Adventi kavalkád Budapesttől Krakkóig


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Évről évre egyre népszerűbbek a karácsonyt megelőző hetek adventi vásárai, kulturális és kulináris rendezvényei mind Budapesten, a vidéki városokban, mind Európa-szerte. A teljesség igénye nélkül egy kis előzetest nyújtunk külföldi kitekintéssel is arról, milyen események is várhatók november végétől szilveszter napjáig. 


Deák tér, Városháza Park – fényligettel

2014-ben másodszor rendezik meg az Advent Budapesten téli fesztivált a Deák téren és a mellette fekvő Városháza Parkban. A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. által szervezett fesztivál idén november 28-ától december 31-éig tart. Egyedi kézműves termékeket és finom falatokat kínál majd a karácsonyi vásár, s a tér központi részén felállított Üvegházban kulturális eseményeket is szerveznek. A száz néző befogadására alkalmas Üvegházat ezúttal karácsonyi meseszalonként rendezik be. Hétköznap esténként művészeti iskolák, zeneiskolák és amatőr együttesek adják elő karácsonyi műsorukat, hétvégenként gyerekprogramok, betlehemes játék, kézműves foglalkozás, sportbemutató, bábszínház, ünnepi gyertyagyújtás lesz, közönségtalálkozók, jazz és világzenei koncertek hívogatják az érdeklődőket. Az Üvegház mellett köztéri installációként csaknem száz stilizált fenyőfát állítanak ki, melyeket óvodás és iskolás csoportok díszítenek fel. Kétszáz négyzetméteres korcsolyapálya is várja majd az ifjakat, akiket ingyen vár jégpálya naponta 11 és 19 óra között. A Városháza Park erre az időszakra fényligetté változik, s amikor itt kigyúlnak a fények, ezzel egyidejűleg üzemelik majd be Budapest ünnepi díszkivilágítását is.

Európa közepe lett a Vörösmarty tér

November 28-ától benépesül a főváros központi tere és egyben a turisták egyik legnépszerűbb budapesti helyszíne, a Vörösmarty tér is. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szervezi a nagy karácsonyi forgatagot, mely szilveszter éjjeléig várja közösségi élet kedvelőit. Az adventi-karácsonyi vásár az erre az alkalomra ismét felépített faházikóknál kulináris élményeket kínál, forró és hideg italokat, magyaros hideg és meleg ételeket. Sajtféleségekből, sonkából, kolbászból, marcipánból és csokoládébonbonokból sem lesz hiány. Zsűrizett kézműves portékákat is talál az itt sétáló turista és helybéli városlakó: több mint száz kézműves jelenik meg a téren a termékeivel. Lesz itt mézeskalács, ékszer, kerámiatárgyak sokasága, de szűcs- és bőrmunka is vásárolható lesz, usankával az élen. A Vörösmarty tér sarkában álló színpadon délután 4 órától, hétvégente délelőtt 11-től folyamatosan peregnek a zenés- és táncműsorok: a legkülönfélébb műfajok előadói hallhatók majd, lesz jazz, világzene utcazene.

A négy adventi vasárnapon minden alkalommal más-más felekezet egyházi személyisége gyújt meg az óriás koszorún egy-egy gyertyát.

A Vörösmarty téri ünnepi rendezvényt igencsak jegyzik a kontinens ünnepi forgatagai között. 2013-ban például a Sunday Times népszerű brit újság Európa hat legjobb karácsonyi vására között említette, rögtön az élen, de szerepelt a Travel+Leisure utazási kiadvány hasonló tízes toplistáján is.

Ünnepi vásár és műsoráradat Győrben is, fényjátékkal

Győrben az adventi téli fesztivál ugyancsak november 28-án kezdődik. Ilyenkor díszfénybe öltözik a belváros, és a forralt bor illata lengi be az utcákat. A Széchenyi téren ismét felállítják a mindenki karácsonyfáját, lesz közös adventi koszorú, és ünnepi fényjáték is.

Idén újra megrendezik a városban Advent egyik legmeghatározóbb programját, a Betlehemes Találkozót. A hagyománnyá vált rendezvény december 6-án betlehemes csoportokat fogad az ország különböző régióiból és a határon túlról, melynek tagjai a betlehemezés tradícióját elevenítik fel. A találkozó résztvevőinek dudaszóval kísért felvonulása a nap látványosságának számít a városban.

A Széchenyi tér a gyerekek kedvencének számít Advent idején: kisvasút robog a téren, a legifjabbak rénszarvasszánra ülhetnek fel, és élményt ígérnek a vasárnapi közös gyertyagyújtások is. (Csak a szülőknek áruljuk el, hogy idén december 3-án érkezik majd a Mikulás Győr városába.)

A Szent Miklós Nap a Zichy-palotában rendezvénysorozaton a JAZZadventi JAZZterlánc A kíváncsi hópehely című előadás látható, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl Csöpp Kata karácsonya című darabja. Fellép a HandaBanda Ha ha ha havazik című produkciójával is. A Kiev City Balett előadásában A hattyúk tava lesz látható.

A téli fesztivál keretében számos koncert várja a felnőtteket is, fellép többek között St. Martin és zenekara, a Collegium Musicum Jaurinense Énekegyüttes, Vásáry André, a Budapest Bár, a Ribillió Andante Band. December 28-án pedig az Audi Aréna ad otthont a svéd ABBA Tribute SHOW-nak, melynek hasonmás emlékzenekara a hetvenes évek nagy kvartettjének jellegzetes hangzását és megannyi slágerét idézi fel.

Advent Bécsben, két helyszínen

Az osztrák fővárosban már 2014. november 15-től ünnepi fényeket kap a város, amikor megnyílik a bécsi városháza előtti hagyományos karácsonyi vásár. Itt is ezernyi árus kínálja majd portékáját, s lehet majd kapni megannyi ajándéktárgyat, gyerekjátékot, kézműves terméket, és az éhes szájak is jól lakhatnak a sok virslitől.

Idén 28 méter magas, száznegyven éves az a fenyő, melyet a dél-tiroli Oberolang településről szállítottak Bécsbe, hogy díszítse Rathaus előtti teret. Bécs központi karácsonyfáját különben minden esztendőben más-más tartományból hozzák, s a kiválasztott fa magasságának 25 és 30 méter között kell lennie. Mielőtt felállítják, a városi kertészek megnyesik, és szimmetrikus formára vágják. Idén a héttonnás lucfenyő nyolc órát utazott rendőri kísérettel a fővárosig. A karácsonyfán a hírek szerint csaknem ezer energiatakarékos LED-égő világít.

Időben megérkezett Bécsbe a schönbrunni karácsonyi vásár fenyőfája is. A legalább hatvan éves, 18 méter magas, 55 centiméter törzsátmérőjű lucfenyőt Felső-Ausztriából vitték a fővárosba. A schönbrunni vásár november 22-én nyitja meg kapuit.

A magyarok körében is népszerű a bécsi vásár. Advent idején több ezren kerekednek fel autóval, vonattal, autóbusszal – sokan szervezetten –, hogy szemtanúi legyenek a bécsi ünnepi készülődésnek, a vásári tömegnek, és a szemlélődést egyben karácsonyi vásárlással is fűszerezik.

Karácsonyi kavalkád Krakkóban

Krakkó főterén (Rynek Główny) november 28-a és december 26-a között tart az ünnepi vásár. Ilyenkor Lengyelország egész területéről sereglenek ide a kereskedők, akik vagy hatvan árusbódéban kínálják termékeiket és élelmiszerfinomságaikat. De érkeznek árusok Litvániából, Ukrajnából, sőt Magyarországról is, felvágottakkal, süteményekkel. Négy forralt borral teli óriáshordót is felállítanak a szervezők. Az idelátogató magyar turistának bizonyára izgalmas lesz megkóstolni az itteni népszerű ételeket: a pierogit, a különféle leveseket (żurek, kwanica, grochówka), az oscypeket (gúla vagy orsó alakú sajt), a zsíros, fokhagymás-vajas, szalonnás, hagymás, uborkás kenyereket. Idei újdonság, hogy csokoládéból készült szerszámokat is kaphatunk majd.

A rendezvényt különböző művészeti programok kísérik. Lesz Betlehemek Menete (Korowód Szopek), megrendezik a Betlehemek Versenyét (Konkurs Szopek) Krakkó Város Történeti Múzeumának szervezésében, Adam Mickiewicz szobra alatt. Látványosnak ígérkezik a mikulások menete. Vagy száz mikulás a Jan Matejko térről indul a főtér felé, útközben érinti a Grunwaldzki emlékművet Miłołaj Tršba figurájával, Nikolausz Kopernikusz, Mikołaj Zyblikiewicz szobrát és Mikołaj Wierzynek éttermét.

Hagyományosan tartják meg a Betlehemezők Menetét is. Az együttesek a Barbakan vöröstéglás őrtornyánál találkoznak, majd a színes menet végigvonul a Floriańska utcán, körbemegy a Ryneken, s elér a vásár színpadához, ahol elénekelnek néhány karácsonyi dalt, majd az együttesek külön-külön lépnek fel a Rynek különböző pontjain.

Az új Pt. és az Mt. együttes alkalmazása

2014. december 16.

Dr. Berke Gyula, Dr. Pál Lajos, Tálné Dr. Molnár Erika

Ízelító a tematikából:

Megtámadhatóság és semmisség, több alanyú munkaviszonyok, a sérelemdíj és a munkajogi kárfelelősségi szabályok, általános szerződési feltételek szabályainak alkalmazása a munkajogban

Bővebb információ és jelentkezés >>

Wrocławi vásár ajándékmanóval

A legyelek szerint a wrocławi az egyik leggyönyörűbb karácsonyi vásár. Idén november 21-étől december 22-éig tart a rendezvénysorozat. Wrocław főtere ismét mesés színhellyé változik. A főteret fenyőillat teríti be (együtt a forralt bor illatával), csokoládéval borított mézeskalácsok között sétálhatnak a turisták.  Különlegességek is várnak az ínyencekre: francia csigák, osztrák sajtok, ínycsiklandozó heringek, és az itteniek szemében egyedinek számító magyar kalácsok és lángosok. A kialakított Meseerdőben gyerekek merülhetnek el a fantázia birodalmában. Úgy hírlik, hogy idén először a faházikók ajándékkínálatában számos egyedi termék először vásárolható meg. Például lesznek olajfestmények gyermekek számára, érkeznek különleges patchworkök (foltmunkák) Nepálból, portugál és marseille-i illatos szappanok érkeznek, Egyiptomból és Jordániából pedig természetes kozmetikai cikkek.

Úgy szól a népi bölcsesség, hogy ha háromszor megérintjük a wrocławi ajándékmanó (Wrocławski Krasnał Prezentu) sapkáját, valószínű, minden álmunk teljesül. E manó viszont egy évben csak egyszer jelenik meg, éspedig a wrocławi karácsonyi vásáron. Aki szeretné, hogy teljesüljön ünnepi kívánsága, annak el kell jutnia Wrocław főterére.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Ferihegy – Újabb útirányok és rekordok

Már 130-nál is több városba repülhetünk el közvetlenül Budapestről, 2025-ben pedig talán Észak-Amerika néhány metropoliszába is újra eljuthatunk.

2024. április 30.

Hogyan fogadd jól a visszajelzést – könyvajánló

Világszerte a vállalatok évente 825 millió munkaórát töltenek el a munkavállalók éves értékelések előkészítésével és lebonyolításával. A visszajelzés – a munkahelyi éves értékelésen túl is – elkerülhetetlen része társas életünknek, még akkor is, ha sokszor nem visszajelzésnek hanem megjegyzésnek, jó tanácsnak vagy baráti beszélgetésnek hívjuk.