Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A COVID-19 járvány okozta gazdasági kihívások egyik legnyilvánvalóbb következménye, hogy azok a vállalkozások is kénytelenek voltak az online kereskedelemben megjelenni, amelyek ezt megelőzően még tervezés szintjén sem feltétlenül foglalkoztak ezzel a kérdéssel, így értelemszerűen az irányadó jogi szabályozás terén is alacsonyabb felkészültséggel rendelkeznek.
Tapasztalataink szerint az e-kereskedelem terén különösen jelentős a piaci szereplők között a bevett kereskedelmi gyakorlatok átvétele, amelynek negatív hozományaként olyan rendelkezések is bekerülnek egy-egy webshop általános szerződési feltételei közé, amelyeket egy alaposan megkomponált szerződéskészítési folyamat részeként biztosan „leselejteznének”.
Jelen cikkünk célja, hogy felhívja a figyelmet az e-kereskedelem terén már jól ismert 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (Kormányrendelet) azon előírásaira is, amelyek viszont a rutinosabb webshop-tulajdonosok körében sem feltétlenül ismertek: a kötelező elállás alóli kivételek eseteire.
A Kormányrendelet 20. § (1) bekezdésének főszabálya szerint az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül indokolás nélküli elállási jog illeti meg. E főszabályhoz képest állapít meg a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdése 13 olyan esetkört, amikor a fogyasztót nem illeti meg elállási jog, így, ha a vállalkozás ennek ellenére megnyitja az indokolás nélküli elállás lehetőséget a fogyasztó számára, akkor olyan jogosultságot biztosít a vásárlónak, amelyre őt jogszabály egyébként nem kötelezi.
Figyelemmel arra, hogy az elállási jog gyakorlásának következményeként mindkét félnek az eredeti állapot helyreállítását kell megvalósítania, nem meglepő a szolgáltatások megrendelésére vonatkozó kivétel. A Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés a) pontja szerint ugyanis nem gyakorolható elállás, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti. A szolgáltatás teljesítése ugyanis irreverzibilis szerződéses kötelem, a szolgáltatás teljesítésére fordított munkát nem lehetséges „meg nem történtté” változtatni.
Hasonló logika mentén, azonban kifejezetten termékek megrendelésére vonatkozóan rögzíti a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés (c) pontja az elállási jog alóli kivételt olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak. Az Európai Unió Bírósága (EUB) a C-529/19. számú ügyben született ítélete szerint e kivétel alkalmazhatósága független attól, hogy a vállalkozás ténylegesen megkezdte-e már a megrendelt egyedi termék gyártását.
A fentiekben említett két esetkör kapcsán érdekes megállapításra jutott az EUB a C-208/19. számú ügyben is: az ítélet alapján a bíróság ugyanis egy családi ház megépítésére vonatkozóan, a megrendelő kívánalmai szerint elkészített tervek esetében nem tartotta megállapíthatónak a fogyasztó személyére szabott termék kategóriáját, ugyanis érvelésük szerint a megrendelés tárgya attól függetlenül szolgáltatásnak minősül, hogy a tervező munkájának végeredményeként a terveket, mint terméket kell a megrendelő rendelkezésére bocsátania. Ennek megfelelően nem az egyedi termék jellege miatt, hanem a szolgáltatás teljesítése miatt nincs helye az elállási jog gyakorlásának.
Számos vitára okot adó esetkör a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés (e) pontja, amely kizárja az elállás gyakorlását olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza. A vállalkozások előszeretettel kísérlik meg olyan termékek esetében is alkalmazni a hivatkozott kivételt, amelyek kipróbálása bolti viszonyok között is teljesen általános, így nyilvánvalóan nem sorolhatók a higiéniai szempontból tilalmazott esetek köré. A Veszprémi Törvényszék P. 21.170/2017/5. számú ítélete cipők adásvétele kapcsán, míg az EUB-nak a C-681/17. számú ügyben hozott ítélete védőfóliával ellátott matrac kapcsán állapította meg, hogy e termékek vonatkozásában nem alkalmazható a fent hivatkozott kivétel.
A terjedelmi korlátok miatt valamennyi esetkör bemutatására nincs lehetőségünk, így végezetül egy olyan kivételre hívjuk fel a figyelmet, amely kapcsán viszont jellemzően a fogyasztók rendelkeznek hiányos ismeretekkel (amit egyébként vállalkozói oldalról kifejezetten javasolt világos és érthető tájékoztatással ellensúlyozni). A Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés (l) pontja szerint ugyanis nincs helye elállásnak lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki. Mivel e szolgáltatások teljesítéséhez a vállalkozásoknak meghatározott kapacitást előre le kell kötniük, indokolatlan kockázatot jelentene számukra, ha a szerződés elállás következtében való meghiúsulása miatt viselniük kellene a teljesítéssel összefüggő költségeket.
A cikk szerzője dr. Szigeti-Szabó Andrea partner ügyvéd, közbeszerzési szaktanácsadó és dr. Farkas Márton ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.
