Bejegyzések Ptk. Családjogi Könyve címkével


A polgári törvénykönyv kódex jellege
2021. február 10. Szakma

A polgári törvénykönyv kódex jellege

A Wolters Kluwer gondozásában harmadik kiadásban, ugyanakkor nagykommentárként jelentek meg az év elején a polgári törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Szerzői is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Az új kiadás teljes körűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot is, amely több területen csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. Cikksorozatunk első részében a nagykommentár bevezetőjének egy rövid részletét olvashatják el.

Szó nélkül nem lehet a gyermeket külföldre vinni nyaralni
2018. július 26. Napi

Szó nélkül nem lehet a gyermeket külföldre vinni nyaralni

Elvált szülők esetén a nyári szünet megszervezése összetett feladat. A házasság felbontását követően a szülők megállapodnak a kapcsolattartás mikéntjében, amibe a nyári láthatás is beletartozik. A vakáció alatt azonban felmerülhet, hogy milyen esetekben viheti az egyik szülő a gyermeket külföldre, valamint a másik szülő mit tehet, ha ezzel nem ért egyet. Kristófné dr. Kontra Erzsébettel, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírájával készített interjút az OBH.