A sarkvidék, mint a klímaváltozás és energiaválság kulcsa I.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végzetes olvadás

Napjainkra az Északi-sark vált a globális felmelegedéssel és a föld energiaforrásainak apadásával szembesülő emberiség jövőjének egyik legfontosabb kérdőjelévé. Sorozatunk első részében a sarkköri jég elolvadásának következményeit vesszük számba, egy hónap múlva pedig a térség kiaknázatlan energiaforrásaiért vívott nemzetközi küzdelem állásáról számolunk be.

A mikor 1909-ben Robert Edwin Peary elérte, illetve – mai tudásunk szerint – megközelítette, majd 1926-ban a norvég Roald Amundsen minden kétséget kizáró módon felfedezte az Északi-sarkot, egyikük sem gondolhatta, hogy ezzel nem csupán egy nagyszerű emberi és tudományos tettet hajtott végre. Fogalmuk sem lehetett arról, hogy cselekedetükkel az akkor még a távoli jövő ködébe vesző XXI. század egyik legnagyobb szabású nemzetközi vállalkozásához teremtenek alapot. Mert hogy az Északi-sark mára jóval több lett pusztán egzotikus mesebirodalomnál: a föld „teteje” két olyan, egyenként is fajsúlyos kérdéskörben lépett elő főszereplővé, mint a globális felmelegedés, valamint a föld eddig elérhető energiatartalékainak kimerülése.

Mögöttem van Észak

Mielőtt azonban belemerülnénk a részletekbe, vegyünk egy kis földrajzleckét. Az Északi-sark ugyebár bolygónk legészakibb pontja. A földön ugyanakkor többféle északi sarkpont is létezik. Földrajzi Északi-sarknak nevezzük azt a helyet, ahol – egész pontosan a 90°-os szélességi körön – a föld forgástengelye a felszínnel találkozik. Ennek, az ott éppen négyezer méter mély Jeges-tengeren található pontnak az a sajátossága, hogy innen bármerre indul az ember, déli irányba fog haladni. Az iránytű által tájolási „origónak” használt északi mágneses sark ezzel szemben az a hely – jelenleg a kanadai Hudson-öböl környékén –, ahol a föld mágneses terének erővonalai merőlegesen esnek a felszínre. A két pont még véletlenül sem esik egybe – a köztük lévő távolság körülbelül 700 kilométer –, ráadásul utóbbi szüntelenül vándorol. Az északi mágneses sark a XX. században 1100 kilométert mozdult el észak felé, és mozgási sebessége az 1970-es 9 kilométer/évről az ezredfordulóra évente 41 kilométer/évre nőtt. A kutatók szerint ezzel a sebességgel és iránnyal egy emberöltőn belül elérheti Szibériát, de sokan azt tartják, hogy idővel le fog lassulni, és alkalmasint irányt is vált.

Ez eddig még csak tudományos érdekesség, aminek a földkerekség hétköznapjaihoz nincs sok köze. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a bolygónk életét az utóbbi évtizedekben átrendező jelenségek milyen hatással mutatkoznak az Északi-sarkon, máris beláthatjuk, hogy még a mi nemzedékünk idején gyökeres, az egész világra hatást gyakorló fordulat állhat be a sarkvidék életében. A változásnak pedig már vannak előjelei, méghozzá számosak és fajsúlyosak. Az utóbbi években az Arktisznak nevezett területen lassan, de egyre visszafordíthatatlanabb módon elkezdett olvadni a jégtakaró, ami már most szinte a szó szoros értelmében lavinaszerű hatást gyakorol a környezetre.

Az évtizedek óta tartó globális felmelegedés hatásaként a kiolvadó jégmezőkből irdatlan tömegű édesvíz kerülhet az Atlanti-óceánba, minek következtében lassulhat, irányt változtathat, sőt akár meg is szűnhet a Golf-áramlat. Ha ez így lesz, akkor Észak-Európa téli középhőmérséklete hosszabb távon átlagosan több mint 10 fokot is csökkenhet. A Golf-áramlat ugyanis nagymértékben befolyásolja azon szárazföldi területek éghajlatát, amelyeknek a közelében elhalad. A jégtakaró, illetve a gleccserek már eddig is tapasztalható olvadásának további következményeként bizonyosan emelkedni fog a tengerek vízszintje, és csak az a kérdés, hogy mennyivel. Egyes előrejelzések szerint ez a mérték 2080-ig elérheti a fél métert is – ami azt jelenti, hogy a majdani áradások, illetve szökőárak a jelenleginél jóval nagyobb területeket veszélyeztethetnek. A jelenségnek elsősorban a kis szigetországok és az alacsonyan fekvő tengerparti területek (Hollandia, Florida) és a cunamik pusztításának már korábban is kitett Dél- és Délkelet-Ázsia tengerparti vidékei lehetnek a kárvallottjai.

Eltűnhet a jég

Az eltelt húsz esztendő során Alaszka, Szibéria és Kanada átlaghőmérséklete 4 fokkal nőtt, s a becslések szerint további 5 fok emelkedés azzal a következménnyel járhat, hogy felolvad az összefüggő jégtakaró a föld alatt Szibériában. Mármost az ott található jég 10 százalékban metánt tartalmaz; ha mindez felszabadul – a jelenség egyébként Nyugat-Szibériában már elindult –, akkor 450 milliárd tonna metán jut a légkörbe, tovább szennyezve az amúgy is sokszorosan megterhelt környezetet.

A Jeges-tenger jégtakarójának térfogata az 1970 és 2000 közötti időszakban 40 százalékkal csökkent, az itteni jégpáncél 6 százalékkal kevesebb területet takar, mint 1981-ben, és néhány évtizeden belül a még megmaradt jég is eltűnhet. A kutatók az Északi-sark jégsapkájának teljes elolvadását legkésőbb 2030-ra teszik, de ha még sok olyan kivételesen meleg nyár és ősz köszönt ránk, mint amilyen a tavalyi és az idei volt a sarkvidéken, akkor ez hamarabb is bekövetkezhet. A tengeri jég olvadása és a felmelegedés között egyébként sajátos kölcsönhatás áll fenn: minél kevesebb jég borítja a tengert, annál kevesebb napsugárzás verődik vissza; a sugarak így a levegőt és a vizet melegítik, ami viszont öngerjesztő folyamatot indít el.

Ma már egyértelműen kijelenthető: belátható közelségbe került az az idő, amikor nyaranta teljesen eltűnik az északi-sarki jég, amelynek pedig nagy szerepe van a világ éghajlati viszonyainak alakulásában. A tavalyi év pedig megmutatta, hogy az időjárás korántsem viccel. A 2007-es meleg hatására ugyanis olyasmi történt, amire korábban nem volt példa: a tengerbe olvadó rekordmennyiségű jég következtében – legalábbis átmeneti időre – teljesen hajózhatóvá vált az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő Északnyugati Átjáró. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy – miközben a jelenség mennyire aggasztja a kutatókat – ennek mekkora jelentősége van a vízi közlekedés és áruszállítás szempontjából. Miként a sarki jég olvadásával a becslések szerint akár 40 százalékkal is rövidülhetnek az Európából és Amerikából kiinduló hajózású útvonalak egyes fontos Csendes-óceáni területek felé, úgy az átjáró hajózhatóvá válása például a London és Tokió közötti hajóutat 23 600 kilométerről kevesebb mint a felére rövidítené.

„Nem tudom, hogy a történelem során járt-e már olyan ember a 90. szélességi fokon, akit nem jég, hanem víz fogadott” – mondta Malcolm McKenna, a New York-i Természettörténeti Múzeum munkatársa, miután tavaly egy Északi-sarkra tartó hajó utasaként szemtanúja volt a jelenségnek. McKenna arról is beszámolt, hogy hajójuk az Északi-sarkig mindvégig könnyedén tudott haladni, s csupán vékony jégréteget kellett feltörniük, a helyszínre érve pedig egyáltalán nem találtak jeget. Ez azért is figyelemre méltó, mert a hajó egy másik tudós utasa, James McCarthy korábban is járt már nyáron az Északi-sarkon, ám azt akkor legalább 3 méteres jégpáncél borította.

A medve bőrére

Az Északi-sark éghajlati viszonyaival azért is célszerű behatóan foglalkozni, mert az ott tapasztaltak alapján meglehetős pontossággal modellezni lehet a föld más részein várható változásokat. Itt ugyanis bizonyos értelemben legalább két–két és félszer gyorsabban múlik az idő, mint a világ más tájain. Az utóbbi ötven évben például a sarkköri átlaghőmérséklet kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a föld egyéb vidékein; ebből, illetve más jelekből a kutatók azt olvassák ki, hogy itt tíz év alatt olyan változásokat lehet megfigyelni, amelyek a föld egészén csak negyedszázad leforgása alatt valósulnak meg.

Nemhiába jelölték ki az illetékes világszervezetek a 2007–2008-as esztendőt nemzetközi sarki évnek, s nemhiába tartanak konferenciát a kérdésben majdnem havonta a világ valamely táján. Vizsgálni, illetve elemezni való kérdés pedig akad bőven, hiszen az északi féltekén beköszöntött klímaváltozás gyakorlati következményei napról napra szolgálnak újdonsággal. A kanadai Hudson-öböl jege például eddig júniusban kezdett olvadni, napjainkban azonban már május első heteiben olvadásnak indul. Ezzel pedig nem kis galiba keletkezik az állatok életében – a nyári lakhelyükről észak felé vándorló jegesmedvéket például a felolvadt jég Churchillnél megállásra készteti. A továbbhaladni képtelen medvék ezért balra fordulnak, és bemasíroznak a közeli városokba; ennek következtében az utóbbi negyven évben kétszeresére emelkedett a lakott területekre tévedő állatok száma.

A jegesmedvék életére még végzetesebb hatással lehet, hogy a felmelegedés következtében már most egyre rövidebb az az időszak, amikor feltölthetik magukat zsírral. A medvék számára ugyanis a táplálkozásra legalkalmasabb időszak az, amikor a tengerek be vannak fagyva, hiszen a vízben élő fókáknak a légzőnyílásaikhoz kell feljönniük levegőt venni. A medvék jobbára itt tudják elfogni őket – a fókák ugyanis sokkal jobban úsznak náluk. Ha pedig a jegesmedvék kevesebb fókát fognak el, kevesebb zsírt tudnak magukhoz venni; súlyuk ezzel több tíz kilóval csökken, és mind többen halnak éhen.

Szőnyi Szilárd

(Folytatjuk)

 

Megérkeztek az intelligens textilek

Akár évi 300 millió eurós bevétel származhat az intelligens textilekből, a nyereség pedig minden további esztendőben 20 százalékkal bővülhet – állítják az új technológia szakértői. Az okos anyagokat optikai szálakból szövik, „bélésükben” pedig nyomtatott áramkörök találhatók, így a belőlük készülő holmik valójában viselhető számítógépek. Az effajta textilek előállítására alakult a SFIT (Smart Fabrics and Interactive Textiles) elnevezésű európai projekt, mely a földrész minden olyan központját koordinálja, ahol az új technológiával foglalkoznak. A cél olyan anyagok fejlesztése, amelyek legalább olyan kényelmesek, mint amennyire hasznosak. Az okos textilek elsődleges nyertese az orvostudomány lehet, hiszen nagyszerű lehetőség a „diagnosztikus ing”, mely alkalmas viselője szívműködésének rögzítésére, vagy a testnedvek kémiai összetételének megfigyelésére.

MTI

Hologramm-riporter a CNN stúdiójában

Az amerikai elnökválasztás jó apropót adott a CNN tévétársaságnak, hogy a televíziós közvetítésekben újdonságnak számító eljárást mutasson be: Wolf Blitzer bemondó perceken keresztül Jessica Yellin riporter hologrammalakjával beszélgetett. Yallin a valóságban Chicagóban, terepen tartózkodott, és 35 kamera filmezte annak érdekében, hogy a stúdióban rekonstruálni tudják alakját.

CNN

Majdnem százszázalékos hatékonyságú napelem

Egy új típusú bevonatnak köszönhetően hamarosan olyan napelempanelek kerülhetnek a piacra, amelyek a napfény csaknem egészét képesek elektromos energiává alakítani. A Reuters értesülései szerint, amerikai kutatóknak sikerült olyan bevonatot létrehozniuk, melynek segítségével a napelemtáblákat érő napfényt a panelek szinte teljes mértékben elnyelik, bármilyen szögből érje is őket a napsugárzás. A jelenlegi legkorszerűbb napcellák csak a fény kétharmadát képesek energiává alakítani, ám a New York államban található Renssealer Polytechnic Institute kutatóinak új technológiája akár a napfény 96,2 százalékát is hasznosítani tudja.

HVG

 

Hideg háború – A sarkvidék, mint a klímaváltozás és energiaválság kulcsa II.

---