A rendes szabadság kiadása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szabadság célja az évi szokásos hosszabb egybefüggő pihenés, kikapcsolódás, regenerálódás biztosítása. Ezen időtartam alatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettsége alól; ha a munkáltató ilyet előír számára a szabadsága alatt (pl. laptopon történő kapcsolattartást, esetleges munkavégzést), akkor az már nem minősül szabadságnak, hanem a szabadság megszakításának szabályait kell alkalmazni. Szabadságra jogosít a munkában töltött idő, továbbá a törvényben felsorolt egyéb időtartamok. A szabadság 20 nap alap-, és különféle jogcímeken járó pótszabadságokból áll. Cikkünkben a munkáltató által a jogosultsági szabályok alapján megállapított évi rendes szabadság kiadását tárgyaljuk, figyelemmel az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CIII. törvény [Módtv.] alapján hatályba lépő változásokra is.

Szabdság – természetben

A szabadság kiadása a munkáltató kötelezettsége. A szabadságot, hogy rendeltetését betölthesse, természetben kell biztosítani a munkavállaló számára, helyette pénzbeni megváltás – kivéve, ha a természetbeni kiadásra a munkaviszony megszűnése miatt nincs lehetőség – nem adható [munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, Mt. 122. § (5) bek., 125. §]. A kiadni elmulasztott szabadságok természetbeni kiadására mindaddig lehetőség van, amíg a munkaviszony fennáll, ebből következően a szabadsággal kapcsolatos munkavállalói igény elévülése is csak a munkaviszony megszűnésekor kezdődik. Ezért a 3 évnél régebbi szabadságok nem „vesznek el”.

Az Mt. 122. § (1) bekezdése szerint a szabadságot a munkavállaló előzetes meghallgatását követően adja ki a munkáltató. A munkáltatót a szabadság kiadása időpontjának meghatározásakor, annak esetleges módosításakor, a szabadság tárgyéven túli kiadásakor, a megkezdett szabadságról való visszarendeléskor köti a munkavállaló érdekeinek méltányos mérlegelésével, valamint a jóhiszemű, tisztességes és rendeltetésszerű joggyakorlással összefüggő kötelezettség [Mt. 6. § (3) bek.].

A munkáltató a szabadságot főszabályként az általa – a fenti elvekre figyelemmel – megválasztott időpontban adja ki. Kivételesen évente 7 munkanap tekintetében a munkavállaló döntheti el a kiadás időpontját – feltéve, hogy legalább 3 hónapja dolgozik már a munkáltatónál, és igényét 15 nappal előbb bejelenti. A munkáltató szintén legalább 15 nappal korábban köteles közölni a munkavállalóval a szabadság kiadásának általa meghatározott időpontját [Mt. 122. § (1)–(2) és (4) bek.].

Tizennégy nap egyben

A szabadság kiadásakor a munkáltató kezét megköti továbbá, hogy évente egyszer legalább 14 egybefüggő napra mentesítenie kell a munkavállalót a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. A Módtv. az Mt. 122. § (3) bekezdését 2013. augusztus 1-jétől módosítja, pontosítva ezt a szabályt. Kimondja, hogy a 14 napba beleértendő nem csupán az a munkanap, amikor a munkavállaló a szabadság miatt mentesül a kötelezettségei alól, hanem a heti pihenőnap, a munkaszüneti nap, illetve a szabadnap (az olyan munkanap, amelyre az egyenlőtlen munkaidő-beosztás nem ír elő munkavégzést, de nem minősül pihenőnapnak vagy munkaszüneti napnak) is. Ez valójában jogmagyarázó szabály, hiszen a 14 napon eddig is naptári napot kellett érteni, tényleges változást tehát a módosítás nem jelent.

Kivételek a főszabály alól

A szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében kell kiadni; e szabály alól négy kivételt ismer a törvény.

Egyfelől, ha a munkaviszony az utolsó negyedévben (október 1-jén vagy azt követően) keletkezett: ekkor a szabadság kiadására akár a tárgyévet követő év március 31-ig is sor kerülhet [Mt. 123. § (2) bek.].

Ha pedig a szabadságot a munkavállaló oldalán felmerült ok (pl. keresőképtelen betegség) miatt nem lehetett kiadni, úgy az ok megszűnésétől számított 60 napon belül  kell pótolni [Mt. 123. § (3) bek.].

A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdeke vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén, ha erre a kollektív szerződés (vagy az azt pótló üzemi megállapodás) őt feljogosítja, a szabadság (alapszabadság és valamennyi pótszabadság összege) egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki [Mt. 123. § (5) bek. c) pont]. Megjegyezzük, hogy noha az Mt. nem tartalmazza a kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működését közvetlenül és súlyosan érintő ok fogalmát, helyesen jár el a munkáltató akkor, ha az 1992. évi Mt. 134. § (9) bekezdésében használt fogalom-meghatározást tartja szem előtt, miszerint kivételesen fontos gazdasági érdeken a rendes szabadság kiadásával kapcsolatos, munkaszervezéstől független olyan körülményt kell érteni, melynek felmerülése esetén a rendes szabadságnak az esedékesség évében teljes mértékben történő kiadása a munkáltató gazdálkodását meghatározó módon hátrányosan befolyásolná.

Végül, a szabadság tárgyévet követő kiadásának negyedik esete az, amikor a munkáltató a munkavállalóval megállapodik a szabadságnak a tárgyévet követő év végéig történő kiadásának lehetőségéről [Mt. 123. § (6) bek.].

Ez a szabály 2014. január 1-jétől fog módosulni. Míg jelenleg a megállapodás a 20 napos alapszabadság és az életkortól függő pótszabadság együttes mértékének egyharmadára vonatkozhat, addig az új szabályozás csak az életkori pótszabadságra, de annak teljes mértékére vonatkozóan lehetővé teszi ezt. Szigorítást jelent a módosítás annyiban is, hogy a megállapodást ezentúl minden naptári évben meg kell újítani. Először tehát a 2014. év tekintetében lehet ily módon eltérni a tárgyévi szabadság kiadási szabályoktól, amit eszerint 2015-ben is ki lehet majd adni.

Az előző esetektől meg kell különböztetni azt a rendelkezést, ami szerint még az esedékesség évében kiadottnak kell tekinteni azt a szabadságot, ami decemberben kezdődik, és abból legfeljebb 5 munkanap átnyúlik januárra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tárgyéven túl kiadott szabadság mértékéhez ezeket a napokat nem kell hozzászámítani [Mt. 123. § (4) bek.].

A szabadság kiadásának már közölt időpontját – a szabadság megkezdése előtt – a munkáltató még módosíthatja, ugyanolyan okokból, mint a szabadság tárgyéven túli kiadásánál: ha ezt kivételesen fontos gazdasági érdeke, vagy a működését közvetlenülés súlyosan érintő ok indokolja. Ehhez nem kell a kollektív szerződés felhatalmazása. Ezt a szabadság megkezdéséig bármikor megteheti [Mt. 123. § (5) bek. a) pont].

Módosuló szabályok

Az előzőekben tárgyalt szabályok arra adnak választ, hogy mikor kell a munkáltatónak a szabadságot kiadni, az Mt. 124. §-a pedig azt szabályozza, hogy hogyan kell eljárnia. Ez a rendelkezés is módosul 2013. augusztus 1-jétől. A korábbi szabályozás ragaszkodott ahhoz, hogy mindig a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra, a meghatározott munkaórákra kell kiadni a szabadságot, és minden olyan esetben előírta szabadság órákban való nyilvántartását, amikor a munkáltató nem az általános munkarend (hétfőtől péntekig napi 8 óra) szerint foglalkoztatta a munkavállalót. Az új rendelkezések szerint általános munkarend esetén továbbra is a régi módon kell eljárni: a hétfő-pénteki napokra kell kiadni a szabadságot (feltéve, hogy e napokra nem esik munkaszüneti nap), és azt elegendő munkanapban nyilvántartani.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetére viszont az új szabályozás a munkáltató számára választási lehetőséget biztosít. A munkáltató választhatja, hogy az adott naptári évben – egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén is – az általános szabályok szerint adja ki a szabadságot: mégpedig valamennyi naptári napra, kivéve a beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot. Tehát a szabadnapokra (az egyenlőtlen munkaidő-beosztásból eredően a heti pihenőnapokon és a munkaszüneti napon túlmenő olyan napokra, amikor nincs a munkavállaló számára munkaidő beosztva) nem kell számára szabadságot kiadni. Ekkor a szabadság nyilvántartása is munkanapokban történik. Ez lényegében az 1992-es Mt.-ben szereplő szabadság-kiadási mód újbóli bevezetését jelenti. A másik megoldás szerint a szabadság úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól – azaz ilyenkor nem az általános munkarendhez, hanem az adott munkavállalóra érvényes munkaidő-beosztáshoz alkalmazkodva. Ez a 2013. augusztusát megelőzően hatályos szabályozással egyezik meg. Ilyenkor a szabadságot munkaórákban kell nyilvántartani. Fontos, hogy a választást az adott naptári évben egységesen kell alkalmazni az adott munkavállaló vonatkozásában – ennek azonban ellentmond, hogy a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény [Mth.] – a Módtv-nyel beiktatott – 18/A. § (3) bekezdésében megfogalmazott átmeneti szabály értelmében az új szabadság-kiadási szabályokat a Módtv. hatálybalépését, azaz 2013. augusztus 1-jét követően kezdődő szabadság esetén kell alkalmazni. Vagyis 2013-ban év közben is lehetséges áttérni a szabadság kiadásának és elszámolásának régi-új módjára.

Előfordulhat továbbá, hogy nincs munkaidő-beosztás (pl. azért, mert a munkavállaló kötetlen munkarendben dolgozik), ilyen esetben a szabadságot az általános munkarend és a napi szerződéses munkaidő figyelembevételével kell kiadni (vagyis általában hétfőtől péntekre naponta 8 órát alapul véve).

Visszarendelés a szabadságról

A már megkezdett szabadságot a munkáltató a már említett, ezt kivételesen fontos gazdasági érdeke, vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén akár meg is szakíthatja, a munkavállalót visszarendelheti, vagy akár a szabadság alatti tartózkodási helyén utasíthatja munkavégzésre. A szabadság alatti tartózkodási helyről a munkahelyre és a visszautazással, valamint a munkával töltött idő a szabadságba nem számít be [Mt. 123. § (5) bek. b) pont és (7) bek.].

Kérdés, hogy ilyen esetben a munkavégzés rendes vagy rendkívüli munkának fog-e minősülni? Mind a szabadságról való visszarendelés, mind a rendkívüli munkavégzés elrendelése a munkáltató részéről egy kivételes, rendkívüli helyzetben alkalmazható intézkedés, amely a munkavállaló érdekeinek – törvényes keretek között történő – sérelmével jár. Amikortól a munkáltató a munkavállalót arra utasítja, hogy szabadságát megszakítva, teljesítse rendelkezésre állási, illetőleg munkavégzési kötelezettségét, akkortól az adott nap, napok a munkavállaló számára szabadság helyett munkanapnak fognak minősülni, amelyre alkalmazni kell az általános szabályok szerinti, a rendes munkaidő-beosztással összefüggő jogokat, kötelezettségeket. A rendkívüli munkaidő fogalmába [Mt. 107. §] a törvény szerint a munkaidő-beosztástól eltérő, illetve a munkaidőkereten felüli munkavégzés számít be, a szabadság megszakításával végzett munka nem. Természetesen lehetséges, hogy ilyenkor is el kell térni a munkaidő-beosztástól, vagy éppen emiatt lépi át a munkavállaló az adott munkaidőkeretbe tartozó rendes munkaidő-óraszámot – azonban pusztán önmagában azért, mert a szabadság megszakítására került sor, még nem kerül sor automatikusan túlmunka-végzésre is.

Mind a szabadság megszakításával, mind az időpontjának módosításával összefüggésben a munkavállaló felmerült kárát és költségeit (pl. a már befizetett utazás elvesztett foglalóját, a hazautazás költségeit) a munkáltató köteles a munkavállaló számára megtéríteni [Mt. 123. § (7) bek.].

---