Közös megegyezés: válogatás a bírói gyakorlatból

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közös megegyezéssel a felek bármikor, bármilyen okból élhetnek; nincsenek korlátozó, vagy tilos időszakok, mint a felmondás esetén, és a felek nem kötelesek megindokolni, hogy miért döntöttek a munkaviszony megszüntetése mellett. A törvény is éppen csak megemlíti, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel is megszüntethető [Mt. 64. § (1) bekezdés a) pont], annak tartalmával külön nem is foglalkozik. Ennek ellenére mégis széles körű bírói gyakorlat alakult ki a közös megegyezéssel kapcsolatos ügyekben – ami azt mutatja, hogy a látszólag egyszerű szabályok ellenére sem sikerül zökkenőmentesen alkalmazni a jogintézményt. A cikk a szerző válogatása alapján a közös megegyezéssel kapcsolatos olyan kulcspontok körül kialakult bírói gyakorlatot mutatja be, amely a mindennapokban segítheti a feleket a közös megegyezés megkötésekor. A cikk a gyakorlatiasság érdekében a törvényi részletszabályokra is csak utal, inkább azok gyakorlati megjelenésére koncentrál.

A közös megegyezés létrejötte

A közös megegyezés, mint a felek kétoldalú – az Mt. 14. §-a szerinti kölcsönös és egybehangzó – jognyilatkozata (megállapodása) ahhoz, hogy a célzott joghatást ki tudja váltani (azaz meg tudja szüntetni a munkaviszonyt), egybehangzó akaratnyilatkozatokat kell, hogy tartalmazzon. Vagyis, a közös megegyezésben mindkét félnek ki kell fejezni azt a szándékát, hogy a munkaviszonyt ezen a jogcímen kívánja megszüntetni. Önmagában ez viszont még nem elég, hiszen lehet, hogy a munkavállaló ma, a munkáltató pedig csak három nap múlva kívánja a munkaviszony megszüntetését. A közös megegyezésben így meg kell állapodni abban is, hogy a munkaviszony melyik nappal szűnjön meg.

Amennyiben tehát a megállapodásból kitűnik, hogy

• a felek egyező akarattal közös megegyezéssel kívánják megszüntetni a munkaviszonyt, és
• a megszűnés időpontjában is megállapodnak,

akkor a közös megegyezés létrejön, és a munkaviszony a megállapodott időpontban megszűnik. A munkaviszony megszüntetésére irányuló közös megegyezésről szóló iratban a felek erre irányuló közös szándékát egyértelműen kifejezésre kell juttatni. Amennyiben viszont a megállapodás nem tartalmazza az egyik fél ilyen nyilatkozatát és az erre irányuló szándéka a „megállapodás” körülményeiből sem vezethető le, a megszüntetés jogellenes, mert közös megegyezés létrejötte nem állapítható meg (BH2014. 282.).

A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló megállapodásból ki kell tehát tűnnie a megszüntetésre irányuló félreérthetetlen és valódi szándéknak, mindkét fél részéről. Nem tekinthető ilyen szándéknak a munkavállaló részéről az, ha a munkáltató által közölt felmondást, az abban foglaltakat nem vitatta, hanem tudomásul vette (BH2002. 202.). Ugyancsak nem jön létre a közös megegyezés, ha nem állapítható meg, hogy a felek milyen időpontra nézve kívánják megszüntetni a munkaviszonyt; az időpont pedig semmilyen módon, bírói ítélettel sem pótolható (BH1993. 469.).

Egy esetben a munkavállaló a munkaviszonyát azonnali hatállyal felmondta, a munkakörét – ugyan nem a munkáltatói jogkör gyakorlójának, de – átadta, továbbá kijelentette, hogy a rendkívüli felmondását követő napon már semmilyen körülmény esetén sem jelenik meg munkavégzés céljából. Ezt követően a munkáltató a munkavállaló részére a szükséges iratokat, a munkavállaló pedig a munkakörét átadta.

 

Mivel a munkavállaló azonnali hatályú felmondásakor a törvény értelmében a munkáltató köteles részére kiadni az előírt írásbeli dokumentumokat, a járandóságait elszámolni és kifizetni, a munkavállalót pedig a munkakörének, szükség esetén a nála lévő dolgoknak átadására irányuló kötelezettség terheli, ezért a leírt események nem bizonyítják, hogy a munkáltató (ráutaló magatartással) hozzájárult a munkaviszony azonnali hatályú közös megegyezéssel való megszüntetéséhez – így a közös megegyezés létrejöttét nem lehetett megállapítani a perben (BH2006. 66.).

Ez persze fordítva is igaz; hiába írják alá a közös megegyezést a felek, ennek ellenére a munkaviszony nem tekinthető megszűntnek, ha a felek ezt követő ráutaló magatartása a jogviszony fennállását bizonyítja (BH2011. 206.).

Alakisági feltételek: írásban, de akár a nélkül is

A munkaszerződést írásba kell foglalni, ezért azt módosítani, vagy megszüntetni is csak írásban lehet [Mt. 22. § (3) bekezdés]. Ebből következően a közös megegyezés is csak írásban érvényes.

Ennek ellenére előfordulhatnak olyan helyzetek, ahol a felek nem foglalják írásba a megállapodásukat, de az valós akaratukat tükrözi – azaz megállapodtak ugyan a megszüntetés jogcímében és a munkaviszony megszüntetésének napjában, de a megállapodásukat nem írták le.

Van arra példa a bírói gyakorlatban, hogy ha a munkavállaló rendkívüli felmondásra irányuló, írásba foglalt jognyilatkozata indokolást nem tartalmaz, de a munkáltató a munkaviszony-megszüntetést tudomásul veszi, azzal, hogy nem ismeri el annak jogszerűségét (nem fizeti ki az ilyenkor a munkavállalót megillető járandóságokat), akkor a munkaviszony megszüntetése a munkavállaló erre irányuló kezdeményezéseként, a munkáltató magatartása pedig az ahhoz történő hozzájárulásként értelmezendő.

Azaz, a felek között közös megegyezés létrejötte is megállapítható ilyen esetben (BH1994. 512.). Ehhez hasonlóan a közös megegyezés létrejöttét állapította meg a bíróság akkor is, amikor a munkáltató igazolást állított ki a munkaviszony megszűnéséről, amelyet ugyan a munkavállaló nem írt alá, de azt felhasználva munkanélküli ellátást vett igénybe; bár a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó jognyilatkozataikat nem foglalták írásba (BH1999. 331.).

Hasonlóan, ha a munkavállalónak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló nyilatkozatát a munkáltató szóban elfogadja, ennek megfelelően a felek a munkaviszonyt a munkavállaló kezdeményezésére felszámolták, utóbb alaki okból a munkavállaló a megszüntetés jogellenességére nem hivatkozhat, mivel az a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményét sérti (EBH1999. 42.). A bírói gyakorlat tehát már korábban is (nem jogellenes) közös megegyezésnek tekintette azt, amikor a felek között a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó akarategység létrejött, és bár azt nem foglalták írásba, de annak megfelelően jártak el.

A hatályos törvényi szabályozás is kimondja, hogy az alaki kötöttség megsértésével tett jognyilatkozat – ha az Mt. eltérően nem rendelkezik – érvénytelen, azonban az érvénytelenség jogkövetkezménye nem alkalmazható, ha a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment [Mt. 22. § (4) bekezdés].

Bár az elv szükségessége nem vitatható, és a bírói gyakorlatban is érvényesül, mégis szépséghiba, hogy a munkaviszony megszüntetésekor az érvénytelen jognyilatkozatokra nem az érvénytelenség, hanem a jogellenesség jogkövetkezményeit kell alkalmazni – ezt a tételes szabályt közös megegyezésekre tehát nem lehetne alkalmazni.

dr. Takács Gábor, a HR&Munkajog szaklap 2016/10. számában megjelent cikkében kitér a közös megegyezés megtámadására és azt is megtudhatja, mire kell figyelniük a feleknek a fennált jogviszony teljeskörú elszámolásához. 

---