Színleltség, jóerkölcsbe ütközés és feltűnő értékaránytalanság
A bemutatott döntésben egyrészt megállapítást nyert, hogy a szerződés színlelt jellege, s ebből következően annak semmis volta nem állapítható meg, ha több szerződő fél közül akár csak az egyik fél akarata irányul is az adott szerződés megkötésére. A másik jelentős kérdés, amire a jogeset választ ad, hogy a hitelezők kielégítési alapjának elvonása mint szerződéses célzat esetén, ha a szerződést kötő gazdálkodó szervezet felszámolás alatt áll, a jogvesztő határidőn belül a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított megtámadás érvényesítésére van lehetőség, a jóerkölcsbe ütközésre történő hivatkozás kapcsán a csődtörvényi tényálláshoz képest többlettényállási elem előadása, bizonyítása szükséges. Ugyancsak fontos megállapítása a döntésnek, hogy az 1959-es Ptk. 201. § (1) bekezdésében megfogalmazott egyenértékűség elve önálló jogcímként nem értelmezhető, annak megsértése esetén az 1959-es Ptk. a 201. § (2) bekezdése szerinti megtámadást biztosítja a sérelmet szenvedő fél részére. Jelen tanulmánynak elsősorban az a célja, hogy körüljárja azokat a jogesetben felfedezhető érvénytelenségi kérdéseket, amelyek bár az 1959-es Ptk. alapján kerültek megválaszolásra, ám az e tekintetben változatlan jogszabályi környezet miatt a Ptk. alkalmazása során is irányadónak tekintendők.