FEOSZ: haza kellett volna vinnie utasait a Ryanairnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról, ez alól semmilyen körülmény, sem vihar, sem műszaki hiba nem mentesíti a cégeket – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) közleményében, miután a Ryanair ír légitársaság szerda esti Madridból Budapestre tartó járata Pozsonyban szállt le, és az utasokat a szlovák fővárosban hagyták.


A FEOSZ ezért azt javasolja a fogyasztóknak, hogy minél hamarabb nyújtsák be a Ryanairnél kárigényüket, és ahhoz feltétlenül mellékeljék a kárt igazoló bizonylatokat. A Pozsonyban maradt utasok követelhetik költségeik, így például a hazaút és a teljes kifizetett jegyár megtérítését. Ha a panaszuknak nem tesz eleget a társaság, akkor a szövetség azt tanácsolja, hogy indítsanak ingyenes békéltető testületi eljárást az ügyben.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

A szövetség felidézte, hogy az Európai Bíróság már évek óta kimondta kötelező érvényű ítéletében, hogy a három órát meghaladó késést szenvedő utasokat hasonló kártalanítás illeti meg, mint azokat az utasokat, akiknek törölték a járatát. Az eredetitől eltérő célállomás miatt ezért ebben az esetben a fogyasztókat ugyanazok a jogok illetik meg, mint egy törölt járat utasait. 

A FEOSZ úgy véli, hogy a légitársaságnak a teljes jegyárat meg kell térítenie a fogyasztóknak. Kiemelték: ebben az esetben – akárcsak járattörléskor – járt volna az ingyenes étkezés, frissítő, továbbá két telefonhívás, faxüzenet vagy e-mail küldés lehetőségének biztosítása. A szövetség szerint fontos, hogy a fogyasztók megőrizzék a vásárláskor kapott bizonylatokat, hiszen így tudják bizonyítani költségeiket.

Mindezeken felül a fogyasztókat megilleti még a kártalanításhoz való jog, amely a repülőút távolságától függően 250-600 eurónak felel meg. Az utóbbi kötelezettség alól csak akkor mentesülhet a légitársaság, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

2024. október 3.

Mi is az a névfoglalás?

Mi történik, ha egy másik vállalkozás tulajdonosainak is eszébe jut a cégalapítást tervezők előre megálmodott cégneve, és azzal korábban megalapítják a saját gazdasági társaságukat? Erről rendelkezik a névfoglalás „intézménye”.

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.