Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy-egy új jogviszony létrehozásánál felmerülhet a kérdés, hogyan minősítsük azt, milyen típusú jogviszonyt hozzunk létre. Vannak feladatok, amelyek esetében mind a munkaviszony, mind a polgári jogi jogviszony létesítése helyes megoldás lehet, így kizárólag az egyedi körülmények vizsgálata segíthet a döntésben.
Azt már az elején fontos tisztázni, hogy a jogviszonyt létrehozó szerződést nem elnevezése, hanem tartalma alapján kell megítélni. Hiába nevezik tehát a felek szerződésüket megbízási szerződésnek, ha a ténylegesen megvalósuló munkavégzés a munkaviszony fennállását támasztja alá, a felek között nem megbízási jogviszony, hanem munkaviszony áll fenn.
A szerződés és a jogviszony helyes minősítése azért is kiemelten fontos, mert azt a munkaügyi hatóság és az adóhatóság is jogosult átminősíteni. Ennek következtében például a munkaviszonnyá minősítés esetén a munkáltató (a szerződés szerinti megbízó vagy megrendelő) már felelősségre vonható a munkajogi szabályok meg nem tartásáért.
Bizonyos szakmák esetében egyértelmű, hogy azt milyen jogviszonyban lehet ellátni, ilyenkor más típus nem választható. Egy betanított munkást tehát nem lehet polgári jogi jogviszony keretében foglalkoztatni.
Vannak azonban olyan munkalehetőségek is, ahol a felek által meghatározott egyedi feltételek figyelembe vételével dönthető csak el, milyen jogviszony kerüljön létesítésre. Mind polgári jogi jogviszonyban, mind munkaviszonyban ellátható lehet például az újságírói vagy a jogászi tevékenység.
Az már a körülmények vizsgálata előtt leszögezhető, hogy ugyanaz a feladat egyszerre, ugyanannál a munkáltatónál nem látható el részben munkaviszonyban, részben polgári jogi jogviszonyban.
Az egyik legfontosabb szempont, amit a minősítés esetén vizsgálni kell, hogy mi az a tevékenység, amelyet a foglalkoztatott ellát. Vállalkozás esetén a vállalkozó mindig valamilyen eredmény létrehozására köteles. Így például a bútorasztalos elkészít egy bútort a megrendelőnek, annak átadásával-átvételével és a vállalkozói díj megfizetésével a jogviszony meg is szűnik. Ezzel szemben egy bútorgyárban dolgozó munkavállaló a bútorgyártásnak csak egy részfolyamatát végzi el, ám ezt folyamatos jelleggel teszi, valamely elem legyártása, mint eredmény elérése nem jár a munkaviszony megszűnésével. Megbízás esetén a megbízott valamilyen rábízott feladat ellátására köteles. Ez esetben már nehezebb lehet az elhatárolás, hiszen a munkavállaló is feladatokat lát el munkaviszonyában. Figyelembe kell tehát venni, hogy a feladatok milyen módon kerülnek meghatározásra.
Munkaviszonyban a munkaszerződésben a munkavállaló munkakörét kell megjelölni, és a munkaköri leírásból derül ki, ez milyen jellegű feladatokat foglal magában. Megbízás esetén a feladat megjelölés nem munkakör-jellegű, hanem egyes konkrét feladatok meghatározására kerül sor.
Szintén fontos szempont az utasítási jogkör vizsgálata. Vállalkozás esetén a megrendelő utasítása arra terjed ki, hogy milyen legyen a létrehozandó eredmény. A megrendelő utasítása azonban semmiképpen nem terjedhet ki a tevékenység megszervezésére. Erre tekintettel, a megrendelő nem írhatja elő, hogy a vállalkozó mikor, hol (kivéve, ha a létrehozandó eredmény helyhez kötött, mint például építkezésnél), milyen eszközökkel, módon végezze el a szükséges tevékenységet. Megbízásnál a megbízó utasítási jogköre hasonló, a megbízott önállóan jár el a megbízó utasításainak keretein belül, az utasítások szakszerűtlensége, célszerűtlensége esetén pedig felelősség terheli a megbízottat az erre való figyelmeztetés elmaradásáért. Munkaviszonyban a munkáltató utasítási joga sokkal szélesebb körű, kiterjed a feladat elvégzésének módjára, általában helyére és idejére is, igazodva ahhoz is, hogy a munkavállaló a munkavégzés során nem önállóan jár el.
Nem elhagyható szempont a vizsgálatban, hogy a polgári jogviszonyban a felek között mellérendeltségi viszony áll fenn, a megbízott és a vállalkozó önálló. Ezzel szemben a munkaviszonyban a munkavállaló és a munkáltató között alá-fölérendeltségi viszony van, amelyet az fejez ki, hogy a jogviszonyban nem egyenrangúak, a munkavállaló általában kiszolgáltatott, éppen ezért van szüksége a munkajog által biztosított garanciákra. A függőség nemcsak a munkáltató személyéhez, de szervezetéhez is kötődik, abba a munkavállaló betagozódik, és felettesként vagy beosztottként, esetleg mindkettőként szerepel benne.
Fontos azt is kiemelni, hogy a vállalkozás és a megbízás esetében a munkavégzés a feladatokhoz igazodik. Ha a megrendelő vagy a megbízó feladatot nem biztosít, azzal kötelezettségszegést nem követ el. Ezzel szemben munkaviszonyban a munkáltató foglalkoztatási kötelezettséggel rendelkezik, míg a munkavállaló rendelkezésre állásra köteles.
Az, ha a foglalkoztatott helyettest állíthat maga helyett, minden esetben arra utal, hogy a felek közötti jogviszony polgári jogi jogviszony, mivel munkaviszonyban a munkavállaló csak személyesen láthatja el munkáját. A helyettes állítás lehetőségét nem elegendő azonban csak a szerződésbe kikötni, a kikötésnek – csakúgy, mint a megállapodás többi rendelkezésének – ténylegesen is érvényesülnie kell. Polgári jogi jogviszony esetén is előfordulhat, hogy a munkavégzés személyhez kötött, ebben az esetben ez még önmagában nem jelenti a munkaviszony fennállását.
További figyelembe vehető szempont lehet a minősítésnél a munkahely meghatározása és a munkaidő beosztás joga. Munkaviszony esetén a munkahely a munkaszerződésben kerül kikötésre, a munkaidő-beosztás joga a munkáltatóé. A távmunka és a kötetlen munkarend elterjedésével azonban ezek a körülmények már nem minden esetben adnak eligazítást. A munka díjazásának vizsgálata sem segít minden esetben: folyamatos megbízásnál gyakori a felek között havonta történő elszámolás. Az egyszeri, vagy néhány részletben történő díjfizetés azonban már a polgári jogi jogviszonyokra jellemző. Munkaviszony esetén a munkavállaló a munkáltató eszközeit használja a munkavégzéshez, míg polgári jogviszony esetén azokkal általában a megbízott illetve a vállalkozó rendelkezik.
A minősítés során egy-egy szempont megvalósulása még nem eredményezi egyik vagy másik jogviszony fennállását. Az összes minősítésre alkalmas körülményt figyelembe kell venni, akár az adott helyzettől függően eltérő súllyal, így derülhet ki, melyik jogviszony választása a helyes.
