A küzdősport híve

35 éve van a pályán. Ahhoz képest, hogy a véletlennek köszönhetően lett ügyvéd, mégis csak elmondhatja magáról, hogy elismert és sikeres ügyvéd, hiszen a szakma több díjjal is jutalmazta. 2001-ben a Magyar Ügyvédi Kamara Kiváló Ügyvéd plakettel tüntette ki, majd 2004-ben a Budapesti Ügyvédi Kamara Eötvös Károly díjjal jutalmazta a munkásságát.

Dr. Fekete Tamás
1971-ben az ELTE Jogi Karán diplomázott, 1974 óta dolgozik egyéni ügyvédként. 2002-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetén gazdasági büntetőjogi szakjogász diplomát szerzett. Klasszikus ügyvédi tevékenységet folytat, szakterülete a gazdasági büntetőjog, családi jog, polgári jog, munkajog, ingatlanjog. 1992 óta a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségi tagja, 1997 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottság elnöke. Cenzor, ügyvédjelölteknek tart előadást az etikáról, fegyelemről, a hivatásról. 2001-ben Kiváló Ügyvéd, 2004-ben Eötvös Károly-díjjal tüntették ki. Kedvenc étele a saját készítésű rakott krumpli, meg a rák és a kagyló minden mennyiségben. Szabadidejében táncol, horgászik, szenvedélyes bélyeggyűjtő. Sportban a labdajátékokat, zenében a rock&rollt kedveli. 2 fia van, mindkettő informatikus.

Gyermekkorom óta rendőrnyomozó szerettem volna lenni, nagyon érdekeltek a nemzetközi műkincsekkel kapcsolatos bűnügyek. A jogi egyetem elvégzése után nem tudtam igazából, hogy mi az a terület, ami érdekel: ügyészi, bírói, közigazgatási, banki és egyéb lehetőségek kínálkoztak. Átmenetileg a banki lehetőség mellett döntöttem, de nem vált be igazán és egy véletlen folytán megváltozott a véleményem és úgy döntöttem, megpróbálok az ügyvédi karba bekerülni.

Nem volt rögmentes az út, de végül sikerült. 1972-ben ügyvédjelölt lettem, 1974-ben letettem az ügyvédi szakvizsgát, majd Budapest egyik legnagyobb ügyvédi irodájába kerültem (38. számú Ügyvédi Munkaközösség), ahol a véletlenek összjátéka folytán néhány éven belül az iroda helyettes vezetője lettem. 1991-ben kiváltam az irodából és azóta egyéni ügyvédként dolgozom.

Az egyetemen erősen kötődtem az államtudományokhoz, a politológiához és az alkotmányjoghoz, de az élet úgy hozta, hogy a klasszikus ügyvédi tevékenységet kezdtem el csinálni. A praxisom alatt rengeteg embert ismertem meg, és szinte valamennyi jogterülettel foglalkoztam már: polgári jog, büntetőjog, ingatlanjog, öröklési jog, gazdasági jog, társasági jog, csődjog, közlekedési jog. Mára már néhánnyal ezek közül nem foglalkozom, mert olyan mérhetetlen a joganyagváltozás, hogy nem lehet korrektül felkészülni minden jogterületből.

Ugyanakkor nem kell nagyon szűkre venni azt a területet, amivel az ember foglalkozni akar, de egy bizonyos szakosodás feltétlenül szükségeltetik. Alkalmazkodnom kell a jogkereső közönség kívánságához, de lehetetlen minden területtel foglalkozni. Függetlenül attól, hogy az életviszonyok megkövetelik a jogalkotásnak ezt a hallatlan nagy tempóját, súlyos problémák vannak a jogalkotással, ezért bizonyos területek menthetetlenül kiesnek, de az az igazság, hogy egy valamire való jogász ma nem tud úgy dolgozni, hogy ne legyen rálátása a teljes magyar jogra. Ha azt mondom, hogy ma a bankok büntetőjogászokat foglalkoztatnak, akkor érzékelhető, mennyire fontos az, hogy a bank törvényes működésének ellenőrzésében részt vegyen valaki, aki a büntetőjoghoz ért.

Aki ma nem ismeri az értékpapírtörvényt, a hitelintézeti törvényt, a csődtörvényt, az nem lehet komoly büntetőjogász, holott ezek a jogszabályok valójában nem büntetőjogi jogszabályok. Nem lehet ma egy egyszerű gyermektartásdíj-perben korrektül ítéletet hozni, ha nem tudok mérleget olvasni, aminek alapján meg tudom állapítani a tartásdíjfizetésre kötelezendő személynek a jövedelmét, éves bevételét.

Annyira összefüggnek ma a nagyon szélessé vált területek, hogy igazán felkészült jogász csak az lehet, aki nagyon sok mindenben otthon van, függetlenül attól, hogy nem feltétlenül kell ezzel a gyakorlatban is foglalkoznia.

Hosszú idő óta foglalkozom gazdasági büntetőjoggal és családjoggal is. 2002-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézet keretén belül elvégeztem a gazdasági büntetőjog szakjogászi tanfolyamot. Ez egy kétéves, mindenki számára nagyon ajánlott iskola, mert teljes mértékben átolvassa az ember az adott jogterületet, a legelejéről, olyan szinten, amivel az egyetem óta nem találkozott, és így az adott terület teljes aktualizálását kapja. Igyekszem minden kollégámat arra buzdítani, hogy végezzék el ezt a szakjogászképzést, mert nagyon tanulságos és hasznos.

Mivel régóta foglalkozom családjoggal, azt tapasztalom, hogy a családjogban legalább olyan komoly emberi problémák vetődnek fel, mint a büntetőjog területén. Most nem a rendszeres törzsvendégekről beszélek, akik a büntetőbíróság elé állnak, hanem azokról, akik elnéznek egy lámpát és egy halott marad az úttesten; nem azokról, akik kellő átgondolás nélkül csődbe visznek egy céget és annak az eladásával próbálnak menekülni az adótartozástól, hanem azokról, akik egész életükben egyszer kerültek büntetőbíróság elé, mert nem találtak törvényes megoldást és ezért a rossz módszert választották.

Nem nagyon szeretem a „válóperes ügyvéd” elnevezést, mert a családjog nem a válóperekből áll, nem a válás szokott jogi problémát okozni. A probléma mindig a gyermekelhelyezés, a gyermektartásdíj, a vagyonok sorsának alakulása. Ez kapcsolódik ugyan a családi részhez, az emberek közti kötelékhez, de valójában a legkevesebb probléma ezzel a kötelékkel szokott lenni.

A családjog mélységesen érint embereket. Évekre, évtizedekre határozza meg sorsukat. Nagyon húsbavágó egy válás, akármennyire is flottul történik a dolog.

Én az igazi „küzdősportnak” – a klasszikus ügyvédi iskolának – vagyok a híve (peres ügy, büntetőügy, büntetővédői ténykedés, polgári peres bírósági eljárás, érvelés). Jelenleg ugyanúgy foglalkozom mind munkajoggal, mind hagyatéki ügyekkel, mind pedig klasszikus polgári perekkel. Talán a társasági jog az a terület, ahonnan visszavonultam.

Nem vagyok igazán híve annak a fajta irodai tevékenységnek, ami magas fokú jogi felkészülést igényel ugyan, de igazából az okiratok szerkesztésében, szerződések készítésében merül ki és nem kell feltétlenül konfliktust kezelni. Én az ügyvédi szakma természetes velejárójának tartom a konfliktuskezelést. Ütközni az ellenféllel, ütköztetni az érveket és ebből orientálni a bíróságot arra, hogy az legyen az igazság, amit én mondok és eszerint hozza meg a döntését. Ezen megfontolásból fogtam vissza társasági jogi tevékenységemet, mert abból hiányzik az a fajta vércukorszint-emelő izgalom, ami nekem sajátom és ami a közismerten temperamentumos vérmérsékletemhez jobban is passzol.

Az emberek jelentős része ma úgy fordul ügyvédhez, hogy megkérdezi rokonait, ismerőseit, munkatársait, hogy nem tudnak-e ajánlani az adott szakterületen valakit, vagy esetleg az interneten informálódnak. Az ügyfelek engem is előzetes érdeklődés és információ birtokában keresnek meg.

A Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottsága elnökeként mik a tapasztalatai?

Ügyvédjelölt korom óta foglalkozom ügyvédi fegyelmi ügyekkel. Akkor még másodfokú jegyző voltam a Magyar Ügyvédi Kamara elődjénél, az Országos Ügyvédi Tanácsnál, aztán 1992-től a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságában dolgozom és 1997-től a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságának elnöke vagyok. Már háromszor választottak meg, most a harmadik ciklust töltöm. Ezen kívül tagja vagyok a Magyar Ügyvédi Kamara 31 tagú elnökségének is.

Szeretem, amit csinálok, mert úgy gondolom, hogy az ügyvédség túlnyomó része tisztességesen, korrektül és normálisan végzi a munkáját. Az ügyvédség érdekeinek a védelmét célozza az, hogy kiszűrjük a csalókat, a tudatlanokat, az ügyfeleket becsapó és megkárosító kollégákat, hogy a kar tekintélyét meg tudjuk tartani.

Mikszáth Kálmán óta mindig volt a magyar irodalomból is ismert egyfajta sajátos zenéje az ügyvéd szónak, a fiskális szónak, de ezzel a zenével együtt járt egyfajta tiszteletet parancsoló attitűd is.

Mindenki óvatosabb egy ügyvéd jelenlétében, egy ügyvéddel való vitában. Hogy fenntartsuk ezt a tiszteletet, ezt a társadalmi megbecsülést, szükség van arra, hogy a magukról megfeledkezett kollégákkal szemben eljárjunk.

Meglepően szerény a fegyelmi ügyek száma, ahhoz képest, hogy 20 év alatt a kar létszáma gyakorlatilag közel a tízszeresére emelkedett. Közel 6000 ügyvéd és 2500 ügyvédjelölt van ma Budapesten. Ez a bizottság, ami a fegyelmi ügyeket tárgyalja, 25 fővel dolgozik. Elég szűk a csapat, meglehetősen nagy a munkateher, de válogatott és tisztesség tekintetében megkérdőjelezhetetlen kollégákból áll.

Azokat az embereket, akik mások fölött ítélkeznek és pálcát törnek soha nem szeretik, de ennek ellenére van egy nagyfokú megértés és támogatás a karban a fegyelmi bizottság felé. Határozott tevékenységünk az egyik biztosítéka annak, hogy a karnak azon joga, hogy a saját soraiba nem illőket kipenderítse és velük szemben eljárjon, érvényesülhessen. Az, hogy ma a magyar ügyvédség egy fegyelmi ügyben saját maga jogosult eldönteni egy tagjának felelősségét, olyan jogosítvány, amit nagyon tisztességesen kell kezelni, hogy el ne vegyék.

Ha a jogellenes tevékenységet végző ügyvédet kizárhatjuk a karból és 10 évig Magyarországon nem lehet ügyvéd, ami egy foglalkozástól való eltiltást jelent, akkor talán érzékelhető az, hogy valóban nagyon kemény eszközök állnak a rendelkezésünkre a fegyelmi szint fenntartásához. Mindezenáltal a fegyelmi ügyek száma nem növekszik együtt az ügyvédi létszámmal és tulajdonképpen elégedettek is lehetünk azzal, hogy a karnak csak kb. 2–3%-át érintik.

Az ügyvédi pálya egy nagyon „síkos” pálya. A jog a társadalomtudományok közé tartozik, annak a megítélése, hogy egy jogszabályt hogyan kell értelmezni, hallatlanul nehéz. Ezt az is tükrözi, hogy az Alkotmánybíróság és a Parlament magasan kvalifikált tagjai által ellenőrzött törvényeket is alkotmányellenesnek nyilváníthatják. Ma a jogalkotás nincs a csúcson, nyilván a mennyiség rontja a minőséget. Elég felelősségteljes dolog ma jogszabályt értelmezni.

Ön cenzorként is tevékenykedik, valamint oktatást tart az ügyvédjelölteknek az etikáról, a fegyelemről, az ügyvédi hivatásról. Mit tanácsol a pályakezdő ügyvédjelölteknek?

Nagy megtiszteltetést jelent, hogy tagja lehetek a cenzori csapatnak, ahol büntetőjogból és büntető eljárásjogból vizsgáztatok. Magasan kvalifikált gyakorló jogászok, illetve szakemberek ellenőrzik a jövő jogász nemzedékét arra vonatkozóan, hogy rendelkeznek-e olyan gyakorlati ismeretekkel, hogy önállóan „a műtétet elvégezhessék”.

Ezen kívül a Budapesti Ügyvédi Kamara szervezésében 4 éve előadást tartok az ügyvédjelölteknek az etikáról, a fegyelemről és az ügyvédi hivatásról. A jelölteknek azt a tanácsot szoktam adni, amit nekem is elmondtak 1971-ben, miszerint ne az anyagi lehetőségek determinálják a pályaválasztást.

Hallatlanul nehéz a pálya, mert emberekkel kell foglalkozni, és a problémával küszködő emberekkel sokkal nehezebb foglalkozni, mert feszültebbek, idegesebbek, kisebb a toleranciaszintjük. Ezen kívül az emberek túlnyomó része a jogban teljesen járatlan és nekem, mint ügyvédnek, feladatom elmagyarázni a jogot.

Ma a szakma egyik hibája, hogy úgy alkalmazzák a kollégák a jogot, hogy az utca embere nem érti, hogy mit jelent valamilyen jogi rendelkezés. Nagyon gyenge ma Magyarországon a jogismeret képzése. Egy kicsit úgy vagyunk vele talán, mint a focival: mindenki ért hozzá, de valójában senkit nem lehetne edzőként alkalmazni.

Elhivatottság nélkül ezt a szakmát, ami nem egy 8 órás munkaidőt igénylő szakma, nem lehet csinálni. Belefárad az ember és különösen nehéz helyzetben vannak azok a fiatal kolléganők, akik az egyetem után családalapításban gondolkodnak. Ebben a szakmában 2–3 évet kihagyni egy olyan felgyorsult jogkörnyezetben, amelyben most élünk, szinte azt jelenti, hogy az elveken kívül a hatályos joganyag alig marad meg.

Arra hívom fel az ügyvédjelöltek figyelmét, hogy az elhivatottságot, a szakma szeretetét pénzzel nem lehet megszerezni. Nem hiszem, hogy valaki azért szeret ügyvéd lenni, mert sokat keres. Vagy szereti a szakmát és ezzel együtt jár az, hogy eredményesen tud dolgozni, aminek elismeréseként anyagilag is jól jár, vagy nem szereti a szakmát és nem fog tudni érvényesülni. Ez egy szabad pálya, de ez azt is jelenti, hogy szabadon dönthetek, viszont nekem kell a felelősséget viselnem a döntésnél.

Hogy indítok-e pert, gyakorolom-e a fellebbezési jogot, rábeszélem-e az ügyfelet valamilyen lépésre, az tőlem függ. Ezért fordul az ügyfél hozzám, mert ő ehhez nem ért.

Nagy felelősség ez a szakma. Azok a kollégák, akik átesnek egy olyan perbeli pozíción, hogy tanúk, alperesek vagy felperesek egy válóperben, azok érzik, hogy a teremben másképp jön az oxigén egy jogi képviselőnek, és másképp egy tanúnak vagy peres félnek. Egész másként viselkedik az ember a különböző pozíciókban, de az adott védői pozícióval járó felelősségnek tudatában kell lenni, mert egy rossz kérdéssel nagyon rossz irányba vihető el egy ügy. Egy felkészületlen védő sokkal nagyobb kárt okozhat az ügyben a képviselt félnek, mintha egyáltalán nem is lenne képviselője. Amíg ez nem tudatosul a kar minden tagjában, addig lesznek sikertelen ügyvédek, és lesznek olyanok, akik értetlenül állnak, amikor védencüket elítélik, a pert elveszítik.

Egy ügynek nagyon sok összetevője van, és a jogi képviselőnek a feladata, hogy ezekre odafigyeljen. Nagy felelősség egy többmilliós ingatlant, társaságot megvásárolni és ennek a vásárlásnak az okirati hátterét megfogalmazni. Az ember nem azért csinálja a szerződést, hogy ha utána baj van, akkor szaladgáljon a bíróságra, hanem azért csinálja a szerződést, hogy ha baj van, akkor elővegye és megnézze, hogy a felmerülő kérdést a szerződés hogyan szabályozza.

Ha eljön hozzám valaki, mondjuk egy férfi, aki el akarja adni a lakását, aminek kizárólagos tulajdonosa és itt van a vevő, beszerzem a tulajdoni lapot, mindenben szépen megállapodunk, akkor ez a dolog elvileg szépen eljátszható. Viszont nekem ügyvédként pontosan tudnom kell azt, hogy ez a vagyontárgy, amit ez a férfi elad, az adott pillanatban tényleg az övé-e.

Attól, hogy egy ingatlan a férfi nevén van, az még nem bizonyíték, lehet, hogy valójában az ingatlan-nyilvántartáson kívül a feleség is tulajdonos. Nekem kötelességem megkérdezni, hogy valójában ki a tulajdonos, mert ezt a vevőnek is tudnia kell és behívom a feleséget is, hogy aláírja a nyilatkozatot, hogy igen, tudja, hogy a férje különvagyonát képező lakás eladásra kerül. Nem az a célom, hogy becsapjak valakit, hanem az a célom, hogy a vevő per veszélye nélkül tudjon ingatlant vásárolni.

Minden ügyben van valami, amire az ügyvédnek oda kell figyelnie, mert ettől szakember. Ez az, ami megkülönbözteti őt attól a laikustól, akinek ez a gondolat, ez a valami nem jut az eszébe, mert nem az ő dolga, hogy eszébe jusson. Inkább legyek bizonytalan és olvassam át 100-szor a törvényi rendelkezést, mert minden egyes olvasáskor találhatok valami újat benne.

Mi a véleménye a mediációról?

Az ügyvédekről szóló törvény 1. §-a rendelkezik arról, hogy az ügyvéd feladata a felek közti jogviták egyezséggel történő rendezésében való közreműködés. Én magamat elég kompromisszumkésznek tartom és igyekszem sokszor a saját ügyfeleimet puhítani, hogy engedjenek az álláspontjukból az ellenfél engedménye fejében.

A rendszert, ami ma működik, vagy ami ma ezt a célt szolgálja, nem tartom hatékonynak. Szerintem nincs jól kitalálva.

Ha mediációs tevékenységet akarok folytatni, konfliktusokat kell kezelnem, mint a konfliktusokhoz érzelmileg nem kötődő kívülállónak, akkor rendelkeznem kell bizonyos pszichés felkészültséggel. (Bármilyen kitűnő színésznő valaki, ha nem elég fiatal és csinos, akkor a Júliát nem szabad rábízni, mert nem fogja a szerelmes Rómeó erkélyjelenete láttán a közönségből a kellő hatást kiváltani). Ha egy mediátor nem tud kellő hatást kiváltani a stílusával, modorával, hanghordozásával, ügyismeretével, felkészültségével, szellemi képességével, akkor nem fognak hallgatni rá a felek. Nem fogja meggyőzni őket arról, hogy ez az eljárás eredményesebb lesz, mint az évekig húzódó pereskedés.

A mediátorok kiválasztásában csak pszichológiai vizsgálat után engednék mediátori tevékenységet végezni. Hozzáteszem, hogy egyáltalán az ügyvédi tevékenység végzését (és most megint a harcos ügyvédről beszélek, aki küzdősportot űz és nem arról, aki okiratot szerkeszt) is csak pszichológiai vizsgálat után engedélyezném. Aki konfliktust akar kezelni, problémát akar megoldani, annak rendelkeznie kell egy olyan lelki attitűddel, ami a jogkereső közönség számára meggyőző, határozott és bizalmat kelt.

Ha valaki nem megfelelő külsővel, intelligenciával és nem megfelelő kultúráltsággal rendelkezik, bármilyen magasan felkészült jogász is lehet, ügyvédként alkalmatlan lesz a pályára. Itt kevés a szakmai tudás, emberekkel kell foglalkozni.

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy az ügyvédjelöltek, akik az ügyvédi pályára készülnek, nem kapnak pszichológiai és diplomáciai képzést, az ügyvédi szakmának ugyanis egyik fontos eleme a diplomácia. Egy ügyvédnek úgy kell az ügyfelek képviseletét ellátnia, hogy senkit ne bántson meg, de mégis egyértelmű legyen, hogy mivel ért egyet és mivel nem. Ehhez pedig olyan diplomáciai készség, olyan verbális megnyilvánulás kell, amit adott esetben bizony tanítani kell.

Van ebben a szakmában diplomácia és egy kis szereplési vágy is, de ettől teljes és szép ez a hivatás.

Dr. Pál Edith