Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közgazdász végzettségű ifj. Chikán Attila több mint egy évtizedes szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik az energetikai iparágban. Az általa az alapítástól irányított ALTEO Csoport ma már a szektor egyik meghatározó magyar tulajdonú szereplője. A vállalat core tevékenysége – az iparvállalatoknak nyújtott smart energy management-szolgáltatások és a megújuló alapú energiatermelés – alapvetően szolgálja ki a fenntarthatóság eszmerendszerét: támogatja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését és hozzájárul a vállalatok gazdaságilag fenntartható és versenyképes működéséhez. A vállalat 2015-ben tízmilliárd forint feletti árbevételt és több mint egymilliárd forint adózott eredményt ért el. Ifj. Chikán Attila két gyermek édesapjaként elkötelezett a fenntarthatóság eszmerendszere mellett: saját blogot vezet Chikansplanet néven, a befektetők ismereteinek bővítésére pedig elindította a fenntartható energetikai befektetésekkel foglalkozó Smartinvest hírportált. 2016 tavasza óta a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható fejlődésért (BCSDH) elnöke. Az Alteo Csoport vezérigazgatójával és egyben a BCSDH elnökével az energetika-fenntarthatóság témájában mindazokról a kihívásokról beszélgettünk, amelyekkel az Alteo Csoport és a BCSDH szembesül.
Hogyan kerültél a „szesziparból” a „Wall Street”- re?
Eredetileg befektetési szakembernek készültem. Elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskolán a tőzsde-pénzintézeti szakirányt, majd szereztem egy diplomát a közgazdaságtudományi egyetemen vállalatértékelés és vezetés-szervezés szakirányon, azaz próbáltam „több hangszeren játszani”. A vezetés-szervezésen belül főleg stratégiával foglalkoztam, a kettőt pedig nagyon jól összeköti a vállalatértékelés, ami a számoknak, a fundamentumoknak és a stratégiának valahol az eredője. A „Wall Street” előtt – ahogyan te mondod – a Zwack Unicum Rt.-nél helyezkedtem el, de természetesen nem szeszgyártással foglalkoztam, hanem elsősorban a Zwack európai uniós csatlakozásra felkészítő stratégiájával, valamint a regionális, illetőleg vertikális terjeszkedés lehetőségeit vizsgáltuk. Az ottani főnököm később átment egy amerikai székhelyű alap – a FE Clean Energy Fund – kelet-közép európai befektető cégéhez befektetési igazgatónak. Én akkor a Zwacknál éppen egy házon belüli váltásban voltam, és akkor jött az a lehetőség, hogy vezető pénzügyi elemzőnek elmehetek ehhez az alaphoz. Pénteken léptem ki a Zwacktól és tíz nappal később léptem be az alaphoz. Engem akkor elsősorban az fogott meg, hogy egy Wall Street-i hátterű befektetési alapnak és amerikai alapmenedzsereknek dolgozhatok. Wall Street-i fiúknak dolgozni – ráadásul a húszas éveim vége felé –, azért ez nekem nagyon imponált. Egy év után – 2002 márciusában – pedig megkaptam a befektetési igazgatói tisztséget.
Hogyan tanultál bele az energetikába?
A váltásom időszakában megvettem az általános és a középiskolás fizikatankönyveket: teljes pánikban voltam ugyanis, hogy mit fogok csinálni, mert az energetika fizikai részéhez abszolút nem értettem… Abban bíztam, hogy a pénz itt is pénz, és az excel modelljeim itt is működni fognak. A szektor alapjait azonban gyorsan el kellett sajátítanom. Emlékszem, hetekig, hónapokig zaklattam a mérnököket, hogy mondják el, mi hogyan működik. Azért aközött van különbség, hogy valaki tud valamit az általános műveltség szintjén, vagy képes megkülönböztetni a gőzturbinát a gázturbinától: egy átlagembernek – bármilyen értelmiségi is legyen – szerintem ezt nem kell tudnia. Vagy, hogy miért nem szélmalom, hanem szélerőmű, vagy miért nem áram, hanem villamos energia. Azt gondoltam, hogy ezeket a dolgokat meg kell tanulni.
De jó az a szél… erőmű… (Attila asztalán van egy szélerőmű-makett, nem tudtam nem észrevenni.)
Igen, a Raiffeisentől kaptam: vettünk tőlük három igazit, ezt a kicsit meg ajándékba adták.
Hogyan született az Alteo Csoport?
Ifj. Chikán Attila
Az alapok, amelyeket a cég kezelt zártvégű alapok voltak, és amikor 2002-ben a céghez kerültem, tudtam, hogy 2007 márciusa után új kihívásokat, lehetőségeket kell keresnem, mert befektetési igazgatónak lenni egy olyan befektetési alapnál, amelyik már nem fektet be, az nem jelent igazi kihívást. Ekkor ajánlották fel az amerikaiak, hogy menjek Szingapúrba, és legyek a vezérigazgatója az ottani cégüknek. Ez mindenképpen előrelépés lett volna, azonban épp akkor szerettünk volna a feleségemmel családot alapítani. Maga a vezérigazgatói poszt kecsegtető volt, nem is a rangkórság miatt, hanem azért, mert volt egy-két olyan ötletem, amiről azt gondoltam, meg lehetne csinálni. Akár olyan volumenű vagy jellegű terveket is, amit az előző cégemnél valamilyen oknál fogva nem tudtam megcsinálni, ezért a tanultakat hasznosítva és a tapasztalatokból tanulva, elkezdtem befektetőket keresni itt, Magyarországon. A célszemélyek egyike volt Veres Tibor – aki már akkor a legbefolyásosabb magyarok névsorán szerepelt –, akivel egy közös ismerősünk hozott össze. Ő egy klasszikus befektető, aki mindenbe befektet, amiben üzletet talál. Vettem egy mély levegőt és vittem neki egy prezentációt, elmondtam neki, hogy véleményem szerint alternatív decentralizált energiatermelésbe érdemes befektetni. Elmondtam, hogy ez miért éri meg mindkettőnknek, mit lehet ettől várni, kifejtettem, fordulat várható az energetikában, a kiserőműveknek van létjogosultságuk, és a frissen liberalizált villamosenergia-kereskedelemben is van mit keresni. Végül aláírtunk egy három hónapos tanácsadói szerződést. A gentleman agreement az volt, hogy ha a koncepciómból befektetési döntés lesz, akkor létrehozzuk a saját cégünket, amelyet én vezetek majd.
Te akkor konkrétan vittél egy prezentációt, és azt mondtad, ilyen és ilyen szélerőműbe, biomasszába, bármibe pénzt szeretnél fektetni, mert ilyen és ilyen hozadéka van?
Igen, csak ennél azért az összkép összetettebb volt, ugyanis nem lehet egy befektetőt megvenni azzal, hogy biomasszába kell befektetni, miközben életében először hallja a kifejezést. Azt a bizonyos prezentációt egyébként a mai napig őrzöm. Néha előveszem, és megnézem, hogy mi az, ami igaz lett belőle, és számomra is hihetetlen néha, de kilenc év eltelt és elég sok akkor prezentációba öntött állítás ma is igaz.
Mi az, ami ma is igaz?
Például az, hogy ha egy valóban fenntartható magyar energetikai szektorról beszélgetünk – ellátásbiztonság, költségek és klímavédelem fő pillérekkel –, akkor Magyarországon a reális portfólió aránynál kisebb arányban vannak jelen a megújuló energiaforrások. Ami azt jelenti, hogy ha a világ hosszú távon a rendezettség felé halad abban az értelemben, hogy racionális portfóliók alakulnak ki, akkor elég sok pénzt lehet és kell befektetni a megújuló energetikába Magyarországon.
Mi ennek a lemaradásnak az oka? Az, hogy nincs pénz?
Az, hogy jelenleg nincsen szabályozás. Arra, hogy miért nincs, lehet azt állítani, hogy azért, mert nincs pénz. Az egy jó kérdés, hogy ha évi 60-70 milliárd forintból el lehet érni a célokat, és meg lehet mozgatni akár egymilliárd eurónyi befektetést, és megnézünk egy Magyarországnyi méretű gazdag országot, ahol százmilliárd euró az éves GDP, akkor tényleg igaz-e, hogy kétszázmillió euró azért hiányzik, mert nincs rá pénz? Szerintem nem. A kérdésedre így a választ is elmondtam.
Ma hányan vagytok az ALTEO-nál?
Majdnem kétszázan.
Mondanál pár szót a társaság tevékenységéről?
Azt mondanám, az Alteo arra jó, hogy a partnerei fenntartható energiastratégiát tudjanak maguknak alkotni, és utána segít a megvalósításban. Ez azt jelenti, hogy ha a fenntarthatósági hármas gondolati kört az energetikára az én olvasatomban lefordítjuk, akkor ennek első eleme az ellátásbiztonság, ami ma egy iparvállalatnak nagyon fontos, sőt, vannak olyan iparágak, ahol szinte mindent felülír. Az ellátásbiztonság egyrészt a törvényi kötelezettségek miatt, másrészt jogos üzleti érdekből, harmadrészt az egészséges élet védelme miatt is nagyon fontos. Például az autóiparban, ha a festőműhelyben nincsen villamos energia 15-20 percig, akkor le kell kaparni az összes autóról a festéket, mert megszűnik a pormentes környezet, ez plusz kiadásokat okoz. Az emberek is rosszul tűrik egyébként, ha nem láthatják a Bajnokok Ligája mérkőzés második félidejét, mert áramszünet van. A második elem a költséghatékonyság, olyan értelemben, hogy az energetikai ellátásbiztonság és persze maga az energia nem lehet túl drága, és semmiképp nem teheti versenyképtelenné az adott vállalkozást. A harmadik a klímavédelem, ugyanis ez ma már nem „csak” környezettudatosság, hanem sok esetben fogyasztói akarat is. Ezt a három elemet kell valahogy optimalizálni, de nincs mindenki számára egyen-megoldás, minden egyes ügyfélre, iparvállalatra, önkormányzatra nézve máshol van az optimum ebben a rendszerben. Az üzletet három részre osztanám: iparvállalati szolgáltatások, ez lehet üzemeltetés, karbantartás, kivitelezés is. Emellett van egy erőművi portfóliónk, ami az Alteo gerince, a fundamentuma. Jelen pillanatban huszonkét erőművünk van, és nem véletlen, hogy ebből tizenegy megújuló és tizenegy magas hatásfokú földgáztüzelésű egység. Ezek az egységek lehetnek az iparvállalati stratégia részei és lehetnek „stand alone” zöldmezős erőművek. És végül van a villamosenergia- és – terveink szerint 2016. október 1-től – a földgáz-kereskedelem, ez utóbbi nélkül nincsen teljes szolgáltatás. Az első árbevétele a társaságnak egyébként villamosenergia-kereskedelemből származott.
Melyek azok a legfontosabb kihívások, amelyekkel az Alteo szembesül és/vagy a közeljövőben szembesülni fog?
Jelenleg három fontos – és egyben – pozitív kihívást látok. Az egyik ilyen volt a cég történetének legnagyobb akvizíciója és az ebből fakadó integráció 2015-ben: a Sinergy megvásárlásával az Elmű-ÉMÁSZ-tól a társaság radikális méretbeli és lehetőségbeli változáson esett át. Nagyon sok meglévő partnerünk gazdagodhatott új ötletekkel, lehetőségekkel, hiszen a két cég nem teljesen ugyanazt csinálja: a Sinergynek van egy nagyon erős kivitelezői-fővállalkozói, üzemeltető és karbantartó üzletága, az Alteo-nak azelőtt ez nem volt a portfóliójában. Nemcsak saját, hanem idegen tulajdonú eszközt is üzemeltetünk. Ezzel a három új üzletággal teljessé vált az értéklánc: egy iparvállalatnál felmérjük a lehetőségeket, és a partner elképzeléseit szem előtt tartva készítjük el az ajánlatunkat, a következő lépésben pedig meg tudjuk építeni a létesítményt, amit végül képesek vagyunk üzemeltetni, karbantartani; adott esetben pedig piacra vinni a megtermelt energiát. Persze nem csinálunk mindent mindenkinek, ez egy étlap, amiből a testreszabott menü összeáll.
Az Alteo-t közvetlenül érintő kihívásokon túl milyeneket látsz magában az energiaszektorban?
A másik két kihívás, amelyeket látok, rengeteg lehetőséget hozhat nekünk. Az egyik ezek közül a METÁR, amelyet jelenlegi információink szerint 2017. január 1-től terveznek bevezetni, a másik pedig a megújuló távhő-fejlesztések. Az Alteo több városban is távhőtermelő, ami nagyon fontos eleme a portfóliónknak. Ha a megújuló energiaforrások szóba kerülnek, mindig a villamos energiáról beszélünk, miközben egy bizonyos szint fölött nagyon magas határköltséggel lehet emelni a megújulók arányát az áramtermelésben. A hőnél ez nem így van, ennek ellenére majdnem mindenki földgázzal fűt. A megújuló távhőrendszerek óriási növekedést jelenthetnek a tiszta energia javára az összenergiatermelés arányait tekintve, és amiatt is, hogy a távhőrendszer rekonstrukcióját képesek lennének finanszírozni. Abban az esetben ugyanis, ha van három régi gázos kazánod, azt nem három új kazánnal váltod ki – mivel arra nincs finanszírozás és évek óta nem történik meg –, hanem elegendő lenne egy gázos kazán a csúcsigényre, és emellé be lehet tenni két biomassza-tüzelésű berendezést, ezt pedig meg lehet finanszírozni részben európai uniós forrásokból is akár. Nekünk az ilyen megoldás mind lehetőség, és kész terveink vannak erre. A harmadik célunk egyébként, hogy 2-3 éves távlatban szeretnénk külföld felé is nyitni.
Azaz leányvállalatot akarsz külföldön alapítani?
Nagyon jó a kérdésed, mert a legtöbben ezt így szokták. Én első körben nem nyitok képviseleti irodát, első körben cash flow-t szeretnék találni. Ha például iparvállalat felé szeretnék nyitni, akkor megnézem, hogy az én magyarországi ügyfélkörömben van-e olyan, amelynek a célországban van valamilyen cége. Amennyiben igen, és igény van a szolgáltatásainkra, aláírom a szerződést, és utána alapítok céget.
Neked az Alteo vezérigazgatói „sapkád” mellett van egy másik „sapkád” is, nevezetesen a BCSDH elnöki. Hogy kerültél kapcsolatba a BCSDH-val? Hogy lett az Alteo tagvállalat?
Jó, hogy ezt kérdezed, mert ezt soha senki nem kérdezte korábban. Az egész úgy kezdődött, hogy 2010 körül Petrik Ida, a BCSDH korábbi ügyvezető igazgatója meghívott egy üzleti reggelire. Elmentem, és nagyon jól éreztem magam! Átütötte bennem azt az egyébként meglévő falat, enyhe tartózkodást, amit a legtöbb szervezet nem tud átütni. És csatlakoztunk.
Miről szól a BCSDH?
Tudom, hogy az amerikaiak azt tanítják, hogy azzal kezdd, hogy miről szól, de most hadd mondjam fordítva: a BCSDH két dologról nem szól. Egyrészt arról nem szól, hogy leadminisztrálhasd, hogy te valamilyen társadalmi elkötelezettséggel bírsz, és ezt kitehesd a honlapodra. Akinek csak ennyi kell, az megtalálja a számára megfelelő csatornákat ennél egyszerűbben is. A másik, amiről nem szól, az az, hogy egyfajta „mondvacsinált networking” szervezet legyen. A BCSDH-ban olyan tagok vannak, akik önmagukban is ott vannak, ahol, van valamilyen véleményük, hozzáállásuk azokhoz a témákhoz, amiket a BCSDH felkarol, azaz a fenntarthatósághoz és természetesen amellett, hogy nagyon-nagyon értékes network, itt azért mindenki akar valami konkrétumot csinálni. „Hatással akar lenni” – mi ezt így szoktuk hívni. Az biztos, hogy ha valaki hatást akar gyakorolni és konkrétumokkal akar foglalkozni, és érezni akarja, hogy nulláról egyre, egyről kettőre, kettőről háromra jut, akkor a BCSDH egy jó terep erre, és hogy ezt még ráadásul jó hangulatban, oldottan, mindenféle „flikkflakk” nélkül viheti véghez, az zseniális.
Már a kezdeti időszakban is aktívan részt vettél a BCSDH tevékenységében, például munkacsoport tagjaként?
Amikor nekem a BCSDH megtetszett, elkezdtem mindenre járni, amire meghívtak, majd fokozatosan, szinte észrevétlenül integrálódtam. Mindig is érdekelt a fenntarthatóság, de elsősorban az energetika szempontjából, sőt, szinte csak az energetika szempontjából, és azért a fenntarthatóságnak rengeteg más aspektusa is van.
Egyébként te is úgy érzed, ahogyan én, hogy folyamatosan tanulunk a BCSDH-ban?
Persze, nagyon sokat tanultam és kitágította a látókörömet. Azt gondolom, hogy nemcsak jobb energetikai szakember, hanem jobb üzletember és – adott esetben – jobb ember is valaki attól, hogy a BCSDH-ban részt vesz.
Mi volt az első nagyobb mérföldköved a BCSDH-ban?
Szerintem az Action 2020 Magyarország program. A BCSDH világszervezete, a WBCSD, azaz magyarul: Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért, kiadott célokat arra nézve, hogy 2020-ra milyen területeken kellene javulni a fenntarthatóság érdekében. A magyar Action 2020 program ezek közül kiválasztott több, mint száz civil, tudományos és vállalati szakértő segítségével öt prioritási területet, ami Magyarországon releváns – nyilván a világcélok nem mindegyike ilyen, lásd például elsivatagosodás –; ezek a klímaváltozás, a víz, a foglalkoztatás, az élelmezés és a fenntartható életmód és egy egyedülálló folyamattal célokat fogalmaztunk meg, ahol a vállalatoknak tenniük kell a fenntarthatóság érdekében. A világszervezet ajánlásait „magyarítottuk”, azaz adaptáltuk Magyarországra, majd elkezdtünk rájuk indikátorokat nézni, mert nemcsak az a fontos, hogy legyenek céljaink, hanem az is, hogy hogyan mérjük őket. És ami a legfontosabb, elkezdtünk megoldásokat kidolgozni. Egyrészt az ember végez egy szakmai-elméleti munkát, amelynek során rengeteget tanul, majd találkozik konkrét megoldásokkal, amiből megint rengeteget tanul, és egyrészt szakemberként, másrészt üzletemberként is gazdagodik ötletekkel, benyomásokkal.
Nehéznek találod a BCSDH korábbi elnökének, Salgó Istvánnak az „örökségét”?
Az tény, hogy zseniális, amit Idával és az elnökséggel csináltak. Az, hogy egy ilyen társadalmi-gazdasági környezetben, egy világválság alatt, depresszív hangulatban, egy olyan túlélésre játszó világban, mint amilyen nagyon sok szempontból a 2009, 2010, 2011 volt fel tudtak építeni egy szervezetet lényegében úgy, hogy a BCSDH idővel a legnagyobb hatással bíró szervezet lett. A kérdésedre válaszolva: nem, méghozzá azért nem, mert azt, ahová a BCSDH Salgó István vezetése alatt eljutott, nemhogy nehéz megismételni, hanem egészen egyszerűen lehetetlen megismételni. Biztosan nem fogom, de nem is ez a célom. Ahogyan mondtad, nekem már van egy örökségem, erre az örökségre pedig vigyázni kell, azt ápolni kell.
Hogy ápolod ezt az örökséget?
Úgy, hogy folytatom az általuk képviselt értékeket. Folytatjuk az Action 2020 programot, folytatjuk a „Jövő vezetői” tehetségprogramot. Nekem nem az a dolgom, hogy felforgassam a világot, és valami újba kezdjünk minden áron, lehetnek új ötletek, kellenek, és vannak is új gondolatok, de nem ez az elsődleges, hanem az, hogy az eddig meghatározott irányban haladjunk. Van egy nagyon jó csapat, van egy nagyon erős tagság, és ezt meg kell őrizni, ez az egyik első feladat. Az Action 2020-ban most ott tartunk, hogy dolgozunk a megoldásokon. Minden évben van egy fókusztéma, idén a klímaváltozás, jövőre a foglalkoztatás. Ez egy 2020-ig tartó program, ezt szeretném befejezni, és remélhetőleg utána folytatni is. Emellett szeretném egy kicsit a szervezet hallhatóságát bővíteni, elsősorban a szakpolitika irányából. Ez azt is kell, hogy jelentse, hogy nemcsak egymásnak-, és nem csak a tagvállalatoknak segítünk, hanem adott esetben a szabályozásnak, a szakpolitikának is. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy átvállaljuk a tagvállalatok feladatait, amit nekik a saját iparágukban meg kell csinálni. Azt gondolom, hogy a klímaváltozás kapcsán nekünk lehetnek olyan javaslataink, amelyeket meg kell tudni fogalmazni, a foglalkoztatás kapcsán jövőre szintén lehetnek olyan ötletek, amiket érdemes kommunikálni, ezeket pedig el kell juttatni a megfelelő fórumokhoz, valamint a kellő kommunikációs súlyt mögé kell tenni. Nem gondolom, hogy csodákat kell tenni, de azt igen, hogy „hatással lehet lenni”. A másik fontos gondolat a nemzetköziség erősítése. Ennek első lépése – amely már jelenleg is folyik – annak feltérképezése, hogy az európai régióban hol vannak olyan partnerek, akik hajlandóak és szeretnének együttműködni valamilyen BCSDH témában regionális alapon. Egyeztetjük, hogy nekik milyen programjaik vannak, és milyenek nekünk; ezt követően összedugjuk a fejünket, hogy miben tudunk, miben érdemes együttműködni. Ezek az ötletek mind a csapatmunkának köszönhetőek, nem kizárólag az én fejemből pattannak ki, ugyanis, ha így történne, lehet, hogy én csakis az energetikára fókuszálnék, hiszen ismered a mondást: ha kalapács vagy, mindent szögnek látsz. Én azt tapasztaltam az életemben és a munkámban, hogy ha van egy kis nemzetközi kitekintés, az mindennek jót tud tenni.
Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat |
|---|
|
|
Váltsunk témát: beszélj a „bolygódról”.
Az ember járva-kelve találkozik különböző témákkal, véleményekkel, amelyeket jó lenne publikálni, megmutatni, de Alteóként ez nem minden esetben célszerű. A Chikansplanet azért jó, mert ott bármiről lehet írni, ami összefügg a fenntarthatósággal. Most már négy éve működik, heti egy bejegyzéssel. A Chikansplanetnek igazából egy célja van: az, hogy gondolatokat ébresszen. Valahol azt mondtam, nem is olyan régen, hogy „be akarja dobni a követ a tóba”. Mert azért valljuk be, a fenntarthatóság, vagy a klímavédelem nem a legnépszerűbb témák, miközben a legfontosabbak között vannak.
Van egy film, nem tudom, ismered-e, Keanu Reeves a főszereplője, az a címe: Amikor megállt a föld. A sztori arról szól, hogy a földönkívüli Keanu Reeves (a hipertechnológiát bevető földijeivel együtt) meg akarja menteni a Földet. Ami a döbbenetes benne, az pont az, hogy az embertől. Ebben a filmben hangzik el az, hogy „A professzornak igaza volt, a válság meghozza a változást.” Mi erről a véleményed?
Az, hogy a válaszom össze fog kapcsolódni a BCSDH-val is és az Alteo-val is: akkor fogunk tudni áttörést elérni, ha a fenntarthatóság választói akarattá válik, amikor a hétköznapi, egyszerű embernek is fontos lesz.
Hogy tudjuk lefordítani a fenntarthatóság fogalmát a „kisember” nyelvére?
Talán úgy tudjuk lefordítani, hogy „érzi a bőrén”. Nem lenne jó megvárni az aszályt, az árvizet és a jégverést. Ha nem csinálunk semmit, a káros hatásokat még inkább érezni fogjuk, mígnem igaza lesz a professzornak; azonban ezt nem kellene megvárni. Ha előre látjuk a veszélyt, akkor mi akadályoz meg bennünket abban, hogy időben elkezdjük elhárítani – vagy legalábbis mérsékelni – a következményeit?
