A megmentett halászlé

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Baradlai imádott halászlét főzni mint minden becsületes horgász. Nem volt különösebben stílusfüggő, a bográcsos műfajban kényelemből a sokhalas bajai módszert részesítette előnyben, de otthona megfelelő lésűrűség érdekében szeretett turmixolni – passzírozni is.

A halászléfőző tudományával nagy ritkán nem várt sikereket is elért, a laoszi egynapos karácsonyi főszakácsi tisztség mellett egyszer elhappolta a Csepel-napok belterjes halászléfőző bajnokságának a különdíját is, egy éktelen ronda, műanyag nyakú, aranyozott serleg képében.

Az ügyvédet egy szerkesztőségi karácsonyi partin hozta össze a sors Manituval a két méter magas, hardrockkedvelő legyezőhorgásszal, aki menten meg is invitálta az egyik közösségi rádió legyezőhorgászoknak szóló műsorába vendégként. A műsor kicsit eklektikusnak tűnt, a horgászatról szóló beszélgetések közti szüneteket dübörgő metálzene töltötte ki, de az élő adás misztikus hangulata nagyon magával ragadta a szakmájától amúgy is néha elsodródó jogászt. Baradlai már nem is emlékszik, miként, de valahogy a műsor egyik szerkesztőjévé avanzsálódott, a harmadik alkalommal már műlegyet köttettek vele élő adásban egyfajta beavatási szertartásként. Minden második péntek este a stúdióban telt, ahol a legkülönfélébb horgásztörténetek hangoztak el, taimenről, galócákról, sosem látott óriás pisztrángokról, sőt egyszer egy léggyel megakasztott tengeri ingola is a műsor terítékére került.

Már több mint egy éve a műsor részese volt Baradlai, amikor az egyik szerkesztőtárssal, Zigyvel beültek sörözni az adás után. Zigy élete egy részét Dániában töltötte, Baradlai akkor kapta fel a fejét igazán, amikor kiderült, hogy szerkesztőtársa a tiszakeszi gátőrházban töltötte gyermekkorát, a gátőr fiaként. Baradlai édesapja ugyanis Polgár alatt egy majorságban nőtt fel, amit Karacsának neveztek a környéken. Baradlai dédnagyapja az I. világháború alatt kint dolgozott az Egyesült Államokban egy vasgyárban. Ez több okból is jó ötletnek bizonyult, egyrészt megúszta a háborút a front minden nyűgével, veszélyével együtt, és annyi pénzt félre tudott rakni a társaival, hogy hazaérve megvásároltak egy majorságot a hozzá tartozó földekkel együtt, amit a II. világháború után Baradlai apai nagymamája örökölt.

Ez a majorság a tiszakeszi gátőrház közvetlen közelében feküdt, Baradlai apja és Zigy apja egymás mellett nőttek fel, ezt Baradlai nagymamája is megerősítette, aki a Polgár és környéke lakosainak teljes rokonsági hálóját fejből ismerte.

– Nagyapádat Emil, a román pilóta tanította horgászni ’45 tavaszán – mesélte a nagymama, amikor Baradlai elmesélte neki a felismerését Zigyről –, márciusban megjelent egy nagy repülőgép Folyás felett, majdnem letarolta a templomot, elvitte a jegenyesor tetejét, majd leszállt a libaúsztatóban, majdnem bement a szatócsboltba, úgy állt meg. Négy fess román repülős mászott ki a fülkéből, a főpilótát Emilnek hívták, Romániából mentek Berlint bombázni. Több tonna bombát emeltek ki a repülőből napok múlva. Emil később bevallotta nagyapádnak, hogy nem ez volt az első ilyen leszállása.

Baradlai sosem hallotta még ezt a történetet.

– Emilnek volt valami fura horgászbotja bent a repülőben, kimentette, nagyon ügyesen tudott vele halat fogni. Nagyapádékhoz szállásolták be, akkor udvarolt már nekem. Az Emil által fogott halakat hordta át ajándékba. Emil úri gyerek volt, szeretett aludni nagyapád minden hajnalban kizavarta az ágyból segíteni a lovakat ellátni. Aztán pár hónappal később megjelent néhány szerelő, összetákolták Emil repülőjét, és elszállt a bombákkal együtt. A botot otthagyta nagyapádnak, még apád is horgászott vele később, bambuszból volt, vagy miből. Túlélte a háborút Emil is, sokáig leveleztek nagyapáddal, pedig én arra a repülőre biztos nem ültem volna fel.

Baradlai is megpróbálta elképzelni, milyen állapotba lehetett felszállás előtt az a bombázógép, amelyet a Tisza parton generáloztak össze, főleg, hogy a több több tonna bombát is visszarámolták bele, de hát végül is Emil csak túlélte, léteznek szerencsés horgászok is.

Manitu, Tivadar, Balázs, a törzsszerkesztők Zigy mellett arról tanakodtak egy adás után, mi legyen a karácsonyi műsorral, ami Szentestére esik.

– Csináljunk konzervet, amit leadnak felvételről, csak valami téma kellene hozzá – vetette fel Manitu.

– Főzzünk egy kondér halászlét, és osszuk szét a hajléktalanoknak – dobta be félénken az ötletet Baradlai, maga is nagyon elcsodálkozott, hogy a többiek ráharaptak. Elkezdődött a szervezés. Először területfoglalási engedélyt akartak kérni, ezt Baradlai ügyvédi irodája vállalta magára. Először az önkormányzat illetékes ügyintézése a szóbeli megkeresésre megörvendett, de az írásbelire már nem volt ilyen lelkes. A kijelölt helyszín nem jó, küldte emailben a kifogást. Baradlaiék telefonon több alternatív helyszínt is megkérdeztek, a nemleges válaszok kicsit furcsának tűntek, végül megkérték az ügyintézőt, javasoljon helyszínt.

– Nem tudok olyan helyet az önkormányzat illetékességi területén, ahol lehetne halászlevet osztani! – jött a mindent eldöntő válasz az emberbarát hivatalnoktól.

Végül a közösségi rádió udvarán az üzemeltető megengedte a főzést, de osztani csak szigorúan az utcán lehetett. Balázs szerzett halat egy halgazdaságból, ahol biológusként dolgozott, a rádióban szerencsére volt egy megfelelő bogrács, a gázpalackot az égőfejjel Baradlai kérte kölcsön. A rádió főszerkesztője körbetelefonált a közeli hajléktalanszállásokon, hogy legyen valami híre is az eseménynek a célközönség között. Baradlai előző nap még vásárolt néhány kiló halat, és éjszaka sajgó derékkal előkészített otthon egy nagy fazék alaplésűrítményt, hogy legyen anyag a lében is, ha már jótékonykodnak.

Az akció napján, a főzés megkezdése előtt már ott sorakoztak a hajléktalanok a csikorgó hidegben az utcán. Baradlaiék nekiláttak. A bográcsot egy szélvédett helyen állították fel, és az alaplésűrítményt ásványvízzel felengedve forralták fel. Közben diktafonon rögzítették a műsor számára a történéseket. A stáb összedolgozott, a hajléktalanok gyűltek, majd elkódorogtak, vissza-visszatértek, hogy áll az étek.

Aztán persze semmi sem úgy alakult, ahogy tervezték.

Baradlai éppen kóstolt, amikor a bográcsállvány szétcsúszott a fagyos kövön, és a lobogó alaplé kétharmada Baradlai lábára ömlött. Hiába volt lékhorgászathoz öltözve, a forró léből az egyik bakancsba is jutott, elég tekintélyes égési sérülést okozva Baradlai bokáján. Persze ez csak napokkal később realizálódott, Baradlai kiöntötte a bakancsból a levet, felment a stúdió konyhájába, és hideg vizet folyatott a sebre. Utána összeült a kupaktanács, hogy fejezzék be a projektet, a feljavított bajais megoldást látták egyedül kivitelezhetőnek. Szerencsétlen hajléktalanok csak akkor hitték el a történetet, amikor meglátták Baradlai bakancsát és nadrágját.

– Most ne menj kutyák közé – viccelődött Zigy, miközben jófajta házi pálinkával kínálgatta az ügyvédet –, ízlett a lábadnak a hallé?

Baradlai kényszeredetten vigyorgott, az egyik lábát a fájó dereka miatt nem tudta rendeltetésszerűen használni, a másikat az égés miatt, ráadásul a hajléktalanok egy része közben elpárolgott, nem hittek már az ebédben. Pedig csak elkészült, és egy különdíjat Csepelen biztos megért volna.

A halászléfőzés célközönsége, aki türelmesen megvárta a végét, elégedettnek tűnt. Mindenkinek jutott repeta, hálásan kanalazták a felmelegítő lét, volt, aki dobozban vitt is a társainak. Azután tisztességesen megköszönték, és elszéledtek, néhányan valamelyik szállóra, de volt, aki saját bevallása szerint az utcán ragadt éjszakára.

Manitu lezárta frappánsan a műsort, előtte Baradlai feltette kedvenc találós kérdését, amelyet egy vadászvizsgára felkészítő tesztkönyvben olvasott:

Kotorék ebbel lehet-e kajtatni?
a) Lehet
b) Nem lehet
c) Korlátozottan lehet, mert csökken az eb kotorékozási képessége

Utána nagyjából letisztították a bográcsot, és az elfogyott lére való tekintettel sikeresnek minősítették az akciót.

Baradlai karácsony este sajgó, felpöckölt lábbal hallgatta a műsort, amíg a család többi tagja fel nem lázadt a betétként bekevert dübörgő metálzene miatt.

Dr. Bodolai László

---