Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fizetett szabadság a munkavállalók pihenésének, regenerálódásának időszaka. A munkáltatónál azonban változatlanul megy tovább az élet, így előfordulhat, hogy egy váratlanul felmerülő probléma vagy sürgősen megoldandó feladat miatt valamely munkavállaló kiadott szabadságát meg kell szakítani, vagy el kell odázni.
A munkavállalót megillető szabadság kiadása alapvetően a munkáltató felelőssége, neki kell gondoskodnia arról, hogy a munkavállalót megillető szabadságot ténylegesen kiadják, a munkavállaló az őt megillető időben valóban mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 122. § (1) bekezdés]. Ha a szabadság kiadására nem kerül sor, egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során a munkáltató bírság kiszabására számíthat. A munkáltató a szabadság kiadásáról a munkavállaló meghallgatását követően köteles dönteni, ez biztosítja, hogy a munkáltató a munkavállaló szempontjait, igényeit megismerje [Mt. 122. § (1) bekezdés]. A munkavállaló igényei ezen felül azáltal is érvényesülnek, hogy a munkáltató naptári évenként 7 nap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját leszámítva – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni [Mt. 122. § (2) bekezdés]. A szabadság időpontját, történjen az a munkavállaló kérésére vagy a munkáltató döntése alapján, később 15 nappal annak megkezdése előtt közölni kell [Mt. 122. § (4) bekezdés]. Tekintettel arra, hogy a szabadságot mindenképp a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni, a munkáltató a szabadság kiadásának idejére ugyanúgy készít munkaidő-beosztást, mintha a munkavállalót ebben az időszakban is munkavégzésre kötelezné [Mt. 124. § (1) bekezdés]. Így a munkavállaló számára órákban nyilvántartott szabadság esetén is egyértelmű, az őt megillető szabadságból pontosan mennyit használt fel.
A munkavállalónak kiadott szabadságot a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén jogosult a munkavállaló közölt szabadságának időpontját módosítani, esetleg a munkavállalónak kiadott, már megkezdett szabadságot megszakítani [Mt. 122. § (5) bekezdés]. Fontos, hogy a kiadott szabadság időpontjának módosítása, illetve a szabadság megszakítása nem járhat együtt azzal, hogy a munkavállaló később sem kapja meg az őt megillető szabadságot, a munkáltatónak azt módosítás esetén később majd ki kell adnia.
A megfelelő időben – legalább 15 nappal megelőzően, de akár fél évvel korábban – közölt szabadság megszakítására nézve a törvény nem határoz meg határidőt, a már közölt időpont fél évvel, vagy két héttel annak megkezdése előtt, illetve a kiadást megelőző estén történő módosítása azonos feltételekkel, azonos – az alábbiakban részletesen kifejtett – jogkövetkezményekkel történhet meg. A munkavállaló szabadságának megszakítására hiába van a munkáltatónak alapos indoka, a végrehajtás nehézségekbe ütközhet, hiszen szabadsága alatt a munkavállaló rendelkezésre állásra nem köteles [Mt. 124. § (3) bekezdés], a munkáltatótól érkező üzenetet nem köteles elolvasni, hívását nem köteles fogadni. Hiába van tehát az Mt. alapján a munkáltatónak joga ahhoz, hogy megszakítsa a munkavállaló pihenését, ha a munkavállaló nem hajlandó kommunikálni a munkáltatóval, a tényleges megszakítás meghiúsul, a munkavállaló ezért később felelősségre nem vonható. Ha azonban a munkáltató utasítását a munkavállalóval közli, a munkavállaló a módosított időpontot el kell, hogy fogadja, illetve szabadságának megszakítására köteles, ellenkező esetben a munkáltató vele szemben az utasítás megtagadására hivatkozva hátrányos jogkövetkezményt érvényesíthet.
A szabadság közölt időpontja módosításának, illetve annak megszakításának jogkövetkezménye, hogy az azzal okozott költségeket és kárt a munkáltatónak meg kell térítenie. Ha a munkavállalónak, például külföldi nyaralása lett elhalasztva, ez az összeg magasra rúghat, ám egy otthoni pihenéssel eltöltött szabadság megszakítását a munkáltató akár egy forint költség- vagy kártérítés nélkül is megoldhatja.
Ahogy már fentebb megállapíthattuk, a munkavállaló tervezett szabadsága idejére is rendelkezik munkaidő-beosztással, ennek módosítása egy szabadság-megszakítás esetén lehet indokolt, azonban nem szükségszerű. Előfordulhat, hogy a munkavállalónak csupán az előzetesen már közölt időpontban kell dolgoznia, attól eltérő időpontban történő munkavégzésre nincs szükség. Az általános szabályok szerint, ha a közölt munkaidő-beosztás szerinti munkavégzés a munkáltató igényeit nem elégíti ki, a munkáltató a munkaidő-beosztást az általános szabályok szerint, a munkavégzést megelőző 96 órával korábban módosíthatja [196. § (5) bekezdés]. A jelenleg hatályos tételes jogi szabályozás alapján a munkavállaló szabadsága időpontjának módosítása, illetve annak megszakítása esetén akkor sem dolgozna rendkívüli munkaidőben, ha beosztását emiatt határidőn belül módosítani kell, hiszen munkavégzési kötelezettségét az előzetesen szabályszerűen közölt munkaidő-beosztás szerint végzi, ennek kapcsán őt erre az időre nézve rendkívüli munkavégzésért járó bérpótlék [Mt. 143. §] nem illetné meg, a szabadság megszakításának csupán a munkáltató költségek és károk megtérítésére vonatkozó kötelezettsége lenne a jogkövetkezménye. Az irányadó jogszabályi rendelkezések szigorú, a jogalkotó célját és a rendkívüli munkavégzés természetét figyelmen kívül hagyó értelmezése alapján a munkavállalót rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésért járó bérpótlék a szabadság megszakítása esetén csupán akkor illetné meg, ha a munkáltató a korábban közölt, már nem módosítható munkaidő-beosztástól eltérő időben kötelezi munkavégzésre munkavállalóját.
A jogszabályok fenti, szigorúan dogmatikus értelmezése esetén a gyakorlatban előfordulhatna, hogy a szabadságát otthon töltő munkavállalót, akinek munkaidő-beosztása megfelel az elvégzendő munkának, a munkáltató számára összességében olcsóbb lenne munkavégzésre kötelezni, mint annak bármely kollégáját, aki munkáját rendkívüli munkaidőben végezhetné csupán. A pusztán pénzügyi szempontú megfontolás azonban ebben az esetben sem tenné lehetővé a szabadság megszakításának előnyben részesítését a rendkívüli munka elrendelésével szemben, mivel a megszakítás feltétele, hogy a munkáltató oldalán különösen fontos gazdasági érdek álljon fenn, a bérpótlék megspórolására való hivatkozás azonban nem elég e feltétel teljesüléséhez. Ha a munkáltató inkább a szabadságon lévő munkavállalót hívná be annak érdekében, hogy némi kifizetést megspóroljon, holott választhatna egyébként szabadságát nem töltő munkavállalót is, a szabadság megszakításának jogával visszaélne [Mt. 7. § (1) bekezdés], a megszakítás jogellenesnek minősülne. Ugyan a szabadságoló munkavállaló erre hivatkozva az utasítás teljesítését nem tagadhatná meg, az ilyen kifogásolható gyakorlattól érdemes tartózkodni.
Tekintettel azonban arra, hogy a jogszabályok értelmezése során a jogalkotó szándékát és az egyes jogintézmények lényegét, természetét sem lehet figyelmen kívül hagyni, általánosan kijelenthető, hogy a munkavállaló szabadságának jogszerű megszakítása esetén is – függetlenül a munkaidő-beosztás tényleges módosításától – jár a munkavállalónak az általa elvégzett munkáért a rendkívüli bérpótlék, hiszen őt a munkáltató előre nem várt munkavégzésre, pihenésének megszakítására kötelezi.
