Pulitzeres szambakirálynők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

A szambánál előny a széles csípő és a kerek fenék, ebben minden szakértő egyetért. Ám, szemben az általános tévhittel, a latin tánc nem csupán „riszálásból” és fenékrázásból áll. Fizikailag megterhelő a mozgás s számos különböző válfaja van, az elegánstól az utcaiig. Az persze tény, hogy a csinos táncosok apró, színes tangában, flitteres melltartóban, érzéki mozdulatokkal gyönyörködtetik a közönséget, legalábbis Rio de Janeiróban biztosan. A magyar szambatáncosok közül két hölgy, Ádám Kinga és Bottyán Ivett nemcsak nézőként, hanem már résztvevőként is járt a Riói Karneválon.


A két barátnő évek óta keményen gyakorolja a latin táncot, amely csak látszólag egyszerű: a hármas alaplépés magabiztos elsajátításához minimum fél év szükséges. „Elsőre lehetetlennek tűnt a gyors test- és fenékrázás” – emlékszik vissza a 28 éves Kinga, aki civilben pszichológus, egyébként szambatanár és a Ritmo Latino csapat tagja. Ám kitartásuknak köszönhetően két éve részt vehettek a riói karnevál egyik leghíresebb tánciskolájának felvonulásán, idén pedig a nézőtérről élvezhették a fergeteges forgatagot.

„A capoeirával kezdtem, aztán megtetszett a jóval nőiesebb szamba. Végül rátaláltam a Brazil Kulturális Központ vezetőjére, Pimentára, aki tökéletesítette a tudásomat. Az összes környező országban felléptünk már, a ruháinkat pedig többnyire magunk varrjuk és hetente legalább háromszor próbálunk. Két éve itthon engem választottak szambakirálynőnek, amivel nyertem egy repülőjegyet Rióba, azzal mentem ki az idei karneválra nézőként” – magyarázza Kinga, aki arra a legbüszkébb, hogy 2010-ben résztvevői voltak a szambaiskolák versenyének. „Az Alegria da Zona Sul nevű iskola táncosaival szambáztunk együtt és csoportunkban nyertünk is” – veszi át a szót a 21 éves Ivett. „A karneválon mindenki jelmezben van, a tévében látható falatnyi, díszes ruhadarabokat csak a szambakirálynők és a legfontosabb táncosok viselik” – magyarázza a négy nyelven beszélő, portugál szakon végzős egyetemista, aki néhány év múlva Rio de Janeiróban képzeli el magát.

A két lány rövid bemutatóval is kedveskedik: húsz perccel később már színpadi sminkben és gyöngyös-flitteres bikiniben pózolnak. Kinga narancsszínűben, Ivett ezüstben tesz néhány mozdulatot. Fejükön óriási, tollas dísz, amiből idén éppen az indiánszerű a legdivatosabb. Cipőjük sem mindennapi: vastag talpa 15 centis sarokban végződik, ezüstszínű, hálós szára pedig térdig felér. „Rióban vettük, kifejezetten szambacipő. Sokkal magabiztosabbnak érzem magam benne, kényelmes és strapabíró” – mondja Ivett. „Tizenhárom évesen kezdtem capoerázni, majd beleszeretettem a szambába, és minden hazai csoporttal táncoltam már. Négyszer voltam Brazíliában fellépni, tanultam kinti szambaiskolákban is. Ott mindenki ismeri ezt a táncot, gyerekkoruktól tanulják. Férfiak és nők egyaránt járnak órákra, úgy, mint mondjuk nálunk aerobikozni”. Kinga szerint európaiként eleinte nehéz a gátlásokat levetkőzni, először meg kell érezni a hozzánk legközelebb álló stílust. Van elegáns, dámajellegű és páros változata is, az utcai szamba pedig vagányabb. A ruhát és a fejdíszt nem könnyű hordani, megfelelő tartás kell, különben elcsúszik, s közben még figyelni kell a koreográfiára is és a mosoly sem árt. „Egy szambatáncosnak részt venni a riói karnevál felvonulásán olyan vágyálom, mint az újságíróknak a Pulitzer-díj” – hangzik a magyarázat két riszálás között.

Krausz Viktória


 

A Riói karneválon vonuló lányok többsége gömbölyűbb idomokkal rendelkezik, mint a kifutó szupermodelljei. Közülük is feltűnt idén a 27 éves Vania Flor, aki 104 kg-ot nyom, s kiváló adottságainak köszönhetően a Salguiero szambaiskola új múzsájának választották. Február 17-től négy napon át a világ fővárosa volt Rio de Janeiro. A Riói karnevált jelenlegi formájában 1928 óta rendezik meg, idén állatkarnevállal indult a parádé, amelyen a házi kedvencek különböző maskarákban vonultak fel. Egymillió turista volt a helyszínen, a tévéközvetítések által pedig több száz millióan lehettek részesei a színes kavalkádnak és a forró hangulatnak. Úgy hírlik, fél óra kellett, hogy az 52-173 euróba kerülő jegyek első adagja, 36 840 darab elfogyjon. A február 19-i, vasárnapi és a 20-i két felvonulásra érvényes VIP-jegyeket a helyi lakosok számára tartották fenn. A jegyek a központi emelvényre, a Sambadrome stadionba szólnak, ahol 60-75 ezer ember fér el. A karnevál utcája a Sambadron, amely 1700 méter hosszú és kb. 60 ezer nézőnek ad helyet. A forró és pezsgő hangulatú fesztivál csúcspontja a tucatnyi szambaiskola erotikus táncának versenye. Mindegyik iskola választ egy témát, amelyet a zenével és akár négyezer táncos mozdulataival fejeznek ki. S persze az utcákon hömpölygő tömeg is a felvonulókkal együtt ropja hajnalig.

Hazánkban a számos szambaiskola mellett már a riói ízeket is élvezhetjük: a brazil konyha remekeit ígéri egy főzőiskola, ahol az este folyamán a jelentkezők elkészítik a brazilok nemzeti ételét, a Feijoadát és egy finom egzotikus gyümölcsös édességet is, mindezt 16 ezer 900 forintért.


 

A Velencei Karnevál amely idén február 11-21-ig tartott, mottója pedig „Színház az élet. Mindenki álarcot visel” volt. (La vita è teatro. Tutti in maschera) A Velencei Karneválról úgy hírlik, nem annyira attraktív, inkább elegáns a rióihoz képest. Mindenhol zeneszó, pompás, történelmi jelmezekbe és gyönyörű, egyedi maszkokba öltözött emberek vonulnak a Szent Márk téren és fényképezkednek. A különböző palotákban rendezett fantasztikus és exkluzív bálokra négy-ötszáz euróért lehet bejutni. Az első írásos emlékek 1094-ből valók, de Velence csak a 18. században nyerte el a karneválok városa címet. A karneváli mulatságok a 18. században, Casanova idején élték fénykorukat, egészen 1797-ig, a Velencei Köztársaság létezéséig. Majd 1979-ban élesztették újra a fesztivált, s tették turisztikai látványossággá. Az utolsó nap mindig húshagyó kedden van, szerdától kezdődik a böjt időszaka, innen ered a karnevál szó is: carne vale – ég veled hús. A Velencei Karnevál klasszikus ételei például a csicseriborsóból és lisztből készült, olajban megsütött párnácska, a frittele, a cicchetti, ami a spanyol tapasra hasonlít és a tramezzini, amelybe rákhúst és ruccolát vagy radicchio salátát tesznek. A falatkákhoz ombrát isznak, egy deci vörös vagy hűvös fehérbort.


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Ford Explorer PHEV Platinum – Újra(át)tervezve

1990 óta íródik történelme az Explorernek, melyet most az alapoktól újraterveztek. Maradt az igazi amerikai feeling, természetesen hatalmas dobozba csomagolva, és amely már egy összetett hibrid rendszert is kínál.

2023. május 26.

Szabadtéren szabadabban

Ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban. Íme a nyári kínálat!

2023. május 19.

Bécs folyamatos fejlődésben

A világ egyik legélhetőbb városa egyszerre újít, kísérletez, tervez és megvalósít, hogy az ott élők a lehető legjobban érezzék magukat.