Damoklész kardja I.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Dionüziosz egyik hódolója és hízelgője volt Damoklész. Egyszer beszélgetés közben felemlegette a türannosz kincseit, birtokait, királyi házát, hatalmát, és állította, hogy soha senki nem lehet boldogabb. A zsarnok válaszul megkérdezte: Akarod-e Damoklész, ha Téged ennyire gyönyörködtet ez az élet, magad is megízlelni és kipróbálni az én szerencsémet? Damoklész azt felelte, hogy ő bizony nagyon szeretné! A türannosz elrendelte, hogy fektessék Damoklészt aranykerevetre, tegyenek oda mellé míves aranyasztalt, köréje gyönyörű, válogatott rabszolgafiúkat rendelt. Kéznél voltak a finom, illatos kenetek, koszorúk, égtek…

„Dionüziosz egyik hódolója és hízelgője volt Damoklész. Egyszer beszélgetés közben felemlegette a türannosz kincseit, birtokait, királyi házát, hatalmát, és állította, hogy soha senki nem lehet boldogabb. A zsarnok válaszul megkérdezte: Akarod-e Damoklész, ha Téged ennyire gyönyörködtet ez az élet, magad is megízlelni és kipróbálni az én szerencsémet? Damoklész azt felelte, hogy ő bizony nagyon szeretné!
A türannosz elrendelte, hogy fektessék Damoklészt aranykerevetre, tegyenek oda mellé míves aranyasztalt, köréje gyönyörű, válogatott rabszolgafiúkat rendelt. Kéznél voltak a finom, illatos kenetek, koszorúk, égtek a füstölök, ínyenc falatokkal rakták meg az asztalt, és Damoklész boldognak hitte magát.

„Semmiben sem lehet boldog az, akit mindig valami félelem fenyeget”

És ekkor, a fény és pompa közepette Dionüziosz megparancsolta, hogy lószőrszálra kötve egy villogó kardot bocsássanak alá a mennyezetről, hadd csüngjön ott, annak a boldog embernek a nyaka fölött.

Damoklész nem nézte már tovább a gyönyörű szolgákat, nem nyújtotta ki kezét az asztal felé a finomságokért, még a virágfüzér is lecsúszott a fejéről, s végül könyörgött, hadd mehessen el, mert már nem akar többé boldog lenni. Na látod – szólt a zsarnok – semmiben sem lehet boldog az, akit mindig valami félelem fenyeget!”

A közvélemény gyakran úgy véli, hogy a bankárok dúskálnak a javakban csakúgy, mint Dionüziosz annak idején. Mégsem gondolják, hogy szeretnék kipróbálni és megízlelni ezt a világot, hiszen a rendszerváltás óta eltelt mintegy húsz év bankárpereiből éppen azt a tanulságot vonták le, mint korábban Damoklész, hogy az „ínyenc falatok” nyújtotta boldogság mit sem ér, ha a mennyezeten „lószőrszálra kötve egy villogó kard” csüng éppen „a boldog embernek a nyaka fölött”.

Miért e párhuzam? A mostani banki vezetők egyrészről sohasem tudhatják, hogy mikor indítanak ellenük eljárást, hiszen bizonyos pénzintézetek esetében ez már megtörtént, míg másoknál a hasonló vagy éppen ugyanolyan pénzügyi konstrukciók pedig rejtve maradtak, tovább gazdagítva ezzel nálunk a látens „bűnözés” világát. (Ez utóbbi megjegyzéshez csak annyi magyarázatot fűznék, hogy amíg pl. az Agrobank vezetőinek korábbi ténykedése Justitia jogerős mérlegén nehéznek bizonyult, és szabadságvesztés büntetést vont maga után, addig ugyanez a magatartás a pénzügyi világban Európa-szerte jutalommal értékelhető. Ebből két kérdés is adódik:
1. Ott miért igen, itt miért nem?
2. Amennyiben itt nem jogszerű, akkor miért csak egyes bankintézetek vezetőivel szemben indult büntetőeljárás, hiszen Magyarországon még a legalitás elve – miszerint minden bűncselekményt üldözni kell – érvényesül főszabályként.)

Másrészről sokan azt sem értik, hogy a megindult büntetőeljárások egy részében az első fokú felmentő ítélet után hogyan születhetett másodfokon bűnösséget megállapító döntés (Agrobank, Postabank).

Egy állam büntető igazságszolgáltatási rendszere akkor működik megfelelően, ha érvényesülnek benne azok az elvek, amelyeket a történelem nehéz vajúdásában szült: ártatlanság vélelme, közvetlenség, nyilvánosság, ügyfélegyenlőség stb. Csakhogy azt látjuk, hogy a büntetőhatalom sokszor Janus arcú: egyfelől óvja az emberek és a társadalom nyugalmát, másfelől viszont – éppen azért, mert hatalom – olyan eszközöket is igénybe vesz, amelyek sértik vagy korlátozzák (hol törvényesen, hol nem) a jogokat. Ez a kettősség kényszeríti ki tulajdonképpen a kérdést: meddig terjed a büntetőhatalom, vannak-e ismert és elismert korlátai?

Igen, vannak. A büntetőjog egyrészt csak szankciós zárkő lehet, és nem teheti be a lábát oda, ahol nincs helye. Másrészt viszont a büntetőjognak – ott, ahol szükség van rá – olyan értékkel kell rendelkeznie, amelyek főleg az igazságosság és a jogbiztonság köré épülnek. Ott ugyanis, ahol igazságosságra már nem törekszenek, ott a törvény csak helytelen jog lehet, mert hiányzik belőle a jogi jelleg.

A fent írtak a bankárperek esetében talán arra világítanak rá, hogy valóban elgondolkodjunk a büntetőjog és az erre épülő büntető jogalkalmazás szerepén.

Kérdés, hogy a mindenki által – ma már világszerte – használt pénzügyi konstrukciókat tilalmazhatja-e a büntetőjog, és ha igen, akkor miért csak egyeseknél büntetik azt? Hogyan lehet ugyanaz a magatartás az egyik jogszabály alapján megengedett (Ptk.), egy másik terület szerint nem tiltott (pénzügyi jogszabályok), míg a harmadik (Btk.) szankcióval sújtja annak elkövetőjét? A válasz talán a jog és gazdaság viszonyában kereshető. Richard A. Posner óta tudjuk, hogy a jogot nem lehet önmagában művelni, hanem csak a többi tudomány felhasználásával hozhatunk jó döntéseket. Persze szakkérdésben továbbra is szakértőt kell a jogalkalmazónak igénybe vennie, de nem árt, ha a ténykérdések jogi következtetéseinek levonásánál megérti a szakvéleményben írtakat. A jog ugyanis nem azonos a jogszabályok halmazával, hanem azáltal válik joggá, hogy egy arra jogosult és hozzáértő alkalmazza azokat. Indokolási kötelezettsége pedig azért van, hogy a döntését megmagyarázza, elfogadhatóvá, közérthetővé tegye.

A jogalkalmazás folyamán így tehát nem egy ún. jogászi gondolkodásmódnak kell érvényesülnie, hanem ugyanazt a logikát kell a döntéshozónak használnia, mint a hétköznapi tevékenység folyamán bárkinek, azaz a józan ész logikáját.

Ezzel úgy gondolom, hogy a bírák többsége is egyetért, hiszen az ítéletek indokolásának többségében hivatkoznak arra, hogy mi életszerű, és mi nem az.

Mindig azt a célt kell figyelembe venniük, amelynek megvalósítására a törvényhozó a jogot létrehozta. Ez visszafelé is igaz. Ha a törvény ezt a célt már nem képes betölteni, akkor hatályon kívül kell helyezni.

A bankárperek esetében ez azt jelenti, hogy a gazdasági ügyekben eljáró bírónak közgazdasági ismeretekkel is kell rendelkeznie.

Az említett két per (Agrobank, Postabank) első fokú ítélete arról tanúskodik, hogy a bíró rendelkezett ezekkel az ismeretekkel. Az Agrobank-per jogerős ítéletének indokolása viszont azt sugallja, hogy az okfejtésben inkább egy ún. élettől elrugaszkodott jogászi logika nyilvánult meg. Ennek megértéséhez röviden idézzük fel a per fontosabb részeit.

(Mivel a jogerős döntés több mint 10 éve született, és az eljárás alá vont személyek már régen kitöltötték büntetésüket, ezért remélhetőleg senkit sem sért ennek az ügynek a jogi és gazdasági szempontú elemzése. Azért is indokolt mindezt megtenni, mert a végkövetkeztetések talán tanulságul szolgálhatnak a jövőre nézve. Az sem mellékes szempont, hogy a múlt kútjából szeretnénk kimenteni egy kis emléket; valamit, ami évekkel ezelőtt ott maradt, s így emléket állítunk az I. rendű vádlott védőjének, Orosz Balázsnak, aki most lenne 65 éves, ha 8 évvel ezelőtt nem távozik el közülünk. Az ő védői tevékenysége is nagymértékben hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy az első fokú bíró megértette a privatizáció körül történteket, és ezért döntött úgy, hogy a vádlottak cselekménye nem volt veszélyes a társadalomra.)

dr. Kiss Anna

 

Az Agrobank-per rövid összefoglalása

A kilencvenes évek közepén a Fővárosi Főügyészség többrendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen – egy vádpont esetében – kötelességszegéssel is – elkövetett vesztegetés bűntettével vádolta a bank vezetőit.

A tárgyaláson a bizonyítási eljárás hosszú időt vett igénybe. A védőbeszédekre 1997 áprilisában került sor. Orosz Balázs rámutatott arra, hogy a vádlottak teljesen szabályosan jártak el, amikor a vitatott pénzügyi műveleteket végezték. Aki kicsit is ért ahhoz, hogyan működik legálisan a hétköznapok valóságában egy pénzintézet, annak eszébe sem jut, hogy ebben az ügyben bűncselekmény történt. Ugyanis a bank nem azért folyósított E-hitelt, hogy ezzel a kivásárolt cégekből illetéktelen vagyoni előnyre tegyen szert, hanem az volt a célja, hogy olyan társaságokat kapcsoljon a bankhoz, amelyek számláikat az Agrobanknál vezetik, így megnő az általuk kezelhető pénztömeg, és a bank több lehetőséghez jut a hitelezés folytatása során.

Ha jól értelmezzük az egzisztencia-hitelről (E-hitel) szóló 28/1991. (II. 21.) Kormányrendeletet, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a jogalkotó voltaképpen fejlesztési bankos tevékenységre gondolt, hiszen a rendszerváltás körüli években csak egy fejlesztési bank volt. Ez nem tudta volna kielégíteni az akkori érdekeket, ezért a kormányrendelet ezt a fajta fejlesztést – mintegy hitelezési formaként – a kereskedelmi bankokhoz telepítette. E mögött az a cél állt, hogy lehetővé tették az államadósság magánadósággá válását, és megteremtették annak a lehetőségét, hogy a hazai tőke is megjelenhetett a privatizációban. A magyar privatizátor tehát az E-hitel segítségével megszerezhette az ÁVÜ-től a tulajdonjogot. A mögötte lévő hitelszerződés viszont rendkívül kockázatos ügyletnek számított a bankok szempontjából, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a hitelt csak nyereséges cégek tudják majd visszafizetni. Ezért mindenkinek (nemcsak a bankoknak, a társaságoknak, hanem az országnak is) az volt az érdeke, hogy a cégek rentábilisan működjenek. Ezért az Agrobank vezetői a hitelezési kockázat csökkentése céljából sajátos biztosítéki rendszert dolgoztak ki. Ennek pedig az volt a lényege, hogy az egzisztencia-hitellel megvásárolt társaságokból közvetve tulajdonjogot szerzett a bank, így a tulajdonos jogán tudta nemcsak ellenőrizni, hanem segíteni is a vállalkozásokat.

Mivel ez a biztosítéki rendszer a bank és betétesei érdekeit védte, és a megszerzett vagyonrészek a bank tulajdonába kerültek, ezért az első fokú bíróság bűncselekmény hiánya miatt felmentette a vádlottakat.

A bíróság a felmentő ítéletben rámutatott a rendszerváltás okozta jogszabályi nehézségekre is, és hangsúlyozta, hogy a társadalmi viszonyok változása folytán a büntetendővé nyilvánított cselekménytípus olykor olyan konkrét cselekményeket is felölelhet, amelyek egyáltalán nem veszélyesek a társadalomra, s ilyenkor éppen a bűncselekmény törvényi fogalmából következik, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. A vádlottak cselekménye pedig büntetőjogi értelemben egyáltalán nem veszélyes a társadalomra, ezért döntött úgy az elsőfokú bíróság, hogy bűncselekmény hiánya miatt felmenti őket a vád alól.

A másodfokú bíróság viszont ezt a döntést megváltoztatta, és a korábbi bíróság által megállapított tényállást alapul véve arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottak bűnösök. Rámutatott arra, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a jogi tárgy vizsgálata helyett az érdekeket vizsgálta, és erre alapozta a társadalomra veszélyesség hiányát. Figyelmen kívül hagyta a korrupciós kapcsolatok tipikus jellegzetességét, miszerint a vesztegetésnél az ilyen viszonyban állók mindegyike érdekelt a cselekmény elkövetésében. A gazdasági vesztegetés közvetlen jogi tárgya a gazdasági életben felmerülő ügyeket intéző személyek szabályszerű működése, és a gazdasági szervezetek szabályszerű, részrehajlás nélküli működésébe vetett bizalom. Ezen a közvetlen tárgyon lehet eljutni a különös jogi tárgyhoz, amely a gazdasági életet is magában foglaló közélet tisztasága, és ez vezet el végül is az általános jogi tárgyhoz, amelyet a törvényhozó társadalomra veszélyességként fogalmaz meg.

Vajon melyik a helyes jogi érvelés? Ha az utóbbi, akkor viszont mikor szakad el a Damoklész kardját tartó lószőr, hogy további fejek hulljanak a porba?

A jogi kérdések mellett ugyanakkor gazdasági szempontok is felmerülnek. Következő számunkban ezért olyan riportokkal folytatjuk ezt a témát, amelyekből talán kiderül, hogy mi is az ország valódi érdeke ezen a területen.

 

Még cikkek ebben a témában:

Damoklész kardja II. – Bankárperek Magyarországon
Damoklész kardja III. – Bankárperek Magyarországon: A Princz-dosszié
Damoklész kardja IV. – Bankárperek Magyarországon: A Princz-dosszié
Az AGROBANK-per – más megvilágításban – Dr. Bócz Endre
A bankárperek tanulságai – Az ítélkező bíró szemszögéből


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.