Vizsgálja a GVH a booking.comot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a booking.com tájékoztatásait és szállásmegjelenítéseit.

A GVH csütörtöki tájékoztatása szerint a szálláshelyeket kínáló honlap tájékoztatásai alkalmasak lehetnek pszichés nyomásgyakorlásra, így korlátozhatják a fogyasztók választási vagy magatartási szabadságát. Vizsgálják továbbá, hogy a szállásajánlatok megjelenítéseiben nincs-e fogyasztói döntést torzító különbség, illetve a szállásajánlatok valóban lemondhatók-e térítésmentesen a booking.com hirdetéseinek megfelelően. Utóbbiak utánkövetésére a portál ellenőrzési rendszere nem alkalmas egyértelműen – írta a GVH.

A hivatal kiemelte, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti jogsértés megállapítását. Az eljárás lefolytatására három hónap áll rendelkezésre, de indokolt esetben kétszer, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.