Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jogalkotó lehetőséget biztosít a munkáltatónak arra, hogy egyoldalú utasításával a munkavállalót ideiglenesen, munkaszerződésétől eltérően, más munkakörben, más munkahelyen (kiküldetés), illetve más munkáltatónál (kirendelés) foglalkoztassa. Az Mt. – szakítva a korábbi széttagoltsággal – egységesen rendezi a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás szabályait és az 1992. évi Mt. önálló jogintézményei helyébe egységes szabályokat léptet.
Tekintettel arra, hogy a munkaszerződés kizárólag a felek közös megegyezésével módosítható, az attól eltérő foglalkoztatásra kizárólag ideiglenes jelleggel kerülhet sor. A jogalkotó ezt az időszakot 44 munkanapban (egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén 352 órában) korlátozza naptári évenként, azzal, hogy részmunkaidő és/vagy nem teljes naptári évben fennálló munkaviszony esetén ezt az időszakot is időarányosítani kell. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell.
A más munkakörben történő foglalkoztatás – korábbi szabályozás fogalomhasználatában átirányítás – során a munkáltató a munkavállalót arra kötelezi, hogy ideiglenesen más munkakörbe tartozó feladatokat lásson el. Erre sor kerülhet mind a munkavállaló meglévő feladatainak ellátása mellett, mind önállóan. Így például elképzelhető, hogy a munkáltató egy pozíció megüresedése miatt a nála kockázatelemzőként foglalkoztatott munkavállalót ideiglenesen arra kötelez, hogy saját munkaköre helyett a pénzügyi igazgató munkakörét lássa el. Ebben az esetben különösen figyelemmel kell lenni arra, hogy a munkavállaló minden esetben az ellátott munkakörre előírt alapbérre jogosult, azzal, hogy az nem lehet kevesebb, mint a munkaszerződése szerinti alapbére. Azaz, a példánkban szereplő kockázatelemző az átirányítás ideje alatt a pénzügyi igazgató alapbérére lesz jogosult a saját- feltételezhetően alacsonyabb – alapbére helyett. Ugyanakkor a másik munkakörben járó egyéb juttatások – például magasabb béren kívüli juttatások, cégautó, kiegészítő pótlék stb. – már nem illetik meg automatikusan a munkavállalót.
A más munkahelyen való munkavégzésre utasítás a kiküldetés. Ennek során csak a munkavégzési hely változik, de a kiküldött munkavállaló továbbra is az eredeti munkáltató utasítása és irányítása alatt marad. Tipikusan kiküldetés kertében kerülhet sor például a munkáltató által gyártott eszközök megrendelőnél történő beépítésére, beüzemelésére.
Ezzel szemben a kirendelés (más munkáltatónál munkavégzésre kötelezés) során a munkáltató személyében következik be – ideiglenesen – változás. A kirendelés során a munkavállaló annak a munkáltatónak az irányítása és ellenőrzése alá kerül, akihez kirendelték. Bármely két munkáltató megállapodhat abban, hogy az egyik ideiglenesen átengedi munkavállalóját a másik számára, nincsen szükség a munkáltatók közötti semmiféle tulajdonosi, vagy egyéb kapcsolatra. A kirendelés alatt a munkavállalóra a munkavégzés helye szerinti munkarend lesz az irányadó, az őt ért károkért pedig a munkáltatók egyetemlegesen felelnek.
Álláspontunk szerint a kirendelő munkáltató önmagában a kirendelésért díjat nem kérhet, hiszen a munkavállalók átengedéséért kizárólag munkaerő-kölcsönzés során a kölcsönbeadó jogosult díjazásra, ugyanakkor annak nincsen akadálya, hogy a kirendeléssel kapcsolatban felmerült költségeket – bérköltség, munkavállalónak fizetett költségtérítés stb. – a kirendelő részére megtérítse az a munkáltató, akihez a munkavállaló kirendelésre került.
Amennyiben a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás a munkavállaló számára többlet költséget jelent (például más helységben történő munkavégzés miatt megnövekedett utazási költségek), úgy a munkáltató kötelezettsége, hogy a munkavállalónak megtérítse az indokoltan felmerülő költségeket.
Garanciális szabály, hogy a munkavállaló hozzájárulása nélkül nem kötelezhető más helységben történő munkavégzésre
A fentebb ismertetett szabályok természetesen ez nem zárják ki a lehetőségét annak, hogy a munkáltató és a munkavállaló megállapodjanak egy, a fenti időtartamot meghaladó átirányításban, kiküldetésében vagy kirendelésében. Ilyen esetben azonban a foglalkoztatásra a felek megállapodásának megfelelően kerül sor, így az a szó klasszikus értelmében nem tekinthető munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak.
