Túljelentkezés a kkv-ügyvezetők képzésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A meghirdetett 10 ezer helyre több mint 12 ezren jelentkeztek – mondta a NGM helyettes államtitkára.


Elindult a kkv-ügyvezetők képzése, az érdeklődés kiemelkedő: a meghirdetett 10 ezer helyre több mint 12 ezren jelentkeztek – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Odrobina László közölte: a túljelentkezés miatt sokan várólistára kerültek, kortól függetlenül bárki beiratkozhatott, akinek van valamilyen szakképzettsége.

 

Az ingyenes képzés lényege, hogy a jelentkezők a meglévő szakmai ismereteiket nyelvi és vállalkozásvezetési ismeretekkel egészítsék ki. Számos külföldi cég működik Magyarországon, a munkavállaláshoz vagy akár a beszállítóvá váláshoz nélkülözhetetlen a nyelvismeret, vagy az informatikai készség.

Szólt arról is, hogy a tavaly szeptemberben felnőtteknek meghirdetett második szakma ingyenes megszerzésére 15 ezren jelentkeztek, idén szeptembertől több mint 40 ezren. Igény van ezekre a képzésekre, a legnagyobb érdeklődés a kkv-ügyvezető képzésre van, sokan jelentkeztek egészségügyi, ápoló, és pénzügyi-informatikai képzésekre is – ismertette. A képzések esti tagozaton zajlanak, munka mellett végezhetőek. A tanév szeptembertől májusig tart, a képzések többsége kétéves.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 17.

Egyre komplexebb jogszabályoknak kell megfelelnie a technológiai szektornak

Az egyre komplexebb szabályozási környezet, valamint a geopolitikai helyzet bizonytalansága ellenére is optimizmus uralkodik a technológiai szektorban a növekedési kilátásokat illetően – többek között erre mutat rá a DLA Piper Tech Index* riportjának 2024. évi kiadása. A globális elemzés különböző régiókban vizsgálja a technológiai ágazat aktuális trendjeit, legyen szó a mesterséges intelligenciáról, a kiberbiztonságról, az M&A tranzakciókról vagy az ESG-kérdésekről.