Abbázia, Adria Nizzája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mediterrán klíma, kékeszöld víztükör, patinás épületek, Monarchia-korabeli hangulat. Autópályán ma már pár óra alatt elérhető az Adriai-tenger, s szinte elsőként az Isztriai-félsziget gyöngyszeme, Opatija, melynek magyar neve még ma is jól cseng: Abbázia.


Ha száz évvel ezelőtt valaki Közép-Európában arról mesélt, hogy Abbáziában járt, a földrajzi név említése máris egyet jelentett a jóléttel, a jómóddal, a gazdagsággal, a nyugalommal, a pihenéssel, a tengerrel, a természet szépségével. Ha ma valaki felkerekedik és elutazik a Kvarner-öböl északnyugati csücskéhez, az Uèka-hegység lábánál fekvő kisvárosba, könnyen megérti, miért volt e település annak idején többek között a magyar arisztokrácia és polgárság kedvelt üdülőhelye, miért vonzotta a magyar írókat, festőket és más értelmiségieket – orvosokat, ügyvédeket – e megkapó táj. Bár csaknem két szélességi fokkal feljebb fekszik, mint a francia Riviéra híres városai, Cannes, Monte-Carlo vagy Nizza, a csaknem ezernégyszáz méter magas hegyek megvédik a partot télen a hideg, viharos szelektől, nyáron a forróságtól, és a tenger is jótékonyan szabályozza a levegő hőfokát. Így a levegő átlaghőmérséklete télen 7–9 °C, míg nyáron is kellemes, 26 °C körüli, a tenger télen sem hűl le 9 °C alá, nyáron viszont eléri a 24 °C-ot is. A bőrt simogató kellemes levegő, a mediterrán klíma a tengerparti sávban ideális a mediterrán növényzetnek, a pálma, a leander, a babér jól érzi magát a kertekben, parkokban. Horvátország Monte-Carlójának, az Adria Nizzájának is nevezik Opatiját, melynek jódos, tiszta levegőjében már bő egy évszázada felfedezték a gyógyító erőt: a szívbetegek, a reumás és asztmás betegek számára sorra nyíltak a szanatóriumok, melyek híresek voltak magyar orvosaikról. (1893-ban itt halt meg Markusovszky Lajos orvos, a magyar orvosképzés egyik atyja, emlékét az egyik szálloda falán magyar nyelvű emléktábla is őrzi.)

A középkorban még lakatlan vidéken bencések alapítottak kolostort a XIV. században, mégis, szinte lakatlan volt e vidék a XIX. század első feléig, amikor a közeli fiumei kikötő megépülését követően a kereskedők a kolostor köré kezdtek építkezni, üdülőterületté alakítva a térséget. Az apátság régi elnevezése abbázia, horvátul pedig opatija, innen kapta a település a nevét. A Riviéra hangulatát árasztó kisvárosi séták és a turistakönyvekben is javasolt látnivalók felkeresése során elénk tárul a környék történelme. Az 1506-ban épült, majd jó néhányszor felújított Szent Jakab-templom a csaknem egy évszázaddal korábban felhúzott kolostor utódja. A templom közelében valóságos kis kastélyként áll a város szépen felújított első üdülője, a Villa Angiolina, melyet egy fiumei nemes épített 1844 körül, és feleségéről nevezett el. A templom és a villa között húzódó szép parkban jól érzik magukat az egzotikus, részben a trópusokról származó növények. Ma is fogad vendégeket az egykori Hotel Quarnero, ma Kvarner, Abbázia első szállodája. 1884-ben mindössze tíz hónap alatt építették tulajdonosai, akik valamit jól sejtettek: ugyanebben az évben érte el Abbáziát a vasút, mely Bécstől Budapestig ontani kezdte Közép-Európából a vendégeket, a gyógyulni és nyaralni vágyókat. Sorra nőttek ki a földből a mai is működő elegáns szállodák: a Grand Hotel Palace–Belleuve, az Imperial, a Bristol. Számtalan elegáns villa is épült a sziklás tengerparti sávban. A magyarok érdeklődése már csak azért is megnőtt a tenger iránt, mert az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést egy évvel követte a horvát–magyar, melyben ugyan külön autonómiával ruházták fel Fiumét – melynek része volt Abbázia is – a törvény mégis „a magyar koronához csatolt külön testként” határozta meg a kikötőváros státuszát. Így félig-meddig joggal, „magyar tenger” jelzővel illette a honi nagyérdemű az Osztrák–Magyar Monarchia részeként viharos fejlődésnek indult észak-adriai részt. Irigyelte azokat, akik este a pesti pályaudvaron felszálltak a vasútra, és másnap reggel már Fiumében ébredhettek. Az arisztokrácia mellett az egyre erősödő polgárság felsőközép-rétege számára is elérhetővé vált a tenger a XIX. század végétől.

Ferenc József császár is járt az üdülővárosban, nevét a több mint tizenegy kilométer hosszú, éppen száz esztendeje befejezett parti sétány (Lungo mare) is őrzi. A Fiuméhez közel eső Volosko egykori csendes halászfaluból indul, áthalad Abbázia központján, és egészen Lovranig tart. Az első szakasz 1899-re készült el Voloskótól a Slatináig, a városközpont betonstrandjáig, míg Lovranig, az Abbáziával szinte egybenőtt tengerparti kisvárosig 1911-ben lett teljes a sétány. Az olykor sziklákba fúrt út érint mesés öblöket, strandokat, kikötőket, áthalad buja növényzeten és sziklás tengerparti részeken, éttermeken és kávézókon, medencék mellett. A part mentén megcsodálhatók a Monarchia-korabeli villák és szállodák is, együtt a modern kor építményeivel. Eközben érintjük az Abbáziával együtt emlegetett Ièièi és Ika üdülőfalvakat is. Nagy élmény e rövidnek nem mondható úton bejárni a Kvarner-Riviérát. A több órás túrára nem árt a jó gyaloglócipő, érdemes út közben megpihenni egy padon és elidőzni a kék tenger látványán, és azzal sem árt tisztában lenni, hogy szállásunkhoz gyalog a visszaút is ugyanannyi időt és erőt vesz igénybe. (Hacsak nem a menetrend szerinti buszjáratot választjuk…) Több szakaszban is bejárhatjuk e hosszú és viszonylag keskeny köves parti ösvényt. Aki pedig rövidebb sétával is beéri, annak elég, ha elbandukol az egyik legfőbb nevezetességig, a város jelképévé vált Leány a sirállyal nevet viselő szoborig, mely már a tengerben, fehér sziklák közül pillant vissza 1956 óta Abbázia patinás szállodáira, a domboldalon álló, a zöld kupolás Angyali üdvözlet-templomra, valamint a híres betonstandra.

Karlsbad után a Monarchia második legnagyobb üdülőhelyévé nőtte ki magát Abbázia, melynek vonzereje később sem csökkent – a két világháború közötti Magyarországon sem. A Monarchia szétesésével 1918-ban Olaszországhoz került a térség, a második világháború idején egy rövid ideig a csak néhány ország által elismert bábállam, a Független Horvát Állam része lett, 1945-től azután hosszú évtizedekig Jugoszláviához tartozott. Horvátország 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét, melyet 1992 januárjában ismert el a nagyvilág. Az alig tízezer állandó lakót számláló Abbázia ma Horvátország egyik gyöngyszeme, mely csábító célpont németeknek és osztrákoknak, hollandoknak és belgáknak, svájciaknak és magyaroknak egyaránt. Ahogy elődeik, ők is szeretik a gyógyító erejű, vonzó, egyedi tájat, az elegáns, patinás, stílusos környezetet.

Rippl-Rónaitól József Attilán át Máraiig

Mágnesként vonzotta a magyar művészeket is Abbázia a XIX. század második felétől egészen a XX. század harmincas éveinek végéig.

Néhány évvel ezelőtt egy neves galéria aukcióján tűnt fel Rippl-Rónai József Abbázia (Voloscai részlet) című festménye. A külföldről hazakerült, vászonra festett, 35 × 50 cm-es olajképen mediterrán hangulatú táj és néhány épület látható. A kép bal alsó sarkában egy öböl képe is kirajzolódik, melyen két üres csónak ring, egy emberekkel teli csónak a part felé közelít. Az öbölben – elmosódva – sétáló emberek látszódnak. A festő 1903 őszén Ödön testvérét kísérte el Fiumébe, akit akkoriban helyeztek a város állomásfőnökségére.

Ha tehették, a magyar irodalom nagyjai is felkeresték „a legközelebbi tengert”. Akadtak, akik gyermekként vagy kamaszkorukban jutottak el Abbáziába, mások felnőttként, érett fejjel, írói munkásságuk csúcsidőszakában. Jókai Mórról biztosan tudják a kutatók, hogy legalább kétszer üdült Abbáziában: első alkalommal 1888 augusztusában nevelt lánya, Jókai Róza és Feszty Árpád házasságkötésekor, másodszor pedig 1901 telén második feleségével, a nála ötvennégy évvel fiatalabb Nagy Bella színésznővel. 1903-ban az akkor tizenöt éves Füst Milánnak egy hónapon át itt kezelték tüdővérzését. Ezt követően kezdte írni naplóját, melyet aztán negyven éven át vezetett. Herczeg Ferencnek saját vitorlása is volt Fiumében, rendszeresen járta a tengert, úti kalandjairól a Szelek szárnyán című, 1905-ben megjelent könyvében számolt be az úri és polgári olvasótáborának. (A teljes mű megtalálható az interneten: http://mek.niif.hu/04200/04273/04273.htm.) József Attila híres Curriculum Vitaéjében fontosnak tartotta megemlíteni: „1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából”. Kabos Ede író itt halt meg 1923-ban. Szenes Béla Alvó férj című 1926-ban készült színdarabja néhány jelenete Abbáziában játszódik, Móra Ferenc 1927 áprilisától másfél hónapig pihent a tengernél, és ekkor fogott bele az Ének a búzamezőkről című regényébe. Megfordult Abbáziában többek között Mikszáth Kálmán, Tormai Cecile, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Németh László, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Hunyady Sándor, Hamvas Béla, Fejtő Ferenc is.

Magyar írók az Adrián címmel Kiss Gy. Csaba kötetben gyűjtötte össze egy évszázad prózai írásait, honi irodalmárok Adria-élményeiből.

Márai Sándor Abbáziája

„Tavasszal lenn jártam az Adrián. Az emlék, mely makacsul kísért, mindig újra visszahúz ide. Számomra a tenger, Fiume és Abbázia között, még mindig a „magyar tenger”, akkor is, ha tudom, hogy a történelem időközben odaadta az olaszoknak a Szentkorona Gyöngyét. De más a szárazföld és más a tenger. Ez az öböl mélykék vizével az én külön, szerény és csöndes irredentám. Az egész világból ez az öböl az a hely, ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez. Visszajárok ide, örülök, ha valamelyik fiumei őslakó magyarul felel kérdéseimre, szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem. Minden évben elmegyek ide, néha csak két, három napra. Aztán elunom magam és odébbállok, színesebb, izgalmasabb tájak felé. Az ember hálás, de az ember – hál’ Istennek – hálátlan is. Így vagyok Abbáziával.”

(Részlet Márai Sándor: Dráma Voloscában című elbeszéléséből)

Autóval Abbáziába és tovább

Magyarországról szinte végig autópályán juthatunk el Abbáziába, négy-hat óra alatt. Budapest határától, Budaörsről például kényelmesen öt óra a kb. 515 km-es út, de például Zalaegerszegről, 350 km-t megtéve, jóval négy órán belül a tengerpartra lehet érni. Az M7-es-en haladva Letenyénél/Goricannál lépjük át a magyar–horvát határt, majd Zágráb felé az A4-es (E65-ös) út következik. Aztán a Split, Rijeka, később a Rijeka, Pula kiírást követve az A3-as, A1-es, A6-os jelű autópályák következnek. Gyönyörű hegyvidékeken, nemrég épült viaduktokon, alagutakon keresztül vezet az út. Két helyen kell útdíjat fizetnünk, előbb 36, majd 60 koronát (összesen kb. 3800 forintot). Fiume (Rijeka) központját kikerülve az A7-es (E61-es), és az A8-as (E751-es) utak következnek, ahol már az Opatija táblákat figyelhetjük. Végül a 8-as, majd a 66-os autóúton juthatunk el Abbázia központjába.

Az Isztriai-félsziget északkeleti csücskéből, Abbáziából szép autós kirándulásokat tehetünk. Például a délnyugati végeken fekvő Pulába, ahová másfél óra a kb. száz kilométeres út, részben autópályán. A félsziget legnagyobb városa a viszonylag épségben fennmaradt, ovális amfiteátrumáról híres, melyet Augustus császár idejében építettek. Pulától mindössze ötven kilométernyire fekszik a nyugati part festői kisvárosa, Rovinj, a középkor egyik legjelentősebb kikötője, mely egy kis félszigetre épült. Az óváros épen maradt utcáira, házaira, a barna háztetőkre és a kikötőkre remek kilátást nyújtó Szent Euphémia-templom tornya sok turistát vonz. Abbáziából a leghamarabb Fiumét érhetjük el, mindössze pár kilométer eljutni a 170 ezer lakót számláló kikötővárosig, Horvátország harmadik legnagyobb településéig. Akit érdekel, megnézheti az ország legnagyobb kikötőjét vagy korzózhat a népszerű sétálóutcán.

Aki a szigeteket is fel akarja fedezni, legkönnyebben Horvátország második legnagyobb szigetét, Crest érheti el, mely az Isztriai-félsziget és a legnagyobb, Krk-sziget között csaknem hetven kilométer hosszan nyúlik el, délen – egy kis híd révén – szinte összenőve Losinj kis szigetével. Páratlan panoráma utak, mesés halászfalvak jelentenek nagy élményt az erre autózóknak. Abbáziából a 66-os úton dél felé kell haladni 30 km-t Brestováig, innen komppal lehet átkelni Porozinába, Cres-sziget kikötőjébe.

 

Fotó és szöveg: Falus Tamás


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.