A quetzal világa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

November–december folyamán ismét eljutottam Latin-Amerikába, ezúttal egy Mexikó–Guatemala–Honduras–Guatemala–Mexikó kalandos körút során. Guatemaláról, a quetzal világáról szeretnék pár szót ejteni, hiszen ez az ország rendkívül változatos, olcsó is, ráadásul az átlag magyar turista által nem ismert.

A quetzal madár Guatemala egyik szimbóluma, pénzüket is ugyanígy hívják. A madárka pompás színes, főként zöld farktollairól ismert, amelyeket fejdíszként a prekolumbián időkben kizárólag főnökök viselhettek.

Guatemala a közép-amerikai földhíd északi részén 109 ezer négyzetkilométeren terül el, közigazgatásilag 22 megyére tagozódik, fővárosa Guatemalaváros. Lakosai száma 14 millió, amelyből 40% mesztic, 18% fehér, 42% pedig indián (a maja nép valamelyik alcsoportjához tartozik). Az ország a Maja Birodalom központja volt, történelmi látnivalóinak jó részét is ez a tény határozza meg. Sokáig Tikal romjait tartották a maja civilizáció központjának, azonban a közelmúltban fedezték fel El Mirador romjait, amelyek a legmonumentálisabbak egész Közép-Amerikában és ma már helikopterrel látogathatóak a feltárási folyamat mellett. Az ország 300 évig a spanyol gyarmatbirodalom egyik központja volt 1821-es függetlenné válásáig.

Guatemala a forró égövben helyezkedik el, azonban a területén található Kordillerák vonulata és vulkánjai szubtrópusivá enyhítik időjárását. Ismertebb tavai az Izabal, a Petén Itza és az Atitlán, nagyobb folyói a Rio Dulce és a Rio Usumacinta. Északi részén esőerdő-övezet, területén számos működő vulkán található. Ezek fogják gyűrűjükbe a csodálatos Atitlán–tavat.

Dr. Balázs Dénes remek útleírása Közép-Amerika címmel 1986-ban jelent meg. Antikváriumokban ezer forintos áron kapható és ma is a legátfogóbb és legigényesebb mű a tárgyban. Földrajzi, néprajzi, történelmi megállapításai most is frissek, a modernebb látnivalók, a gyakran változó politikai és gazdasági tényezők pedig az interneten elérhetőek. Összefoglaló munkaként bátran ajánlom Balázs doktor ezen munkáját, aki tudományos expedícióiért és remek útleírásaiért szobrot is kapott az érdi Földrajzi Múzeumban. A könyv – Mexikó kivételével – egész Közép-Amerikát bemutatja és Guatemaláról is részletes leírást ad. Rövid utazásom során inkább személyes benyomásokat gyűjtöttem, mint tudományos alaposságú adatokat, ezért a kíváncsibb olvasónak javallom a kötet átböngészését. A Lonely Planet és más hasonló útleírás csak ennek ismeretében használható szerintem.

2010. november-decemberében utunk során kétszer léptünk be Guatemalába, szerencsére belépési vagy kilépési illetéket nem kellett fizetnünk (bár ügyes próbálkozás volt rá a határőrök részéről, de amint számlát kértünk, a szándékuk lelohadt). A mexikói San Cristóbal de las Casas városából indultunk november utolsó napjaiban bérelt kisbusszal és néhány óra alatt átértünk a határon, ahol buszt és sofőrt cseréltünk. Jó pár óra buszozás után a csodálatos hegyekkel, őserdővel körülölelt tájon, eljutottunk az Atitlán-tó lélegzetelállítóan szép környékére és letáboroztunk a gringotown néven is csúfolt Panajachel városka egyik remek szállodájában. Kétségtelenül sok a turista (gringo, a zöldruhás amerikai katonák nyomán) errefelé, de mindenképpen érdemes legalább egy napot itt eltöltenünk és felvenni az ország és az Atitlán-tó ritmusát.

Másnap vízitaxival keltünk át a tavon és jutottunk el Santiago Atitlán faluba, amely itteni túráink bázisa volt egy remek őserdei szállással és nagyon érdekes helyi hangulattal. A faluban már jóval kevesebb a turista, a helyiek dominálnak. A legkézenfekvőbb és legolcsóbb közlekedés a turista számára Tuk-tukkal oldható meg, egy út 10 quetzalba kerül. Persze a helyiek – az egész országban – kisteherautók platóin utaznak leginkább. Érdemes körülnézni Santiagóban, mert nemcsak a kézműves üzletek vagy a piac, hanem a kis sikátorok, a buszok, a gyorsétkezdék és főképpen a helyiek érdekesek.

Santiagónak van két étterme, de autentikus helyi ételt leginkább a gyorsétkezdékben lehet találni, például 3 darab friss tacos 10 quetzalba kerül. A falu hegytetőre épült, központi tere sarkában található temploma, amely leginkább a több tucat, színes ruhákba öltöztetett szentről ismert, amelyek a templomon belül sorakoznak. Guatemalában a távolsági közlekedés főbb veszélyeit nem az agresszív sofőrök jelentik. Sokszor mossa el eső az utakat, történik kőomlás is. Azonban a legveszélyesebbek mind között a színes, öreg amerikai iskolabuszokból átalakított járatok. Ezek nem állnak meg akkor sem, ha valaki az úton sétál. A helyiek – az út mentén játszó gyermekeik élete védelmében – ezért lakott település közelében felbontják az utat és hatalmas fekvőrendőröket építenek társadalmi munkában, ezek a tumulos névre hallgatnak (Mexikóban topes vagy vibradores).

Santiagó Atitlán ma is főként halászatból él, hajnalban páratlan látványt nyújt a kievező halászok konvoja az ébredő tó felszínén. Innen célszerű a tó környéki többi falvat felkeresni, a legtöbbjük csak vízen keresztül közelíthető meg, illetőleg vulkánmászást is szervezhetünk helyi guide felfogadásával. A tó partján a vulkanikus hegyoldalak a legideálisabb termőhelyei az arabica kávénak, ültetvényeket, szárítótelepeket mindenhol találhatunk.

Hajónk először San Pedró la Laguna faluba vitt, amely azonos nevet visel az egyik vulkánnal a háromból. A másik kettő az Atitlán és Tolimán vulkán. Jelenleg egyikük sem aktív, ezért megmászásuk – helyi vezetővel – alapvetően veszélytelen. San Pedró kis falu, főleg a kávéból és a halászatból él. Kikötőjét egy korábbi áradás és vihar tette tönkre, számos ház ma is a vízszint alatt látható. Továbbhajózva a következő település San Pablo la Lagúna, amely híres kézműves és népművészeti termékeiről (itt a helyi alkotók szövetkezetekbe tömörülnek és ingyenes bemutatókon népszerűsítik műveiket).

Egy hosszú hegyi séta után jutunk el San Marcos la Lagúnába, amely spirituális központtá fejlődött. Reiki, holisztikus terápia, indián varázsló és guru is található erre – a sok hippi kizárólag ezért jön –, sőt piramis alakú hotelt is építettek. Engem jobban vonzott az őrült francia tóparti vendéglője, ahol nem csalódtam, tényleg remek a konyha! Igazi helyi csokoládét is innen érdemes vinni, zamata páratlan, kis papírhengerben árulják és nem tartalmaz semmilyen mesterséges anyagot.

Az Atitlán-tó 320 méter mély, vize hideg, strandolók, vitorlázók nem találhatók itt, szépsége megkérdőjelezhetetlen. Visszahajózva Panajachelbe vettünk búcsút a tótól, amely még sokáig látható volt buszunkból. A közeli Chichicastenango kihagyhatatlan látnivalót nyújt piacával, ahol a csodadoktorok, kuruzslók, kézművesek színes kavalkádjában könnyű elveszni. A falu piaca mellett a Santo Tomas templomról is híres, amelynek 18 lépcsője a régi maja naptár egy-egy havának felel meg. Itt folynak a sámánok által tartott rituálék is.

Továbbutazva kelet felé az Agua vulkán lábánál 1543-ban alapított Antigua Guatemala csodálatos városába jutunk. A koloniális épületek, az utcák négyzetrácsszerkezete, a helyiek színkavalkádja páratlan látványt nyújt. A város a hegyek gyűrűjében átélt egy nagy földrengést, amely félig romba döntötte, majd a visszaköltözők úgy vették birtokukba az épületeket, hogy a félig romos templomok között újjáépített házak találhatók. A kontraszt egyedi hangulatot ad a városnak, amelyben remek, haciendaszerű hoteleket találunk. Főbb látnivalók a főtér, a katedrális, a koloniális múzeum, a San Francisco és a La Merced templomok és a ma is romos, mégis impozáns templomromok. Remek kávézók és éttermek találhatók Antiguában, a piac meglátogatását pedig hiba lenne kihagyni. Itt gyümölcsből, zöldségből óriási a választék, de kínai termékeket is találunk.

Antiguából szerveztük meg a Pacaya-vulkán megmászását. A Pacaya ma is aktív, ezért csak profi vezetővel látogatható. Izzó lávát, gőzölő hasadékokat és füstölgő kürtőt találunk 3 óra mászás után és a környék látványa is lenyűgöző. Naplementekor pedig a vulkánról fantasztikus színekben keveredő felhőket és hegycsúcsokat fényképeztünk.

Antigua a középpontja egy érdekes, évente megrendezésre kerülő nemzetközi hegyi kerékpáros versenynek is, amely népszerűsítésére a város bejáratánál bizarr szobrot is emeltek.

Utunkat folytatva áthaladtunk a fővároson (Gautemalaváros), amely látványként felejthető, ráadásul közbiztonsága sem túl stabil. Az egyetlen racionális lépésünk a külvárosi bevásárlóközpont felkeresése volt, ahol feltankoltunk élelmiszerből és a remek Gallo sörből. Az eddigre összekovácsolódó csapat az esti beszélgetések során rumot fogyasztott tisztán vagy koktélként, amelyet szintén sikerült itt beszereznünk. A rövid megálló után továbbindultunk a hegyeken át Honduras felé.

A hondurasi határ viccnek tűnik. Sem sorompó, sem igazi határőr. Ennek előnye, hogy hivatalos ki- és beléptetésre nem kerül sor, azaz nincs fizetési kötelezettségünk. Két kóbor kutya és három lanyha pénzváltó néz csak ránk, miután Hondurasban USA dollárral fizet szinte minden turista, a helyi lempirát váltani csak numizmatikai hevületből érdemes azzal, hogy helyi fémpénz már nincsen forgalomban. A határ után megállunk végre a maja romoknál, hiszen ide ezért ruccantunk át. Copan viszonylag kis területen található Palenquéhez vagy Chitzen Itzához képest.

Copan 1980. óta a világörökség része, mint az egyik legjelentősebb maja romváros. Több szinten épült. Legismertebb középső meredek lépcsősora, két oldalán zöld sztélékkel – ezt most restaurálják. A területen számos oltár és piramis található és a dzsungel folyamatosan próbálja visszaszerezni, ami a IX. századtól az övé volt. A terület őserdei növény- és állatvilággal rendelkezik, számos arapapagáj, kígyó, pekari látható. A szuvenírárusok alig lézengenek, így jut idő elmélyedni és saját ritmusban bejárni a területet. Az egyik piramis alatt működő múzeum található, amelyben rekonstrukció látható a maja főoltárról és számos érdekes faragvány eredetije is itt található.

A romterület meglátogatása után Copan Ruinas faluban vertünk tábort. A falu picike, meredek utcákkal tarkított. Főtere kedves és két italbolt (korábban duty free, ma maszek) keretezi. Itt lehet kapni a régióban legolcsóbban a kedvenc rumomat, a nicaraguai Flor de Canát. Szerencsére kóstoló is van, így a kevésbé rumismerő utastársak is könnyen elcsábulnak. Az út további részére és otthoni ajándéknak is bevásárolunk, Viktor barátom végre hozzájut a 21 éves Flor de Cana egy palackjához, amit aztán egész hazáig féltve őrizget. Egy esetleges későbbi „rumológiai” alapvetésben célszerű kifejteni a guatemalai Zacapa és a Flor de Cana (a világ tán két legjobb rumja) közötti alapvető különbségeket.

Reggel útnak indulunk Guatemalába, annak is keleti régiójába. Útban a karibi partok felé sok érdekességet látni, pótkocsis cukornád-szállító kamionoktól útmenti szivárványig.

Rio Dulce gyönyörű város, amely a hosszan elnyúló El Golfete tó partján fekszik. A folyó végül a Karib-tengerbe ömlik. Itt található a hangulatos erőd, a Castillo San Felipe, amely feltárását és részben a helyreállítását honfitársunk, dr. Szécsi János vezette az ötvenes években. Érdemes a kis erődhöz – amely a folyó kijáratát és a karibi bejáratot egyaránt védte a más hódítóktól és a kalózoktól – átsétálni vagy átladikolni, megéri.

Remek szállásunk összkomfortos bungalókban a folyó partján volt, friss halételekkel és gyümölccsel teli vendéglő mellett. Hajnalban indultunk a Rio Dulce és látnivalói hajós felfedezésére. Bár a folyó a tengerszinten található, egyes részei meredek mészkősziklák között futnak. Érdekes hő- és termálforrások torkollnak a folyóba, volt szerencsém kipróbálni az egyiket. A Siete Altares vízesés a dzsungelen át közelíthető meg, páratlan látvány! Az ösvény mellett gariffuna család lakik, akik beszedik a belépődíjat. A gariffunák a gyarmati időkben hajótörést szenvedett rabszolgaszállító hajók „rakományának” leszármazottai – feketék. Itt minden a folyóról közelíthető csak meg. Kényelmes megélhetés.

Továbbhajózva kócsagokat és más vízimadarakat, nagy tavirózsaszigeteket és mangróve-erdőket találni. Az Amatique-öböl partján terül el Livingstone sajátos városkája, amelyet többségében a gariffunák laknak. Nyugalmas, a munkaszagtól mentes környék, leginkább a kéregetők jelentik az aktivitást nappal, este pedig a hatalmas bulik. Raszta frizurák és álmos szemek mindenfelé.

Kissé továbbhaladva elérjük a csodás Playa Blancát, a fehér homokú strandjával és türkizkék vízével. Itt nincs tömeg, nincs más turista. Az esti visszaút a kishajóval kemény és éles élményt hagy, miután eleredt az eső, nagy sebességgel haladunk, a menetszél metsző. Szállásunkon egy remek vacsora után – felkészülve a guatemalai túra utolsó szakaszára – szúnyoghálós baldachin alatt térünk nyugovóra. Sokat köszönhetek Viktor barátom önzetlen segítségének. (www.latinamerika.hu)

A hajnali indulás megéri, buszunk északra tart a Petén Itza-tó felé. Útközben látványos ellenőrző pontnál veszik el gyümölcseink maradékát, mondván, így küzdenek az esetleges malária és más kórok terjedése ellen. Santa Elenát elérve már látni Flores csodás szigetét, ahova a keskeny hídon jutunk át. Ez lesz bázisunk Tikal romjainak felkereséséhez. A tó közepén fekvő kicsi sziget teljesen beépített, talán a montenegrói Sveti Stefanhoz hasonlít leginkább. Az egész sziget három utca, de körbejárva a sétányon pazar kilátást enged.

Egyórányi buszozás után érkezünk meg Tikal bejáratához az őserdő közepén. 1979. óta a világörökség része ez a 4000 épület és az azokat körülvevő 600 négyzetkilométer erdő. A pazar romváros mellett csodálatos és védett az élővilág is. Tikal jelentése – a hangok helye. El Mirador mellett a legnagyobb maja romváros. Fénykorában lakossága kétszázezer fő lehetett.

A romokat teljesen ma sem tárták még fel, számos titkot tartogatnak. A hat legnagyobb piramis tetején templom áll, ezek eleve kimagaslanak a dzsungelből. A maják utódai előszeretettel tartanak ma is kultikus összejöveteleket, ünnepségeket Tikal területén. A hatalmas épületek nagy része megmászható, bár némelyik piramis olyan meredek, hogy tériszony nélkül is elriasztja a turistát Megmászni könnyebb, mint perspektíva hiányában lejönni.

A maja uralkodók – némi kihagyással (vö: tikali rés) – a X. századig éltek itt. Neveik közül kiemelem a Viharos Égbolt, Jaguármancs, Kígyó Vadkan elnevezéseket. Legnagyobb templomok: Kétfejű Kígyó Temploma, Hold temploma, Kakaócserjék Urának temploma, magasságuk meghaladja a 70 métert.

A védett természeti környezet élőhelyet biztosít tukánok, pávaszemes pulykák, quetzalok, bőgő- és pókmajmok, jaguárok részére, amelyek néha tényleg láthatóak a mezei látogató részére is. A levélvágó hangyák vonulása pedig rendkívül tanulságos.

Guatemalai túránkat stílusosan fejeztük be, nekiindultunk buszunkkal a senki földjének, majd elérve a Rio Usumacintát, átpakoltunk dereglyékbe és így keltünk át Mexikóba. A parton sikerült még néhány magányos Ceiba-fát megpillantanunk, amely a helyiek és az ősi maják szent fája, majd megérkeztünk a csak folyóról megközelíthető mexikói maja romvárosba, Yaxchilánba. De ez már egy másik történet, amelyben a quetzalok már nem szerepelnek.

Dr. Takáts Attila


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.