lehetővé a büntetések egyéniesítését, ezért sérti a hatalommegosztás alkotmányos elvét. A jelentés azt is leszögezi, hogy a hatalommegosztás elve „akkor érvényesülne […], ha a bíró a Btk. ’három csapás’ szabályainak alkalmazása során lehetőséget kapna a büntetés egyéniesítésére pl. azáltal, hogy a jogalkotó az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását a ’három csapásos’ ügyekben nem kötelező jelleggel, hanem csak alternatív lehetőségként tenné lehetővé.” Bár az alapvető jogok biztosa fölhívta az illetékes minisztert az Alaptörvénnyel ellentétes szabályozás korrekciójára, a három csapás erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezésit máig nem módosították. Külön vizsgálandó az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó szabályozás azon része, amikor a kétszeresre emelt büntetési tétel nem haladja meg a 20 évet. Először is le kell szögezni, hogy ebben az esetben abszolút határozott szankcióról nem beszélhetünk, a jogszabály csak a büntetési tétel felső határát emeli, az így felemelt büntetési kereten belül pedig a középmértékes büntetéskiszabás szabályai az irányadóak [Btk. 80. § (3) bek.]. Véleményem szerint ezekben az esetekben érvényesek az Alkotmánybíróságnak a középmértékes büntetéskiszabásról, illetve a visszaesők szigorúbb megbüntetéséről tett megállapításai. A szankciók szigorításával kapcsolatban az Alkotmánybíróság már 1995-ben kimondta, hogy „az Alkotmánybíróságnak nincs jogosítványa a büntetőpolitika által megfogalmazott szükségletek, követelmények és célok helyességéről és indokairól, így különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról határozattal dönteni”, azaz pusztán a szigorítás miatt a három csapás nem lehet alkotmányellenes. A középmértékes büntetéskiszabásról az Alkotmánybíróság kimondta: „kizárólag ezen büntetés nem [szabadságvesztés] konkrét mértékének megállapításához ír elő a jogalkalmazó számára kötelező jelleggel egy figyelembe veendő szempontot. Ebből már önmagában is az következik, hogy a támadott rendelkezés nem érinti az általános büntetéskiszabási elveket, és nem zárja ki azt, hogy a bíróság az irányadó általános és az egyedi ügyben felderített különös körülményeket a törvénynek és a bírói gyakorlatnak megfelelően, belátása szerint értékelje.” A három csapás szóban forgó esete nem vonja el a bírói mérlegelés lehetőségét, csupán a büntetésitétel-keretet emeli fel. Ezen belül a bíróságnak továbbra is kötelessége, hogy az adott bűncselekmény súlyával, az elkövető társadalomra veszélyességével és a bűnösség fokával arányos büntetést szabjon ki, valamint, hogy mérlegelje a súlyosító és az enyhítő körülményeket, így véleményem szerint a törvény e része nem tekinthető alkotmányellenesnek.
3. A halmazati három csapás
A szabályozás alkotmányjogilag legproblémásabb része a halmazati három csapás volt. Itt a halmazat fogalmából adódóan meghatározó a szerepe annak, hogy a cselekményeket egy eljárásban bírálják-e el. Ha valamilyen probléma miatt az ügyeket mégsem tudják egyesíteni, az elkövető az összbüntetés kedvezményét is figyelembe véve jóval enyhébb büntetésre számíthat, míg arra az elkövetőre, akinél ilyen probléma nem merült fel azonos cselekmények esetén, mérlegelés nélkül kell kiszabni az életfogytig tartó szabadságvesztést. Figyelemreméltó megállapításokat tesz a halmazati három csapásról az alapvető jogok biztosának korábban már idézett jelentése: „…a halmazati három csapás szabályai sértik a jogbiztonság és a tisztességes eljárás alkotmányos elvét, mivel azonos feltételek, azonos tényállás, és azonos elkövető esetében is lehetőséget adnak arra (a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és a Btk. dogmatikai szabályaival együtt értelmezve), hogy a vádlottra teljesen más tartalmú büntetést és ennek keretében más időtartamú szabadságvesztést szabjanak ki pusztán amiatt, mert cselekményeit eltérő időben derítették fel, vagy azokat a bíróság elkülönítette.” Az alapvető jogok biztosa ezen okok miatt kéri a közigazgatási és igazságügyi minisztert az említett rendelkezések felülvizsgálatára oly módon, hogy azok biztosítsák az Alaptörvény rendelkezéseinek érvényesülését. Furcsa továbbá az is, hogy az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, a több emberen elkövetett emberölés esetén – lévén az törvényi egység, nem pedig halmazat – az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása nem kötelező, hanem a bírói mérlegelés körébe tartozik [TÓTH, 2013]. Továbbá az, hogy e rendelkezés a stádiumtani differenciálást is tartalmaz, meglepő aránytalansághoz is vezethet. Ennek gyakorlati megjelenése szintén a több emberen elkövetett emberöléssel szemléltethető. Ha az elkövető több ember életére tör, ám azok közül csak egyet sikerül megölnie, úgy a terhére több emberen elkövetett emberölés kísérletét állapítják meg, így nem befejezett bűncselekmény révén nem alkalmazhatóak a halmazati három csapás rendelkezései. Arra az elkövetőre viszont, aki egy ember életére tör, és ezt sikerrel teszi, az többi feltétel megléte esetén, a törvény alapján életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni. Abban az esetben azonban, ha önkéntes elállás vagy önkéntes eredmény-elhárítás folytán a maradék-bűncselekmény befejezett alakzata állapítható meg, az egyéb feltételek fennállása esetén alkalmazandóak a súlyosabb szankciók.
A halmazati három csapás nem túl dicső pályafutásának az Alkotmánybíróság határozata vetett véget. A Fővárosi Ítélőtábla indítványa alapján az AB kimondta e szabály alkotmányellenességét, megsemmisítette a régi és az új Btk. vonatkozó rendelkezését, illetve elrendelte a jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát [23/2014. (VII. 15.) AB határozat]. Az AB szerint a halmazati három csapás Alaptörvény-ellenessége több okból is megállapítható. Egyrészt nem felel meg a jogbiztonság követelményéből fakadó előreláthatóság és kiszámíthatóság kritériumának (43. pont). Az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés kötelező kiszabása mennyiben felel meg az jogállami büntetési rendszerrel kapcsolatos alkotmányos kritériumoknak (54. pont). Ez azt jelenti, hogy a büntetőjog általi alapjog-korlátozásra is a szükségesség és az arányosság figyelembe vételével kerülhet sor, illetve az állami önkény kizárása érdekében koherens szankciórendszert kell alkotni (56-57. pont). Az AB azt is leszögezi, hogy a jogalkotó alkothat orientáló jellegű vagy kötelezően alkalmazandó szabályokat a büntetéskiszabás körében. „Ennek azonban egyetlen korlátja van: alkotmányosan igazolható cél érdekében kell történnie, amelynek során tiszteletben kell tartani az Alaptörvényben kifejezetten szereplő büntetőjogi garanciákat, valamint a büntetőjogra irányadó további alapelveket és az alapvető jogokat.” (60. pont). A halmazati három csapással az AB szerint az a probléma hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés kötelező alkalmazhatóság szempontjából egyféleképpen kezeli valamennyi személy elleni erőszakos bűncselekményt, noha azok eltérő tárgyi súlyúak. Emiatt a bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy minden cselekményt tényleges súlyának megfelelően értékeljen, és nem tudja értékelni a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességét, a bűnösség fokát, az egyéb súlyosító és enyhítő körülményeket, és ezzel megbontja a hatályos szabályok szerinti büntetési rendszer koherens egységét. Az AB szerint az alaptörvényi kritériumoknak megfelelő szabályozás az lett volna, ha a jogalkotó mérlegelési lehetőséget adott volna a jogalkalmazó számára a határozott ideig tartó és az életfogytig tartó szabadságvesztés között (63. pont). Kónya István, a Kúria büntetőkollégiumának korábbi vezetője szerint az AB-döntés alapján nagyjából 200 büntetőügyet kell majd felülvizsgálni. A határozattal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az AB az indítvány egy fontos részével nem foglalkozott, mivel ennek vizsgálata nélkül is megállapította a vonatkozó rendelkezések Alaptörvénybe ütközését. Nem vizsgálta ugyanis azt, hogyan viszonyul az életfogytig tartó szabadságvesztés kötelező előírása a bírói függetlenséghez.
|
Kluwer International
Nemzetközi jogi e-könyvek
Egy kattintásra Öntől!
|
 |
Javaslatok, megoldások
A három csapás deklarált célja akár még támogatható is lehetne, ám az eszközök, amelyekkel ezt el akarják érni, nem átgondoltak. A korábban leírtakra figyelemmel egyértelmű, hogy a TÉSZ teljes intézményét felül kell vizsgálni, így annak a három csapás esetében kötelezően kiszabandó részének is a revízió tárgyának kell lennie. A legsúlyosabb szankció esetében ugyanis kiemeltem fontos, hogy a bíróságnak megfelelő lehetősége legyen a mérlegelésre, az egyéniesítésre. A megfelelő szabályozás az lenne, ha az életfogytig tartó szabadságvesztés az erőszakos többszörös visszaesők esetében is csak lehetőség, nem pedig törvényi kötelesség lenne [KÓNYA, 2011]. A halmazati három csapás esetében az Alkotmánybíróság elvégezte a szükséges munkát és megsemmisítette a több szempontból aggályos szabályozást. A további korrekciók végrehajtásával biztosítani lehetne a három csapás összhangját az Alaptörvénnyel és a szankciórendszer alapelveivel.
A tanulmány szerzője: Márok Soma
| Források, felhasznált irodalom |
NAGY Ferenc: Gondolatok az életfogytig tartó szabadságvesztésről. Magyar Jog 2013/5., 265-271. o.
JAKAB András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei. HVG ORAC, 2011, 205-209. o.
TÓTH Mihály: Az új Btk. bölcsőjénél. Magyar Jog 2013/9., 525-534. o.
KÓNYA István: A három csapás bírói szemmel in: Magyar Jog, 2011/3., 132-137.
Magyarország Alaptörvénye
1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről
2009. évi LXXX törvény a Büntető Törvénykönyv módosításáról
2010. évi LVI. törvény a Büntető Törvénykönyv módosításáról
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról
13/2002. (III. 20) AB-határozat
23/2014. (VII. 15) AB-határozat
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntései: Vinter and Others v. The United Kingdom [GC], nos. 66069/09, 130/10 and 3896/10. László Magyar v. Hungary, no. 73593/10.
Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-5138/2013. ügyben |
