A szabálysértési törvény módosításának lehetőségei és nehézségei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bánhidi Istvánné dr. 1977-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Mindig a büntetőbírói pálya vonzotta. 1977-ben a Miskolci Járásbíróságon volt fogalmazó, majd 1978 és 1982 között közjegyzői tevékenységet folytatott. 1982-ben a Miskolci Városi Bíróságon kezdte a bírói pályát, majd 1988-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a B II-es Csoportba került. 1997-től a PKKB elnökhelyettesévé választották és azóta a harmadik ciklusát tölti. A szakvizsga bizottság tagja. Szabadidejét a családjával, a 12 éves unokájával tölti. Szeret olvasni, utazni. Az ásványgyűjtés a hobbija.

A szabálysértési törvény módosítása jelentős változásokat hozott a kisebb súlyú, vagyon elleni deliktumok és a fiatalkorú elkövetők elleni fellépés rendszerében.

A törvényjavaslat indoklása szerint a módosításra az egyes cselekmények társadalomra veszélyességének növekedése, a kistelepülésen élőket sújtó, tulajdon elleni szabálysértések felderítetlenül maradása miatt volt szükség. A törvénymódosítás a rendőrséget és a bíróságot is felkészületlenül érte, hiszen épp a törvénykezési szünetben jelent meg és nem volt idő az alapos felkészülésre. A fiatalkorú elkövetők elleni fellépés rendszerében főként az ütötte ki a biztosítékot, hogy ellentétes bizonyos nemzetközi egyezményekkel és nincs tekintettel a fiatalkorúakkal kapcsolatos, az életkori sajátosságok miatt egyéb jogterületen – főként a Btk.-ban – megfogalmazott szabályokra.

A PKKB-n 2000-től külön Szabálysértési Csoport van, ahol kizárólag csak szabálysértéssel foglalkoznak, de vidéken számos helyen a büntetőügyekkel foglalkozó bíró tárgyalja a szabálysértési ügyeket is.

A törvénymódosítás várható hatásait szakértők szerint igen nehéz prognosztizálni, mert az eddig jegyzői hatáskörbe tartozó, tulajdon elleni szabálysértési ügyek éves érkezése nem ismert, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a büntetés-végrehajtást sem, mert az eljárással sújtott szabálysértőket el kell helyezni valahol.

Milyen kriminálpolitikai irányt tükröz az új szabályozás?

A 2000-ben hatályba lépett szabálysértési törvény eleve nem volt jól sikerült jogalkotási konstrukció, ezért az évek során újabb és újabb módosulásokon esett át és várható volt az új kormány részéről is, hogy változtatni fog a törvényen.

A módosítás fő iránya a szigorítás volt. Ez megnyilvánul új elkövetői kör (a fiatalkorúak) elzárással büntethetőségében és új, elzárással is büntethető szabálysértési tényállások megalkotásában.

Az eljárások időszerűbb és hatékonyabb lefolytatását szolgáló rendelkezést is tartalmaz a módosítás. Két szabálysértés, a tulajdon elleni, valamint a feloszlatott társadalmi szervezet műküdésében való részvétel szabálysértése miatt folyó ügyekben 30 napos nyomozásszerű előkészítő eljárást ír elő a tényállás felderítése, az elkövető kilétének megállapítása, a bizonyítási eszközök felkutatása és biztosítása érdekében.

Az új módosítás bővíti a gyorsított eljárásnak a lehetőségét, azáltal a tetten ért, de a helyszínről megszökött elkövető, ha 48 órán belül elfogják, gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vehető.

Milyen következményekkel jár a módosítás a szabálysértési szankciórendszerre és a szabálysértések miatt eljáró igazságszolgáltatás munkájára?

Ítélkezési tapasztalataimra is alapozva az a véleményem, hogy a módosítás fő gondolata téves, hiszen köztudomású, hogy a szigor önmagában nem elegendő sem a speciális, sem az általános megelőzéshez, a büntetés elkerülhetetlensége az, amelynek visszatartó ereje lehet.

A fiatalkorúak elzárással büntethetősége úgy pedagógiailag, mint dogmatikailag elhibázott.

A Btk. – amely a társadalomra fokozottabb veszélyességű magatartásokat rendeli büntetni – a büntetés céljának a fiatalkorú elkövető nevelését tekinti annak érdekében, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon.

A szabálysértési törvényben a büntetés célja a cselekmény súlyával arányos joghátrány, figyelembe véve az elkövető személyi körülményeit is. A szabálysértési jog tehát a cselekményre koncentrál, így a társadalomra kevésbé veszélyes büntetendő cselekmények esetén a törvényhozó nem, vagy csak másodlagosan tekint a fiatalkorú elkövető kiforratlan, de jobban formálható személyiségére.

A Btk. a célnak megfelelően differenciált joghátrányokat alkalmaz és fokozatosságot ír elő a büntetés kiszabása során. Elsődlegesen intézkedés alkalmazásában kell a bírónak gondokodnia, szabadság elvonására csak akkor kerülhet sor, ha a büntetés célja másként nem érhető el, és ha szabadságvesztést szab ki, annak végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető.

Ha a fiatalkorú szabálysértést követ el, az Sztv. céljának megfelelően az eszköztár szűkebb, ridegebb:
– Figyelmeztetés alkalmazható csekély súlyú szabálysértés esetén, ha a személyi körülményekre figyelemmel attól kellő visszatartás várható.
– Pénzbírságot kiszabni akkor célszerű, ha a fiatalkorú megfelelő jövedelemmel, vagyonnal rendelkezik, ennek hiányában – ha behajthatatlan – már az elzárásra átváltoztatásnál tartunk.
– Végül a harmadik lehetséges joghátrány az elzárás: 1–30 napig terjedő tartamú, halmazat esetén 45 napig terjedhet.

Fiatalkorúak büntetőügyeiben is eljárt bíróként meggyőződésem, hogy minden egyéb jobb, mint akár egynapi elzárás, mert stigmatizálja a fiatalkorút és nem szolgálja a jövőbeni pozitív irányú személyiségfejlődését. Ezért igényel felelős gondolkodást, hogy a szabálysértést elkövető fiatalkorút gyorsított eljárás érdekében a rendőrség őrizetbe veszi-e, vagy az alapeljárás érdekében kezdeményezi a bírósági eljárást.

A jelen jogszabályi környezetben nem tartom kizártnak fiatalkorú szabálysértővel szemben az elzárás alkalmazását, de minden esetben gondos mérlegelést igényel a személyi körülmények vizsgálata.

Az Sztv. hatálybalépése óta eltelt 10 év alatt az elzárással is büntethető kriminális szabálysértések száma a duplájára emelkedett. Ez a körülmény és a fiatalkorúakkal kapcsolatos jogszabályok inkoherenciája is azt indokolná, hogy ezeket a tényállásokat „bagatell” bűncselekményekként – nevezzük a XX. század első felében szabályozottként kihágásnak – a Btk.-ban helyezzék el és a büntetőeljárásról szóló törvényben, mondjuk egy külön eljárásként, szabályozza a törvényhozó az eljárási szabályokat.

A törvénycsomag megteremti annak lehetőségét, hogy helyi bírósági hatáskörben egyesbíróként járhassanak el a bírósági titkárok.

Két évvel ezelőtt azt mondta az Alkotmánybíróság, amikor a meg nem fizetett pénzbírság átváltoztatásáról hozott határozatot, hogy itt személyi szabadságról döntenek, amit nem helyes tárgyaláson kívül megoldani és csak bíró vezetheti le a tárgyalást. Ehhez képest jelenleg az elzárással sújtható szabálysértési ügyekben már bírósági titkár is hozhat határozatot. Ezt előkészítetlennek és a bíróság igazgatási folyamataival, a szervezet létszámhelyzetével kapcsolatban tájékozatlan jogalkotói döntésnek tartom.

Természetesen a jogalkalmazónak a szükséges igazgatási intézkedéseket meg kell tennie a hatályos jog alkalmazhatósága érdekében. Mindenekelőtt a PKKB valamennyi belső tartalékát mozgósítani kell és a titkárok átcsoportosításával megoldani a növekvő számban érkező szabálysértési ügyek feldolgozását. Ha nem leszünk képesek kellő létszámú titkár kijelölésével és beosztásával az érkező ügyek növekedését követni, bekövetkezhet az úgynevezett szubjektív elévülés, amikor 6 hónap után az érdemben előre nem vivő intézkedések elmaradnak és ezért meg kell szüntetni az eljárást, illetve távlatokban az is előfordulhat, hogy elévül a büntethetőség.

A törvénymódosítás hatálybalépését követően konzultált rendőrökkel is. Milyen lehetőségekhez jut és milyen problémákkal szembesül a rendőri és a bírói jogalkalmazás?

Az Sztv. módosítása a rendőrségeket is felkészületlenül érte. Azok a rendőrök, akik szabálysértési ügyekkel foglalkoznak, nem jogi végzettségűek. Az új jogszabály – a tulajdon elleni szabálysértések mint új hatáskör – a budapesti rendőrségek számára az ügyek napi érkezési száma miatt rendkívüli munkateher-növekedéssel járt és azzal a felsőbb vezetői részről jövő elvárással, hogy ami gyorsított eljárásra vihető, azt vigyék a bíróság elé.

A PKKB illetékességi köréhez 10 kerületi rendőrkapitányság tartozik. Személyesen kértem a kapitányságok vezetőit, az igazgatásrendészeti osztályok vezetőit, hogy ne erőltessék a gyorsított eljárásokat a bíróság ügyeleti teherbíró képességét meghaladó számban. Vizsgálják meg a feljelentéseket, bűncselekmény gyanúja esetén ne kezdeményezzenek szabálysértési eljárást és készüljenek fel arra, hogy – amint eddig – ezután is csak indokolt esetben fog elzárást kiszabni a bíróság. Mint már említettem, a törvénykezési szünet alatt hatályba lépett módosítással a szokásos ügyeleti rend megváltozott a jelentékenyen megnövekedett gyorsított eljárások fogadása érdekében.

A korábban jegyzői hatáskörbe tartozó, tulajdon elleni szabálysértések bírósági hatáskörbe rendelése előrevetítette, hogy munkaterhünk növekedni fog, de a nagyságrendről fogalmunk sem volt. A módosítás előtti rendszerben a jegyzőhöz érkező ügyekről statisztikai adatokkal rendelkező illetékes közigazgatási hivataltól kértem adatokat a 10 kerületünkre lebontva, 3 évre visszamenőleg.

Az így nyert statisztikai adatokból az derült ki, hogy az elbírálandó, tulajdon elleni szabálysértési ügyek száma évről évre növekedett. Ebből következően azzal kell a bíróság vezetésének számolni, hogy 2011-ben a tárgyaláson elbírálandó szabálysértési ügyek száma a háromszorosára fog növekedni. A Szabálysértési Csoportba ehhez képest az eddigi létszám háromszorosát kell biztosítani a jogalkalmazói (bíró, titkár) és a jegyzőkönyv-vezetői létszámot tekintve, ami az erre szükséges bérkeret emelkedését és az eddig is szűkös tárgyalótermi lehetőségek gyarapítását igényli.

A bíróságunkon folyó ügyek száma eddig is lényegesen meghaladta az ország más területeire érkező szabálysértési ügyek számát. Félő, hogy ha a szükséges személyi és tárgyi feltételeket nem tudjuk biztosítani, akkor prolongálva lesz a folyamatos ügyhátralék.

Csupán megemlítem, hogy a két szabálysértés miatti előkészítő eljárás után érkező ügyek 8 napon belüli bírósági eljárás keretében történő elbírálása megvalósíthatatlan. Ennyi idő alatt megidézni valakit lehetetlen, az, hogy az ennek megfelelően kitűzött tárgyalásra szóló idézés tértivevénye is a bíró rendelkezésére álljon a tárgyaláson, kizárt dolog. A bíróban az ilyen jogi szabályozás önkéntelenül felveti a gondolatot, hogy vajon tudja-e a jogalkotó, hogy a valóságban hogyan működik egy bíróság.

Dr. Pál Edith

---