Szerződésszegéssel okozott kár


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró pályázat keretében született, és 21. helyezést ért el.


I. Pacta sunt servanda

Sem a szerződésszegés jogintézménye, sem az az alapján keletkező kártérítési felelősség nem képezheti vizsgálat tárgyát egy egységes kiindulópont meghatározása nélkül. Épp ezért mind az egykori, mind a hatályos kontraktuális felelősségi alakzat elemzésének a teljesítés általános szabályán és annak vizsgálatán kell alapulnia. A pacta sunt servanda elv logikailag és funkcionálisan is egyaránt szorosan kapcsolódik a szerződésszegés jogintézményéhez, mintegy kifejezésre juttatva nemcsak az érvényesen létrejött szerződés teljesítésére vonatkozó kötelezettséget, de magát a szerződésszegés lényegét is. A szerződésszegés mint fogyatékosság jelenti ugyanis mindezek alapján a felek megállapodásának, annak jogszabály vagy szokások alapján megtöltött tartalmának nem megfelelő teljesítését, azaz a szerződésszerű teljesítés elmaradását. Objektív tényként, teljesítési szakhoz kapcsolódó rendellenességként definiálható jogintézményként tehát a szerződésszegés könnyen behatárolható. Kérdés azonban, hogy objektív volta ellenére a hozzá kapcsolódó jogkövetkezmények – adott esetben a kártérítési jogosultság – mennyiben alkalmazhatóak, az alól mely esetekben enged mentesülést a jogalkotó, illetve az esetleges felelősségnek mekkora terjedelemben enged teret. A mérleg e két serpenyője jelenti tehát a kontraktuális felelősségi alakzat kulcskérdését, amiben egykori és jelenleg hatályos magánjogi kódexünk eltérő álláspontra helyezkedik, ezáltal mintegy eltérően elosztva az egyes súlyokat a jobb és a bal serpenyő között.

II. Kimentés

A szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség alóli mentesülés szabályozásánál a jogalkotónak valamilyen módon telepítenie kell a kockázat viselését az érintett felekre, illetve meg kell találnia ennek helyes arányát. Figyelembe szükséges venni mindazonáltal, hogy a kár eredője a fél jogos ügyleti várakozásainak be nem teljesítése, amit a jogalkotónak értékelnie kell. Úgyszintén szem előtt tartandó a bíróságok aktuális joggyakorlata, melynek tendenciáit követve könnyen kijelölhető a jogalkotó által is követendő út iránya. Különösen igaz e megállapítás a kimentés szabályaira. Bírósági határozatokat vizsgálva megállapítható, hogy szerződéses vállalás megszegése esetén már a tényleges piacgazdaság bevezetése előtt megjelent az a tendencia, hogy a kimentési szabályok eltérő értelmezést nyertek szervezeti jogalanyok szerződésszegése esetén, előrevetítve az egyre objektívabbá váló kimentés alkalmazásának lehetőségét. E folyamat betetőzését jelenti a 2013. évi V. törvény 6:142. §-a, ami a bírói gyakorlatban már korábban megjelent feszes jellegnek ad normatív keretet, ezáltal a szerződésszegő félre telepítve a kimentő bizonyítás hármas konjunktív kötelezettségét.

A) Ellenőrzési körön kívül eső körülmény

A szerződésszegés miatt bekövetkezett kárért való felelősség alóli mentesüléshez a törvény elsőként azt kívánja meg, hogy a károkozó körülmény a szerződésszegő fél ellenőrzési körén kívül merüljön fel. Általánosságban meghatározva, az az ok ellenőrzési körön kívüli, azaz „a szerződésszegő fél által nem befolyásolható az a körülmény, amelyre a fél nem képes hatást gyakorolni”.

Maga az ellenőrzési kör – azaz nem érdekkörén – azonban számos más további kérdést vet fel, elsősorban a tárgykörbe tartozó okok csoportosításával kapcsolatban. A jogalkotó emiatt, e nehézségek áthidalása érdekében – a mintául szolgáló Bécsi Vételi Egyezmény 79. cikkét is figyelembe véve – két részre bontja az esetlegesen felmerülő okokat. A törvény indokolása szerint ellenőrzési körön kívül eső körülmények a vis maior klasszikus esetei, az egyes politikai-társadalmi események, illetve ide sorolhatóak az állami intézkedések, melyekkel szemben nem vezetnek a felelősség alóli mentesüléshez, a szerződésszegő fél ellenőrzési körébe tartozó okok. A legnagyobb mértékben szem előtt tartandó tény azonban az, hogy bármely indokról is legyen szó, annak okozati összefüggésben kell állnia a szerződésszegéssel, más, ettől eltérő esetben ez nem vezet a kártérítési felelősség alóli mentesülésre.

B) A szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény

A kimentés második feltétele az Indokolás értelmében, hogy a kötelezett „ellenőrzési körén kívül felmerülő körülmény a szerződéskötés idején objektíve ne legyen előrelátható”. Kevés a kimentéshez tehát pusztán egy ellenőrzési körön kívüli körülmény felmerülése, objektív mércéről lévén szó, nem elegendő az, hogy egy adott eset kötelezettje nem látta előre az okot, annak egy ésszerűen eljáró ideális személy előtt is rejtve kellett volna maradnia.

Szükséges hangsúlyozni ugyanakkor, hogy az előreláthatóságnak – ez esetben – csak a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülményre kell kiterjednie. Nem szükséges annak a kártérítési felelősség megállapításához a kárkövetkezményekre is vonatkoznia, hiszen azok vizsgálatára, csak a felelősség megállapítását követően, a kártérítés mértékének megállapításával összefüggésben kerül sor.

C) A körülmény elkerülésének vagy elhárításának el nem várható volta

Végül a kötelezettnek bizonyítania kell, hogy nem volt elvárható, hogy a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülményt elkerülje, vagy annak kár-következményeit elhárítsa. Ahogyan az a kitételből értelemszerűen következik, – az akadály előreláthatóságával szemben – ez nem a szerződéskötés időpontjában, hanem a szerződésszegés időpontjában vizsgálandó.

Megemlítendő továbbá, hogy – az előző két feltétel tükrében – e feltétel tekintetében is csupán ésszerű elvárásoknak kell megfelelnie a kötelezettnek, az akadályt vagy annak következményeit pusztán objektív körülmények között kell elkerülnie illetve leküzdenie. Elvárható lehet ez által a szerződés teljesítésének megkísérlése vagy az eredeti teljesítési lehetőség mellett egy újabb keresése, de pusztán ésszerű korlátokon belül.

D) Kivétel: Kártérítési felelősség ingyenes szerződéseknél

Kontraktuális felelősség alóli kimentés esetében kivételesen azonban eltérő szabályok érvényesülnek a már vázolt 6:142. §-ban foglaltaktól. A Ptk. habár a 6:61. § által megfogalmazza és rögzíti a visszterhesség vélelmét, mindez nem zárja ki egyes sui generis ingyenes szerződések létét, úgy, mint a haszonkölcsön vagy az ajándékozás létjogosultságát, melyek egyértelmű kivételt jelentenek e vélelem alól. Alapvető különbség a két szerződéstípus között azonban, hogy ingyenes szerződések tekintetében a felek nem tartoznak kölcsönös szolgáltatásokkal egymásnak, ami megfelelő indokot jelent az esetleges felelősség enyhítésére. Minderre tekintettel a Ptk. 6:147. § (2) bekezdése értelmében a felróhatósági szabályt rendeli alkalmazni a szolgáltatás teljesítését ingyenesen vállaló kötelezett felelősség alóli mentesülésére. Alapvető jelentőséghez jut mindezek következtében, hogy a szerződés ingyenes vagy visszterhes-e, ami a bíró által az elsőként eldöntendő kérdésnek kell lennie, hiszen csak ez alapján dönthető el, hogy a Ptk. 6:142. § vagy 6:147. § alkalmazandó.

Hasonló igény mutatkozik a jövőbeni bírói gyakorlat adta útmutatásra arra vonatkozóan is, hogy taxatíve mi alól jelent kivételt a 6:147. § szabálya. Jelenti-e ez a szabály pusztán a szerződésszegésért való felelősség megállapításának általános szabálya alóli kivételt, avagy valamennyi általános szabály alóli kivételt. Alkalmazandó-e az előreláthatósági szabály a felelősség korlátozására a 6:147 § alapján megállapított felelősség esetében? Milyen mértékben kívánja biztosítani az egyensúlyt a jogalkotó?

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>

III. A megtérítendő kár nagysága

Az új Polgári Törvénykönyv – elődjéhez hasonlóan – a teljes kártérítés elvéből indul ki a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésével kapcsolatban, amikor is rögzíti, hogy kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. Az elvi tétel – a (2) illetve a (3) bekezdésben tett kivételeket leszámítva – korlát nélkül érvényesül a 6:142. § (1) bekezdése által nevesített károk esetében, vagyis a kárért felelős személynek teljes egészében meg kell térítenie a szolgáltatásban bekövetkezett kárt – ha az más módon az nem orvosolható. E szabály léte természetesen nem megkérdőjelezhető, mint szerződést kötni kívánó fél, mindenki köteles számolni a szerződésszegés lehetséges következményeivel. Közel sem ilyen egyértelmű azonban hogy mely károk sorolhatóak a tapadó kár fogalma, ezáltal teljes kártérítés szabálya alá és melyekre vonatkoznak a már említett, kivételt megállapító bekezdés fogalmi elhatárolásai.

Megnyugtató azonban, hogy bár a fogalom dogmatikailag némileg nem egyértelmű, addig egy tényleges kár nagyságának megállapítása tekintetében nem képezheti vita tárgyát, mivel a jogalkotó külön nevesítve, a következménykárokkal egy sorban rendeli rá alkalmazni azt a szabályt, miszerint azt csak oly mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt.

A) Az előreláthatósági korlát

A rendelkezés célja nem más, mint az egyensúly megteremtése a szolgáltatás és a vállalt kockázatok között. Ennek oka, hogy a szerződés csak akkor töltheti be érdekkielégítő szerepét, ha a szerződésszegő fél kockázatvállalása az általa vállalt mértékre korlátozható. Az előreláthatóság követelménye jól bevált, nemzetközi egyezmények alapján kialakult gyakorlatban is alkalmazott eszközként számos esetben bizonyosságát adta annak, hogy mi lehet a piaci és egyéb kockázatok megosztásának ésszerű módja. Mindennek eredője az előreláthatóság fogalmi összetevőin keresztül egy ösztönző hatást kiváltása a felekből, akik szerződéskötés esetén nagyobb figyelmet fordítanak a másik fél tájékoztatására, mind lehetséges következménykárok, mind lucrum cessans esetében. Az előreláthatósági korlát alapja tehát a felek tájékoztatási kötelezettsége, ezáltal a szerződő fél olyan információkkal való megismertetése, ami csak a szerződő partner figyelemfelhívása alapján átlátható. E tájékoztatási lehetőség egyben újabb lehetőség is az esetleges kötelezett számára, aki adott esetben épp valamely szokatlan, előre nem látható, rendkívüli kár esetleges viselésének lehetősége láttán végül nem kíván a relatív szerkezetű jogviszony alanyává válni.

Az előre látott vagy láthatott mérték megállapításában azonban nem a károkozónak, hanem épp a károsultnak van nagyobb szerepe, mivel a törvény rá telepíti a bizonyítási kötelezettséget. Ugyanitt szükséges megjegyezni, hogy a károsult nem csak e szabály miatt kerül nehezebb helyzetbe. El kell ismerni azt is, hogy az egyik fél által sem előrelátható károk minden esetben a károsult felet terhelik, ami „azonban nem az előreláthatósági klauzula hibája, hanem a kárveszélyviselés általános elvéből következik”.

B) Kivétel: A szándékos szerződésszegés

A jogalkotó, ahogyan a 6:142. § rendelkezéseinél kivételes esetben lehetővé teszi az eltérés lehetőségét, úgy a 6:143. § esetében alkivételt rendel a főszabály alóli kivétel mögé. A 6:143. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni, nem alkalmazható e helyzetben tehát az előreláthatóság elvi tétele. Nem várja el a jogalkotó eszerint a szándékos károkozást a teljes kártérítés megállapításához, elegendő maga a szerződés megszegésének szándékos volta. Következésképp nem szükséges az sem, hogy a kötelezett tudata az esetleges következményekre kiterjedjen.

Nem eredményezi e szabály ugyanakkor a jogosult privilegizált helyzetét. A jogosult egyrészt ez esetben is csak azon károk megtérítését követelheti, melyek a szerződéssel ok-okozati összefüggésben állnak, másrészt a károsultat ez ilyenkor is kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettség terheli. Említést érdemel továbbá, hogy a károsultat terheli továbbá a bizonyítási kötelezettség is, mégpedig a szerződésszegés szándékossága és az ezzel összefüggő tények tekintetében.

IV. 6:144. §

Nem hagyható figyelmen kívül a kifejtettek mellet a Ptk. 6:144. §-a, ami a régi kódexben nagy szerephez jutott 318. § utaló szabályának hatályos megfelelője. Az új összekötő „híd” két részben rendelkezik a deliktuális felelősségi szabályok alkalmazhatóságáról. Egyrészt a károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségére, továbbá a közös károkozók felelősségére vonatkozóan a 6:144. § (1) bekezdésében; másrészt a kár fogalmára és a kártérítés módjára a fejezetben nem szabályozott kérdések tekintetében a 6:144. § (2) bekezdése szerint. Helyesebb tehát az a kijelentés, hogy a jogalkotó dogmatikailag nem teljes mértékben, hanem csupán két ponton választja szét a kontraktuális és deliktuális felelősséget, mivel a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség valamennyi külön nem szabályozott kérdésében a deliktuális felelősség szabályai alkalmazandóak.

V. Összegzés

Az új polgári anyagi jogi kódex kodifikációja során egyértelmű volt, hogy megtartandóak a létező jog jól bevált, továbbra is működőképes rendelkezései, ugyanakkor a március 15-én bekövetkezett magánjogi rendszerváltás nem hagyhatta figyelmen kívül a gazdasági és társadalmi viszonyok mai követelményeit – többek között – a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség tekintetében sem. A jogalkotó a bírósági határozatokból kikövetkeztethető tendenciák és a nemzetközi magánjog eredményeit is figyelembe véve közös, stabil platformot hozott létre a jogalkalmazó számára. Tette mindezt a kor gazdasági, társadalmi és szociális igényeit figyelembe véve, olyan rugalmassággal, ami a normarendszert alkalmassá teheti nemcsak napjaink, hanem a jövőben felmerülő elvárások kezelésére is.

Különösen igaz e megállapítás –véleményem szerint – a szerződésalakító szabadság, a 6:59. § (2) bekezdése tükrében, ami kimondja, hogy a szerződéseknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja. A szerződési normák döntő többségének diszpozitív jellege ez által szabad utat biztosít a piacgazdaság szereplőinek, akik önállóan alakíthatják ki jogaik és kötelezettségeik egyensúlyát a mérleg két serpenyője között.

Új értesítő szolgáltatás az Ügyvédvilág portálon

Díjmentes értesítő rendszerünk
segítségével gyorsan és egyszerűen tájékozódhat
az Önt érdeklő friss cikkekről

Források, felhasznált irodalom:

Vékás Lajos (szerk.), A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2013.

Sándor Tamás/Vékás Lajos (szerk.) Nemzetközi Adásvétel A Bécsi Egyezmény kommentárja, HVG ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005.

Wellmann György (szerk.), Polgári jog – Az új Ptk. magyarázata V/VI. Kötelmi jog – Első és Második Rész, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2013.

Vékás Lajos, Előreláthatósági klauzula a szerződésszegésből eredő kártérítési igényeknél, in: Sárközi Tamás/Vékás Lajos (szerk.), Eörsi Gyula-emlékkönyv, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2002.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

A jog nem csak a jogászoké…? – Mesterséges intelligencia, legaltech és jogi kommunikáció  

Jog és kommunikáció – A modern kommunikációs technológiák versenyképességi kihívásai” című konferencia – amelyet a Wolters Kluwer Hungary, a Szegedi Tudományegyetem Üzleti Jogi Intézete és az SZTE Európai Értékek Elemző Központja közösen szervezett májusban – arra kereste a választ, hogy felkészültek vagyunk-e mindazokra a kommunikációs jelenségekre, amelyekkel a technológiai fejlődés eredményeként a digitális környezetünkben nap mint nap szembesülünk. Olvassa el a konferencia délutáni szekciójáról készült beszámolóinkat, így betekintést kaphat az előadásokba. 

2024. június 13.

A vállalati kommunikáció megfelelőségi kérdései

A „Jog és kommunikáció – A modern kommunikációs technológiák versenyképességi kihívásai” című konferencia – amelyet a Wolters Kluwer Hungary, a Szegedi Tudományegyetem Üzleti Jogi Intézete és az SZTE Európai Értékek Elemző Központja közösen szervezett májusban – arra kereste a választ, hogy felkészültek vagyunk-e mindazokra a kommunikációs jelenségekre, amelyekkel a technológiai fejlődés eredményeként a digitális környezetünkben nap mint nap szembesülünk. Olvassa el a konferencia délutáni szekciójáról készült beszámolóinkat, így betekintést kaphat az előadásokba.