A terror ügyvédje


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Találkozott Sztálinnal, tisztelte őt Mao és Pol Pot, védett náci háborús bűnöst és rettegett terroristát, ügyvédje, majd férje volt az algériaiak bombát robbantó szabadságharcos hősének. Gyűlölték őt, de tárgyaltak és megegyeztek vele francia elnökök és kormányok. Antihős ügyvédkalandor, aki – miközben bejárta a fél világot – provokatív ügyeivel szenvedélyeket korbácsolt fel az egész világon. Ő Jacques Vergès, aki sokak szemében nem más, mint a terror, de még inkább az ördög ügyvédje. A rettegett Carlosszal Budapesten Jacques Vergès jól ismerheti Budapestet,…

Találkozott Sztálinnal, tisztelte őt Mao és Pol Pot, védett náci háborús bűnöst és rettegett terroristát, ügyvédje, majd férje volt az algériaiak bombát robbantó szabadságharcos hősének. Gyűlölték őt, de tárgyaltak és megegyeztek vele francia elnökök és kormányok. Antihős ügyvédkalandor, aki – miközben bejárta a fél világot – provokatív ügyeivel szenvedélyeket korbácsolt fel az egész világon. Ő Jacques Vergès, aki sokak szemében nem más, mint a terror, de még inkább az ördög ügyvédje.

A rettegett Carlosszal Budapesten

Jacques Vergès jól ismerheti Budapestet, hisz többször is járt a magyar fővárosban a nyolcvanas évek első felében. Carlost, a „Sakált” látogatta meg, a nyugati világ egyik legkeresettebb terroristáját, aki a magyar (egy)pártvezetés és titkosszolgálat engedélyével és tudtával egy második kerületi villában bújhatott el éveken át a világ szeme elől. A venezuelai születésű, hátborzongató előéletű terroristát ekkor az NDK vezetése már sikerrel passzolta tovább a magyarnak. A rettegett „Sakál” tisztában volt azzal, hogy a terrorizmussal sok pénzt lehet keresni, és azt is tudta, hogy politikai és anyagi előnyöket kovácsolhat – Kelet-Közép-Európában és a Közel-Keleten –, ha erőszakos cselekményekkel tartja sakkban a nyugati világot. Akkor már túl volt legsikeresebb akcióján, amikor is 1975 decemberében, Bécsben három őr meggyilkolása árán behatolt az OPEC szervezetének találkozójára. Túszul ejtett hetven embert a kőolajexportáló országok tizenegy miniszterével, és sikerült is elmenekülnie az osztrák hatóságoktól kikövetelt repülőgéppel.

Carlos pezsgőzés közben Budán, a második kerületben azzal bízta meg Vergèst, legyen párizsi összekötője, vigye üzeneteit a francia kormánynak. Addigra már készen álltak párizsi merénylettervei. Ám hiba csúszott a számításba, amikor 1982 februárjában barátnőjét, Magdalena Koppot és társát küldte Párizsba, egy robbantás végrehajtására. Rutinellenőrzés során ugyanis egy autóparkolóban elfogták őket, kocsijukban bevetésre váró robbanóeszközökkel. Carlos mindkét emberének védelmét Vergès látta el, aki ugyan nem tudta elérni, hogy védencei ne kapjanak börtönbüntetést, de a francia kormánnyal folytatott titkos tárgyalások eredményeként 1985-ben már szabadulhatott is a két terrorista. Addig azonban számos tragikus végű robbantást kellett átélni a franciáknak, melyek mind Carlos nevéhez fűződtek. Kopp visszatért élettársához, akivel összeházasodott, és közös gyermekükkel immáron Damaszkuszban telepedhetett le, miután a magyar politikai vezetőknek sikerült megszabadulni kényelmetlen terhüktől. Carlost végül Szudánban rabolta el a francia titkosszolgálat 1994-ben. Egy ideig Vergès látta el védelmét, majd korábbi munkatársa. („Sakált” 1997-ben életfogytiglani börtönre ítélték.)

A kiismerhetetlen: kaland Algírban

Jacques Vergès kiismerhetetlen. Tekintik szélsőbaloldalinak, mert jó kapcsolatot ápolt Pol Pottal, a Franciaországban tanult kambodzsai kommunista diktátorral, akinek vezetésével a vörös khmerek politikai tisztogatása révén a hetvenes évek második felében másfélmillió ember pusztult el. Tekintik szélsőjobboldalinak, mert egy gazdag svájci náci felkérésére jó pénzért elvállalta a „lyoni hóhér”, Klaus Barbie háborús bűnös védelmét 1983-ban. (Abban az időszakban, amikor Carlost látogatta Budapesten.) Tekintik a terroristák védelmezőjének, a terror ügyvédjének, mert Carlos mellett rakásnyi merényletet elkövető állt védelmében. Többek között Bruno Bréguet, aki Kopp-pal együtt bukott le Párizsban, vagy Anis Naccache, a libanoni építész-dekoratőr, aki Carlosszal együtt vett részt az OPEC-miniszterek túszul ejtésében. Később Khomeini ajatollah iráni vallási vezető személye parancsára akarta meggyilkolni Bechir Bakhtiart, az iráni sah egykori miniszterét. Ez az akció azonban meghiúsult, és az elfogott Naccachét 1982 májusában életfogytiglanra ítélték. Ám egy Vergès által összehangolt börtönbéli éhségsztrájkot követően sikerült őt betennie egy Franciaország és Irán közötti alkuba, így 1990 nyarán kiszabadulhatott. A politika ismét felülbírálta a jogot – a nép szemében az igazságot –, és a háttéralkuk mögött ismét csak ez a különös úr állt.

Akit a sok jelző mellett antikolonialistának is tartanak, vagyis a gyarmatosítás legfőbb ellenségének, amely ellen – véli –, bármilyen erőszakos eszközzel lehet harcolni. Ezt az elvet képviselte Djamila Bouhired, a fiatal szép algíri lány is, az egykori varrónő, aki az Algéria francia fennhatósága ellen küzdő csoport tagjaként 1956. szeptember végén bombát helyezett el egy tejcsarnokban. A robbanásnak tizenegy halottja és öt sebesültje volt. (A korszakot Az algíri csata című emlékezetes játékfilmben mutatta be hitelesen Gillo Pontecorvo olasz rendező, 1965-ben.) Djamilát elfogták, megkínozták, majd terrorizmus vádjával halálra ítélték. Jacques Vergès azonban fiatal ügyvédként olyan harciasan képviselte ügyét, hogy végül megmentette a kivégzéstől. Sikeres médiakampányt indított érte a nagyvilágban, és a gyarmatosítás elleni küzdelem emblematikus figurájává, valóságos szabadsághőssé emelte. Miután Djamila kiszabadult, feleségül ment korábbi védőjéhez. Két gyermekük is született, ám Vergès nem volt az az otthonülős fajta, ráadásul útjuk titokzatos módon vált el…

Nyolc év, amely hiányzik az életrajzból

S hogy miként válik egy francia antikolonialistává? Nos, Jacques Vergès vietnami anya, és (a Franciaországhoz tartozó) Réunion szigeti apa gyermeke, aki Thaiföldön látta meg a napvilágot, maga sem tudja, mikor: 1924-ben vagy 1925-ben. Néhány évvel később anyja meghalt trópusi lázban, és a kisfiú apjához, Réunion szigetére költözött. „Egy gyarmatosított országban nőttem fel, gyermekkori emlékeimben olyan kép él, hogy a színeseknek ki kellett térnie az európaiak elől – emlékezett vissza, hozzátéve: – Ez az érzés elfogadhatatlan volt egy kamasz számára. A gyarmati létben csak ellenálló lehet valaki, aki haragba született, eleve ellenáll.” Filozófiát tanult, majd 1942-ben Liverpoolban csatlakozott De Gaulle tábornok önkénteseihez; Marokkóban, Algériában, Olaszországban és Franciaországban harcolt. 1945 már a párizsi Sorbonne egyetemen találta, történelmet és keleti nyelveket tanult.

1949-ben látott először tárgyalást, és bevallása szerint a vádlottal való együttérzése késztette arra, hogy ügyvéd legyen. Újabb tanulmányai után az ötvenes évek közepén jegyezték be a párizsi ügyvédi kamarába. „Amikor először voltam hivatalból kirendelt ügyvéd és ott ültem szemtől szemben egy jelenéktelen kis bűnözővel, azt gondoltam: ez az ember én vagyok, amit ő tett, én nem tettem volna meg, ha az ő helyzetében vagyok, és rájöttem, hogy ez a hivatásom” – emlékezett.

Miután Algériában kitört a háború, sikeresen védett diákokat, akik megpróbálták megakadályozni a sorkatonák Algériába indítását, majd Algériába utazott. Valóságos megszállottként vállalta el Djamila védelmét. Szinte lincshangulatban zajlott a tárgyalás, ráadásul incidensekkel is provokálta a hallgatóságot, a bírókat lekezelte. Védence a segítségével fokozatosan vált Algéria megtestesítőjévé, a függetlenségi harc arcává.

Katonaként csak egy harcos lehetsz a sok közül, de ügyvédként fórumot kaphatsz, jobb hivatás, mint az újságírás – jött rá Vergès a hivatás előnyeire. Egy perből rendkívüli dolgokat lehet kihozni, mert mindenki odafigyel az ügyvédre, akit nem hallgattathatnak el – vallotta. Ám az is igaz, hogy amikor elkezdődött az algériai csata, az összes algériai ügyvédet egy időre letartóztatták, mert a hatalom rájött: az ügyvédkollektíva több kárt tudott okozni, mint egy egész hadosztály. Néhány évvel később pedig Vergès, társaival együtt, halálos fenyegetést is kapott. Egyik kollégáját (Ould Aoudiát) meg is gyilkolták párizsi irodájában.

1962-ben Algéria elnyeri függetlenségét, Djamila kiszabadul, Vergès ügyvédi irodát nyit az afrikai országban, majd néhány évre rá feleségül is veszi a szabadsághőst. A hatvanas évek második felében egyre szorosabb szálak fűzik a Palesztinai Felszabadítási Szervezethez, elvállalja azoknak az elfogott palesztinoknak a védelmét, akik izraeli repülőgépeket támadtak meg Európa repülőterein. 1970-ben a kétgyermekes családapa váratlanul felszívódik. Felesége, gyermekei többé nem látják, barátai, ismerősei sem tudják, hogy hová távozott. Minden addigi kapcsolatát megszakítja, valósággal illegalitásba vonul – nyolc hosszú évre.

Szemtől szemben

E titokzatos évekre is megpróbál magyarázatot találni Barbet Schroeder rendező A terror ügyvédje (L'Avocat de la terreur) című dokumentumfilmjében. A 2008-ban francia Oscar-díjjal, azaz César-díjjal kitüntetett alkotás szerint a titokzatos évek alatt valamely állam hírszerzésének dolgozhatott, miközben ismerősei néhányszor Párizsban felismerni vélték. „Nem a Holdon voltam, hanem emberek között” – fogalmazott a filmben, meghagyva az emberekben a kételyt. (A fentebbi idézetek is e műben hallható vallomásaiból valók.)

1978-ban úgy fogadta barátait, mintha nem is telt volna el nyolc év. Letelepedett Párizsban, ám bevallása szerint, politikai illúziói ekkorra már szertefoszlottak. Sok-sok ügyet vállalt el, miközben létrehozta a nyugat-európai politikai foglyok védőinek nemzetközi szervezetét. Rejtélyes és nyílt kapcsolatban állt terroristákkal és kormányokkal, többnyire sikerrel közvetített közöttük. Még nyolcvanas éveihez közeledve, a kétezres évek elején is cimborált az ördöggel: részt vett a háborús bűnökkel vádolt Slobodan Milosevic egykori szerb vezető védelmében, majd felajánlotta szolgálatait a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein védelmének.

Barbet Schroeder DVD-n is elérhető kiváló mozifilmjében szemtől szemben láthatjuk Vergèst. Amiről akar, beszél, amiről nem, hallgat. Megszólalnak egykori barátai és védencei, ismerősei és ismerői, ellenfelei és ellenségei. Kormányképviselők, titkosszolgák, egykori terroristák, életének kutatói. Képet kaphatunk a huszadik század egyik legkülönlegesebb ügyvédjéről, akinek élettörténetét megismerve talán több a rejtvény, mint a megfejtés.

Falus Tamás

 

Jacques Vergès pályájának főbb állomásai

1924. március 5. vagy 1925. április: megszületik Thaiföldön.

1942: Csatlakozik De Gaulle tábornok önkénteseihez.

1945: Történelmet és keleti nyelveket tanul a párizsi Sorbonne-on.

1946: Belép a francia kommunista pártba. Első házassága Carine-nal.

1949: Először lát tárgyalást. A vádlottal való együttérzése arra készteti, hogy ügyvéd legyen.

1950: A kommunista párt Prágába küldi feleségével, hogy diáktalálkozót rendezzenek; ott találkozik Sztálinnal.

1952: Indiába utazik, megismeri Indira Gandhit és Nehrut.

1955: Első jelentős pere: Vergès kommunista diákokat véd

1956. szeptember 30.: Az FLN (Algériai Nemzeti Felszabadítási Front) offenzívájának kezdete Algírban, merényletek; az „algíri csata”.

1957: Kilép a kommunista pártból, mert az támogatja Franciaország algériai külpolitikáját. Megalapítja a Francia Ügyvédek Közösségét, mely az FLN politikai céljainak szolgálatába áll.

1957. április 13.: Letartóztatják, internálják és 17 napon át kínozzák Djamila Bouhiredet.

1957. július 11–15.: Djamila pere: bűnösnek találják és halálra ítélik.

1957. november: Megjelenik a Kiáltvány Djamiláért, amelyet Jacques Vergés társával jegyez

1958. március 13.: Kegyelem Djamilának

1959. május 13.: Az ügyvédi közösség valamennyi tagja névtelen fenyegetést kap.

1962: Djamila Bouhired kiszabadul a börtönből.

1963. március 30.: Vergès két hétre Kínába utazik Maóhoz az FLN új lapja megbízásából

1965 tavasza: Feleségül veszi Djamila Bouhiredet.

1967. június 30.: Moise Csombe elrablása: repülőgépét eltérítik és Algériába irányítják. Vergès elvállalja a megbuktatott afrikai vezető védelmét.

1968. december 26.: A PFSZ (Palesztin Felszabadítási Front) két, izraeli repülőgép elleni merényletet elkövető tagjának védelme.

1969. február 18.: Újabb PFSZ-terroristák védelme (Winterthur-per).

1970. február: Vergès eltűnik. (Utoljára egy politikai gyűlésen látták Párizsban.)

1978: Vergès újra nyilvánosan feltűnik a francia fővárosban.

1982. február 16.: Bruno Bréguet és Magdalena Kopp (Carlos élettársa) elfogása Párizsban.

1982. február 28.: Carlos levelet ír a francia belügyminiszternek – vélhetően Budapestről –, amelyben Kopp és Bréguet szabadon bocsátását követeli.

1982 tavasza: több robbantás Franciaországban, számos áldozattal.

1982. április 22.: Bruno Bréguet és Magdalena Kopp tárgyalásának kezdete. Öt, illetve négy év börtönre ítélik őket.

1983: Francois Genoud bankár felkéri Vergèst Klaus Barbie védelmére. (Vergès állítja: Barbie lánya bízta meg apja képviseletével.)

1987. május 11.: A Barbie-per kezdete.

1987. július 3.: Életfogytiglani börtönre ítélik a náci háborús bűnöst.

1994. augusztus 14.: Carlost – műtéti altatásban – elrabolják Szudánban.

2002: Vergès részvétele Milosevic védelmében.

2003: Szaddám Huszein elfogása. Vergès felajánlja szolgálatait a védelemnek.

2004. február: Vergès elvállalja Khieu Shamphan, Kambodzsa volt elnökének védelmét, akit emberiségellenes bűntettekkel vádolnak.

 

 

(A képek forrása: Best Hollywood, A terror ügyvédje című film magyarországi forgalmazója)


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.