Az EP elfogadta a megtévesztő környezetvédelmi címkézés tiltásáról szóló javaslatot


Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a termékek ökocímkéinek a tartósságra, valamint a környezetbarát jellegre utaló megtévesztő állítások, az úgynevezett zöldrefestés (greenwashing) tilalmára vonatkozó javaslatot.

Az 544 szavazattal, 18 ellenszavazattal és 17 tartózkodás mellett elfogadott javaslat növelni akarja a fogyasztói tudatosságot, segíteni a fogyasztóknak megtalálni a valóban környezetbarát árucikkeket, valamint arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartósabb és fenntarthatóbb termékeket kínáljanak.

Az EP-képviselők azt akarják elérni, hogy csak azok használhassák a zöld jellegre utaló környezetbarát, természetes, biológiailag lebomló, klímasemleges, valamint egyéb ökohivatkozásokat a címkéken, akik ezeket az állításokat tételesen bizonyítani is tudják. Véget vetnének annak is, hogy egyes gyártók a termék egészét környezetbarátnak tüntessék fel olyan esetben, amikor annak csak egy részére igazak az állítások. Véleményük szerint egyszerűsíteni kellene a terméktájékoztatókon is, és csak a hatóságok és hivatalos tanúsítási rendszerek ökocímkéit kellene engedélyezni.

A tartóssággal kapcsolatban az EP nem engedné meg, hogy egy adott áru használhatósága korlátozott legyen abban az esetben, ha a fogyasztó más gyártó eszközeivel, pótalkatrészeivel vagy tartozékaival, például más töltőkkel vagy tintapatronokkal használja a terméket. A vásárlókat tájékoztatni kellene a javíthatóság esetleges korlátairól, hogy a fogyasztók inkább a tartósabb és a könnyebben javítható termékeket válasszák. A képviselők emellett külön jótállási címke bevezetését szorgalmazzák, amelyen a törvényben előírt jótállási időszak mellett az is fel lenne tüntetve, hogy meg lehet-e azt hosszabbítani, és ha igen, mennyi idővel. Ezzel nagyobb figyelmet kapnának a minőségi termékek, és a vállalkozásoknak is jobban megérné a tartósságra összpontosítani.

A javaslat elfogadásával megkezdődhetnek az új szabályokat rögzítő irányelv végleges szövegével kapcsolatos egyeztetések az Európai Parlament és a tagországok között.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 5.

Mikor érdemes igénybe venni a szülői szabadságot?

A Munka Törvénykönyve 2023. január 1-jétől hatályos rendelkezése szerint, a munkavállalót gyermeke hároméves koráig 44 munkanap szülői szabadság illeti meg. Bár e távollét időtartama vonzó lehet, a díjazása már nem az, hiszen a szülői szabadságra csak a távolléti díj 10%-a jár, amiből ráadásul le kell vonni a gyed, vagy gyes összegét. Az alábbiakban áttekintjük, a munkavállalónak mikor lehet érdemes élni ezzel az új távolléttel.

2023. június 1.

Az érdekeltek perbeli részvételének főbb szabályai

Ismert, és gyakran alkalmazott jogintézmény a peres eljárások során a beavatkozás, melynek keretében egy eredetileg perben nem álló, de magát érdekeltnek tekintő fél belép (beavatkozik) a mások között folyamatban lévő perbe valamelyik peres fél oldalán.

2023. június 1.

„Újratervezés” – a munkaidő-beosztás módosításának szabályai

Mindenki számára kellemetlen, sőt egyenesen megoldhatatlan élethelyzeteket produkálhat, ha váratlan, rövid határidős vagy azonnali munkafeladat okán felborul a betervezett napi, heti időbeosztása. A munka törvénykönyve igyekszik védelmet nyújtani a munkavállalóknak az ilyen szituációkkal szemben a munkaidő-beosztás időzítésével kapcsolatos szabályok formájában. Azonban a törvény azt is respektálja, hogy időnként a leggondosabb vezetői tervezés mellett is előfordulhat (pl. hiányzás, beszállítói csúszás miatti feladattorlódás, sürgős megrendelés stb.), hogy a munkáltatónak változtatnia kell az előre közölt munkaidő-beosztáson. Olyan is megtörténhet, hogy a módosítási igény a munkavállaló oldalán merül fel, mivel valamilyen fontos privát program, kötelezettség adódik. Az alábbiakban áttekintjük, milyen szabályok szerint változtatható meg a már közölt munkaidő-beosztás, kitérve arra is, hogy miként érintette e szabályokat a 2023. január 1-i Mt.-módosítás.