Aki felmond, kimaradhat a közmunkából


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett törvényjavaslat szűkítené azon feltételeket, amelyekkel be lehet kerülni a közmunkába – írja az Index.


A javaslat szerint, ha valaki felmond, vagy közös megegyezéssel távozik munkahelyéről, nem válik jogosultá a közmunkára.

A kormány így próbálja arra ösztönözni az embereket, hogy ne mondjanak fel annak reményében, hogy a munkakeresés időszakát közmunkával vészeljék át. A belügyminiszter indoklása szerint a javaslat célja a munkavállalók elsődleges munkaerőpiacon történő tartása – írja az Index.

A munka törvénykönyve három nyelven

Már előrendelhető az új Jogtár alatt (uj.jogtar.hu) „A munka törvénykönyve három nyelven” Jogtár-kiegészítés, mely a 2015. március 15-ével hatályos szöveget tartalmazza három nyelven, tükrös szerkezetben, kereshető és váltható nézetben.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

A vállalkozások 80 százaléka megy csődbe az alapító halála után

Ma már ismert tény, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben alapított vállalkozások alapító tömegesen mennek nyugdíjba, elindítva ezzel a rendszerváltó régióra jellemző generációváltás hullámot. Egy friss kutatás szerint ráadásul a vállalkozók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban, ami számos problémát vet fel.

2023. szeptember 28.

A bíróság módosíthatja-e a megkötött szerződést?

Ha a felek között felmerül egy szerződéses vita, az érvényes kontraktus tartalmától még a bíróság sem térhet el. Ugyanakkor a polgári törvénykönyv rendkívül szűk körben, de ismeri a bírósági szerződésmódosítás intézményét.