A jövő jogásza

2016. augusztus 8.

Megrendezték az első nemzetközi munkajogi perbeszéd versenyt

2016 júniusában – hosszú előkészítés után – először került megrendezésre a Hugo Sinzheimer Moot Court Competition, a HS MCC. A kezdeményezés fő célja, hogy játékos és versengő keretek között növelje az európai joghallgatók – nemzetközi keretek között is versenyképes és piacképes – munkajogi szaktudását és széles körű együttműködést generáljon a szakmában.

2016. augusztus 5.

A drónok támadása

Tételezzük fel, hogy egy dróntechnológiával rendelkező ország egy másik szuverén állam területén veti be felfegyverzett drónjait azért, mert ott terrorista csoportok rejtőznek. Sérti ez az érintett ország szuverenitását? Milyen jus ad bellum jogcím – ehelyütt nem a klasszikus háborúindítás korlátlan jogaként, hanem az erőszak kivételes alkalmazását lehetővé tevő jogalapként értve – alapján van lehetőség célzott kivégzésekre egy másik állam területén? Jelen írás ezekre a kérdésekre keresi a választ..

2016. július 28.

Doktoranduszok szolgálati ideje

Az állami ösztöndíjas doktoranduszi (felsőoktatási nappali tagozatos) hallgatói jogviszonya 1997. december 31-ig szolgálati időnek minősül – a Kúria eseti döntése.

2016. július 14.

Károli, Augsburg, Könyvtacskó

Dr. Petrus Szabolcs büntetőjogot tanít az augsburgi jogi egyetemen. Elsősorban az európai jog áll érdeklődésének középpontjában – és az irodalom. Jól érzi magát Németországban, amely kiindulópontja egy másik szenvedélyének, az utazásnak.

2016. június 13.

Ünnepi tanulmányok dr. Hágelmayer Istvánné születésnapjára

Beszélgetés dr. Hágelmayer Istvánné munkajogásszal, az ELTE Munkajogi Tanszékének volt vezetőjével, akinek 81. születésnapja alkalmából a munkajogi szakma 30 kiválósága egy kivételes ajándékkal lepte meg: egy könyvet adtak ki munkajogi tanulmányaikból. A 448 oldalas könyv egy tisztelgés a volt tanáruk felé.

2016. június 13.

Jogi érvelési és érveléselméleti konferencia

A Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME-GTK) Filozófia és Tudománytörténet Tanszéke június 3-án konferenciát tartott a jogi érvelés és érveléselmélet témaköréhez kapcsolódóan. A tanszék életében nem újdonság, hogy konferencia keretében mutatja be kutatási eredményeit: 2014-ben a válságkommunikáció területét járták körül a téma szakértői az érvelés elméletének szempontjából.