Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot gyanít a GVH egy kisgyermekes szülőket célzó cégnél


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

A versenyhivatal pénteki közleménye szerint a vállalkozás tavaly március 28-tól a weboldalán forgalmazott Babybeet márkájú illóolajokkal és balzsamokkal, mint kozmetikai termékekkel kapcsolatban úgy alkalmazott egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokat, hogy azok megalapozottságát valószínűsíthetően nem tudja igazolni. Emellett a társaság szintén tavaly március 28-tól az általa létrehozott „Pediatrikus Aromaterápiás Szakértői Egyesület” elnevezésű Facebook profillal népszerűsítette a Babybeet márkájú illóolajokat, balzsamot és diffúzort, azt a hamis benyomást keltve, mintha a szakértői egyesület egy független szervezetként eljárva ajánlaná az érintett kozmetikumokat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, ami indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – hívta fel a figyelmet a GVH.

A versenyhivatal hangsúlyozta: különösen nagy figyelmet fordítanak azoknak a vállalkozásoknak, illetve termékeknek vizsgálatára, amelyek esetében a kereskedelmi kommunikáció például időseket, betegeket, kisgyermekes szülőket, családokat érint. A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy kereskedelmi kommunikációjuk során minden esetben valós és igazolható állításokat tegyenek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 29.

2,5 milliárd forintos GVH-bírságot kapott a Booking.com

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal.