Fut az iroda!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vasárnap a 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futással kezdetét veszi Budapesten a tavaszi futószezon. A megrendezésre kerülő három távon (félmaraton, 10 és 7 km) összesen 23 000 futó fog majd rajthoz állni. De milyen haszna lehet ebből egy ügyvédi irodának?


A futás nagyon hasznos tevékenység, rengeteg jótékony hatással. A futás többek között erősíti az immunrendszert, csökkentheti a depresszió hatásait, mivel futás közben endorfin és más olyan hormonok szabadulnak fel a szervezetben, melyek hangulatjavító hatással bírnak. Egyes kutatások arra is felhívták a figyelmet, hogy az aerob mozgásformák pozitívan hatnak a memóriára és az agyműködésre is, vagy ahogyan a Men’s health sportportál fogalmaz, okosabbak leszünk, ha rendszeresen futunk. A Runnersworld egy dán kutatásra hivatkozva írja, hogy akár 6 évvel is tovább élhet, aki rendszeresen fut, vagyis visszanyerhetővé válhat az egyetemi képzés során „felemésztett” energia egy része. Amit viszont a portálok által felhozott érveken kívül, mindannyian ismerhetünk és akár személyes tapasztalattal is rendelkezhetünk róla, az a futás jótékony szerepe a stressz, kezelésében. Nincs is annál kellemesebb érzés, mint amikor a nap során felhalmozódott stresszt egyszerűen kifutjuk magunkból. Amikor sikerül magunk mögött hagyni akár az ügyvédi iroda, akár a tárgyalótermek világát és feszültségét. Ha ezek az előnyök még nem lennének kellően vonzóak ahhoz, hogy futásra adjuk a fejünket (vagyis inkább a lábunkat) és akár egyéni, akár csapat kategóriában részt vegyünk valamelyik közeli versenyen, akkor most két olyan lehetőséget, előnyt szeretnénk bemutatni, amely kifejezetten ügyvédi irodák számára lehet hasznos.

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Napijeggyel a részvétel mindössze 39.990 Ft+ áfa!

Részletes program és jelentkezés >>

Építs csapatot!

Régóta mondás a több munkavállalót, ügyvédet foglalkoztató cégeknél, irodáknál, hogy csapatként tudunk igazán győzni. Különböző mechanizmusok alakultak ki arra, hogy munkánk során a hatékonyság és fejlődés érdekében együttműködünk és tudást osztunk meg egymással, olyan best practice-okat alakítunk ki, amelyek a jövőbeni zökkenőmentes munkavégzés meghatározó pillérei lehetnek. A munka szempontjából ideális lehet, ha az irodában a mindennapok során inspiráljuk és támogatjuk egymást a közös sikerek érdekében. Minél jobban működik a csapat az irodán belül, minél jobbak a munkakapcsolatok és minél aktívabban vesz részt mindenki az előremutató, munkát segítő mechanizmusok kialakításában, annál hatékonyabbá válik az együttműködés, ami hosszú távon az iroda fejlődéséhez és az ügyfélszerzési potenciál növeléséhez vezethet. És mi más képes gyorsan és hatékonyan növelni a csapategységet, mint a közös sport, a közös küzdelem. A felkészülés során egymást támogatva és segítve kell megteremteni azokat a feltételeket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy képesek legyünk legyűrni a verseny során elénk tornyosuló távot. A versenyen pedig, váltó esetén, az első kilométer megtételétől kezdve a célba érkezésig a csapat tagjai végig egymásért küzdenek, miközben megtanulnak öncéloktól mentesen a másik pszichikai segítségére lenni. Versenyzőként érezhetjük, hogy még a legnagyobb fizikai hullámvölgyünk során sem vagyunk egyedül, hiszen társaink valahol a pálya szélén buzdítanak minket. Egy futóverseny ráadásul nem csak a csapat tagjait képes összehozni. Remek lehetőséget nyújt, hogy a teljes iroda, akár csak a tagok, akár családtagjaik részvételével kivonuljon a verseny helyszínére, és egyrészt buzdítsa a versenyzőket, illetve a futás alatti várakozás során jobban elmélyítse az emberi kapcsolatokat, amelyekre a munkaidő során amúgy sem lehet kellő időt fordítani. Nemcsak az egymásért való küzdelem és a másik bíztatása (kiállás a másik mellett), de egymás másfajta oldalról való megismerése is kifejezetten prosperáló lehet az ügyvédi iroda szempontjából.

Ügyvédvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

Légy a magad reklámja!

Az ügyvédi reklámmal kapcsolatban a Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Szabályzata [8/1999. (III. 22.) MÜK szabályzat] megengedő, hiszen az ügyvéd jogosult az általa nyújtott szolgáltatásokról a nyilvánosságot tájékoztatni, ennek csupán etikai korlátai lehetnek. A szabályozás értelmében a reklámnak pontosnak kell lennie, nem félrevezető és nem sérti az ügyvédi alapelveket és alapértékeket, és nem ütközhet a tisztességtelen piaci magatartás tilalmára, a gazdasági reklámra, az elektronikus úton közzétett reklámokra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseibe (11. alcím). A részletes kritériumokat a Szabályzat 11/4. pontja tartalmazza, mely szerint az ügyvédi reklám nem csökkentheti az ügyvédi hivatásba vagy igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, nem lehet agresszív és nem járhat az ügyfél zaklatásával a közvetlen személyes üzletszerzés érdekében, nem tehet a minőségre, eredményességre, illetve díjazásra vonatkozó összehasonlítást más ügyvéddel, nem utalhat az ügyvéd eredményességi mutatójára, az ügyfelek számára, illetve fontosságára. Végezetül pedig nem használhatja ki a (potenciális) ügyfél kiszolgáltatott (kényszer-) helyzetét. (Az ügyvédi reklámokkal foglalkozó részletes cikkünket ide kattintva érheti el)

Hogyan tudunk megfelelni ezeknek a követelményeknek úgy, hogy közben szélesebb tömegeket érhetünk el? Ennek egyik lehetséges eszköze a „futóünnepek” alkalmával induló csapattagokon az irodát frappánsan, könnyedén megjegyezhető és nehezen felejthető, irodánkat reklámozó egyen futópóló lehet a megoldás. Ha csak a Vivcittán elinduló versenyzők számával számolunk, akkor is 26 000 potenciális megtekintésre tehetünk szert. A futókon viselt póló hátán lévő reklám megtekintésének időtartama, feltételezve, hogy nem mi futunk a legvégén, így mindig szélesebb, változó összetételű tömeg fut mögöttünk, jóval hosszabb, mint amekkora folyamatos megtekintést egy internetes (akár facebookos) hirdetés során el tudunk érni. Minél többen futunk az irodából, illetve minél több csapatot tudunk kiállítani, az a szám annál nagyobb lesz. Ha hozzávesszük azt a számot, amikor nem csak a futók, hanem a „szurkoló kísérők” is az irodát reklámozó pólóban jelennek meg a verseny helyszínén (esetleg egy irodai molinóval szegélyezett pokróc-táborral a pihenőzónában), még szélesebb kör érhető el. Mindez kis költséggel, hiszen kizárólagos kiadásként a pólók és a nevezési díjak költségei merülnek fel. Vélhetően egy ugyanekkora potenciális körhöz eljutó reklámot ennél olcsóbban nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megvalósítani.

 

Hol érdemes elindulni?

31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás – Félmaraton, 10 km, 7 km

Telekom Vivicittá Városvédő Futás Kecskemét

Telekom Vivicittá Városvédő Futás Pécs

21. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála

23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó

31. Wizz Air Budapest Félmaraton

31. SPAR Budapest Maraton

13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton

Borvidék Félmaraton

CEP Fehérvár Félmaraton

Kellemes felkészülést és versenyzést minden kedves olvasónknak!


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.

2024. április 30.

Egyszerűsödött a foglalkoztatási igazolás

A munkaviszony megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.