Új kormányrendelet segíti a keresőképtelenség igazolását a veszélyhelyzet alatt Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Közlöny december 24-i számában jelent meg az a kormányrendelet, amely 2021. február 8-ig lehetővé teszi, hogy a keresőképtelenség igazolását – vagyis a táppénzhez szükséges papírt – az orvos elektronikus úton, e-mailben is továbbíthassa a beteg részére.

Óriási könnyítést jelent a veszélyhelyzet alatt fennálló keresőképtelenség igazolásában, hogy a szükséges dokumentumok e-mailben is továbbíthatók – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Facebook-oldalán.

Kiemelte: a Magyar Közlöny december 24-i számában jelent meg az a kormányrendelet, amely 2021. február 8-ig lehetővé teszi, hogy a keresőképtelenség igazolását – vagyis a táppénzhez szükséges papírt – az orvos elektronikus úton, e-mailben is továbbíthassa a beteg részére.

Az orvosi igazolást pedig a beteg is elektronikus úton továbbíthatja a munkáltatója részére, amely azt köteles ebben a formában is fogadni és igazolni – tette hozzá Szentkirályi Alexandra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 8.

Jár-e fizetés és táppénz a karantén alatt?

A koronavírus-járvány során a munkavállaló könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy amennyiben nem tud otthon dolgozni, akkor sem bérre, sem egyéb ellátásra nem lesz jogosult, így a legjobb megoldás biztosítani az otthoni munkavégzés körülményeit – derül ki a PwC Legal közleményéből.
2019. december 4.

Mi ellen véd a betegség? – avagy a keresőképtelen elbocsátása

Jóllehet évek óta nincs hatályban az a szabály, hogy a munkavállalónak nem lehet felmondani keresőképtelensége idején, ma is számos bizonytalanság látszik a gyakorlatban azzal, hogy a munkaviszony megszüntethetőségét hogyan befolyásolja a munkavállaló betegsége. Cikkünkben igyekszünk pontos iránymutatást adni e kérdésben, kitérve arra is, milyen esetben kerülhet veszélybe a megromlott egészségi állapotú dolgozó munkaviszonya.