Bevezetés a lopológiába, 2. lecke: az állam tényleg a nyomodban van!
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az offshore-ozás előnyeiből nem részesülő államok a kieső adóbevételek miatt egyre kevésbé barátságosak az adócsaló trükkökkel szemben, így aki az offshore-ozók azon 80%-ához tartozik, amely pénzei elrejtése és adócsalás céljából használja e struktúrákat, jobb, ha a régi mondás értelmében éli napjait: attól, hogy paranoid vagy, még nem biztos, hogy nincsenek a nyomodban! Cikksorozatunk második részében azt vizsgáljuk meg, hogy az államok miként próbálják az offshore-ozó, adócsaló állampolgárokat utolérni. A hurok egyértelműen szorul az adócsalók nyaka körül – bár a fojtogatástól még messze vagyunk.
Az adóparadicsomok és az obskurus offshore-gyakorlatok felszámolásában érdekelt államok többek között különböző kötelező adatcsere-egyezményekkel igyekeznek elejét venni a csalásoknak. Éppen 2017-től lépnek életbe az adócsalás felszámolását célzó új nemzetközi szabályok, melyek értelmében mintegy 101 ország 2017-től és 2018-tól kötelező adatcserét alkalmaz a külföldi számlákkal kapcsolatban, s évente egyszer a tulajdonosok nevét, számlájuk egyenlegét stb. továbbítja az illetékes adóhatóságnak (cégek esetében az automatikus adatcsere 250 000 dollárnál kezdődik). Vagyis a valós tulajdonosok elrejtésének a lehetősége pillanatokon belül be fog szűkülni, s az illetékes adóhatóságok is alaposabban a polgárok körmére nézhetnek (persze a 101 ország még körülbelül ugyanannyi adóparadicsomot szabadon hagy az adócsalóknak, beleértve az Egyesült Államokat, mely nem írta alá ezt az egyezményt, hanem saját szabályaihoz ragaszkodik).
|
|
|
Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.
Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.
Feliratkozás >>
|
Az USA külön úton
Az adatcseréből kimaradó Egyesült Államok külön eset. Az Obama-kormány a napokban újabb lépéseket javasolt az ügyfelek átvilágítása és az átláthatóság ügyében (eddig nem volt kötelező a bankoknak jegyezni, hogy ki a tényleges tulajdonos a fedőcégek mögött). Ugyanakkor nem valószínű, hogy a választás évében a republikánusok megajándékoznák Obamát és a demokratákat azzal, hogy kongresszusi szinten is fellépnek ezen üzleti gyakorlatok ellen, pedig az elnök szerint erre lenne szükség (és az alsóházban is fut egy közös demokrata-republikánus kezdeményezés a fedőcégek titkosságának feloldására már az év eleje óta). Ráadásul otthon („onshore”) is lenne tennivaló bőven. Nevada, Wyoming, Dél-Dakota és még néhány állam ugyanis hírhedten hatékony adóparadicsomként működnek, áramlik hozzájuk a pénz, amely Svájcban vagy máshol már nincs úgymond „biztonságban”, s ez méltánytalanul kis figyelmet kap a vitákban.
Az Egyesült Államok formálisan állampolgárai és a területén lévő cégek jövedelmeit világszerte (nem területi alapon!) adóztatja, ezért tudni akar az offshore számlákról is. Ehhez az állampolgárnak, illetve az amerikai cégnek be kell jelentenie, mije van, ha 10 000 dollárnál többet tart külföldön (Report of Foreign Bank and Financial Accounts, FBAR). Az USA a nemzetközi adatcsere egyezmény helyett a saját, 2010-ben elfogadott és törvénnyé emelt Foreign Account Compliance Act, a Fatca szabályrendszerére támaszkodik, mely valóban úttörő volt az állam szemének kinyitása és az illegális offshore elleni harc szempontjából. A törvény ugyanis területen kívüli hatállyal bír és a külföldi pénzügyi pénzügyi intézményeket is rákényszeríti, hogy jelentsék amerikai ügyfeleiket az IRS-nek, Magyarország is kötött erre vonatkozó megállapodást az Egyesült Államokkal.
Nem minden habostorta ugyanakkor: számos külföldi bank az amerikai hatóságok büntetéseitől félve inkább nem fogad külföldön élő amerikai ügyfeleket, akik egyre nagyobb arányban kénytelenek – a kettős adóztatástól is rettegve – inkább lemondani szülőhazájuk állampolgárságáról. Hasonló okokból szabadult meg amerikai állampolgárságáról a brit apától Amerikában született Boris Johnson volt londoni polgármester. Johnson ugyan soha életében nem élt és nem dolgozott az USÁ-ban, de londoni háza eladása után mégis megadóztatta az amerikai adóhivatal. A dolog pikantériája, hogy Nagy-Britanniában nem létező adót kellett fizetnie… A Fatca példája tehát mutatja, hogy mennyire összetett, drága és bürokratikus probléma a „külföldre rejtett” vagyonok tisztességes és méltányos nyomon követése és megadóztatása: ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács.
És ha ez még nem lenne elég, a dolog egyelőre nem kölcsönös, mert az amerikai bankok nem biztosítják ugyanazokat az információkat a külföldi partnereknek, amelyeket a külföldi bankok biztosítanak az amerikaiaknak. Az elnök most azt javasolja, hogy a Kongresszus ezen is változtasson.
|
|
|
A lap angol nyelvű nemzetközi közigazgatási és közpénzügyi folyóiratként került megalapításra. Tematikáját, tartalmát tekintve alapvetően tudományos jellegű, de a kiadványban helyet kap a joggyakorlat- és jogesetelemzés, szakmai fórumok is.
|
Nagy-Britannia is próbálkozik
Közben Nagy-Britanniában, az egyik legfontosabb offshore pénzügyi központban is zajlik az élet. Néhány hete 300 közgazdász nyílt levélben kérte számon leginkább a transzparencia és az átláthatóság hiányát, egy olyan konferencia előtt, mely többek között a – gyakran adóparadicsomként funkcionáló – brit tengerentúli területeket igyekezett meggyőzni arról, hogy az automatikus adatcserére nekik is szükségük van, és mindenkinek érdeke, hogy a valós tevékenységet nem végző cégek valós tulajdonosainak személyére fény derüljön. A találkozó végül értékelések szerint kisebb sikert ért el, mint azt szerették volna, a Brit Virgin-szigeteken és más tengerentúli területeken nem valósult meg az átláthatóság, Nagy-Britannia kormánya viszont bejelentette, hogy nyílt regisztert készít a fedőcégek mögötti tulajdonosokról, és az országban ingatlanokat vásárló cégeknek is nyilatkozniuk kell a valódi tulajdonos személyéről. Igaz, elemzések szerint túl nagy lendülettel Nagy-Britannia sem mehet neki a gazdaságban fontos szerepet betöltő offshore gyakorlatoknak: az ártana a GDP-nek, ami politikailag lenne vállalhatatlan.
Látni kell tehát, hogy bár az adócsalás és az offshore elleni fellépés jó politikai hívószó, a politikai elitek gyakran maguk sem érdekeltek a transzparenciában, nem utolsósorban gazdasági okokból, illetve mert a titkosság révén a politikai korrupcióból származó pénzek is elrejthetők a kereső szemek elől. Ahogy egy elemzés fogalmaz: gyakran éppen azok a haszonélvezői ezeknek a struktúráknak, akik maguk is felszólalnak az adóelkerülés és az offshore ellen… Az átláthatóságnak mindenképpen lennének (lesznek) vesztesei, és lennének (lesznek) nyertesei, hiszen az vagyoni átrendeződéssel jár. Miközben tehát a politikai retorika azt sugallja, hogy a változás, a transzparencia mindenkinek érdeke, ez ténylegesen nincs így, gyakran maguk a transzparenciát követelő államok is rosszul járnának. Az offshore tehát egy olyan ügy, amire különösen igaz, hogy „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”.
