Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME-GTK) Filozófia és Tudománytörténet Tanszéke június 3-án konferenciát tartott a jogi érvelés és érveléselmélet témaköréhez kapcsolódóan. A tanszék életében nem újdonság, hogy konferencia keretében mutatja be kutatási eredményeit: 2014-ben a válságkommunikáció területét járták körül a téma szakértői az érvelés elméletének szempontjából.
A tanszék Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) keretén belül megvalósuló kutatása ebben az évben a jogi érvelésekkel és azok érveléselméleti megközelítésével foglalkozott. Maga a kutatás és a konferencián bemutatott eredmények azért is jelentősek, mert bár nemzetközi színtéren komoly hagyománya van a jogi érvelések argumentációelméleti vizsgálatának, addig hazánkban ezzel a területtel nem foglalkoztak eddig a mostanihoz hasonló intenzív kutatások.
A konferencián több szekcióban hallhattunk előadásokat elméleti szakemberektől és gyakorló jogászoktól egyaránt. Az első szekció a sajtó- és személyiségjogi pereken, illetve esettanulmányokon keresztül közelített a jogi argumentáció területéhez. Az első előadó Bodolai László volt, aki az index.hu ügyvédje, emellett az ELTE jogi karának oktatójaként is szerepet vállal. Elmondta, a gyakorlati tapasztalatai is megerősítik abban, hogy a sajtóperek gyors reakciót kívánnak meg az ügyvédi munka során. A sajtóperekben az eljárásjogi érvelésre a polgári perrendtartás (Pp.) sajtó-helyreigazításra vonatkozó szakaszai az irányadóak, míg az anyagi jogi érvelés esetén inkább azt kell vizsgálni, hogy az adott helyreigazítási kérelem megfelel-e a tartalmi és formai követelményeknek, melyeket kiemelten a Ptk. és az Smtv. határoz meg. Az érvelések során azonban előkerülnek a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásai, az AB-határozatok és az Európai Unió Bírósága gyakorlatának eredményei is. Kiemelte, hogy a sajtóperek területe jelentős változáson esett át az utóbbi évtizedekben. Ezek közül a legfontosabb, hogy a bíróság itt igen jelentős mozgástérrel rendelkezik, szélesebb a mérlegelési lehetősége, mint bármely más ügyben. Az ügyben központi helyett betöltő vitás közlés lényegének a megállapítása ugyanis teljes egészében a bíróság feladata. Ám problémás esetek a mai napig előfordulnak, amikor az ítéletek és a hagyományos nyelvtani értelmezés ellentmondanak egymásnak.
Csordás Hédi Virág a konferenciát szervező tanszék doktori hallgatója a vizuális argumentáció témakörében tartott előadást. Kutatásai rámutattak arra, hogy a képek segítségével történő érvelés nemcsak kiegészíti, de segíti is a szükséges konklúziók levonását. Multimodális érv, mondja a szakirodalom azokra a tartalmakra, melyeket képek és szavak együttes alkalmazásának segítségével értünk meg. Az előadó egy GVH előtt zajlott ügy segítségével mutatta be, hogyan kapcsolódik mindez a jogi érvelés területéhez. A „tulipán tesztes”, Dove és Nivea krémek közötti különbségtételt hangsúlyozó reklám ügyében a GVH-szankciót – a képi megjelenés erőteljes hatása ellenére – csupán a verbális tartalom megtévesztő volta miatt szabták ki, az előadó szerint a hasonló esetekben pedig igencsak szükséges lenne a képek érveléstechnikai vizsgálta is. A GVH előtt zajló jogi eljárásokban a döntések leginkább a verbális tartalmak alapján születnek meg.
Változásfigyeltetés |
|---|
|
Ne maradjon le! Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére! Megrendelés >> |
Markovich Réka, a BME Üzleti Jogi Tanszékének oktatója előadását annak a gyakori megfogalmazásnak a vizsgálatára szentelte, miszerint a sajtóperekben a bizonyítási teher megfordul. Sajtóperek esetén ugyanis az viseli a bizonyítási terhet, aki ellen az eljárás folyik. Az előadó álláspontja szerint ugyanakkor szó sincs arról, hogy ez esetben valóban bizonyításai teher megfordulásáról lenne szó. A szóhasználat emiatt kétségeket vet fel a gyakorlatban, hiszen csupán arról van szó, hogy a sajtóperek bizonyítási rendje az alapvető elméleti megfontolásokat követi.
A személyiségi jogi perekhez kapcsolódó érvelés kérdéseiről Grünczeisz Kata, a BME Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolájának hallgatója tartott előadást. Az előadásában a Jobbik párt Karsai László ellen indított perében született döntést elemezte, felhívva a figyelmet arra, hogy a jogi érvelések vizsgálatának egyik lehetséges útja, ha a szöveget a pragma-dialektika módszertana szerint elemezzük. A pragma-dialaketika ugyanis az érveléskutatás több szempontját igyekszik egyesíteni, s az érvelést, mint verbális, szociális és racionális cselekvést definiálja, ahol az argumentáció célja nem más, mint az ésszerű kritikus meggyőzése valamely álláspont elfogadhatóságáról. A jogi érvelésekben érdekfeszítő helyzetet kölcsönöz valamennyi háromszereplős helyzet (felperes, alperes, bíró) érveléstechnikai vizsgálata, különösen, mert ezekben a szituációkban az egyik fél (a bíró) kitüntetett pozíciót foglal el, s tulajdonképpen őt kell meggyőzni. A sajtó-helyreigazítási perekben a különböző nyelvi sémák és szövegértelmezési szituációk gyakran összecsúsznak, ez a helyzet pedig jól nyomon követhető akkor, ha a döntéseket a pragma-dialektika módszere szerint részletesen elemezzük.
Karsai Dániel ügyvéd a médiában nagy visszhangot kapó MNB-alapítványok elleni ügyek kapcsán mesélt azokról az érveléstechnikai „trükkökről”, melyeket a perek során alkalmazott. A perek kulcskérdése az volt, hogy az MNB alapítványainak el kell-e számolniuk a gazdálkodásukkal. Az emberi igazságérzet természetesen tiltakozott az ellen, hogy ezek a pénzek eltitkolva maradjanak, de ezt jogi szempontból is alá kellett támasztani, hiszen csupán az elementáris igazságérzet kevés ahhoz, hogy pert nyerjünk. A perben két álláspont ütközött: az MNB álláspontja szerint az alapítványok magánalapítványok, mert nem látnak el közfeladatot, a pénz így átkerült a magánszektorba, ezért az alapítványok gazdálkodása is „magánügy”. Karsai a per során azzal érvelt, hogy a magánpénz ez esetben mégiscsak közpénz, csupán átalakult. A per ugyanis nem a Ptk. szabályai szerint folyt, mert alapvetően az információszabadság kérdésköréhez tartozó kérdésekről volt benne szó. A Ptk. nem tartalmaz rendelkezéseket a közérdekű adatok nyilvánosságához kapcsolódóan, így a rendelkezéseit az ügyben félre kell tenni. A vita így átalakult a magánjog és a közjog közötti spektrumon való mozgássá, ahol a végső érvet az szolgáltatta, hogy a jegybanktörvény szerint az MNB csak a feladataival és elsődleges céljaival összhangban hozhat létre alapítványt. Az MNB márpedig közfeladatot lát el, ezzel az érvvel pedig nem lehetett szembe szállni. A közfeladat-jelleg tagadása ugyanis magával hozta volna az alapítványok jogellenes létrehozásának gondolatát. Karsai szerint a per sikeréhez az érvelésen túl az is hozzájárult, hogy rengeteg pénzről volt szó, s – ahogyan a perben is érvelt – a közérdekű adatokhoz való hozzáférés joga pedig kiüresedne, amennyiben 280 milliárd forint közpénz sorsát nem lehetne nyomon követni.
Bodolai László, az index.hu ügyvédje szerint a sajtóperek gyors reakciót kívánnak meg az ügyvédi munka során. A sajtóperekben az eljárásjogi érvelésre a Pp. sajtó-helyreigazításra vonatkozó szakaszai az irányadóak, míg az anyagi jogi érvelés esetén inkább azt kell vizsgálni, hogy az adott helyreigazítási kérelem megfelel-e a tartalmi és formai követelményeknek
Tanács János és Zemplén Gábor a BME konferenciát szervező tanszékének oktatói közös előadásukban beszéltek a sajtó-helyreigazítási perek érveléselméleti vizsgálatáról. A vitahelyzetben a stratégiai manőverezés szerinti részvétel kapcsolatát vizsgálták a jogi értelmezéssel. A jogi érvelés területe szintén egy kommunikációs helyzet, melyben pedig mindig van rendelkezésre álló mozgástér, ahol manőverezni kell. Ideális esetben valamennyi vita a véleménykülönbség feloldására irányul, így optimális esetben ez a manőverezés annyi tesz, hogy az erős érveket a lehető leghatásosabban fogalmazza meg a résztvevő. Sajátos hiba ugyanakkor, ha az erős érveket nem meggyőzően használja valaki. Ezzel az adott fél a vitahelyzetben ugyan a saját álláspontját gyengíti meg, viszont a klasszikus értelemben véve ez nem tekinthető érvelési hibának. Vitahelyzetben azonban előfordul az is, hogy a győzelem reményében valaki egy gyenge érvet erősnek tűntet fel. Ezzel azonban háttérbe szorítja az ideális célt, vagyis a véleménykülönbség feloldását, s mint ilyen „érvelési hibának” tekinthető. A stratégiai manőverezés során a vitában előforduló valamennyi lehetséges szempont összejátszik. A hallgatóság, a felek, a téma, de még a stílus és az „előadói” eszközök is mind-mind hatással vannak arra, hogy a végül sikerül-e erős és hatásos érvelést megfogalmaznunk.
Pázmándi Kinga a BME Üzleti Jogi Tanszékének vezetője a diszpozitivitás kérdéskörével foglalkozott. Szerinte a diszpozitivitás olyan kihívás, mely a jogi gondolkodást folyamatos alkalmazkodásra sarkallja. Ez különösen igaz a magánjogi viszonyokban, s aktuálisan is jelentősége van, hiszen az új Ptk.-val megváltoztak a jogi személyek szervezeti szabályainak értelmezési keretei. A korábbi, alapvetően kógens szabályok helyére ugyanis 2013-tól az általános eltérést engedő főszabály lépett. Előadásában a társasági normák alapkérdéseire helyezte a hangsúlyt, és arra kereste a választ, hogy a korábban kógens norma tartalma hogyan értelmezhető a mai diszpozitivitást előtérbe helyező jogszabályi környezetben, ahol az érvelésnek a logikai és nyelvi dimenziói is irányadóak. Az előadó egyébként részt vett Ptk. kommentárjának írásában is, azonban kiemelte, hogy jelenleg többféle kommentár is van a piacon, így az értelmezésnél az az emberi tényező is szerepet játszhat, hogy adott esetben mely kommentáríró véleménye adekvátabb számunkra.
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán az ELTE jogi karának adjunktusaként előadásában már az alapjogi viták területére evezett. Doktori disszertációját az alapjogi tesztekről írta, s ezt a kutatást helyezte most a konferencia keretei közé. Elmondta, az alapjogi teszt a globalizálódó alkotmányjog egyik leggyakrabban használt, elméletileg is igazolt módszere, ugyanakkor a gyakorlat mégsem használja ezt kristálytiszta formában. A kontextus az alapjogi tesztek alkalmazásakor különösen fontos, hiszen ez határozza meg a majdani érvelés keretét. Az alapjogok jellemezően rendkívül magas absztrakciós szinten állnak, így valamennyi esetben megkerülhetetlen az alapjogi normaértelmezése, a jelentéstartalmának körültekintő vizsgálata. Ehhez csak a bíró munkájára van szükség. A hazai alkotmánybírósági gyakorlathoz kapcsolódóan azonban elmondta, hogy az a jogtisztaság tekintetében elmaradásban van, így a legszükségesebb egy olyan következetes érvelési keret létrehozása lenne, melyet az Alkotmánybíróság szisztematikusan, valamennyi alapjogot érintő kérdésben alkalmazna.
Tóth J. Zoltán a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója jogszociológiai kutatásáról mesélt, melynek során 217 véletlenszerűen kiválasztott bírósági határozat (főleg kúriai) komplett módszertani elemzését végezték el. A cél az volt, hogy kiderítsék, mely jogértelmezési és jogi érvelési módszereket alkalmazzák a legtöbbet a magyar bíróságokon, s ehhez a szakirodalomban leginkább bevett osztályozási módszert alkalmazták (Neil D. MacCormick és Robert S. Summers nevéhez fűződő módszert). Tóth J. Zoltán elmondta, a jogértelmezés témaköre fontos szegmens a jogelméleti kutatásokban, hiszen valamennyien kíváncsiak vagyunk arra, mi alapján születik meg egy-egy bírói döntés. Az eredmények alapján a legtipikusabb értelmezési módnak a nyelvtani értelmezés tekinthető, a hétköznapi jelentés szerinti értelmezés és a jogi szakmai/dogmatikai értelmezés rendkívül nagy súllyal rendelkezik. Ez a jelentős arány azért sem meglepő, mert nyilvánvaló, hogy egy jogi szerv az értelmezése során a szavak és kifejezések jogi jelentéséből indul ki, emellett azonban nem elhanyagolható a szavak hétköznapi jelentésének alapul vétele sem.
A konferencia második részében logikai, retorikai és dialektikai vizsgálódások tárgya lett a jogi érvelés. Forrai Gábor, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének oktatója arról beszélt, hogy a ténykijelentések és a vélemény-kijelentések megkülönböztetése kulcsfontosságú azokban a perekben, melyek a szabad véleménynyilvánításhoz és a jó hírnévhez való jog közötti balanszot biztosítják. Kiindulópontja szerint valakinek a jó hírneve akkor sérül, ha azt a közlést a címzettek elhiszik, például egy újságcikk esetében: amikor egy olvasó dönt arról, higgyen-e annak, amit az újságíró mond, akkor számba vesz valamennyi érvet, melyet az újságban olvas és hozzákalkulálja az ellenérveit, melyekre az újságíró nem tud válaszolni. Az ilyen folyamatok jól modellezhetők az úgynevezett dialógusjátékkal, vagyis olyan modellben, ahol a játékot akkor nyeri meg az olvasó, ha olyan ellenvetés birtokában van, amire az újságírónak nincsen válasza. Forrai egy olyan modellt konstruált, melyben az újságírónak az a nyerő stratégiája, hogy olyan dolgokra hivatkozik, melyről az olvasójának nincsen tudása. Ha valaki ezzel a stratégiával ilyen módon él vissza, az értelmezhető hamis ténykijelentésként. Ezzel a modellel igyekszik rávilágítani arra, hogy az olvasók milyen módon döntenek a közlésekről, és ezt érdemes figyelembe venni a bírósági tárgyalások során is.
Tattay Szilárd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Jogbölcseleti Tanszékének adjunktusa a jogi normák logikai státuszát vizsgáló előadásában azt a kérdést járta körül, mely logikai rendszerek bizonyulnak relevánsnak a jogtudomány számára. A normalogika és a deontikus logika lehetőségeit vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a jogfilozófusok és logikusok jelentős része alapvető igazságnak tekinti azt, hogy a jogi normák nem ruházhatók fel igazságértékkel, vagyis, nem lehetnek igazak vagy hamisak, csupán érvényesek vagy érvénytelenek. Ellenpéldaként ugyanakkor megemlíti Georges Kalinowski nevét, aki nagyhatású életművében következetesen kitartott amellett, hogy a normák is rendelkeznek igazságértékkel.
Szabó Miklós a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jeles jogelméleti szakembereként a jogi érvelés különösségéről tartott előadást. Elmondta, a jogi érveléshez két szinten tudunk közel jutni. Az egyik eset az úgynevezett „argumentation”, amikor is a döntéshozó meggyőzése érdekében a jogi álláspontot érvekkel támasztjuk alá. A másik eset az úgynevezett „reasoning”, amikor egy jogi nyilatkozatot mintegy megindokolunk, indokokkal támasztunk alá. A különösség a jogi érvelés során kétféleképpen is tetten érhető, hiszen „különösségről” beszélhetünk akkor is, ha abban az általánosság nyilvánul meg példaszerűen, de akkor is, ha az általánostól való különbözés a tárgy.
A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban |
|---|
|
Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is. |
Danka István a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének oktatója előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a bírósági tárgyalások is meglehetősen különösek az érveléselmélet szempontjából. Ennek okaként azt fogalmazta meg, hogy azok nem olyan vitahelyzetek, melyek a véleménykülönbségek feloldására irányulnak, benne a felek ugyanis nem feltétlenül a saját véleményük mellett érvelnek, és a céljuk nem egymás meggyőzése, hanem egy harmadik félé, mégpedig a bíróé. Itt visszakapcsolódik ahhoz a témához, hogy a felek stratégiai manőverezésnek milyen fontos szerep jut a bíró meggyőződésének kialakításánál. A bíró ez esetben tehát a felek retorikai célpontja, ugyanakkor a dialektikai szabályok betartásának biztosítéka is, ezért a bíró kettős retorikai nyomás alatt áll, ahol a felek természetes stratégiája az, hogy az álláspontjuk elfogadtatása érdekében átszabják a rendelkezésükre álló dialektikai teret, hogy javítsanak a végső pozíciójukon. Danka szerint ugyanakkor a funkciók szétválasztása (bíró–esküdtszék–döntőbíró formában) nem nyújt elégséges megoldást ennek a helyzetnek a feloldására. Javaslata az elméleti modell újragondolása, ahol az érvelés menete helyett a különböző funkciót betöltő szereplőkre helyeződik a hangsúly.
Jakab András alkotmányjogász a jogbölcselet, a matematika és a jogösszehasonlítás módszerét hozta közel egymáshoz előadása során, azért, mert a hagyományos dogmatikai gondolkodástól szerinte igencsak távol áll a jogi érveléseknek és dogmatikai jellegzetességeknek a számszerű mérése. Sokszor hallunk például olyan állításokat, hogy a jogállamiság „romlik” vagy „javul”. Egy gyakorló jogász valóban képes a hatások megállapítására egy-egy változás alapján, de a javulás vagy a romlás eldöntése az általában már önkényes döntés. Ezért Jakab javaslata az, hogy érdemes a hagyományos jogászi eszköztáron túlmutató olyan társadalomtudományi módszereket is alkalmaznunk, melyekkel a változások valóban számszerűsíthetőek. Ezek az adatok, vagyis mutatók viszonylag egyszerűen szolgáltatnak információt az adott kérdésről, melyből a közvélemény és a sajtó is könnyebben tájékozódik. Ezek ugyanakkor külső mérceként is alkalmazhatóak egy-egy joggyakorlat során, amikor ennek a külső mutatónak a segítségével tudunk meggyőződni egy-egy joggyakorlat helyességéről, követendő mivoltáról. Logikusnak tűnik tehát egy mérési rendszer, átlag használata. Az állításokat ehelyett általában példákkal támasztjuk alá, lehetőség szerint pedig olyanokkal példálózunk, amik nagy tekintélyű bíróktól származnak.
Ződi Zsolt jogász, az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa záró előadásban a jogi érvelésben gyakran alkalmazott módszerről, a korábbi esetekkel való érvelés gyakorlatáról beszélt. Ám a korábbi esetekkel való érvelés jelensége egyébként is átszövi az életünket. A mindennapok során is tapasztalhatjuk, hogy hasonló helyzetekben hasonlóan viselkedünk, vagy hasonlóan döntünk. Amíg a mindennapi életben a visszatérő eseteket használjuk az ismétlődő cselekedetink indokaként, addig a jogban ez komoly nehézségeket vet fel. Egyrészt azért, mert valamennyi precedenskövetési helyzetben el kell döntenünk, hagy a bíróság tényleges döntése (a magatartás) vagy a szavak fontosak-e elsősorban (vagyis az indokolás). Nehezíti a helyzetet az is, az életben elképzelhetetlen, hogy két szituáció teljes mértékben megegyezzen. Ennek okán egy helyzet már csak hasonló lehet, de ilyenkor választ kell találnunk azokra a kérdésekre, mikor és mennyiben hasonló az adott helyzet? Mik azok az elemek, amiket ilyenkor figyelembe kell venni és mik azok, amiket nem? Ződi álláspontja szerint, ha elfogadjuk azt a tézist, hogy a későbbi döntéseket a nyelvi eszközökön keresztül befolyásoljuk, vagyis, hogy megfogalmazzuk az esetet és a döntés lényegét, azzal valójában szabályt alkotunk. A döntés és a szabály azonban két különböző fogalom, akkor is, ha köztük igen vékony a határ. A döntés ugyanis minden alkalommal a múlthoz kötődik, a szabály igazi esszenciája azonban a jövőben mutatkozik meg. Nehézséget okoz ebben a megkülönböztetésben az is, hogy a bíróságok sokszor hoznak olyan döntéseket, melyekben már a jövőre vonatkozó elképzeléseiket is belefoglalják.
