Növelte a korrupciós kockázatot a világjárvány Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A globális krízis hatására kialakult gazdasági lassulás világszerte kockázatot jelent a vállalatok etikus működésére – derül ki az EY közel 3600 cégvezető és beosztott megkérdezésén alapuló nemzetközi felméréséből. A szervezetek munkavállalói és beszállítói ugyanis hajlamosabbá váltak a szabályok megszegésére annak érdekében, hogy megőrizzék az egészségügyi veszélyhelyzet előtt elért pozícióikat.

Világszerte a munkavállalók harmada képes lenne etikátlanul cselekedni szakmai és anyagi előmenetele érdekében az EY Global Integrity Report tanulmánya szerint. A következő hónapokban ez az arány ráadásul tovább növekedhet a megkérdezettek 25 százaléka szerint, hiszen az alkalmazottak aggódnak az állásukért, a beszállítók nem látják biztosítottnak a megrendeléseiket, a vezetők pedig a cég jövőjét féltik.

„Egyetlen egy alkalmazott korrupciója is jelentős reputációs és súlyos anyagi károkat okozhat a teljes cégre nézve, a felsővezetésnek ezért most példamutatónak és különösen óvatosnak kell lennie”– hangsúlyozta Farkas Ádám, az EY felelős üzleti működéssel foglalkozó területének szenior menedzsere. A szakember szerint az átlátható működés biztosítása érdekében minden cégnek érdemes felülvizsgálnia a belső kontroll rendszereit, különös tekintettel egy esetleges második hullámra.

A nemzetközi riport rámutat, hogy a társaságok etikus működését a globális gazdasági visszaesés mellett a távmunka elterjedése (33%), a beszállítói láncok megszakadása (28%), illetve a munkavállalói bérek és juttatások csökkenése (24%) is kedvezőtlenül befolyásolja.

Szinte az összes válaszadó úgy látja, hogy a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú a felelős vállalati működés (95%), ami számottevő előnyökkel jár a szervezetek számára. A felmérésbe bevontak szerint az etikus cégeknek hosszú távon erősödik a reputációja (50%), nagyobb eséllyel szereznek új ügyfeleket (41%) és könnyebb megtartaniuk a tehetséges munkatársaikat (40%) is.


Kapcsolódó cikkek

2023. június 1.

Az érdekeltek perbeli részvételének főbb szabályai

Ismert, és gyakran alkalmazott jogintézmény a peres eljárások során a beavatkozás, melynek keretében egy eredetileg perben nem álló, de magát érdekeltnek tekintő fél belép (beavatkozik) a mások között folyamatban lévő perbe valamelyik peres fél oldalán.

2023. június 1.

„Újratervezés” – a munkaidő-beosztás módosításának szabályai

Mindenki számára kellemetlen, sőt egyenesen megoldhatatlan élethelyzeteket produkálhat, ha váratlan, rövid határidős vagy azonnali munkafeladat okán felborul a betervezett napi, heti időbeosztása. A munka törvénykönyve igyekszik védelmet nyújtani a munkavállalóknak az ilyen szituációkkal szemben a munkaidő-beosztás időzítésével kapcsolatos szabályok formájában. Azonban a törvény azt is respektálja, hogy időnként a leggondosabb vezetői tervezés mellett is előfordulhat (pl. hiányzás, beszállítói csúszás miatti feladattorlódás, sürgős megrendelés stb.), hogy a munkáltatónak változtatnia kell az előre közölt munkaidő-beosztáson. Olyan is megtörténhet, hogy a módosítási igény a munkavállaló oldalán merül fel, mivel valamilyen fontos privát program, kötelezettség adódik. Az alábbiakban áttekintjük, milyen szabályok szerint változtatható meg a már közölt munkaidő-beosztás, kitérve arra is, hogy miként érintette e szabályokat a 2023. január 1-i Mt.-módosítás.

2023. május 29.

Nem csak Magyarország korlátozza a stratégiai cégekben való külföldi tulajdonszerzést

Magyarországi ügyvédként könnyen szembesülhetünk azzal, hogy külföldi ügyfelünk magyarországi cégfelvásárlását a GVH engedélyezésén túlmenően még legalább egy további magyar hatósággal is engedélyeztetni kell. Első ránézésre egy ilyen szabályozás a tőke szabad mozgásának az uniós alapelvébe ütközik. Közelebbről megvizsgálva a kérdést azonban megállapítható, hogy ez korántsem így van, sőt, uniós rendelet van hatályban ebben a kérdésben és nem egy európai uniós államnak van a magyaréhoz hasonlóan szigorú engedélyezési rendszere. Jelen cikkben röviden bemutatjuk az uniós szabályozást, rövid áttekintést adunk az uniós tagállamok szabályozási trendjeiről, és végül röviden összefoglaljuk a magyar szabályozás leglényegesebb jellegzetességeit.