A füstje és a lángja

Idén akár elmaradhat a nyár, a következő években fél fokkal is nőhet a föld átlagos hőmérséklete, sőt több évtizeden keresztül sorozatos légtérzárak lehetnek – ízelítő amatőr és hivatásos vulkanológusok előrejelzéseiből. Korántsem biztos, hogy ilyen forrón eszik a kását, az viszont valószínű, hogy az izlandi Eyjafjallajökull tűzhányó tavaszi kitörése egy hosszabb ideig tartó vulkáni ciklus előszele lehet.

Még ha nem kell is visszatérnünk abba a korba, amikor az ember még nem találta fel a repülőgépet, a következő évtizedekben fel kell készülnünk arra, hogy a természeti okokból elrendelt légtérzárak egyre gyakrabban teszik lehetetlenné a légi utazásokat. Legalábbis erre figyelmeztetnek vulkanológusok, akik az izlandi Eyjafjallajökull tűzhányó idén tavaszi kitörése után vizsgálták a térségünkben várható vulkanikus jelenségeket. Az előrejelzések szerint egy olyan, várhatóan több évtizedig tartó – 2030 és 2040 között csúcsosodó – korszakba lépünk, melyben egyre gyakrabban és mind nagyobb erővel törnek majd ki az évtizedek, sőt akár évszázadok óta szunnyadó észak-európai hegyek.

Az így levegőbe jutó hamu pedig életveszélyes lehet a repülőkre. A propelleres gépeknek, ha elkerülik a tűzhányóból kitörő füstfelhőt, nem jelent gondot a vulkánok „pipálása”. Sugárhajtású társaik azonban tágabb körzetben is veszélyben vannak, a hamu ugyanis újraolvad a nagyobb hőmérsékleten égető hajtóművekben, és károsítja a motort. Az utóbbi évtizedekben két olyan esetről is van tudomásunk, amikor egy vulkán működése csaknem légi katasztrófába torkollott: 1982-ben és 1989-ben is belerepült egy-egy gép a hamufelhőbe, a hajtóművek leálltak, a jármű zuhanni kezdett, ám miután kikeveredett a felhőből, a pilóta mindkét esetben újra tudta indítani a gépet.

Szárazság és éhínség

Minden jel arra mutat, hogy az izlandi tűzhányók tevékenysége 50–80 éves szakaszokat követ. Az utóbbi tíz évben tapasztalt aktivitásból a kutatók azt a következtetést szűrik le, hogy a XX. századnak – legalábbis vulkanikus szempontból – viszonylag békés második felével ellentétben mostantól sokkal mozgalmasabb évekre kell számítani. Mindez a számok nyelvén: az izlandi Vatnajökull területen található meglehetősen tevékeny Grímsvötn és a Bárdarbunga vulkánok az aktívabb négy évtizedes időszakokban 6–11 alkalommal törtek ki, szemben a békésebb negyven évnyi időben tapasztalt legfeljebb három működéssel. Izland további területein hasonlóak az arányok.

És hogy mi jellemzi az aktívabb időszakokat? Mindenekelőtt az átlagosnál jóval intenzívebb földrengések – mint amilyen például 2008 májusában a Richter-skála szerinti 6,1-es erősséggel megrázta az izlandi fővárost, Reykjavikot. A földmozgás kapcsolata a vulkánokkal magától értetődő, hiszen a tűzhányók nem mások, mint a Föld felszínének olyan hasadékai, amelyeken felszínre jut a magma, vagyis az asztenoszféra izzó kőzetolvadéka. A Föld vulkánjainak többsége pedig a távolodó és közeledő kőzetlemezek határain alakul ki, melyre nagy hatással van a földrengés. A nem kevesebb, mint 140 vulkánt számláló Izlandon – mely az észak-amerikai és az eurázsiai tektonikus lemezek találkozásánál fekszik – jellemzően az után gyakoriak a kitörések, hogy az egymástól távolodó tektonikus lemezek egy alaposabb földrengés által megszabadulnak a bennük felgyülemlett feszültségtől.

Izlandnak az utóbbi évszázadokban bőven volt ideje és alkalma, hogy megtanuljon együtt élni a tűzhányókkal. 1783-ban például a Laki hegy kitörése akkora erejű volt, hogy elpusztította az ország állatállományának több mint felét, és a nyomában támadt éhínségben a lakosok negyede meghalt. Hatása akkora volt, hogy világszerte csökkent a hőmérséklet, megváltozott a monszunok viselkedése, minek nyomán még Egyiptomban és Indiában is szárazságot és éhínséget tapasztaltak. Nem véletlen, hogy azóta jól kidolgozott jelző- és figyelmeztetőrendszer alakult ki a szigeten, s viszonylag zökkenőmentesen telepítették ki a környékbeli lakókat. Amint korábban, úgy most is arra intették a farmereket: a földet ellepő vulkáni hamu – illetve a benne lévő magas flourtartalom – miatt egy darabig ne legeltessék állataikat.

Havazás júliusban

Hosszabb távon, ha a kitörések gyakorisága és ereje növekszik, az – a hamu, a por és a fények elegyéből következő színpompás látvánnyal – nem csupán a naplementék hangulatát, hanem akár a föld éghajlatát is számottevő mértékben befolyásolhatja. Bár a mostani izlandi kitörés minden korábbinál nagyobb zavart okozott Európa légi közlekedésében – napokra törölni kellett járatok ezreit, ezáltal az érintett cégek több százmillió euró betételkiesést szenvedtek el –, ennek a vulkánnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Azért tudott mégis ekkora galibát okozni, mert pont azon szélcsatornák útjában volt, amelyek a földrész felé fújták a belőle kiáramló hamut.

A globális éghajlatváltozáshoz egy-egy intenzívebb kitörés azért tud hozzájárulni, mert a vulkánból a levegőbe kerülő gázok egyike, a kén-dioxid az atmofszérába jutva jelentős mértékben befolyásolja a napsugárzás erejét. Ez a gáz ugyanis a légkörben szulfát aeroszolokat képez, ezek a kis részecskék pedig jelentős mértékben elnyelik a napsugárzást. A Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 1991-es működése nyomán például a következő évben az átlaghőmérséklet alacsonyabb lett, de a krónikák feljegyezték az indonéziai Tambora tűzhányó esetét is, melynek 1815-ös kitörése után a következő esztendőben „elmaradt a nyár”, az Egyesült Államokban pedig júliusban hó esett. Mindehhez azonban jellemzően az is szükséges, hogy a kitörés egybeessen a nap ciklikusan változó aktivitásának annak a pontjával, amikor a legalacsonyabb a sugarak ereje.

Dominó-elv

Az Eyjafjallajökulltól azért sem várható ilyen hatás, mert meglehetősen kevés anyagot juttatott a levegőbe. Míg a Pinatubo húsz megatonna anyagot lövellt ki magából, a mostani izlandi vulkán kevesebb mint a megatonna századrészét, ráadásul a matéria a troposzférában – a föld légkörének legalacsonyabb rétegében – maradt, miáltal az időjárás tényezői viszonylagos könnyedséggel kipucolhatták, ami annyit tesz: az eső belemosta a talajba. Izlandon ugyanakkor, a földrész többi országával ellentétben, nem a hamu okozza a legnagyobb gondot, hanem a tűzhányó által megolvasztott jég, mely a vulkanikus törmelékkel összekeveredve iszapáradatot okoz. Ez most a fővárostól délre fekvő autópályát tette járhatatlanná – amit persze az ilyen helyzetekhez hozzászokott izlandiak viszonylag gyorsan kezelni tudtak. Ám ha a vulkánok alá jelentősebb magmautánpótlás érkezik, és több jég olvad meg, akkor a probléma megoldhatatlanná is válhat.

És hogy meddig fog még működni az Eyjafjallajökull, és mikor törhet ki a következő izlandi vulkán? Ezt még a kérdés szakértői sem tudják megmondani, noha a kitöréseket a földrengés-előrejelzésnél pontosabban és viszonylag időben lehet előre jelezni. Annyi azonban bizonyos, hogy 150 éve egy évig tartott a kitörés – az izlandi vulkanizmusnak ugyanis jellegzetessége, hogy nem egyszerre, hanem külön löketekben, adagokban jön fel a magma. A kutatók egyébként egyöntetűen azt várják, hogy az Eyjafjallajökull felébresztheti Csipkerózsika-álmából a sokkal nagyobb erejű Katlát. (Ez történt 1821-ben is, amikor az Eyjafjallajökull kitörését két év múlva követte a Katla.) Annak pedig sokkal beláthatatlanabb következményei lesznek. Ezt persze kétféleképpen lehet felfogni. Egyrészt iszonyatos károkat okozó, járulékos gazdasági következményekkel járó tragédiának, másrészt figyelmeztetésnek, hogy ember és természet viszonyában továbbra is ki az úr a háznál.

Szőnyi Szilárd

És mégis mozog a föld

A vulkán szó a nevét Vulcanusról, vagyis az ókori rómaiak tűzistenéről kapta. Az emberiség évezredekig nem tudott magyarázatot találni a föld méhének kitöréseire, ezért sokáig mindenféle hiedelmekkel magyarázták a tűzhányók működését. Csaknem mindegyik kultúrának megvolt a maga – jellemzően mitologikus – magyarázata a félelmetes jelenségre. Az emberiség a titokzatos módon elsüllyedt földrész, Atlantisz pusztulását is ezzel magyarázta.

Eleinte a keresztény világ is földönkívüli eredetet tulajdonított a vulkánoknak, és elsősorban a Sátán munkáját látta benne. Sokáig abban a hitben éltek, hogy a katasztrófákat csak szentek csodái akadályozhatják meg – ezért például Kr. u. 253-ban Catania lakói Szent Ágota ereklyéivel körmenetet szerveztek az Etna közelgő lávaárjának megakadályozására. Lássunk csodát: az ár ekkor elkerülte a várost; nem úgy mint 1669-ben, amikor a település nagy részét elöntötte a forró áradat.

A XVII–XVIII. századra két tudományos elmélet kristályosodott ki a vulkáni tevékenység magyarázatára. Az egyik szerint a tűzhányókat a Föld mélyének tüze működteti, a másik szerint a vulkáni aktivitás oka a tenger közelsége; ezen álláspont hívei úgy tartották, a kitörések oka különféle helyi anyagok, például a kőszén begyulladása. Igazi áttörést a XIX. század hozott, amikor Alexander von Humboldt felfedezte a vulkanizmus és a Föld belső hőjének kapcsolatát, alaposan tanulmányozta a magmát és a hozzá kötődő jelenségeket, valamint a földrengések mechanizmusát és a kőzetek szerkezetét. A XX. században a lemeztektonika elméletének kiforrása hozott előrelépést, megnyugtatóan magyarázva a vulkáni jelenségeknek legnagyobb csoportját.

Ötven éve használunk lézert

Ötven éve, 1960. május 16-án villant fel az első lézer, amely azóta meghódította a világot. Lézerrel működik a CD- és a DVD-lejátszó, a bolti kassza vonalkódolvasója, de ma már a gyógyászatban és az iparban is használnak lézereket. A világ első működő lézerét Theodore Maiman kaliforniai fizikus alkotta meg – az eljárás koncepciója azonban nem az ő nevéhez fűződik, a lényeget már 1958-ban leírta Arthur L. Schawlow és Charles H. Townes. Az angolból származó LASER mozaikszó jelentése: Light Amplification by the Stimulated Emission of Radiation, vagyis fényerősítés a sugárzás indukált emissziója révén. A lézer egy adott hullámhosszú fényből álló nyaláb, melynek kicsi a széttartása, tehát energiája kis térrészben koncentrálódik. A lézersugárzáshoz olyan anyag kell, amely valamilyen energiafajtával való gerjesztés hatására fényt bocsát ki. A lézerforrásban a fényerősítést az okozza, hogy a gerjesztett atomnak ütköző foton hatására az atomból kilép egy újabb foton. Ezután mindkét foton új fotonokat kelthet, azok megint újakat, és így tovább.

Népszabadság

Tizennyolc nyelv, amit már csak egyvalaki beszél

Az ENSZ kiadású Veszélyeztetett Nyelvek Atlasza 199 olyan nyelvet tart számon, melyeknek kevesebb mint tíz beszélője maradt a világon. Ezek közül is 18 olyan nyelv akad, amiket az utolsó számláláskor már csak egy-egy ember beszélt. Néhány példa: a Brazília Mato Grosso államában „beszélt” tupi nyelvcsaládhoz tartozó apiaka nyelvet 2007-ben már csak egy ember beszélte. A kameruni bikya nyelvnek 1986-ben jegyezték föl az utolsó beszélőjét, aki azóta már talán meg is halt. Az amerikai indián patwin nyelvnek 1997-ben már csak egy beszélőjét számolták össze San Francisco mellett. A tajvani pazeh nyelvet 2008-ban már csak a 95 éves Pan Jin Yu asszony beszélte. A perui taushiro nyelv szigetnyelv, ráadásul abban az értelemben is, hogy már csak egy beszélője élt 2008-ban. A csendes-óceániai Vanuatu szigetén az ország 240 ezer lakosa összesen 113 nyelvet beszél – ez a világ legnagyobb nyelvsűrűsége –, de közülük a volow nyelvet 2008-ban már csak egy ember ismerte.

nyest.hu