Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró-pályázat keretében született, és 37. helyezést ért el.
Cikkem egy manapság is vitatott téma, a homoszexualitás jogtörténeti szempontból jelentős pereit mutatja be. A korszakonként és kultúránként eltérő megítélés ismert a téma iránt érdeklődők számára. Az ókori Rómában mindössze a passzív félre tekintettek rossz szemmel, a kereszténység megjelenésével azonban máglyahalál vagy halálra kövezés lett a kánonjoggal ellentétes szerelem gyakorlóinak büntetése. Míg a távol-keleti kultúrákban természetes jelenségként tartható számon, az európai kontinensen a XX. századig kevés országot találunk, ahol büntetlenül lehetett gyakorolni a „másfajta szerelmet”. A cikk többek között Timarkhosz, Listi László, valamint Oscar Wilde perét emeli ki, valamint az adott korszak több eljárására, kulturális és jogi közegére is utal.
A toleráns görögök?
Az ókori Görögország példamutatónak tekinthető az azonos nemű szerelem tolerálása tekintetében. A görögök szemében a férfiak közötti kapcsolat természetes volt, melyen élete egy szakaszában minden férfi átesik. Jelentős filozófiai alapnak tekinthető ebben a tekintetben Platón elmélete, melyben a szerelem legszebb, legkiteljesedettebb formája azonos neműek között jön létre. A „Lakoma”(„Symposium”) című munkájában Platón kétféle szerelmet, a közönségeset (Aphrodité Dionea) és a nemeset (Aphrodité Urania) különbözteti meg, mely azonos neműek szerelmének letéteményese, s magasabb rendűnek tekinthető.
Másik művében a Phaidroszban Szókratész és Phaidrosz beszélgetését követhetjük nyomon, melyben Erósz dicséretén kívül a rajongás formáit és a lélek természetét is vizsgálja. Mivel a férfiak házasodása kötelező volt, viszont a túlzott gyerekszám sem volt kívánatos, a nők egészen más nevelésben részesültek, mint a férfiak, valamint a házasságtörés kockázatos volt, egyfajta lelki és „gazdasági homoszexualitásról” beszélhetünk. A fiatal fiú és az idősebb férfi között szoros kapcsolat jött létre, mely udvarlással kezdődött. Ezután az idősebb a házába vihette a fiút, együtt vadásztak, majd egy idő múlva elváltak útjaik.
A görögök ezzel szemben meglehetősen ambivalensen viseltettek a fizetett szerelem, azaz a prostitúció kérdésében. A Kr. e. negyedik században egy Aiszkhinész nevű tisztségviselő bíróság elé idéztette a rivális politikai csoportosulás egy jelentős alakját, Timarkhoszt, éspedig azon az alapon, hogy Timarkhosz ifjúkorában férfiprostitúcióra adta magát, márpedig a törvények szerint ezzel elesik polgári jogainak gyakorlásától. Érdekes színfolt ez a jogtörténetben, főleg, ha meggondoljuk, hogy egy női prostituált akár a társadalom legmagasabb köreibe is felemelkedhetett.
A sötét középkor üldözöttjei
Már a római jog és a kereszténység egyik atyjának tekintett Justinianus császár is felhasználta a szodómia vádját politikai ellenfelei kiiktatására. A középkorban később sem volt ez másképp: a leghíresebb, minden valószínűség szerint koholt per IV. Szép Fülöp francia király és a templomos lovagok között zajlott. A lovagok számára lánytestvérükön és anyjukon kívül tilos volt más asszonyt csókolni, ketten utaztak egy lovon, közösen étkeztek, aludtak, ezek a tények pedig jó alapot biztosítottak a rend felszámolására. II. Aragóniai Jakab IV. Ampuriasi Hugó gróf ellen indított pert. Célja megegyezett IV. Szép Fülöpével: jelentős nagyságú birtokokat kívánt megszerezni.
Hazánk leghíresebb középkori szodomitája Listius (Listi) László (1628-1662) volt, akit végül ördöngösség, bálványimádás és hamis pénz verése miatt végezték ki Bécsben, a vádpontok között mindössze mellékesen jelent meg a szodómia is. A több emberen elkövetett emberölésben is bűnös Listi mindkét felesége többször is panaszkodott, hogy férje elhanyagolja, inkább az inasokat szereti megkörnyékezni. Második felesége, Kecskés Éva például így nyilatkozott egy tanú szerint: „Éva asszony – bár vakon követte ura parancsát, s mindenre kész volt – ha szerét ejthette, fűnek-fának panaszkodott, hogy férje évek óta nem is közeledik felé, hanem az inasokkal sodomitálkodik: »Ihun Jancsi, az ő felesége, azzal hál!« mondá beszélgetés közben egy bizalmasabb emberének.” Listi figurája sok fejtörést okozott az utókornak, akik nem tudták elhinni, hogy egy költészettel foglalkozó nemesember akár bűnöző is lehet.
Híres perek a viktoriánus Angliában
VIII. Henrik 1533-ban halálbüntetéssel rendelte sújtani a szodomita cselekményeket és egy rövid időszakot kivéve az ilyen jellegű kapcsolat 1828-ig főbűnnek számított Angliában. Bár később a halálbüntetést eltörölték, a 1885-ben módosított Büntető Törvénykönyv (Criminal Law Amendment Act) 11. szakasza kétévi fegyházbüntetéssel sújtotta a férfiak közötti nemi kapcsolatot, melyet kényszermunkával is lehetett súlyosítani. A „homoszexualitás” szót ekkor még nem ismerték, mivel ezt a fogalmat csak később alkotta meg Kertbeny Károly (Karl-Maria Benkert) osztrák-magyar író.
1871-ben a Boulton and Park-eset, majd 1889-ben a Cleveland Street-i eset keltett nagy közfigyelmet, melybe néhány kifutófiú és számos ismert arisztokrata keveredett bele. Utóbbi azért is volt különösen nagy horderejű, mert nemcsak a miniszterelnök, hanem még a walesi herceg jó híre is veszélybe került miatta. A Lord Arthur Clinton és Newcastle hercegének harmadik fia, valamint két másik férfi közötti szerelmi-ügy szintén közismert volt. Lord Arthur azonban a peres eljárás megkezdése előtt skarlátlázban elhunyt.
A viktoriánus Angliát azonban vitathatatlanul leginkább imádott társasági emberének és drámaírójának, Oscar Wilde-nak a pere rázta meg. Számos kalandja és szerelmi afférja mellett legnagyobb szerelme a végzetét okozó Lord Alfred Douglas, azaz „Bosie” volt, akivel 1891 nyarán találkozott. Lord Alfred Douglas Queensberry kilencedik márkijának, John Sholto Douglasnak harmadik fia volt. Apja által semmibe vett , anyja révén elkényeztetett fiatalember volt, aki Oxfordban tanult, de idejét inkább versírással és főként szórakozással töltötte. Bosie apja azonban nehéz természetű ember volt, aki a pletykáktól és saját ellenérzéseitől vezérelve többször is felszólította fiát, hogy szakítson meg minden kapcsolatot „azzal a Wilde-dal”. 1894 áprilisában Queensberry levelet írt fiának, melyben megfenyegette, hogy beszünteti apanázsát és kitagadja, ha nem vet véget kapcsolatuknak. 1895. február 18-án az Albemarle Clubban a portásnak átnyújtotta névjegykártyáját és közölte, hogy adja át Oscar Wilde-nak. A kártyán a következő impozáns szöveg állt: „Oscar Wilde-nak, a pózoló szomdomitának”.
Wilde Bosie hatására rágalmazási pert indított a Lord ellen, melynek végén Queensberryt felmentették, Wilde ellen pedig a korona indított eljárást, közszemérem elleni bűncselekmény gyanújával. A tárgyalások során ugyan is Queensberrry tapasztalt védője és magándetektívjei segítségével könnyen kiderítette Oscar Wilde prostituáltakkal és egyéb, 21 év alatti fiatalemberekkel folytatott kapcsolatait. Wilde egyes művei, mint a Dorian Gray arcképe, valamint Bosie két verse is elemzésre került, melyeknek nyílt homoerotikus tartalma, valamint Wilde-nak egy bizonyos Alfred Taylorral fenntartott barátsága is alátámasztották bűnösségét. Taylor kerítőként tevékenykedett, s számos fiút mutatott be Wilde-nak és Lord Douglasnek egyaránt.
A Korona végül néhány fontos bizonyíték tisztázása miatt egy második eljárásban, 1895. május 26-án hozott ítéletet. Az esküdtszék Alfred Taylort és Oscar Wilde-ot egyhangúan bűnösnek találta, s mindkettejük esetében a törvény által engedélyezett legsúlyosabb büntetést, két év szabadságvesztést és kényszermunkát szabott ki. Oscar Wilde-ot 1897. május 19-én reggel 6 óra 15 perckor engedték szabadon. Először Rouenbe ment, ahol újra találkozott Douglasszal, akivel egy darabig Nápolyban élt, de kapcsolatukon változtatott az idő. Wilde szakításuk után Rómában, Svájcban, Franciaországban utazgatott, végül Párizsban telepedett le Sebastian Melmoth álnéven. 1900. november 30-án 13 óra 50 perckor a Hotel d’Alsace-ban, egy szerény párizsi szállodában távozott ebből a képmutató, bűnökkel és arroganciával teli kegyetlen világból, melynek bűnei minden bizonnyal sokkal nagyobbak, mint amelyeket Oscar Wilde, a bűnök és titkok nagy csodálója elkövetett.
A XIX. század végén és a XX. század elején még számos büntetőeljárással találkozhatunk, melyet homoszexualitással kapcsolatban folytattak le. A perekkel egy évben zajlott a west-end-i zsarolási ügy, 1906-ban a „West End-i lakásbotrány”, a „Stúdiógyilkosság”, majd a „hyde park-i találkozás” (1908) néven elhíresült esetek. Az 1920-as években a „Golden Lane botrány” irányította újból a figyelmet az azonos neműek kapcsolataira. 1952-ben Alan Turingot, a kivételes képességű kódfejtőt ítélték el súlyos közszeméremsértés miatt. Turing a börtön helyett az önkéntes kémiai kasztrációt választotta. Rehabilitációjára mindössze tavaly decemberben került sor. Az 1967-es büntető törvény mindössze Angliában és Walesben dekriminalizálta a férfiak közötti szexuális kapcsolatot, Észak-Írországban és Skóciában a 70-es évekig megmaradt a bűncselekményi kategória fenntartása, az Ír Köztársaságban pedig mindössze 1993-ban került ki a bűncselekmények közül a homoszexuális kapcsolat.
|
Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban |
|---|
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. |
Összegzés
„És ha valaki férfival hál úgy, amint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok” – mondja a Biblia. A toleráns ókori államokkal szemben a keresztény kultúra halálos ítéletet mondott ki az eltérő szerelem gyakorlóira. A középkorban Justinianus (527–565) egyértelműen elutasító szemléletet követett, törvénykönyvében, a Corpus Iuris Civilisben kifejtette, hogy a homoszexuális kapcsolat nemcsak ellentétes a természettel, hanem ördögi eredetű is, veszélyezteti a közbiztonságot, s éhínséget, földrengést, pestist vált ki. Hazánkban is fellelhetőek a szigorú szabályozás nyomai. A fejlettnek tekintett viktoriánus Angliában sem volt azonban más a helyzet még évszázadokkal később sem: Oscar Wilde és mások pereiből jól látszik, hogy a társadalom és a jogrendszer korántsem tekinthető modernnek a XX. század elején sem. Cikkem nemcsak fontos jogtörténeti momentumok felvonultatására törekedett, hanem arra is rá kívánt világítani, hogy az intolerancia és a meg nem értés emberi életeket tesz tönkre, pedig a jog feladata nemcsak az emberi szükségletek és igények kielégítése, hanem az élet és méltóság jobbá tétele is.
A tanulmány szerője: Talabos Dávidné Lukács Nikolett
