Nemzetközi szinten bizonyíthatnak a hazai joghallgatók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A legtehetségesebb joghallgatóknak ismét nemzetközi tapasztalatszerzést és karriert kínál a Baker & McKenzie. Tíz kiemelkedő tudású fiatal jogász kap nemzetközi gyakorlati lehetőséget az ügyvédi iroda világszerte meghirdetett versenyén. A pályázat leadási határideje 2016. december 19.


A nemzetközi jog iránt érdeklődő fiatal jogászoknak ismét gyakorlati pozíciót ajánl a Baker & McKenzie ügyvédi iroda. Ebben az évben is a világon összesen 10 gyakornoknak nyílik lehetősége az egyetemi tanulmányai során megszerzett elméleti tudás gyakorlatba való átültetésére. Gyakornokként a nyertesek elismert jogi szakértőkkel dolgozhatnak majd együtt, akik a fiatalok továbbképzésében is szerepet vállalnak a gyakorlati idő során.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

A Baker & McKenzie budapesti irodája idén immáron harmadik éve részt vesz a programban. Az elmúlt két évben a magyar iroda jelöltje mindig bekerült a globális szinten kiválasztott tíz legjobban teljesítő joghallgató közé, így azoknak a magyarországi joghallgatóknak és frissen végzett jogászoknak a jelentkezését is várják, akik nemzetközi karrierben érdeklődnek.

A gyakornoki program összesen 12 hétből áll, amelynek egyik részét a fogadó (magyarországi jelentkezők esetében a budapesti), fennmaradó részét pedig egy másik európai Baker & McKenzie-irodában tölthetik el. A legkiválóbban teljesítők akár ügyvédjelöltként folytathatják karrierjüket az ügyvédi irodánál. A helyi és az angol szaknyelvet magas szinten beszélő jelentkezők közül a jogi ismeretek, valamint a nemzetközi praxis iránti érdeklődés alapján választják majd ki azokat, akik lehetőséget kapnak a három hónapos fizetett gyakornokságra.

„A program alatt mentorok mellett dolgozhatunk, így valódi jogi eseteken keresztül tapasztalhatjuk meg az igazi kihívásokat, a már megszerzett elméleti tudásunk mellett gyakorlati tapasztalatunk és ezáltal készségeink is fejlődnek, valamint a téma szakértői választ adnak a felmerülő kérdésekre is” – mondta Barta Krisztián, a verseny tavalyi győztese.

„A program során a gyakornokok határokon átívelő ügyekkel foglalkozó hazai és külföldi ügyvédekkel dolgoznak együtt, ezért leginkább azok jelentkezését várjuk, akik nyitottak a nemzetközi kihívásokra, dinamikus környezetre és könnyen alkalmazkodnak az új helyzetekhez” – hangsúlyozta Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Baker & McKenzie budapesti irodájának vezetője. A pályázati anyagokat december 19-ig várják a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Irodában, az eredményekről jövő márciusig értesítik a jelölteket. A gyakornoki program a 2017 tavaszi szemeszter végétől indul, a kezdés időpontját és az ütemezést is rugalmasan, a hallgatók időbeosztását is figyelembe véve alakítják majd ki.

A magyarországi iroda a tehetséggondozás és a megfelelő utánpótlás biztosítása érdekében a nemzetközi program mellett saját, hathetes gyakornoki programot is működtet. A programban évről évre a legkiemelkedőbb eredményekkel rendelkező, nemzetközi és európai jog iránt érdeklődő, felsőoktatási-tudományos eredményeket is elérő fiatal jogászok vesznek részt.

kép forrása: http://berenyisoft.hu/wp-content/uploads/2015/05/gyakornoki-program.jpg


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A jövő jogásza podcast: az AI hatása a jogi szakmára

Podcastunkban a mesterséges intelligencia jogi szakmára gyakorolt hatásáról Dr. Megyeri Andrea a Wolters Kluwer Hungary innovációs és tartalomfejlesztési vezetője beszélget Dr. Tilesch György mesterséges intelligencia szakértővel, a PHI INSTITUTE for Augmented Intelligence elnökével.

2023. június 22.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 4. rész: hivatásbeli kötelezettségeket érintő kockázatok

Cikksorozatunk negyedik részében kiemelünk néhány olyan kockázatot, amelyek akkor merülnek fel, ha az ügyvédek MI-eszközöket használnak. Kitérünk arra is, hogy ezek használata miként veszélyeztetheti a hivatásbeli kötelezettségeknek való megfelelést. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.

2023. június 7.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 3. rész

Cikksorozatunk harmadik részében az szövegkeresésről, a szövegelemzésről a beszédet szöveggé alakító eszközökről, a chatbotokról és az adminisztrációs teher MI-vel való csökkentéséről olvashatnak. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.