A munkáltatói utasítás teljesítésének megtagadása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vannak olyan kivételes helyzetek illetve körülmények, amikor az Mt. lehetőséget ad a munkavállalónak az utasítás megtagadására vagy attól való eltérésre, és olyanok is, amelyek fennállása esetén a munkáltató köteles az utasítás teljesítését megtagadni.
A Munka Törvénykönyve (Mt.) meghatározza mind a munkáltatót, mind pedig a munkavállalót terhelő alapvető kötelezettségeket. Az Mt. 52.§. (1) bek. c./ pontja szerint a munkavállaló köteles munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és szokások szerint végezni.
Mindezekből következik az is, hogy a munkavégzés vonatkozásában a munkáltatónak joga van munkavállaló részére – akár szóban, akár írásban – utasítást adni és feladata is a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges instrukciókkal ellátni. A munkáltatói utasításokat munkavállalónak törvényből és munkaszerződésből eredő kötelezettsége betartani és azoknak megfelelően eljárni. Vannak azonban olyan kivételes helyzetek illetve körülmények, amikor az Mt. lehetőséget ad a munkavállalónak az utasítás megtagadására vagy attól való eltérésre, és olyanok is, amelyek fennállása esetén a munkáltató köteles az utasítás teljesítését megtagadni.
Az Mt. 54. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.
Az Mt. 54.§ (2) bekezdése szerint a munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.
Kivételes esetben lehetőség van a munkáltatói utasítástól való eltérésre is az Mt. 54.§ (4) bekezdése alapján, akkor, ha ezt a munkáltató károsodástól való megóvása feltétlenül megköveteli és a munkáltató értesítésére nincs mód. Az utasítástól való eltérésről a munkáltatót haladéktalanul tájékoztatni kell.
Az utasítás teljesítésének megtagadása nem menti fel a munkavállalót a rendelkezésre állási kötelezettség alól, kizárólag az adott utasításra vonatkozóan van joga illetve kötelezettsége annak nem eleget tenni, a további jogszerű utasításokat teljesítenie kell.
Példaként említenék egy olyan esetet, amikor az utasítás teljesítése más személy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, ezért köteles lenne a munkavállaló annak teljesítését megtagadni. Egy súlyosan beteg, vagy ájulás szélén lévő sofőr – akár taxi vagy buszsofőr, vagy teherautó vezető -, aki jelzi a munkáltató felé, hogy nem tudja munkáját elvégezni betegsége miatt, mivel nincs munkára képes állapotban, de a munkáltatója mégis munkavégzésre utasítja, köteles az utasítás teljesítését megtagadni, mivel fennáll az esélye annak, hogy utasai vagy a közúti forgalomban közlekedő többi személy egészségét súlyosan veszélyeztetné egy esetleges rosszulléte vezetés közben.
Az eddig ismertetett szabályokból következik, hogy jogszerű indok nélkül az utasítás teljesítését nem lehet megtagadni. A BH 1996.286 sz. eseti döntés szerint a munkáltató által megismételt utasítás megtagadása anélkül, hogy erre jogszerű indoka lenne a munkavállalónak, okszerű oka lehet a kötelezettségszegésre alapított munkáltatói felmondásnak.
|
Mikor és kivel kössünk tanulmányi szerződést? Amikor a munkavállaló tanul: Jár fizetés? Kell szabadságot kivenni? Hogyan alakul a munkaidő a tanulmányok ideje alatt? Hogyan köteles a munkáltató a továbbképzés után foglalkoztatni? Képzettség és bér: mikor jár magasabb bér a végzettség miatt? Kötbér a tanulmányi szerződésben.
Részletek és jelentkezés >>
|
Tanulságos esetet ismertet a BH 2000.466 sz. eseti döntés is, melynek konklúziója, hogy abban az esetben, ha a munkavállalók egymás között megosztják feladataikat, nem mentesíti őket a kötelezettségeik teljesítése alól, és annak a munkavállalónak áll fenn az adott munkafeladat elvégzéséért a felelőssége, aki átadta feladatát kollégájának. Abban az esetben, ha ilyen szituációban valamely feladat, utasítás nem kerül teljesítésre, akár lényeges kötelezettségszegésnek is minősülhet, ami okot adhat a munkáltatónak azonnali hatályú felmondás közlésére.
További munkavállaló általi lényeges kötelezettségszegést megvalósító utasítás megtagadást jelent a Kúria Mfv.I.10.370/1998 sz. határozata értelmében, ha a munkavállaló megtagadja a helyettesítés keretében ellátandó feladatokra vonatkozó munkaköri leírás átvételét.