Javítana az unió szabványosítási rendszerén az Európai Bizottság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 Az Európai Bizottság cselekvési tervet terjesztett elő annak érdekében, hogy az egységes piacot szolgáló harmonizált szabványok kidolgozása terén fokozza a hatékonyságot, az átláthatóságot és a jogbiztonságot.

Elzbieta Bienkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos elmondta, az uniós bizottság az előterjesztett intézkedésekkel biztosítani kívánja, hogy az európai szabványosítási rendszer megfeleljen a gyorsan változó technológiai fejlődés, a kialakuló gazdasági trendek és növekedési modellek kihívásainak.

Mint hangsúlyozta, a jól működő szabványosítási rendszer segíteni fogja Európát abban, hogy megtartsa lépéselőnyét, és igazodjon azokhoz a változásokhoz és lehetőségekhez, amelyeket az internet, a nagy adathalmazok, a korszerű gyártás, a robotika, a háromdimenziós nyomtatás, a blokklánc technológiák és a mesterséges intelligencia kínálnak.

„Biztosítani kívánjuk ugyanakkor, hogy szabványaink magas szintű biztonságot, egészség-, fogyasztó- és környezetvédelmet garantáljanak az európaiak védelme érdekében” – fogalmazott.

A bemutatott dokumentum áttekintést ad az európai szabványosítási rendszer működéséről, felméri az elmúlt években elindított kezdeményezések eredményeit, és intézkedési javaslatokat terjeszt elő.

Az uniós bizottság bemutatott prioritásai között van a szabványok terén fennálló lemaradás lehető leggyorsabb megszüntetése mellett, a belső döntéshozatali folyamatok ésszerűsítése, különös tekintettel az arra vonatkozó döntésekre, hogy harmonizált szabványokra való hivatkozásokat tesznek közzé az unió hivatalos lapjában. A bizottság iránymutatást javasol kidolgozni a szabványosítási rendelet végrehajtásának gyakorlati vonatkozásairól, valamint a tanácsadói rendszer folyamatos megerősítését szorgalmazza a harmonizált szabványok gyors és megbízható értékelésének és a hivatalos lapban kellő időben való közzétételének elősegítése érdekében.

A tájékoztatás szerint az európai szabványok valamennyi uniós tagállamban felváltják a nemzeti szabványokat, így megkönnyítik azok felhasználóinak bejutását az egységes piacra.

A harmonizált szabvány valamely elismert európai szabványügyi szerv által, az Európai Bizottság felkérésére kidolgozott európai szabvány. E szabványok az uniós jog részévé válnak, és alkalmazásuk esetén az egész egységes piacon biztosítják a gyártók számára az uniós jogszabályok követelményeinek való megfelelést.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Ezentúl minimum két év jótállást kell vállalni a tartós fogyasztási cikkekre

Tíz fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendelet módosítását tartalmazza a fogyasztóvédelemmel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabálycsomag, amely érinti egyebek mellett a légi személyszállítás, a tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásának a szabályait, a kereskedelmi tevékenységek végzésének a feltételeit, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződéseket, illetve az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályokat is. A változások egy részét 2024. május 8-tól kezdődően alkalmazni kell.

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .