A hírhedt Biszku, a csodás Nadal és az okos Rothschild-asszonyok

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ünnepi könyvajánlónk második részében egy pártpolitikus-életrajzára, egy neves teniszező portréjára és egy híresen gazdag család feleségeit megrajzoló kötetre szegezzük figyelmünket.

1. Krahulcsán Zsolt: Biszku – A megtorlás belügyminiszterének életútja

Fogalommá vált e vezetéknév a magyar politikai életben 1956-tól, hosszú évtizedekre. E név viselője akkor hívta fel magára ismét a figyelmet, amikor a rendszerváltást követően húsz évvel, egy televíziós interjúban az 1956-os eseményeket ellenforradalomnak nevezte, és úgy ítélte meg, hogy Nagy Imre megérdemelte sorsát. Azt is állította, hogy az akkori perek nem voltak koncepciósak, és kijelentette, hogy ő nem avatkozott be a bűntetőeljárási folyamatokba.

Biszku Béla ellen, aki 1957 és 1961 között Magyarország belügyminisztere volt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, majd 2011 elején a Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség vádat emelt a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt. A büntetést megúszta. Az Országgyűlés 2011. december 30-án hozta meg azt a törvényt, mely rögzítette: a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket pedig az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani. „Lex Biszku”-ként is emlegették e jogszabályt, melynek megalkotói szerint ezzel lehet a jövőben felelősségre vonni az 1956-os forradalmat követő megtorlások megrendelőit és végrehajtóit is.

2012 februárjában meg is érkezett a Jobbik feljelentése a legfőbb ügyészhez, s a nyomozást követően Biszkut több ember ellen elkövetett, emberölésre való felbujtás háborús bűntettével gyanúsították meg, mondván, 1956 decemberében közvetlenül irányította a karhatalom vezető testületét. Éveken át húzódott, és egyre bonyolultabbá vált az ügy: 2013-ban vádemeléssel folytatódott, majd a tárgyalás 2014-márciusában kezdődött meg. Az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és a megismételt elsőfokú eljárásban végül 2015 decemberében született ítélet: az két év büntetésről szólt, három évre felfüggesztve. Az ítélet ellen fellebbezett mind az ügyész, mind a védő, de mivel a vádlott 2016. március 31-én, életének 95. évében elhunyt, a perben már nem született jogerős ítélet.

Minderről szó esik e könyvben, mégsem ez adja a legfőbb értékét. Inkább a közelmúlt egy kevéssé jeles, de fontos magyar történelmi figurájának alapos bemutatása, mely egyben keresi egy korszak meghatározó politikusa döntéseinek lehetséges indítékait.

Biszku szegényparaszt család sarja, gyári ipari tanuló, majd az illegális kommunista mozgalom tagja, az ötvenes években már jó szándékú, naiv pártmunkás – ahogy önmagát jellemezte. Pártfőiskola, különféle posztok az ötvenes évek első felében, majd 1956-ot követően belügyminiszter, aki kemény fellépéseket, letartóztatásokat, sőt ítéleteket sürget.

„Arra törekedtem, hogy a közvéleményben élő »belügyes« képet kiegészítsem, és bemutassam a fiatal Biszku Béla családi körülményeit, iskoláit, a kommunista mozgalomhoz való csatlakozását, és felvázoljam azokat a vonásokat, amelyek a majdani kommunista pártfunkcionáriust jellemezték” – fogalmaz bevezetőjében Krahulcsán Zsolt, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárának tudományos kutatója, immáron húsz éve.

A forradalmat követően 1958-ig, a kiemelt jelentőségű büntetőperekben a politikai irányítást az MSZMP vezető testületei által életre hívott operatív bizottság gyakorolta, melynek belügyminiszterként Biszku is tagja volt, mellette az igazságügy-miniszter, a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Figyelemmel kísérték a kihallgatásokat, beavatkoztak a nyomozások menetébe, sőt még a tervezett ítéleteket is megvitatták. Az eljárásokban szovjet „tanácsadók” is közreműködtek, s a magyar pártvezetés alkalmanként a szovjet legfőbb vezetéssel is egyeztetett. A Nagy Imre elleni vádirat tervezete 1957 augusztusára készült el, amit Kádár utasítására maga Biszku vitt Moszkvába megvitatni.

„Tevékenységének bemutatásán keresztül feltárulnak a Kádár-korszak politikai gépezetének formális és informális működési, döntéshozatali mechanizmusai is” – írja a szerző, aki korábban Pártállambiztonság – Arcképek Kádár titkosszolgálatából című munkájában tizennégy állambiztonsági főtiszt pályaképét rajzolta meg, akik aktívan részt vettek a forradalom leverését követő intézkedésekben. Alaposan ismeri azt a korszakot, amelynek Biszku Béla egyik főszereplője volt – utólagos megbánás nélkül.

(Jaffa Kiadó)

2. Dominic Bliss: Rafa Nadal – A tenisz királya

Személyesen is ismeri a brit újságíró a 21-szeres Grand Slam-győztes, 13-szoros Roland Garros-nyertes, 2-szeres olimpiai bajnok teniszezőt: a könyv megszületéséért éppen főszereplőjének mond köszönetet, akivel pályafutása során többször készíthetett interjút.

Rafa Nadal egy alkalommal magát egy egyszerű földi halandó és egy Herkules-szerű félisten keverékének jellemezte. A szerző azonban ehhez hozzáteszi: a nézőnek időnként az a benyomása, hogy a szuper külső mögött egy ijedt kisfiú rejtőzik. E kettősség okát igyekszik megfejteni mutatós és elegáns könyvében, melyhez megannyi szenzációs fotó társul és látványos infografikák, táblázatokba foglalt statisztikák igyekeznek elemezni, megfejteni a teniszező játékát, stílusát.  Tizenegy, pályafutását meghatározó mérkőzésének összefoglalója segít átélni vagy újra felidézni játékát. A könyv frissességét – és gyors magyarországi megjelenését – bizonyítja, hogy a meccsleírások között már ott találjuk a 2022. januári Australian Open és a júniusi Roland Garros férfi egyes döntőjét is, Danyiil Medvegyev, illetve Casper Ruud ellen.

De előtte megismerjük szülőhelyét, Mallorca szigetének iparvárosát, Manacort, ahol 1986-ban meglátta a napvilágot. A település nemigen vonzza a turistákat, legfeljebb ma már éppen Nadal, és az ultramodern Rafa Nadal Akadémia és Sportközpont miatt, melyet a teniszező és családja 2016-ban épített. A helyi kis teniszklubban kezdett el teniszezni, Toni nagybátyja irányításával. Másik nagybátyja, Miguel Ángel akkor már híressé tette a család vezetéknevét: az FC Barcelona és a spanyol válogatott játékosa volt a ’90-es években, így az ifjú Rafa családi közelségből láthatta, milyen híres sportolónak lenni. Amikor nem teniszezett, ő is focizott, csak akkor hagyott fel vele, amikor a salakon már kezdett megmutatkozni tehetsége, szorgalma – és a rokon edző, Toni vasfegyelme. Sorra nyerte az ifjúsági versenyeket, bal kézzel.

Külön fejezet szól arról, vajon jelent-e előny a balkezesség a teniszben (jelent). Megtudjuk, hogy a salak megtanít, miként kell szenvedni, miért fontosak számára a rituálék, a babonás cselekedetek, s mit jelent számára a pénz, a gazdagság. Szó esik a játékát felépítő elemekről: a tenyeresnél használt félnyugati ütőfogásról, s arról a pörgetésről is, melyhez egész testét úgy használja, mint egy ostort. Fonákja is pörgetett, és sokat javult adogatása mára már meghaladja a 190 kilométer/óra sebességet. Megismerjük családját, és esküvői fényképeket is találunk a könyvben.

Akit egyszer is elvarázsolt napjaink egyik legkiválóbb teniszezőjének játéka, akit elbűvölt e sportoló küzdelme salakon és füvön, hihetetlen szervája és tenyerese, győzelmei után látható széles mosolya, e könyvvel fel tudja idézni a páratlan sikereket elért, szimpatikus fiatalember személyiségét.

(Scolar)

3. Natalie Livingstone: A Rothschild család asszonyai

A vagyon és a hatalom szinonimájává vált az évszázadok során a Rothschild családnév. Mely egyben egy bankhálózat neve is; irányítóihoz egykoron uralkodók és államférfiak fordultak támogatásért. A frankfurti gettóból kiemelkedett zsidó család olyan dinasztiává nőtte ki magát, melynek tagjai a pénzvilág fontos szereplői lettek. A XIX. században a pénzügyekkel szinte kizárólag férfiak foglalkoztak, a nők a háttérben határozták meg a mindennapok életét, így a történetírók elfeledkeztek róluk, s a történelemkönyvek lapjain sem nagyon találkozhatunk velük. Pedig egy patriarchális berendezkedésben, elszigetelten, egy párhuzamos világban élve, gyakran saját jogukon vívták ki korukban az elismerést tehetségük, különlegességük révén. S bár nemigen ismert, maguk is aktívan hozzájárultak az európai történelem alakulásához.

Ezen gondolkodott el Natalie Livingstone brit történész, aki íróként és újságíróként úgy gondolta, e híres család nőtagjainak életét is érdemes feldolgozni, és megismertetni az ő tevékenységüket is, mert történetüket eddig még nem mesélte el senki. Pedig az ő szerepük is jelentőssé vált az irodalomban, az oktatásban, a tudományban, a vallásban, a sportban, a borászati kultúrában.

Mint írja, nemcsak a családot körbevevő külső környezet, hanem egy végrendelet is megpecsételte a nők sorsát: a bank- és dinasztiaalapító Mayer Amschel Rothschild (1744–1812) megtiltotta, hogy női leszármazottjai vagy férfi leszármazottjainak feleségei résztulajdonosai lehessenek a banknak, részesülhessenek annak vagyonából, vagy részt vehessenek pénzügyi döntésekben. Bár a család alapított bankot Bécsben, Párizsban, Nápolyban, Frankfurtban és Londonban, kötetében a szerző csak a család londoni ágának hölgyeit kíséri nyomon a XIX. század elejétől egészen a XXI. század első évtizedéig. Életútjuk szálai így is elérnek Skóciától az Egyesült Államokig, Vatikántól Palesztináig.

Levelezésekből, esszékből, életrajzokból, történeti munkákból, mozaikokból áll össze az a kép, ami az elsőtől egészen a kilencedik generációs női családtagokig tárul elénk, az izgalmas, olykor meghökkentő fejezetek olvasásakor. Különösen érdekes a Rothschildokhoz beházasodott Rózsika története, aki 1870-ben, Nagyvárad közelében született egy olyan család gyermekeként, mely osztrák nemesi rangot kapott. Egész ifjúkorát átitatta a zsidó–magyar kultúra szellemisége. Remekül korcsolyázott, ő vezette be a női teniszben a fej fölötti szervát, bajnok is volt. Már elmúlt harminc, amikor egy tátrai üdülőhelyen megismerkedett Charles Rothschilddal, akivel egymásba szerettek. Összeházasodtak, s négy gyermekük született. Idővel a férj megörökölte a családi birtok és üzlet egy részét, így felértékelődött a feleség személye is.

Rózsika mind jobban támogatta azt az elképzelést, hogy Palesztina váljon a zsidóság otthonává. Sokat beszélgetett, tárgyalt e nézet híveivel londoni otthonában, a családban is sok szó esett róla, mi több, tartották a kapcsolatot Arthur James Balfourral is. A brit külügyminiszter 1917. november 2-án magánlevélben írta meg sorsfordító szimpátianyilatkozatát a zsidóság vezetőjének tekintett báró Walter Rothschildnak címezve, melyben kijelentette, hogy kormánya támogatja „egy zsidó nemzeti otthon” megteremtését Palesztinában, ha az nem csorbítja a Palesztinában élő nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait. (A Balfour-nyilatkozatot később bejegyezték a Törökországgal kötött párizsi békeszerződésbe, és a palesztinai brit mandátumot létrehozó dokumentumba is.)

A trianoni békeszerződést követően, amikor 1920 után Rózsika szülőhazájában, Magyarországon a politikai helyzet már stabilizálódott, Londonban a magyar ügyek egyik szószólójává vált. Sikerült három kölcsönt is kijárnia az országnak (egyet 8 millió és kettőt 1–1 millió font értékben.) Rózsika gyermekeire is hatással volt tevékenysége, lánya, Miriam alaposan kivette a részét harmincas években a német zsidóságért folytatott jótékonysági tevékenységekben.

A kötet végén tanulmányozhatjuk a Rothschildok családfáját. Gazdag képmelléklet teszi még érzékletesebbé az igaz történeteket. Az egyik fotón láthatjuk Rózsika másik lányát, Nicát is, együtt Thelonious Monk neves amerikai jazz-zenésszel. Nica a múlt század ötvenes–hatvanas éveiben bőkezűen protezsálta Monkot és New York zenészeit, számtalan botrányba és perbe keveredve.

(Európa Könyvkiadó)

---