Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Dr. Halász Judit igazságérzete korai ébredéséről, tőzsdeformáló jogtanácsosságáról, aktív szakmai közéletéről, amatőr színjátszásáról és ügyfelei relaxálásról.
Ha már a változó környezetet említette, mennyire nehezíti meg a napi munkáját a mostanában mindent feldúló jogszabálydömping?
Ebben a már-már követhetetlen törvénygyárban – azt hiszem – bíróként nagyobb biztonságban érezném magam. Szerintem ugyanis a bíró, aki alaposan ismeri az eljárásjogot, az anyagi jog általa esetleg nem ismert részét, ráér a konkrét ügy elbírálása során tanulmányozni, ráadásul ebben az eljáró jogi képviselők beadványai is segítik. Ezzel szemben az ügyvédnek már az ügy elvállalása előtt ismernie kell a megbízás teljesítéséhez szükséges joganyagot. Ráadásul az ügyvédi kar többsége egyedül dolgozik, szemben a bírákkal, akik – legalábbis emlékeim szerint – részletesen át tudják beszélni a felmerülő jogi problémákat. Igaz ugyan, hogy az ember a barátaival, az ügyvédkollégákkal sok mindent meg tud vitatni, beszélni, de a végső döntés felelőssége mégiscsak az enyém.
Ön nemcsak nyugalmat áraszt, de amolyan mentortípusnak is mondanám, akitől nem áll messze, hogy gyakornoka legyen. Volt már ügyvédjelöltje?
A húszéves praxisom alatt mindig is voltak gyakornokaim, valóban közel áll hozzám ez a „szerep” is, szeretem. A kolléganőm – aki tizenhét éve dolgozik velem itt, az irodában – ennek egy különleges példája. Ráadásul az ő története egy valódi sikersztori. A neve dr. Halász Anita, de a névrokonságon, és azon kívül, hogy az elmúlt 17 év alatt már-már testvéri kapcsolatba kerültünk, semmilyen rokoni szál nem fűz minket össze. Az egybeesés tehát véletlen, de mégis jelzésértékű. Mivel annak idején – kezdő ügyvédként is – visszajárogattam még a bíróságra, kértem a volt munkatársaimat, ha tudnak egy rátermett titkárnőt, szóljanak nekem. Nos, így került hozzám Anita, aki már a legelső alkalommal lenyűgözött a gyors- és gépírástudásával. Az első munkanapján nyolc órakor kezdtünk volna, de a kisfiam megbetegedett, így arra kértem, jöjjön ki hozzánk, hogy a fiam mellett lehessek, de dolgozni is tudjunk. Ez volt a debütálása. Az elmúlt 17 évben nagyon összeszoktunk, olyannyira ismeri a gondolataim, a szófordulataimat, hogy szinte magától megfogalmazza a munkamondatokat. Nos, egyszer csak gondolt egyet, s beiratkozott egy jogi asszisztensi tanfolyamra, mert kedvet kapott hozzá. De ott sem állt meg, így levelezőn elvégezte a jogi egyetemet is, épp ezekben a hetekben teszi le az utolsó szakvizsgáját, s azután önálló ügyvédként folytatja a pályafutását.
Dr. Halász Anita és dr. Halász Judit (fotó: Balkányi László)
Az összeszokottságukból adódik a kérdés: itt, Önnél?
Önálló praxisa lesz, de nagyon remélem, hogy továbbra is ebben a közös irodában. Legalábbis így beszéltük meg, hiszen egymásnak is sokat tudunk segíteni a jövőben is. Volt olyan jelöltem is, aki után szinte sírtam, amikor elment, mert olyan jól összebarátkoztunk, s volt olyan, akinek ma már én dolgozom be egy-egy ügy kapcsán. Persze akadt olyan is, aki egész nap inkább a tőzsdei árfolyamokat nézegette és részvényekkel kereskedett, semmint a jogi munkára koncentrált volna. Na, ő nem sokáig maradhatott mellettem.
Dr. Halász Judit (Fotók: Balkányi László)
A beszélgetés elején már szó esett a kamarai munkájáról is. Egyfelől érdekelne, hogy a már említetteken kívül vannak-e más funkciói is, másfelől kíváncsi lennék arra is: úgyis mint a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának tagja, milyennek ítéli meg a hivatásrend „etikai állapotát”, különös tekintettel, hogy épp mostanában készül az ügyvédi letétkezelés teljesen új szabályozórendszere?
Nos, ami a kérdés első részét illeti, 2006-tól – immár a második ciklusban – a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) teljes ülésének is választott tagja vagyok, valamint ugyanígy betöltöm a MÜK pénzügyi ellenőrző bizottságának elnöki tisztjét. Ez utóbbi keretében évente ellenőrzöm és beszámolok a MÜK gazdálkodásáról. Ami pedig – ahogy Ön fogalmazott – a „hivatásrend etikai állapotát” illeti, fegyelmi bizottsági tagként az a tapasztalatom, hogy az ügyvédek túlnyomó többsége tisztességes, hozzátéve: csak az tud hibázni, aki dolgozik. De válasszuk ketté a dolgot. Vannak a megbocsáthatatlan bűnök, mint például az ügyvédi letét elsikkasztása. Egyetlen forint elvétele sem tolerálható. Ilyen esetekben az eljárás csak akkor nem végződik kizárással, ha az ügyvéd maradéktalanul visszafizeti a rábízott letétet. Minden más esetben egyébként – tehát a szándékos bűncselekményeket leszámítva – én pozitívan állok az összes elém kerülő ügyhöz, eljárás alá vont kollégához, feltéve, hogy nem notórius „visszaesőről” van szó. Ugyanakkor érdemes megvizsgálni a fegyelmis statisztikát is, ez ugyanis a hivatásrend megbízhatóságát támasztja alá. Az ügyek száma nem egyenlő a vétkező ügyvédek számával; gyakori, hogy egy kollegának egyszerre több fegyelmi ügye van folyamatban. Ráadásul – s talán ez a legfontosabb, hogy – az ügyvédekre érkező panaszok mintegy hetven százalékát eleve elutasítja a kamara, az esetek fennmaradó alig harmadának további jelentős részét pedig az elnök nem tartja megalapozottnak. Magyarán, ténylegesen kevés a fegyelmi bizottság elé kerülő ügy. Bár igencsak szerencsétlen, ha valakit például azért panaszol be az ügyfele, mert nem ment el egy bírósági tárgyalásra, de úgy vélem, ez egy olyan gondatlan ügyvédi mulasztás, amiért nem kell valakinek a fejét venni azonnal. Ami pedig a fegyelmi munka tágabb értelmét, értékét adja, az az esetek tanulsága. Én például minden ügyből okulok, az évek alatt rá kellett jönnöm, hogy addig sok mindennel magam sem voltam tisztában a hivatásunk mindennapi gyakorlatát illetően. Sok mindent, amit korábban nem tudtam erről a pályáról, idővel hasznosítani tudtam a saját praxisomban is. Ehhez a komplex kérdéskörhöz egyébként a pályára „kívülről” érkező kollégák ama problémája is hozzátartozik, hogy azonnal el kell sajátítaniuk a hivatásrend sajátos szabályait. Eközben pedig előfordulhat, hogy valaki hibázik. Éppen ezért jó kezdeményezésnek tartom azokat az előadásokat, tanfolyamokat, melyeket az új kollégáknak szervezünk a kamarán belül. Fegyelmi eseteket dolgozunk fel, mindenki okulására. De még egyszer hangsúlyozom az ügyvédek 99,5 százaléka becsületes kolléga, s tisztességesen képviseli az ügyfeleit.
És hogyan látja, mi a véleménye a letétkezelés újragondolásáról?
A letétkezelés új, központosított, francia típusú szabályozását alapvetően jónak tartom. Határozott véleményem, hogy az új rendszerre ugyanis alapvetően nem az ügyvédek féken tartása, hanem az ügyfelek biztonságérzetének növelése és a letétkezelési jogosítvány megtartása végett van szükség. Sajnos egyetlen „helytelen” letétkezelési ügy is nagy sajtónyilvánosságot kaphat, s a közvélemény óhatatlanul általánosít, ami viszont – jóllehet alaptalanul, de – megtépázza az egész hivatásrend becsületét.
A fegyelmi gyakorlat ebben a kérdésben következetes. Egyetlen forint ellopásáért is kamarai kizárás jár, a kizárt kollégák pedig legalább tíz évig nem dolgozhatnak ebben a szakmában. Emellett természetesen a büntetőjogi felelősséget is vállalniuk kell.
Úgy tűnik, nemcsak a „relaxáló” ügyfelei érzik jól magukat az Ön társaságában, a munkáját a szakma is elismeri. Kétszer is megesett ez Önnel. Gondolom, sokat jelentenek ezek a szakmai laudációk?
Mindenképpen. A Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkárának elismerő oklevelét, és az ahhoz kapcsolódó emlékgyűrűt 2011-ben kaptam. Ezt a díjat abban az évben alapította dr. Kiss Pál főtitkár ama ügyvédek tevékenységének elismerésére, akik a kamarai feladatok végrehajtásában közreműködnek. Erre tehát azért vagyok büszke, mert ilyet elsőként én kaptam. Egy évvel később, 2012-ben kaptam meg a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének méltatásaként az Eötvös Károly-díjat. Ez többszörösen is óriási elismerés, egyfelől azért, mert az Eötvös-díjat évente csak 5 kollégának ítélik oda a hatezres budapesti ügyvédi karból. Másfelől, számomra elsősorban azt igazolja vissza, hogy a köztestületi közéletben megnyilvánuló, az elnökség jelentős része által ismert, átlátható munkámat az ügyvédség egészének érdekét szolgálva, a szaktudásom legjavát adva végzem. Tehát nem csak az ügyfeleim és a közvetlen kollegáim, de a budapesti ügyvédi vezetők bizalmát és elismerését is élvezem. Külön öröm az is, hogy ezt a díjat annak ellenére kaptam, hogy más pályáról érkeztem, és viszonylag rövid ideje, épp 20 éve vagyok ügyvéd. Mindez tehát elismerése annak, hogy az ügyvédi munka fortélyait elsajátítva sikerült megvetni a lábam ezen a pályán.
| 2014 május 14-15.: XI. Magyar Munkaerő-kölcsönési Konferencia |
|---|
|
A konferencia tematikáját úgy állítottuk össze, hogy a hazai kölcsönzési piac résztvevői (kölcsönbe adók és kölcsönbe vevők egyaránt) választ kaphassanak az éppen aktuális kérdéseikre. Kiemelten kezeljük a hamarosan aktuálissá váló áfa-előfinanszírozás megoldási lehetőségeit. Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, Simon Balázsnak (Humánia HRS Group Zrt) és Dr. Berke Gyulának (egyetemi docens, tanszékvezető PTE ÁJK) Jöjjön el kétnapos szakmai konferenciánkra! Ízelítő a programból: 2014. május 14.
2014. május 15.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90. |
Említette, hogy a magánéletében kevésbé visszafogott, inkább szangvinikus alkat. Ez netán a szabadidős elfoglaltságait is orientálta? Mivel kapcsolódik ki szívesen a szakmán kívül?
Régebben alapvetően otthonülő típus voltam, szerettem a saját kis világomban kikapcsolódni, olvasással, filmnézéssel, így éreztem jól magam. Ez persze nem változott, de két és fél éve lényegében újrafiatalodtam egy olyan elfoglaltság révén, amit korábban nem tudtam volna elképzelni magamnak. Fekete Tamás, a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara főtitkára két és fél éve életre hívta az ügyvédi színjátszó kört, az Advocat Pódiumot. Nagyjából húsz-harminc jelentkező volt, mostanra ugyan lemorzsolódtak néhányan, de egy olyan társaság verbuválódott össze, amilyenre manapság kevés példa akad, legyen szó az élet bármely területéről. Remek kapcsolatok, igazi barátságok szövődtek közöttünk, olyan mélységűek, amilyenek a gimnáziumi évek után szinte már senkinek, vagy csak nagyon keveseknek adatik meg. Én három-négy azonos gondolkodású kollégával kerültem ilyen baráti, napi szintű kapcsolatba, akikkel sok időt töltünk együtt. Előfordult már olyan is, hogy egyikünk körbetelefonálta a többieket, nincs-e kedvük egy kávéra, mire mi mindent – munkát, csapot-papot – félretéve elsiettünk, s alig egy órán belül találkoztunk is egy délutáni beszélgetésre. Ilyen tényleg csak a középiskolás években volt szokás. Nincs olyan szakmai, magánéleti probléma, aminek a megoldásában ne segítenénk egymást. Együtt kirándulunk, nyaralunk, közösen szilveszterezünk, sőt, akadnak olyan, praxisbeli ügyek, melyeket közösen viszünk. Egyszóval nagyszerű érzés.
Ha másért nem, már ezért megérte belépni a színjátszó körbe. De maga a színjátszás milyen elfoglaltsággal jár, s hol lépnek föl?
Eddig két előadásunk volt, egyelőre csak felolvasóestek. Sajnos a napi munka, a család mellett arra már nincs ideje az embernek, hogy komolyabb terjedelmű szöveget tanuljon. Ennek ellenére minden szerda este összeülünk a kamara klubjában és próbálunk. Mondhatom, ez nagyszerű kikapcsolódás. Eddig egy kamarai karácsonyi esten léptünk föl, s legutóbb néhány hete, a kamarai bálon. Az elsőt még inkább csak a kamarai vezetőségnek, a családtagoknak és a közeli barátoknak mutattuk be, az utóbbit már egy nagyobb, heterogénebb közönségnek. Érezzük, hogy most már valami mással is elő kellene rukkolnunk, az eddigieknél egy picit erőteljesebbet kellene csinálnunk, így a harmadik előadásra igyekszünk bemutatni egy rövidebb darabot. A lelkesedésünk töretlen, az előadásokat – ha kell – saját pénzből finanszírozzuk, az egyik kollégánk pedig a saját eszközeivel és csapatával biztosítja a hang- és a fénytechnikát. A repertoárunkban egyébként Krúdy Gyula, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Örkény István, Hajnóczy Péter éppúgy szerepelt már, mint például Grecsó Krisztán, Erdős Virág vagy épp Mosonyi Alíz.
Az irodája egyik vitrinén, a díjai alatt egy kisfiú portréképe látható. Gondolom, ő a fia?
Na igen, csak most már 19 éves… Jelenleg épp az ELTE jogi karán elsőéves hallgató.
Van reménye arra, hogy egyszer a fia viszi tovább az Ön praxisát?
Reményem persze lehet, de ezt egyelőre nem tudom megmondani. Kristófot ugyanis sok minden érdekli. Ami persze egyáltalán nem baj. A jog mellett az újságírás és a politika az, ami nagyon foglalkoztatja. Hogy végül mi lesz belőle, ma még bizonytalan. A lényeg, hogy szeresse, amit csinál. Ez, akárcsak nekem, harmóniát biztosít az életéhez.
A cikk az Ügyvédvilág 2014. márciusi számában jelent meg.
