Pályázat egyetemistáknak és pályakezdőknek az alternatív vitarendezésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület az alternatív vitarendezés témájában pályázatot hirdetett egyetemi hallgatók és pályakezdők részére a hazai vitarendezési kultúra fejlődésének ösztönzésére.


A Pénzügyi Békéltető Testület pályázatot jelentetett meg annak érdekében, hogy támogassa az alternatív vitarendezés tárgykörébe tartozó kutatásokat, s így ösztönözze a különböző egyetemek hallgatóinak, illetve a már végzett pályakezdőinek egyéni vagy közös gondolkodását a téma kapcsán. A pályázati felhívás célja, hogy olyan pályaművek elkészítését mozdítsa elő, amelyek az alternatív vitarendezéssel kapcsolatos tapasztalatok elemzésén, hatásvizsgálatán alapulnak és az annak szélesebb körű elterjedését elősegítő módszertani alkotási és alkalmazási irányokat, innovatív megoldásokat tartalmaznak. A pályázatok benyújtásának határideje 2017. augusztus 15., a részletes pályázati feltételek a jegybank honlapján olvashatók.

A pályázaton indult pályaművek díjazott alkotóit a kiíró a 2017. szeptember 28-29-én Budapesten megrendezendő II. Alternatív Vitarendezési Konferencián mutatja be, és ennek keretében adja át részükre a díjakat.

A nyertes pályázók amellett, hogy lehetőséget kapnak a konferencián való részvételre, jogosulttá válnak a kategóriánkénti cím viselésére is. A későbbiekben a pályaművek egy önálló kiadványban is helyet kapnak. A legvonzóbb díjelem vélhetően a hazai alternatív vitarendezés terén leginkább elismert ügyvédi irodákban eltölthető 3 hónapos szakmai gyakorlat lesz.

A pályázatokat 2017 augusztus 15-ig kell postára adni a Pénzügyi Békéltető Testület postai címére (1525 Budapest, Pf: 172.) és tartalmaznia kell a pályaművet (magyar nyelven megírt, minimum 20 000 karakteres kutatás), fényképes önéletrajzot, bemutatkozó és motivációs levelet, a kitöltött adatlapot és nyilatkozatokat.

Ki pályázhat?

AVR JUNIOR katgóriában pályázhat az a közgazdaságtani és/vagy állam- és jogtudományi karon hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató, aki nem töltötte be még a 35. életévét. Ha csapatban neveznétek, a csapatnak minimum 2 főből kell állnia, akik közül legalább 1 főnek közgazdaságtani és/vagy állam- és jogtudományi kar hallgatójának kell lennie.

AVR SENIOR kategóriában pályázhat, akinek már abszolvált közgazdaságtani és/vagy állam- és jogtudományi tanulmányai vannak, valamint 3 hónapot meghaladó munkaviszonnyal rendelkezik és nem töltötte be a 35. életévét. Ha csapatban neveznétek, a csapatnak minimum 2 főből kell állnia, akik közül legalább 1 főnek közgazdaságtani és/vagy állam- és jogtudományi végzettségűnek kell lennie.

A pályázat részleteit a linkre kattintva olvashatod, a pályázati adatlapot innen töltheted le.


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Negyedik alkalommal rendezte meg a BÜK a Jogtanácsos Konferenciát

Negyedik alkalommal rendezte meg Budapesti Ügyvédi Kamara Jogtanácsosi Tagozata a Jogtanácsosi Konferenciát, ahol szakmai előadások és beszélgetések mellett átadták Magyar Ügyvédi Kamara Országos Kamarai Jogtanácsosi Tagozatának (OKJT) a kamarai jogtanácsosként, jogi előadóként dolgozó pályakezdők részére meghirdetett országos prezentációs verseny „Pályakezdő jogász” díjait is.