A játszma jól vizsgázott


Egyszerre kémfilm és dráma, szerelmi szállal. A Kulka Jánosra írt szerep telitalálat.

Kell még egy film, amelyben együtt dolgozhatunk – mondta magában néhány évvel ezelőtt Köbli Norbert, Kulka Jánosra gondolva. Habár a jeles színészre írta az Árulók című alkotás főhősét, de a művész 2016 tavaszi agyvérzése megakadályozta, hogy eljátssza a szerepet. Szerencsére jól sikerült az életmentő műtét, majd a többéves rehabilitáció, így a forgatókönyvíró újabb filmötleten gondolkodhatott, hogy megvalósítsa tervét. Így született meg A játszma, a 2011-ben készült A vizsga című közös filmjük folytatása.

Fazakas Péter–Köbli Norbert A játszma c. filmje, Kulka János a lemezboltban

Kulka János, a rá írt szerepben (Fotó: InterCom)

Miért ne hozhatnám vissza a vászonra Markó Pált, a legendás kémet? – kérdezte a filmíró magában, és az ötletből valóság lett. Kulka János bő tíz évvel ezelőtt formálta meg Markót, aki 1957 végén vizsgafeladatot adott az ifjú tartótiszt titánnak, hogy megbizonyosodjon alkalmasságáról. A történetben azóta eltelt hat év, 1963-at írunk, és A játszmában már egy félreállított egykori belügyes főnököt láthatunk, aki agyvérzésen esett át. Itt találkozik képzelet és valóság: Kulka János egy felépült, magányos embert alakít, aki kezdetben, tudtán és akaratán kívül egy sajátos, ördögi játékban vesz részt. A színész bevallotta: sírt örömében, amikor megtudta, hogy rá írták ezt a szerepet. A mű sajtóvetítését követő budapesti sajtótalálkozón, 2022. június 2-án azt is elárulta, hogy a figura megformálásában segítette őt a karakter és a valóság találkozása.

Köbli Norbert olyan forgatókönyvet akart írni, amely újat tud mondani a kémfilmek műfajában. Meglepi azokat a nézőket is, akik az első részt látták, de azokat is, akik csak A játszmában ismerkednek meg a régi hősökkel. Pályájuk elején álló fiatal belügyesekként találkozhattunk a Hámori Gabriella, Nagy Zsolt és Scherer Péter által megformált alakokkal A vizsgában, akik most már tapasztalt rókának számítanak, de még közel sem vénnek, hiszen küzdelmük egy fontos hatalmi pozícióért és a hatalomért zajlik.

Az új, csaknem kétórás mozi nem tekinthető pusztán kémfilmnek: egyben dráma is, krimiszerű és szerelmi szálakkal. A kémkedés a hétköznapok metaforája – elemezte írását Köbli Norbert a sajtóeseményen. Nem bízunk egymásban, nem tudjuk, kivel, hányadán állunk. Egy kémfilmben mindez sűrítve jelenik meg: nagyobbak a tétek, gyorsabban bonyolódnak le a játszmák, és ketyeg benne egy időzített bomba is. A mű valójában mindannyiunk életéről szól, arról, hogy nem sok értelme van az életnek, ha nem tudunk megbízni senkiben.

Fazakas Péter–Köbli Norbert A játszma c. filmje, Nagy Zsolt-Hámori Gabriella

Hámori Gabriella és Nagy Zsolt a forgatás előtti pillanatokban (Fotó: Szvacsek Attila)

A Gáti Éva állambiztonsági tisztet megjelenítő Hámori Gabriella olvasatában A vizsga című film arról is szól, hogy egy elnyomó rendszerben két ember keresi a helyét, s bár megtalálni vélik helyüket, és kritikátlanul szolgálják a rendszert, megjelenik egy szerelmi csíra is. A játszma már kibontja ezt a kapcsolatot, megmutatja, hová tud kinőni, de egyben elfajulni is. A társadalmi bizonytalanság, az elfojtott nőiesség személyes bizonytalansággá alakul át. Nagy Zsolt (szintén belügyes tiszt, Éva férje) úgy látja, nehéz felismerni, mikor ártunk a másik embernek, mikor kegyesek a hazugságok, mégis hogyan képesek felzabálni a párkapcsolatokat, az emberi kapcsolatokat, az egész társadalmat. Azért azt is elmesélte, hogy miközben először volt alkalma megnézni a teljes filmet, elkezdett izgulni saját magáért… Staub Viktória Abigél szerepében – hogy milyen szerepben, jobb, ha nem áruljuk el –, a maga 25 évével jól illeszkedik újoncként a régi színészcsapatba.

A játszma tartalomban, színészi játékban, képben, látványban hihetően tárja elénk a hatvanas éveket és a bizalmatlanság légkörét, melyben visszatérő elem az ármány, a hazugság, a kétség. Kételyek között próbálunk elemezni, szálakat kibogozni, de egy-egy csavarral, meglepetéssel szinte mindig vakvágányra futnak elképzeléseink, hogy az elgondolkodtató megfejtés csak a legvégére érkezzen el.

Fazakas Péter–Köbli Norbert A játszma c. filmje, utcakép

Profin megjelenített utcakép a hatvanas évek első feléből (Fotó: InterCom)

Fazakas Péter rendező személyesen átélhető történetté kívánta emelni a cselekményt, miközben egyszerre akarta megmutatni a Kádár-kori diktatúra világát, és időtlenné tenni a mondanivalót. A látványvilág parádésra sikerült: elénk tárulnak a hatvanas évek utcái, lakásbelsői, ruhái. Vianni Petra látványmunkája, Kemenesi Tünde jelmezei, Nagy András operatőr vizualitása az idősebb nézőkben felidézheti gyermekkoruk világát, a legidősebb nézőkben pedig előtörhetnek ifjú felnőtt éveik már-már elfeledett emlékképei. Nagyon hűre sikeredtek az újlipótvárosi utcaképek a korabeli autókkal, motorokkal, kirakatokkal, neonreklámokkal, telefonfülkékkel. (Ezek értékéből mit sem von le, hogy a filmben szereplő Volgák, Pobedák, Moszkvicsok és Wartburgok mind életszerűtlenül csillognak-villognak, egyetlen porszem sincs rajtuk, és az utcán árkot ásó munkásokon is patyolattiszta, frissen vasalt a kockás ing.)

Komoly számítógépes animáció eredményeként a még épülőfélben lévő Erzsébet-híd pillérei több jelenetben is olyan hihetően magasodnak előttünk, mint annak idején Hugh Jackman előtt az 1870-es években még készülő Brooklyn Bridge, a Kate és Leopold című amerikai romantikus vígjátékban.

A játszma alkotóinak sikerült elérni a céljukat, mert igazi moziélményt tud nyújtani a produkció.

Fazakas Péter–Köbli Norbert A játszma c. filmje, az uszodában

Staub Viktória és Kulka János uszodajelenete (Fotó: InterCom)

Egy filmet akkor érdemes megcsinálni, ha nem kell hozzá kompromisszumokat kötni – említette Lajos Tamás producer, arra célozva, hogy ehhez a profi alkotáshoz a Nemzeti Filmintézet támogatása révén sikerült előteremteni a megfelelő anyagi hátteret, volt tehát hozzá pénz, paripa, fegyver.

A játszma 2022. június 9-étől látható az ország filmszínházaiban, az InterCom gondozásában.

A vizsga című film pedig megtekinthető a Filmio és a Netflix streamingszolgáltatóknál.

A játszma előzetese itt látható, Facebook-oldala itt, az Instagramé pedig itt.


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Ford Explorer PHEV Platinum – Újra(át)tervezve

1990 óta íródik történelme az Explorernek, melyet most az alapoktól újraterveztek. Maradt az igazi amerikai feeling, természetesen hatalmas dobozba csomagolva, és amely már egy összetett hibrid rendszert is kínál.

2023. május 26.

Szabadtéren szabadabban

Ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban. Íme a nyári kínálat!

2023. május 19.

Bécs folyamatos fejlődésben

A világ egyik legélhetőbb városa egyszerre újít, kísérletez, tervez és megvalósít, hogy az ott élők a lehető legjobban érezzék magukat.