Bejegyzések igazságügyi minisztérium címkével

2023. április 6. Napi

Meg kell fizetnie a fogyasztóvédelmi bírságot a Ryanairnek

A Fővárosi Törvényszéket követően a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) csütörtökön.

2023. március 1. Napi

Kiadatási letartóztatásba került egy háborús bűncselekményekkel vádolt szerb férfi

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a szerb állampolgárságú férfinak a kiadatási letartóztatását, akivel szemben az ENSZ-főtitkár Koszovói Különmegbízottja, illetve a Belgrádi Felsőfokú Bíróság bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot, majd előbb a Szerb Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma, azután a Koszovói Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma is kiadatási kérelmet terjesztett elő.

2022. október 24. Napi

Vádat emeltek Schadl György, Völner Pál és társaik ellen

Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtottak be vádiratot Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ellen a Fővárosi Törvényszéken – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

Megállapodás peren kívül – konferencia az alternatív vitarendezés jelenéről és jövőjéről – 1. rész
2022. október 3. Szakma

Megállapodás peren kívül – konferencia az alternatív vitarendezés jelenéről és jövőjéről – 1. rész

A napokban megrendezett V. Alternatív Vitarendezési Konferencia előadói mind egyetértettek abban, hogy a peren kívüli eljárásokkal elkerülhetők a hosszadalmas és költséges bírósági eljárások. Ezért, bár komoly fejlődés tapasztalható ezen a területen, továbbra is indokolt az állampolgári tudatosság erősítése. A nemzetközi tanácskozáson a fogyasztóvédelem új kormányzati irányvonala is bemutatkozott.